Minden futballklubnak szüksége van címerre, és a legtöbben le is tudják ezt a kötelességet pár egyszerű sablon összeillesztésével, a klub színeiben. Na, róluk nem szól ez a sorozat.
Kis delfin, kis foci, nagy delfin, nagy foci
– Na és mit szólsz ahhoz, hogy Martinique megverte Kanadát a Gold Cupon? – szegezték nekem a kérdést a minap egy kocsmában. Bevallom, a hír megdöbbentett, az meg még inkább, hogy miféle kocsmákba is járok én, hogy ez ott a téma.
A futballban többek között azt szeretem, hogy tele van földrajzi anomáliákkal. Ebben a világban Ausztrália Ázsiához tartozik, Izrael és Kazahsztán pedig Európához. De ez mind semmi ahhoz az anakronisztikus kavarodáshoz képest, amit Nagy-Britannia és Franciaország gyarmati múltjának köszönhetünk.
Mai példánk erre a karib-tengeri Martinique szigete: bár közigazgatásilag ugyanolyan megye, mint Hérault, Finistére vagy Alpes-de-Haute-Provence, lakói ugyanúgy teljes jogú francia és EU állampolgárok, mégis saját futballszövetséggel rendelkezik, amely idén májustól a CONCACAF-ba is felvételt nyert. Ennek ellenére a bevezetőben említett Gold Cupon (ami Észak- és Közép-Amerika legrangosabb kontinentális tornája) húsz éve mutatkoztak be először, egyszer még a csoportkörből is továbbjutottak. Akkor épp Kanada ejtette ki őket büntetőkkel, most végre visszavágtak.
Persze lehetne mindez másképp is, lehetne Martinique a térség megkérdőjelezhetetlen egyeduralkodója, ha a martinique-i származású Henry, Clichy, Faubert, Abidal, Remy vagy épp Anelka számára nem lett volna sokkal vonzóbb a francia válogatottság. Bár a szabályok rugalmas értelmezésének köszönhetően még van remény: válthatnak, amennyiben a legutóbbi francia válogatottságuk óta legalább öt év eltelt már, sőt, ha ezek után újra behívnák őket a franciák, azonnal mehetnének vissza. (Tudtommal a francia elsőosztályt és a Premier League-et is megjárt Frédéric Piquionne az egyedüli játékos a jelenlegi keretben, aki élt ezzel a lehetőséggel.)
Pedig meccsben nem lenne hiány, a Gold Cup és a Karibi Kupa mellett ott a kétévente a francia futballszövetség által rendezett Coupe del Outre-Mer, azaz a Tengerentúli Kupa. A házigazda gálánsan állja az összes csapat utazási költségeit a Párizsban és környékén rendezett tornára, enélkül az olyan kiscsapatok, mint Saint-Pierre és Miquelon vagy épp Új-Kaledónia aligha vállalnák a turnét.
Egy életkép Lamentinből (fotó: ds-lands.com)
A martinique-i Championnat National igencsak patinás bajnokság, 1919-ben alapították, így nem meglepő, hogy a hagyományos lebonyolítású bajnokságok közé tartozik: 14 csapatos, két körös, az utolsó néhány kiesik a másodosztályba. A tabellákat elnézve az Aiglon négyszeres bajnokként leginkább szolíd középcsapatnak számíthat itt, de akárcsak a két régi nagycsapat, a Golden Star és a Club Colonial, ők sem igazán tudnak labdába rúgni a Club Franciscain mindent elsöprő fölénye mellett (14 bajnoki cím az utóbbi 20 szezonban).
Bajnoki összefoglaló
Amint a fenti videóból is látható, vannak azért itt egészen pofás stadionok is, és tehetség is bőven, főleg előrejátékban (és nem csak az 1:02-nél látható jelenetre gondolok), nem meglepő hát, hogy sokan próbálnak szerencsét a francia alacsonyabb osztályokban is. De hiába bizonyítanak a nyári próbajátékon, hiába kapnak szerződést is, a legtöbbüket a cudarul hideg tél visszaűzi kellemesebb éghajlatú hazájukba. És ugyan ki hibáztatná őket érte.
Sajnos huliganizmus is van ám
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ajánlott bejegyzések: