Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

Nosztalgia rovat – Átszállójegy Mexikó felé, avagy Mészöly leköszönése és Mezey színrelépése 2/2.

2013.08.22. 07:39 maribor_

Olimpiai válogatott

Nos, az előző részben már jeleztem, az NB1-ben új színek, új tehetségek tűntek fel, akikről annak idején azt hittük, ők váltják majd meg a világot, ők lesznek az új sikerek bázisai (valljuk be, páran a mexikói VB szintén felejthetetlen selejtezőiben oroszlánrészt vállaltak), és ők repítik ki az Olimpiai Válogatottat Los Angelesbe.

Az A-válogatottnál Mezey György volt Mészöly Kálmán elsőszámú jobbkeze, teljesen adott volt, hogy ő kapja a feladatot. Merítenie volt honnan és kimondott cél volt, hogy ne csak az olimpiára jussunk ki, hanem egyfajta B-válogatottként futószalagon szállítson játékosokat a nagycsapatba, ahol már a fiatalítás elodázhatatlan volt.

A teljes, kerek történethez tudni kell: az olimpiai tornákon a labdarúgás kicsit másként nézett ki akkoriban. Egyrészt nem korosztályos rendezvény volt, mint manapság, másrészt az Olimpiai Eszme szellemében inkább az úgynevezett amatőr státuszú játékosoknak szánták.

Ugyebár hazánk – a szocialista béketábor oszlopos tagja, csakúgy, mint a szovjet, bolgár, lengyel, ndk-s satöbbi baráti ország – összes játékosa ún. bújtatott állásban volt. Ami azt jelentette, hogy mindenkinek volt ugyanúgy munkakönyve (persze, hogy volt, Nyilasi, Ebedli, Törőcsik hülyén is nézett volna ki közveszélyes munkakerülőként...), de gyakorlatilag mindenki hivatásszerűen (értsd: profin) játszott.

Csak hát – a példa kedvéért – mikor Viczkó Tamás a Fradiból a Dózsába igazolt, élelmiszeripari szakszervezeti bizalmiból kinevezett polgári alkalmazottként portás lett a Dózsa Eötvös utcai székházában, Emmer, P. Nagy és Lakatos meg segédvájár a Tatabányai Szénbányáknál, Pintér, Lukács és Pál meg rakétaolajozó valamelyik eldugott falusi légvédelmi bázison.

Nyugat-Európában viszont már évtizedek óta dúlt a vadkapitalista profizmus, a játékosok pedig hivatalosan is labdarúgóként keresték kenyerüket.

Nos, ez akkor még nem annyira fért össze a coubertini eszmékkel, ezért hoztak egy kurta-furcsa szabályt: az nem számít profinak – legyen az a Varsói Szerződés, a NATO, vagy akár semleges ország labdarúgója –, és így szerepelhet az Olimpián illetve pályára léphet a kvalifikációs küzdelmekben, aki nem szerepelt a megelőző labdarúgó világbajnokságon illetve annak a selejtezőiben.

Maradjon köztünk,  a világ labdarúgása – főleg a fentiek miatt – teljesen beállt kétpólusúvá: míg a VB-ken a nyugati, az olimpiákon a keleti ("baráti") országok szerepeltek eredményesebben. És, talán az sem véletlen, hogy a los angeles-i kvalifikációs sorozatra egy selejtezőcsoportba kerültünk Bulgáriával és a Szovjetúnióval, hozzánk sorsolva Görögországot, akik 1968 és Panagulisz óta kacérkodtak a Varsói Szerződéssel és a KGST-vel.

Ha már így elkalandoztunk az aktuálpolitika és a történelem útvesztőiben, ugyanígy érdekes, hogy egy selejtezőcsoportba került az NDK és Lengyelország (1976-ban pont ők ketten játszották a döntőt, míg 1980-ban az NDK megint döntős volt), megkapták maguknak a politikailag szintén kétes hovatartozású Finnországot, és még lehetne szemezgetni a csoportbeosztások közül. Ráadásként még a mi csoportunkba besorsolták Törökországot is, akiknek az első dolguk volt, hogy a görögök miatt visszalépjenek.

Az igazság az, hogy az Olimpiai Eszme addigra a velejéig rohadt, 1980-at a fél nyugati világ bojkottálta, mert Brezsnyevék nem akarták Misa Mackót lecserélni egy afgán agárra, 1984 meg megint egy külön történet volt: a négy évvel korábbi „bosszúja”, de míg 1980-ban a NATO tagállamok tökösen belemondták a világ képébe, hogy Afganisztán Szovjetunió általi katonai megszállása az akadály, addig mi 1984-ben himi-humi gazdasági okokból maradtunk távol. Ezzel a két olimpiával valami végleg megszűnt, az 1996-os helyszín odaítélése már csak hab volt a tortára.

001_14.jpgA Mezey-féle Olimpiai Válogatott

Mezey keze alatt tűnt fel (a teljesség igénye nélkül) Kovács Attila, Disztl Péter és Andrusch Csufi a kapuban. Közülük Kovács Attila története az 1984-es bundabotránnyal és eltiltásával megérne egy külön cikket is: semmivel sem volt ő rosszabb, bűnözőbb a többi kortársánál, egyszerűen csak – azon felül, hogy rosszat tett – rosszkor volt rossz helyen, talán ha nem a Csepel kapusa, hanem..., kellett egy bűnbak, kellett valaki, aki egyszemélyben elviszi a balhét. Mezey György, mikor csillaga a legfényesebben ragyogott, kezében az ország labdarúgásának teljhatalma, akkor sem tudta sem az OTSH, sem az MLSZ elsőszámú embereinél visszakönyörögni az örökös eltiltásból.

Bűnös és bünbak - egyszemélyben.JPGBűnös és bűnbak - egyszemélyben

A védelemben az újraaktivált Paróczai, a tehetséges ifjú titán, Paróka kispesti csapattársa, Nagy Antal, a csepeli különítmény: Kőhalmi, a betonkeménységű, de ugyanakkor zseniálisan letisztult középhátvéd, balján Gálhidi Györggyel. Róth Antal, Kardos József, Csuhay, aki Gavrilo Principet meghazudtolva gyilkolt Szarajevóban, Péter Zoli, aki Hamburgban büntetett később, illetve a szombathelyi Vörös Csaba.

A középpályán a sokadvirágzását élő Kelemen Guszti és Godán Lajos Csepelről, Hannich Péter, akinek ideje volt már végre berobbanni, Gyimesi, akinek zsenialitását csak Détári Döme nyomta el Kispesten, Hannich szellemi és szakmai ikertestvére, Burcsa Győző, és egy pontrúgó zseni, Kisznyér Sándor a Dózsából.

Csatárposzton sem győztünk válogatni és kapkodni a fejünket. Szabó Ottó és Hajszán Győrből, Kiss Sanyi a Dózsából, egy komplett csepeli csatársor: Tulipán Mihály, Dékány Gábor és Budavári László. A pécsi Mészáros Feri már csak a ráadás. És akkor majdnem megfeledkeztem Dajka Laciról és Esterházy Marciról.

A hétvégén tartottunk egy kerti medencézést és sütést a szerkesztőségi tagokkal, már aki ráért és tiszteletét tudta tenni. A pácolt tarján és a sörön kivül mi más lehetett volna épp a téma, mint a labdarúgás. [tippem lenne még - a szerk.] Kispesti barátom, Nóbádi íz der Végh Antal Miért beteg a magyar futball? című örökbecsű eposzát bújta a BKV átszállások útvesztőiben. A könyvnek aktualitása van/volt a cikkemhez kapcsolódóan. A Wikipédia emígyen emlékszik meg a könyvről:

„1974-ben jelent meg talán legnagyobb vitát kiváltó, az egész magyar közvéleményt megmozgató szociográfikus esszéje, a Miért beteg a magyar futball? Véleménynyilvánításra késztető, állásfoglalásra kényszerítő, az egész ábrázolt világot modellértékűen tárjta olvasói elé, őszintén felfedve a gondokat, megoldásra váró kérdéseket; szenvedélyes gondolkodásra és vitára ingerelt.”

Nos, az alábbi sorok ebben a könyvben jelentek meg:

Egyéniségek.jpg

 

Hogy voltak-e egyéniségek a magyar labdarúgásban? Én 1983/84-ről beszélek most és közel két oldalon keresztül sorolom, hogy igenis voltak. A mai eszemmel Végh Antaltól eretnekség, polgárpukkasztás volt ezen sorok papírra vetése. Maradjunk annyiban, tényleg szenvedélyes gondolkodásra ingerel...)

És hogy Mezey játékosaiból ki maradt a válogatott környékén? Az is nemsokára kiderül majd, de nem meglepő módon elég nagy lesz a név szerinti egyezés azok között, akiket itt felsoroltunk, és akik majd jó másfél év múlva kiviszik a magyar labdarúgó-válogatottat Mexikóba.

A történetünk szempontjából nem másodlagos, mit is ért el ez a garnitúra. Úgy lettünk csoportmásodikok, hogy azonos pontszámunk volt a Szovjetunióval, de rosszabb lett a gólkülönbségünk. A történetnek két diszkrét bája van. 1983 szeptember 7-én sorsdöntő mérkőzést vívunk a szovjetekkel a Népstadionban, igazi ki-ki meccs. De ez csak az előmeccs. A főmeccsen Mezey György az A-válogatott kispadján is debütál, az NSZK ellen. Itt ki kéne jutni az olimpiára, ott meg mégis csak egy újdonsült szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzéséről van szó. Aznap este így állt fel a két magyar válogatott:

O: Kovács A.- Jancsika, Kőhalmi, Nagy A., Gálhidi - Kelemen, Borsó (Dobány), Pogány-Tulipán (Mészöly), Dékány, Hajszán

A: Zsiborás - Farkas, Kardos, Róth, Varga J. (Péter) - Garaba, Burcsa, Nyilasi, Csongrádi - Szokolai (Mészáros), Dajka.

Ha nincs ez a furcsa kettősség, meglehetett volna. A Szovjetuniótól kikapunk, az NSZK ellen ikszelünk. Az előmeccsen Litovcsenkó, Alejnyikov az ellenfélnél, a nagymeccsen egyik Förster, másik Förster, Hansi Müller, Briegel, Völler, Matthaus. És legyen okos a szövetségi kapitány, ha egy nap, egy helyen, egy időpontban kell felvonultatnia két csapatot.

Aztán majd a moszkvai visszavágón mi nyerünk, de a szovjetek már csak arra vigyáznak, a gólkülönbség ne forduljon át a mi javunkra. Ezt a mérkőzést egy április 25-ei napon játszották. Kevesebb mint egy hónapon belül, május 16-án Buda István, az OTSH elnőke bejelenti: csakúgy, mint az összes többi szocialista ország (az egyszem Románia kivételével), Magyarország sem indul a nyári ötkarikás játékokon.

A Szovjetunió helyett az NSZK olimpiai válogatottja ugrik be, nekünk meg volt egy jó évünk a hátország kiépítésére és stabilizálására.

Sajnos kénytelenek voltunk a történet végigvitele miatt már 1983-ról 1984-re is átugrani, de ne feledjük, időben még csak 1982 őszét tapossuk, nézzük a nagyválogatottat, hogyan és kik szerepeltek a spanyolországi világbajnokság után. 

A-válogatott

Ugyanúgy, mint ahogy az előző selejtezősorozatban, a szakmai most is stáb úgy dönt, egy naptári év alatt kívánjuk lejátszani az összes EB-selejtezőt, ahol ismét Anglia vár ránk, a dánok, a görögök és a luxemburgiak társaságában. Így 1982-t úgy zárjuk, hogy nem játszunk tétmeccset. Viszont kapunk két előkészületi meccset. Egyet egy nagyon gyenge török válogatott ellen (ne feledjük, hogy a törökök akkor még sehol sem voltak a világ labdarúgásának térképén), egyet pedig egy nagyon erős ellenfél, Franciaország ellen.  Ne feledjük, a franciák pár hónappal azelőtt a VB egyik legjobb meccsét játszották, alig két évvel később meg lefocizták Európát.

A törökök elleni meccs Győrben került megrendezésre, annak rendje és módja szerint, az elvárásoknak megfelelően, lefociztuk őket. És a Kapitány hol és mikor kezdje az új csapat építését, vagy legalábbis az „új generáció” beépítését, ha nem egy ilyen csapat ellen. Újoncként mutatkozik be Csonka Gyula Győrből, Tulipán Mihály és  Budavári László Csepelről, Kiss Sándor pedig az Újpesti Dózsából. A válogatottban először áll össze a Hannich-Póczik-Burcsa álom-középpályássor, a debütálók közül góllal mutatkozik be Budavári és Kiss is. Nézzük meg a gólokat is.

Garaba, Budavári szöglete után, 1:0

Burcsa egy egyéni akció után, 2:0

Az újonc Budavári is megvillan, ki gondolta volna, hogy ez neki a búcsúfellépése is, 3:0

Megint egy újonc gól, Kiss Sándor, 4:0

Póczik egész meccsen belőtte a kaput, megérte, a végén összejött, 5:0

Tulipán Mihály, a sors nagyon keserű fintora

Tulipán Mihály, a sors nagyon keserű fintora.jpg

Kupagyőztesként, a Bursaspor szurkolóinak a vállán

Pár szóban emlékezzünk itt meg Tulipán Mihályról, sajnos az Osztálynaplóban nem lesz róla külön blokk. 30 évvel ezelőtti hibámért mea maxima culpa. Misi a kor egyik meghatározó játékosa volt, nem csak rajta múlt, hogy nem lett annyira (el)ismert, hogy ma sokkal többen kapják fel a fejüket a neve hallatán. Az MTK-VM csapatában kezdte a labdarúgást. Az 1976–77-es Kupagyőztesek Európa Kupája sorozatban a negyeddöntő két mérkőzésen szerepelt, a későbbi győztes Hamburger SV elleni találkozókon. Ezt követően, rövid tatabányai kitérő után, a Csepel labdarúgója lett. Itt legnagyobb sikere az 1982–83-as idényben elért bajnoki negyedik helyezés volt. 1985 nyarán mint a Csepel SC házi gólkirálya (5 góllal) szerződött a török elsőosztályú Bursaspor csapatához a békéscsabai Kerekes Attilával egyetemben. A „szigetiek” elsősorban a gyorsaságát sajnálták, amikor távozott tőlük. Csatárként számítottak rá a törökök is, de a hozzá fűzött reményeket valószínűleg nem teljesen válthatta be, mert mindössze 3 gólt szerzett a bajnokságban. A Bursaspor szurkolói mégis a mai napig félistenként emlékeznek rájuk, örökre beírták magukat a bursai zöld-fehérek történelemkönyvébe! 1986-ban vezérletükkel, történelmükben először, elhódították a török kupát, az Altayt verték 2:0-ra a döntőben. Az első gólt Misi rúgta. És...szűk két héttel a döntő után a Tulipán család résztvett egy hajókiránduláson, a Bursától kb.25 km-re nyugatra található Uluabat tavon. A tóra és a kirándulóhajóra hirtelen lecsapott egy nyári vihar. A komp felborult. Tulipán Mihály fiát kimentik, de ő, feleségével együtt, a habok közt leli halálát. 31 éves volt csak.)

A következő előkészületi meccsen, mint már említettem, a törököknél jóval erősebb franciák következtek. Tökéletes kombó, ők ketten. Egy gyengébb az újak beépítésére, és egy jóval erősebb, lemérni, most hol is járunk. Nem lövök le nagy poént, kikaptunk 1:0-ra.

Laurent Roussey gólja, előző részünkben már láthattuk őt a St. Etienne-Tatabánya párosítás kapcsán

Ne feledjük, az előző VB negyedik helyezettjeivel, a következő EB győzteseivel játszottunk. Hogy mennyire jó úton jártunk (más kérdés, igazándiból nem éltünk, és semmire nem mentünk vele...), mi sem jelzi jobban: a gall kakasosoknál ezen a meccsen a cserékkel együtt összesen tizenöten léptek pályára. Ebből tizenketten VB résztvevők voltak előzőleg, nyolcan meg EB győztesek lettek, közel két évvel később.

A franciák nem tudtak a terveik szerint játszani a Parc des Princesben az alapvetően  védekezésre berendezkedő – ez inkább hozzáállás volt, posztok szerint inkább az akkori kor szellemének megfelelő, klasszikus 4-3-3 – magyar csapat ellen. Közel sem hozták azt a játékot, amit Platiniéktól láthattunk a VB-n.

Platini lövi el a labdát Kerekes Attila takarásában.JPGPlatini lövi el a labdát Kerekes Attila takarásában

A második félidőben aztán a franciáknál újonc Roussey (aki néhány hete még a Tatabányának lőtt gólt) vezetést szerez. Mészöly cseréivel felélénkül a támadójátékunk, bár addig sem játszottunk alárendelt szerepet. Behoz két játékszervezőt, a csepeli Kelement és a tatabányai Csapót, és behoz két friss csatárt, Fazekast és Törőcsiket, de az egyenlítést nem sikerül megszerezni. Marad a végeredmény.

Öszességében (1 győzelem, 1 vereség) nem zárjuk rosszul az 1982-es fociőszt, pláne nem a mutatott játék miatt, körvonalazódik valami új hadrend féle is, és a Kapitány bevet pár tehetséges újoncot.

1983 januárját egy egyiptomi edzőtáborozással  kezdjük, felemás eredményekkel. Egy 1:0-ás vereség, egy 2:0-ás győzelem. Bár a létező legerősebb kerettel megyünk, Mészöly nem hív be olyat, aki még nem lépett pályára címeres mezben, csak az idegenlégiósaink maradnak ki. Ezek ellenére sem vállaljuk be, hogy hivatalos, országok közötti mérkőzések kerüljenek lejátszásra. A vereséget a helyi A-válogatottól szenvedjük el, és az olimpiai válogatottjuk felett aratunk diadalt. Egy hónappal később – ebből se vonjunk azért le túl messzemenő következtetéseket – 4:0-ra kiütjük a Megyeri úton a gyakorlatilag az osztrák válogatottal szinte egyenértékű Austria Wient, különösen Nyilasi van nagyon elemében, mesterhármast rúg. És jöhet az a Luxemburg, aki addigra három papírforma vereséget gyűjtött be, a dánoktól, a görögöktől, a Wembleyben pedig egy kilencest kaptak. A mérkőzés előtt a helyi lap próbálta humorosan felfogni a helyzetüket, azt írták, egyelőre ugyanannyi pontjuk van, mint a magyaroknak, csak nekünk jobb a gólkülönbségünk...

És hogy ez a mondat sarkallta-e a házigazdákat? Nem tudni, de az biztos, már a harmadik percben, váratlanul megszerzik a vezetést. Verejtékesen próbálkozunk, ők hősiesen védekeznek. Nagy nehezen, csak az első félidő végére sikerül megfordítani az eredményt, Póczik és Nyilasi révén. A második félidő elején aztán jön Pölöskei, már 3:1. Aztán öt percen belül ismét egy érthetetlen védelmi megingás és luxemburgiak szépítenek. A házigazdák nekünk pontosan kétszer annyit rúgtak ötven perc alatt, mint előtte az összes addigi selejtező mérkőzésük alatt. Igaz, a végére helyreáll a világ rendje (Hannich illetve Póczik még kétszer), 2:6 a vége. Talán ez volt az első olyan mérkőzés, ahol az ember elgondolkodott, talán a védelmünk az, ahol Mészöly nem jár jó úton az átalakításban. Tóth Jokka még biztos pont, de lassan meg kell majd találni a helyettesét, Kerekes Attila nagy úr Békéscsabán, de neki csak egy összeszokott védelemben szabad játszania, egész egyszerűen nincs meg a karizmája ezen a szinten egy védelmet vezérelni, az ősbalhátvéd, egerszegi Péter Zoltán másik oldalon történő szerepeltetése meg esetlegesnek tűnik.

Fazekas búcsúzik.jpgFazekasról az utolsó kép "címeres mezben", a Luxemburg előtti utolsó edzőmeccsen

92 szereplés után ezen a mérkőzésen köszönt el a címeres meztől Fazekas László. Híresztelések szerint összekapott Mészöllyel a lecserélése miatt, a Kapitány meg hanyagolta a további szerepeltetését...

Luxemburg után a portugálok vendégei voltunk egy felkészülési meccsen, egész pontosan négy nappal a következő, luxemburgiak elleni budapesti selejtező előtt. Annak ellenére, hogy a következő EB egyik meglepetéscsapata voltak, Eusebio óta nem voltak tényezők a futballtérképen.

Jaime Hannich és Martos szorításában.jpgJaime Hannich és Martos szorításában a coimbrai éjszakában

És valljuk be, a közvélemény csalódásnak tekintette a gólnélküli és gyakorlatilag teljesen eseménytelen meccset. És valahogy megint a védelem, az esetleges probálkozás, pedig, mint már az előző részben írtam, micsoda merítési lehetőség lett volna a hátországból. Visszakerül Martos és Kocsis. Utóbbi már akkor nem járt távol attól, hogy végleg szögre akassza cipőjét, három év után aktiválta őt újra Mészöly. Talán, nem a legátgondoltabban...

Aztán újra Luxemburg, megint 6:2, de sokkal magabiztosabban, meggyőzőbben. Ezért ne legyünk ünneprontók, most csak amolyan nagyon halkan jegyezzük csak meg, Martos és Kocsis Pista helyére Péter és Kerekes vissza, nem csak rajtuk múlott, megint kaptunk két gólt... 3:0 után, másfél perc alatt.

Hajszán, 1:0

Nyilasi szabadrúgásból, 2:0

Kiss Laci lövését kissé elnézi Defrang, 3:0

Szentes újra növeli az előnyünket, 4:2

Nyilasi dupláz, ezúttal egy szabadrúgás-kombináció után, 5:2

A csereként beállt Burcsa beállítja a végeredményt, 6:2

A kötelezőket lehoztuk, jöhetett a neheze. Az igazi értékmérő(k), hogy meglássuk, hogyan állunk valójában.

Mehettünk a Wembley-be. Hogy Mészöly addigra következetessé vált következetlenségét tovább fírtassam, újra a Martos-Kocsis páros kapott szerepet. Ehhez nézzük meg a két kapott gólt most együtt:

Az első gólt (Trevor Francis fejes) Kocsisról kapjuk. Azzal a rutinnal, amire Mészöly épített, nem lett volna szabad így lemaradnia. Más kérdés, hogy Martos két perce nem volt pályán már, mire Peter Withe is gólt szerzett. De róla is kaphattunk volna addigra már. Utólag teljesen lényegtelen, de 0:0-nál Hajszánnak volt egy óriási helyzete, aztán Varga Kacsa adott nagy munkát Shiltonnak. Később Hajszán akár egyenlíthetett is volna. Összességében az angolok úgy vertek meg minket, szavunk sem lehetett. Megint, amúgy 82-es mintára, egy rendkívül defenzív csapat lépett pályára hat védővel, de úgy voltunk vele, egy londoni vereség bele kell férjen.

Jöhettek a görögök, itt már kötelező volt a győzelem. A közvélemény is lekezelte a vendégeket. Pár nagyon forró, sőt, szokatlanul forró májusi nap után fogadtuk őket. Locsoltuk a füvet, gyakorlatilag szétáztattuk a Népstadion gyepét, mondván, ők ehhez nincsenek hozzászokva. Rossznyelvek szerint fekete macskákat is futkorásztattunk az öltözőjük előtt, semmit nem bíztunk a véletlenre. De, nagyjából, ez volt minden, amit elkövettünk saját magunk érdekében. Mészöly, ha lehet, ezen a meccsen még inkább tökélyre vitte válogatási koncepciótlanságát. Katzrirzot Zsiborás váltotta a kapuban, az eddigiekhez megszokotthoz képest. Bár ez egy védhető csere volt, mégis teljesen indokolatlan. Az igaz, Zsiga ezen a tavaszon egyszerűen bombaformában védett a Fradiban, de őt most négy év után újra előszedni... Katzirz Béla meg az egyik legbiztosabb pont volt az elmúlt pár hónapban teljesen szétesett védelemben, nem véletlen, az idény végén Portugáliába szerződött. A védelemben megint Martos és Kocsis (ez legalább állandó volt az előző, angolok elleni meccshez képest), de a Kapitány tett annyi csavart a dologba, hogy a védelem másik stabil és biztos pontját, Garabát, feltolta a középpályára, helyén meg a Wembleyben elég magabiztosnak tűnő Kardos kezdett. A középpályán a következő talány: Ebedli. Ő is vezéralak volt az FTC tavaszi menetelésében, de ő is évek múltán került elő újra a kalapból, pár hónapja volt a harmincadik születésnapja. Az ő beválogatása sem a fiatalítást sejtette. Aztán Martost lecseréli a félidő előtt két perccel (a 43. percben minek cserélni??), helyén egy újonc, ismét egy ferencvárosi, mégpedig Jancsika Károly. Aztán a szünetben Bodonyi helyett Szokolai jön. Így Nyilasival együtt a második játékrészben öt fradi-játékos a pályán (majdnem mondhatni, teljes joggal, nekem egyedül Jancsika volt finoman fogalmazva is kakukktojás). Nagyon jó tavaszuk volt, nem is ezzel volt a hiba. A kor sztárcsapata az ETO volt, kétségtelenül a győriek voltak a legjobb formában. Nekem úgy tűnt, Mészöly végső kétségbeesésében olyan olcsó populizmus felé vette az irányt, hogy legalább az ország legnépszerűbb csapatának a szurkolói álljanak mögötte...

A görögök alig negyedóra elteltével egy ritkán látható bombagóllal, Anasztopulosz révén szereznek vezetést (aki figyelmesen kikockázza a lentebbi videót, az láthatja, Kocsis Pista, aki középen lemarad). Szerencsére, tíz percen belül, Nyilasi egy csak rá jellemző tanári góllal kiegyenlít. Újabb tíz perc és az előny ismét a görögöknél. Gyakorlatilag mintha a pályán sem lennénk. A második félidőből alig telik el négy perc, a vendégek tovább növelik előnyüket. Végleg kicsúszik a kezünkből minden, a játék képe alapján a döntetlen is bravúr lenne. És nem is tudunk felállni a padlóról, bár a vége felé Hajszán még szépít, 2:3 a vége. Óriási lehetőséget szalasztottunk el, arról nem is beszélve, féltávnál már csak a derék luxik állnak mögöttünk a tabellán.

És két hét múlva Koppenhágában jöhet a királydráma. Az akkori „világranglista” (mert nem volt még ilyen) szerint papírforma magyar győzelemnek kellene születnie. Mészöly a mérközés előtt tesz egy nyilatkozatot, mely szerint vereség esetén azonnal lemond. Utólag azt mondom, jó hogy nem húztuk ki döntetlennel, csak meghosszabbodott volna a válogatott pokoljárása.

Az összeállítás boncolgatására már ne is vesztegessünk karaktereket. Elkjaer-Larsen már a harmadik percben vezetést szerez, Nyilasi (ki más?) az első félóra végére Garaba közreműködésével kiegyenlít. A második félidőre szétcsúszunk, mind fejben, mind lélekben. A vége előtt Jesper Olsen és Alan Simonsen (büntetőből) is betalál. A dánok végleg megpecsételik a magyar válogatott – és nem utolsósorban – Mészöly Kálmán szövetségi kapitány sorsát.

 

 

Végső összegzés:

Mészöly Kálmán 31 mérkőzést töltött a kispadon kapitányként. 13 győzelem, 6 döntetlen, 12 vereség. Ebből az utolsó 7 mérkőzésen (picivel több, mint fél év alatt) a mérleg 2-1-4, kár volt elrontani... Hogy mik vezettek ide, ezt próbáltam most leírni.

Sikerei idején is voltak pletykák a színfalak mögött, hogy az igazi ész nem ő ebben a felállásban, hanem Mezey. Erre sosem lesz bizonyíték, nekünk sem célunk vizsgálni ezt. De tény, Mészöly nagyon rossz százalékot hozott akkor, amikor szekundásának már az O-válogatott volt a fő feladata. Míg Mezey bátran nyúlt a hátországhoz, addig neki csak a pályavesztett vagdalkozás maradt. Vihette volna magához a nagycsapathoz, akiket Mezey felfedezett, vagy bátran kipróbált, de nem tette. Vagy ha tette, inkább csak rontott a játékosok karrierjén. Ugyanaznap, mikor Mészöly elvérzett a szövetségi kapitányság oltárán, Mezey a következő csapatot állította ki Oslóban egy felkészülési mérkőzésen a norvég olimpiai válogatott ellen: Kovács Attila - Csuhay, Kőhalmi, Paróczai, Gálhidi - Kelemen (Pogány), Nagy Antal (Turner), Borsó (Esterházy), Kisznyér - Kiss Sándor, Szokolai. Nincs különösebb értelme filozofálni azon, mi lehetett volna Koppenhágában, ha...

1983 június 1-én még mindig nem látszott, kikre építhetünk a jövőben. Harmincéves vagy afölötti játékosok kaptak percember-szerepeket. A győriekkel kapcsolatos remények is utólag azt igazolták, jó, hogy a VB előtt nem forgatta fel Mészöly a csapatot. Póczik a válogatottat már nem tudta elvinni a hátán, más kérdés, Hannich milyen alapember lett a következő Mezey ciklusban.

31 meccsen 55 játékos kapott lehetőséget, ebből tizenhárman csak egyszer. A legtöbbször, 28-szor az a Kiss László, akit ezek után Mezey már csak egyszer hívott be, egy évvel később, 1984 tavaszán a spanyolok ellen. Mészöly alatt Törőcsik és Nyilasi kivételével a komplett argentínai generáció maradéka is elbúcsúzott. De hogy micsoda generációváltás volt a koppenhágai meccs, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy a pályára lépők közül is hatan (név szerint: Katrzirz Béla, Kocsis István, Martos Győző, Szentes Lázár, Póczik József és Tóth József) utoljára húzhatták magukra a címeres mezt. Akkor, 1982/83-ban elvesztegettünk egy évet. Utána valami új kezdődött, a magyar labdarúgásban maradt még annyi tartalék, hogy ezt akkor túléljük. Hogy Mexikó után meg hányszor és hány évet vesztegettünk el, számolja össze az, akinek kedve van hozzá...

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr35462938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maribor_ 2013.08.22. 10:08:08

Egyébként a dánok egyenlítő gólját nézve, Kocsis az, aki lemarad. A második góljuknál először Martos hibázik, aztán Kocsis lesz magatehetlen. A büntető előtt Győzőt játszák át, úgy jön Katzirz lépéskényszerbe. Félreértés ne essék, nem Kerekesen, Martoson, Kocsison akartam elverni a port...

eMTé · http://valogatott.blog.hu/ 2013.08.22. 10:41:57

Egészen kiváló írás lett ez is!

Fradista Utazó · http://attus.hu 2013.08.22. 19:40:14

Nem tartozik a cikk lényegéhez, de eszembe jutott, hogy '83-ban olvastam az újságban, hogy a szovjetek lemondták az olimpiát, és örültem, hogy akkor mi (csoportmásodikként) kimehetünk. Apám meg csak mosolygott. Aztán egy-két nappal később mi is visszaléptünk.

maribor_ 2013.08.22. 19:59:43

@Fradista Utazó: Csak 84-ben modták le, nem sokkal az Olimpia előtt. Mi is májusban.

Feyyaz 2013.08.22. 20:23:38

Szerintem ez volt az eddigi-nem is,hogy legjobb,-de LEGNAGYOBB írás! Büszke vagyok,hogy néhány mondattal hozzájárulhattam!
Hogy más valakiben is ennyire éljen ez az időszak! Remek a történelmi korkép is,de én határozottan úgy emlékszem,hogy az 1984-es olimpiai távolmaradást azzal indokolták,hogy nem lennének biztonságban a „baráti” tábor sportolói Amerikában...
Románia mellett Jugoszlávia is ott volt,de ők meg már rég nem voltak a béketábor tagjai...
Az meg jó nagy égés rám nézve,hogy elfelejtettem: valóban Törökország is be volt sorsolva a csoportunkba!
Talán azóta sem volt még olyan selejtező sorozat,ahol ennyire fájdalmasan érintett volna a továbbjutás elmaradása,mint ez az olimpiai kvalifikáció!
Annyira ott volt a kezünkben!

Az 1982.szeptemberi,török meccsel kapcs.-ban arra emlékszem,hogy hiába pakolta tele a csapatot Mészöly ETO-sokkal,a győri közönség kedvencei VB-mellőzése miatt a távolmaradásával tüntetett. (Hiszen akkoriban Győrött a 8 ezer néző semminek számított). Ezt úgy olvastam anno,és egyet is értettem vele.
A portugál-magyart csak a rádió közvetítette,és kb.60 percig nem jött össze a kapcsolat. Bőgtem kínomban a konyhában,ahová a késő esti meccshallgatás miatt száműzve lettem. :)
Magyarország-Luxemburg (6-2),a Népstadionban! Életem első élőben megtekintett mérkőzése! Az előmeccsen Bp.Honvéd-MTK VM ifimérkőzés volt. Amikor a derék kiscsapat berúgta a második gólját,a szektorunkból valaki beordított: „Hajrá Luxemburg”!
Hannich 11-esét kivédte a kapus,és a róla kipattanót pedig Szentes öt lépésről fölé bombázta. Több se kellett a többnyire fradistákból álló B-középnek: „Mocskos ETO! Mocskos ETO!”
Akkoriban kerek perec megírta az újság: Mészöly közönségcsapatot küldött pályára a görögök ellen! Ennek ékes példájára Jancsikát hozták fel.
Dániában óriási meglepetésként ért volna,ha nem kapunk ki. Sajnos ott már annyira csak a vereségre tudtam számolni... :(

maribor_ 2013.08.22. 23:47:07

@Feyyaz: A portugál meccs valóban így volt, már ami a közvetítést illet. Én 70 percre emlékszem, de 30 év távlatából 10 perc ide, vagy oda:)
A Tulipános résznél meg külön megköszönöm a kiegészítésedet.

Feyyaz 2013.08.23. 17:20:00

@maribor_:
Nem-nem,eddig még minden "vitás" kérdésnél kiderült,hogy Te emlékszel jobban...! 70 perc volt!:)

Szívesen!:( De ez az okok miatt szomorú szmájli...

!CSABEE! 2013.09.02. 23:46:38

@Feyyaz: Csatlakozom, brutálisan jó összefoglaló! Ismét annak gyereknek éreztem magam, aki a pad alatt bújja a Nép- és Képes Sportot, és könyörög a szüleinek, hogy fennmaradhason nézni az olykor este 9-kor kezdődő válogatott meccseket....

GRAT!