Lantos Gábornak, a Magyar Rádió Zrt. sport-programszerkesztőjének sorozata abból az alkalomból, hogy idén 50 éves a körkapcsolás. Nem utolsó sorban pedig, hogy ma, december 1-n van A magyar rádiózás napja

Remélem, Vass István Zoltán elnézi nekem, hogy kedvenc szavajárását kikölcsönözve a fenti címmel illettem írásomat. A neves riporter, mikor már a magyar futball nem járt „alberti”, „göröcsi”, „zámbói” magasságokban, egy-egy bajnoki meccsre készülve mondogatta nekünk, szárnyukat próbálgató fiataloknak, hogy nemsokára kezdődik ez a remek műsor, mely természetesen a „Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről” címet viselte. Ökrökről soha nem esett benne szó, legfeljebb a stadionokban a fülüket a Szokol rádióra tapasztók kiabálták a riportereknek, hogy mekkora címeresek, ha a kommentátorok úgy látták, hogy a bíró jogosan nem ítélt büntetőt kedvenc csapatuk javára. Következzen akkor az Ökörkapcsolás.

Haladás-Vasas 0-0-ról: „A meccs elején támadott a Haladás, védekezett a Vasas, akarom mondani, támadott a Vasas, védekezett a Haladás, illetve támadott a Haladás és védekezett a Haladás…” (Pálfalvy Gábor rövid összefoglalója a Vasas szombathelyi vendégjátékáról.)

„Mindjárt jön Csorna-Farád, a restiben sütik az ország legjobb rántott sertésmáját, megállunk egy kicsit” – mondta Fülöp László, s mivel sem a hangmérnök, sem a gépkocsivezető nem ellenkezett, hamarosan a vasútállomás étterme előtt fékezett a nagy fekete Volga. 1991 ősze van, a légmozgás gyenge, a friss nyugati szelek éppen csak megérintik az ország lakosságát. A nevezetes májat talán már a Gorenjében hűtötték, az asztalon kockás abrosz, csontleves 4 forintért és a máj 10 forint 50 fillér. Sült krumplival természetesen. Időnk, mint a tenger, a Bródy Sándor utcai garázsmester minden rosszra gondolva 8 órával a Haladás-MTK NB1-es meccs kezdete előtt útnak indított bennünket. A máj tényleg fenséges (és hatalmas), a krumpli sem mélyhűtött, a kézilány az imént pucolta, láttam. Ejtőzünk, aztán mennünk kell, hív a kötelesség, pontosabban a budapesti kék-fehérek szombathelyi vendégjátéka. Persze, hogy az utolsó utáni pillanatban esünk be, a Rohonci úti közönség ordít: „Most kell jönni hülye pestiek?”  Néhányan az esernyőjüket rázzák felém, pillantás az eredményjelzőre, második perc, Haladás-MTK 0-1. A végén persze megenyhülnek, 2-1-re nyer a kedvenc csapat, a riporter ÚR (!) – Fülöp Laci – a legjobb kommentátor lesz széles e hazában.

„A Verebes-korszak első bajnoki aranya után ősszel a Csepel látogatott az ETO-stadionba. A szünetben a pálya hangosbemondója „kitette” a Körkapcsolás adását a stadion hangszóróira, így a mintegy 20.000 (!) néző azt hallhatta, hogy az első félidőben önmagához képest gyengén játszott a bajnokcsapat, a Csepel remekül védekezett, a szünetbeli állás, a 0-0, reális. A második félidőben persze hengerelt az ETO, a végén magabiztosan nyert, én meg hónapokig, ha kimentem az utcára, azt hallhattam: nézd, ott megy az a szemét reális”. (Takáts Árpád, a Körkapcsolás alapító tagja, Győr)

Vass István Zoltánnal autózunk Diósgyőr felé. 1992 májusa, a Fradi bajnokavatásra utazik Diósgyőrbe. Pista a közvetítésre készül, én meg a pálya szélére, 20 évesen. 28 ezer néző előtt Wukovics a 4. és a 31. percben szerzett góljával 2-0-ra nyer a Fradi, a közvetítés végén ezrek a gyepen, Vass leadja a szót, tied a pálya, kis Lantos – mondja.

- Remek mérkőzés, sok néző, mi döntött a javatokra? – teszem fel az obligát kérdést az előttem álló, pezsgőben úszó, félmeztelen, Fradi-nadrágos embernek.

- … (semmi válasz, csak néz rám nagy szemekkel.)

- Nem örülsz? – mondom, tán nem hallja?

- …

– Hallod amit mondok? – még mindig élő adásban.

- Bájnok a Fradi és kesz – jön a válasz tört magyarsággal.

Odafent, a riporterállásban Vass alig bír megszólalni a nevetéstől. Végül annyit mond: „kedves hallgatóink, ifjú kollégámnak a füvön lévő nyolcezer ember közül sikerült az egyetlen olyat kifognia, aki nem beszél magyarul. Adásidőnknek vége, a viszonthallásra.”

Az illető Szergej Kuznyecov volt.

„… itt Újpesten az első félidő 12. percében Újpesti Dózsa-Rába ETO 1-0, igen, igen, közben Virág Ferenc gépkocsivezető kollégám mutogat, mutogat a tábla felé, igen, igaza van, mert nem az első félidőben járunk, hanem a másodikban és nem az Újpest, hanem a Győr vezet 1-0-ra, a többi stimmel.” (Molnár Dániel)

„A lényeg az, hogy mindig azt mondd, amit látsz, legyél nagyon magabiztos és lendületes, a többivel ne törődj” – mondta Molnár Dániel, miközben elkísértem őt egy győri mérkőzésre. A Verebes-korszak már a múlté, a nézők is megcsappantak, a lelkesebbek még kijártak. Volt ott, a rádiósfülke ablaka előtt egy öregúr, fülén a rádió, hallgatott bennünket. Dani a szokásos elsöprő lendülettel beszélt, majd egy gyanús szituációnál közölte: ez bizony nem volt büntető, hiába is reklamálnak a győriek.

Az idős bácsika megfordult és mérgében Dani felé dobta kisrádióját. Az utolsó pillanatban sikerült elhajolnunk, a készülék a mögöttünk lévő falon csattant, a földre már darabjaira esve hullott és egyetlen sistergéssel kilehelte lelkét.

A Körkapcsolás folytatódott tovább. Danit hazafelé menet botokkal és ernyőkkel fenyegették. Egy ideig nem ment Győrbe közvetíteni.

„Milyen remek kis meccs itt, a Fáy utcában, mekkora helyzet, Gubucz fejes fölé, újabb fejes, ez is fölé!” (ismeretlen riporter a XX. századból.)

A Körkapcsolásba mindenki szeretett volna bekerülni. A főnöknek, Novotny Zoltánnak pedig időnként vajból volt a szíve és engedett a kérleléseknek. Így esett, hogy az egykoron a mezőgazdasági témákban igen csak tájékozott tévés kollégának egy Dunaújváros-Vác meccs jutott. Ez akkor volt, amikor az MLSZ úgy rendelkezett, hogy legyenek nagyobbak az izgalmak, s rendes játékidőben döntetlenre végződött meccsek fejeződjenek be tizenegyesekkel. A néhai tévés pechére a hét körbekapcsolt ütközet közül csak az övé végződött döntetlennel, jöhettek a tizenegyesek. Pontosabban a szögletek. Mert a kommentátor az első büntetőtől az utolsóig úgy közvetített, hogy „Lehota készül a szögletnek, nagy lövés, gól.”

Soha többet nem szerepelt a Körkapcsolásban. Valahogy nem is ambicionálta.

„Milyen jól el lehetne adni ezeket a játékosokat, ha gépkocsik lennének. Az eladónak csak annyit kellene mondania: ezt nézze uram, alig futott.”

„Lassan gyülekeznek a futballisták a második félidőre, ha jól látom, ott van már Farkas, Kakas és Nyúl, na meg, hogy teljes legyen az állatsereglet, Maczkó játékvezető is velük van. (Vass István Zoltán)

Maczkó József manapság már nyugdíjas éveit éli

A Körkapcsolást annak idején Szepesi György és Roska Miklós találta ki. Utóbbira évtizedeken át fontos feladat hárult: ő volt a SZERKESZTŐ. Igen, így, csupa nagybetűvel. Neki a szombatok (olykor a szerdák, vasárnapok) ünneppel értek fel. Odahaza ennek megfelelően öltözött – nyakkendő, ing, öltöny, fényesre suvickolt cipő, majd a rádióba érve újra és újra elmagyarázta, kinek mi a feladata. A közvetítő riporterek hosszabban beszélhettek, a tudósítók viszont szigorúan csak állást és időt mondhattak. Aki ezt a szabályt megszegte, pár hétre biztosan búcsút mondhatott a Körnek.

Egyszer egyik néhai olimpiai bajnokunk is addig-addig mesterkedett, míg az adásban találta magát. Nyolcadik helyszín, Csepel, abból baj nem lehet – gondolta Roska. A nagy bajnokot gondosan felkészítette, csak az eredményjelzőt figyeld, ha gól van, ismerd fel a szerzőjét, röviden, velősen mondd el, aztán add tovább a szót.

A ma már legendás sportoló az első megszólaláskor az időjárásról értekezett, meg arról, hogy a nagy tömeg miatt mennyire nehezen jutott be a stadionba.

Bajnokunk – sportnyelven szólva – nem élte túl a selejtezőt.

„Tizenegyes, tizenegyes, micsoda dráma, a 92. percben 1-1-es állásnál Saskőy játékvezető a büntetőpontra mutat, a Békéscsaba megnyerheti a mérkőzést, ööööö, Saskőy játékvezető ott áll a tizenhatos vonalánál és lefújta a találkozót” (Fábián István, Békéscsaba)

A váci stadionban üldögélt egy szurkoló. Az egész meccset végighahotázta. Ha-ha-ha, ha-ha-ha – mindezt igen erős hangon, midőn a Duna-parti városba ért a szó, nevetése állandóan behallatszott az adásba.

Egy alkalommal, még az első félidőben odasétáltam hozzá, s aziránt érdeklődtem: miért teszi mindezt.

– Uram, én ezeken a futballistákon csak kacagni tudok, annyira gyengék (a Vác éppen az előző évben ünnepelte fennállása első és mindmáig utolsó bajnoki aranyát!), remélem, hallják, hogy nevetek, ezzel inspirálom őket a jobb teljesítményre.

- Na de ha nem tetszik a produkció, miért nem marad odahaza?

- Viccel? Néha nekem is jár egy kis szabadság – mondja, majd megkérdezi, van-e feleségem.

Mindent értek. Elmenőben látom, hogy zsebéből előhúzza a kisrádiót és gombjait tekergeti, szól-e már a Körkapcsolás.

A második félidőben, a fejhallgatóban hallom kacagását: ha-ha-ha, ha-ha-ha.

Megnyugszom: legalább nem rajtam röhög.

„A művész én vagyok. Mert nekem mindig 1 percben kellett elmondani azt, amire másoknak rengeteg idejük volt. Akár Pécsett, akár Kaposvárott, tisztában voltam azzal, milyen szerepet osztottak rám. A közvetítés is nagy dolog, de a rövidség, a tömörség, az érthetőség, az az igazi művészet, kisbarátom. Egyszer Kaposváron dolgoztam, látom, jön a Kalap (Zöllei János kazánfűtő, másodállásban fruttiárus, a Ferencváros legendás szurkolója), megáll a közvetítőfülke előtt, nagyot kiabál: két úr van ebben a stadionban a Kalap úr, meg a Kovács úr, majd egy marék cukorkát elém dobva ment tovább.” (Kovács Imre, Pécs, a Körkapcsolás alapító tagja.)

A felejthetetlen Kalap

Nincs már Kalap, nincs már Frutti, töki, rágógumi, és futball sem nagyon.

Körkapcsolás? Talán egyszer majd valakinek eszébe jut, hogy a műfajt érdemes lenne feltámasztani. Mondjuk fordulónként öt azonos időben kezdődő mérkőzéssel.