Előrebocsájtom, nem vagyok Kispest-drukker. Egészen kicsi gyerekként volt egy csapatképem róluk, amit az emeletes ágyamra ragasztottam, és nagyjából ennyivel ki is fújt a honvédosságom. Úgyhogy elvileg meglenne a szükséges távolságom ahhoz, hogy iróniával és szarkazmussal kommentáljam a mai eseményeket.
De nem megy, úgy érzem magam, mint az egyszeri szövetségi kapitány, akinek egy hétgólos vereség után az orra alá tolják a mikrofont.
Mert azon még lehet gúnyolódni, hogy egy nevenincs falusi kiscsapat hogyan guberál össze magának egy sosemvolt múltat és hagyományt, hogyan pózol a Real Madriddal, mintha bármi is összekötné őket azon felül, hogy egykoron ők is voltak egy rezsim kiszolgálói. Mint a kisgyerek, aki megkaparintja anyu sminkkészletét és kifesti magát, vagy mint a Robek és Adios cuccokban feszítő HVCS a vidéki diszkóban.
Tavaly még lehetett...
Már ez is szinte példa nélküli, Az egyedüli eset, amihez talán hasonlítani lehet, az az angol MK Dons csapatáé, akik – miután a Wimbledon licenszét botrányos körülmények közt elvitték Milton Keynesbe – a Wimbledon múltbéli eredményeire is megpróbáltak jogot formálni. Az akció, ha lehet, még a költözésnél is nagyobb közfelháborodást váltott ki, és végül az FSF (az angol szurkolókat képviselő civil szervezet) tiltakozása és bojkottja miatt kénytelenek voltak "visszaadni" a trófeákat és lemondani a hazugságból épített múltról.
Az érvek hasonlóak voltak a Puskás név kisajátításakor elhangzottakhoz, miszerint nekik ehhez joguk van, minden le van papírozva. De a végkimenetel más volt, mert a szurkolók félre tudták tenni ellentéteiket és egységesen emelték fel hangjukat az egetverő pofátlanság ellen. Ha van bármi pozitívum az egész történetben, akkor ez a tanulság az.
Sajnos idehaza a szurkolók zsebében még nem nyílt ki a metaforikus bicska, és ennek meg is lett az eredménye: ma a Kispest szurkolói nem vihették be a Felcsút elleni meccsre a "Puskás, Kispest, Hungary" feliratú drapijukat. Merthogy az a név már jog szerint Amazoké. Álljunk meg és ízlelgessük csak ezt az állítást pár pillanatig. Szívjuk be a bukéját majd forgassuk meg a szánkban alaposan, hogy mindenhova jusson. Aztán köpjük ki sürgősen.
Ha hihetünk a beszámolóknak (és miért ne hihetnénk), még a felsőbb utasítást végrehajtani rendelt, finom morális árnyalatokra általában nem túlzottan fogékony biztonságiak is érezték, hogy itt valami nem teljesen stimmel.
És van még tovább is, az alábbiakat a Felcsút hivatalos honlapja írta.
"Néhány száz kispesti drukker elkísérte a vendégcsapatot Székesfehérvárra, és a jelek szerint ők is nekünk szurkolnak, mert fennhangon Puskás Ferenc nevét skandálják."
És akkor még meg vagyunk lepve, hogy nap mint nap hallhatunk olyat, hogy valakinek a buszon, villamoson ellopják a telefonját, majd az elkövető azzal fényképezgeti magát és tölti fel a képeket az internetre. Én magam se értettem, miért jó ez, hiszen semmi valódi hasznuk nem származik belőle. Mert a lopást azt értem (bár nyilván el nem fogadom), de vajon honnan veszik a bátorságot, honnan van ehhez pofájuk?
Most már kezdem sejteni.
Ja, hogy a meccs eredménye? A Honvéd simán felmosta a Felcsúttal a padlót. Hiába, néha – mégha csak egy-egy futó pillanatig is – mégiscsak van igazság a futballban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ajánlott bejegyzések: