Véget értek a bajnokságok. A világ értő fele Rióra, a futball-világbajnokságra figyel, és többé-kevésbé lázas izgalommal számolja vissza a napokat. Egy elsősorban focival foglalkozó blognak kutya kötelessége ilyenkor ugyanezt tenni, szerencsére ez nem is esik nehezünkre. Különösen úgy nem, hogy váratlan segítséget kaptunk rendszeres olvasónktól, barátunktól, a József Attila díjas írótól, Benedek Szabolcstól. Szabolcs már egészen kisgyerek kora óta fanatikus rajongója a sportágnak, eleinte Szolnokon, majd egyetemista korától Budapesten lett a stadionok állandó látogatója. A mai napig bárki találkozhat vele a Bozsik Stadion korzóján, esetleg a Kanyarban, ahogy biztatja kedvenc csapatát, egyformán figyelve a szurkolókat és a játékosokat – talán épp a következő könyvéhez gyűjt élményeket. Elképesztő historikus és futballtörténelmi ismeretei valóságos élő lexikonná változtatták: középkori regét mesél, vagy épp fejből vágja az elmúlt évtizedek bármelyik Honvéd vagy válogatott kezdőcsapatát. A riói vébét felvezető sorozatunk az ő tollából származik, magyar válogatott részvételeit mutatja be a korábbi világbajnokságokon. Szabolcs eredetileg egy önálló könyvbe írta, végül azonban úgy alakult, hogy blogunknak ajándékozta. Mi pedig hálás köszönettel felhasználjuk, és büszkén nyújtjuk át olvasóinknak. 

A külön forrásmegjelölés nélküli képek forrása Dénes Tamás, Hegyi Iván és Lakat T. Károly Válogatott Gyűjtemény - Száztíz év legemlékezetesebb futballmérkõzései címeres mezben című könyve, amiért nekik is jár a köszönet.

Az idei lesz a huszadik futball-vb – sajnos megint nélkülünk. Nem az első eset, hogy a távollétünkben rendezik meg a labdarúgás legnevesebb és legrangosabb tornáját, sőt az az igazság, hogy voltaképpen ez a megszokott, elvégre az eddigi tizenkilenc világbajnokságból mindössze kilencen vett részt a magyar labdarúgó-válogatott. A mérleg különösen az utóbbi évtizedekben romlott nagyon sokat: a tizenharmadik vb számunkra végképp baljósnak bizonyult, ugyanis azt követően egyszer sem jutottunk ki. Azóta minden egyes selejtezőkör előtt föltámadnak a remények, ám utólag visszanézve és reálisan szemlélve a dolgokat azt kell mondanunk, hogy az 1986-os mexikói részvétel óta egyetlen alkalommal sem volt igazán komoly esélyünk arra, hogy az 1990 és 2014 között megrendezett világbajnokságok valamelyikén labdába rúgjunk.

Nem mindig volt ez így. Az érem másik oldalához tartozik, hogy amikor a magyar nemzeti tizenegy kijutott a világbajnokságra, ott általában véve szép eredményeket tudott felmutatni. Négy alkalommal nem tudtunk az első körből továbbjutni, egyébként pedig két ezüstérmet szereztek futballistáink – mindkétszer úgy, hogy a második hely kudarcnak számított.

Na de lássuk a részleteket!

1934

Az első, 1930-ban, Uruguayban, meghívásos alapon megrendezett világbajnokságon Magyarországot nem a válogatottja, hanem egyedüli magyarként Fischer Mór képviselte. Ez a kiváló, nyolc nyelven beszélő sportdiplomata (civilben MÁV-tisztviselő) egy időben a magyar játékvezetők elnökeként, később a FIFA alelnökeként tevékenykedett. Kiváló jelleme, műveltsége és szakmai felkészültsége predesztinálta arra, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség delegálja az első futball-vb zsűrijébe.

Négy esztendővel később Olaszország adott otthont a következő világbajnokságnak, amelyről hiányzott a címvédő Uruguay – válaszképpen arra, hogy az első világbajnokságra több meghívott európai válogatott, így a magyar sem utazott ki. A második torna már nagyobb érdeklődést keltett – ebben természetesen az is közrejátszott, hogy Európában rendezték, azaz az itteni csapatoknak nem kellett áthajózniuk az óceánt –, olyannyira, hogy a jelentkezők között selejtezni kellett. Magyarországot Bulgáriával párosították össze. A magyar labdarúgás történetének első világbajnoki selejtezőjét Szófiában játszották, 1934. március 25-én, és válogatottunk Sáros, P. Szabó, Toldi és Markos góljaival 4:1-re győzött, úgy, hogy a bolgárok szerezték meg a vezetést. Ugyanez az eredmény ismétlődött meg az április 29-i budapesti, az MTK-pályán megrendezett visszavágón, P. Szabó ekkor is betalált, mégpedig kétszer, csakúgy, mint Solti.

Solti József, a mérkőzés egyik hőse középen, a bolgárok elleni itthoni selejtező mérkőzésen (forrás: magyarfutball.hu)

Ilyen előzmények után nemzeti tizenegyünk kiutazhatott az olaszországi világbajnokságra, amit azonban nem övezett osztatlan lelkesedés a hazai labdarúgóberkekben. Az érdektelenséget jelzi, hogy néhány nappal a vb nyitánya előtt még bajnoki fordulót játszottak, a válogatott különösebb felkészülés és összetartás nélkül utazott el. Ráadásul az egyik legjobbunk, Sárosi György sérülés miatt csak később, már Olaszországban csatlakozott a kerethez. Az előjelek tehát nem voltak kedvezőek, és az se adott túlságosan nagy okot a bizakodásra, hogy a csapat az elmúlt időszakban meglehetősen hektikus teljesítményt nyújtott.

A magyar futball történetének első világbajnoki mérkőzésére 1934. május 27-én, Nápolyban került sor.

Ahol történelmünk első VB mérkőzését játszottuk, a nápolyi Stadio Giorgio Ascarelli (forrás: soccermond.com)

Nádas Ödön szövetségi kapitány ezt a csapatot küldte pályára Egyiptom válogatottja ellen: Szabó A. – Futó, Sternberg – Palotás, Szűcs, Lázár – Markos, Vincze, Teleki, Toldi, P. Szabó.

Mérkőzés előtti csapatkép Egyiptom ellen,  (hátul, balról): Takács és Feldmann edzõk, Toldi, Markos, Lázár, Teleki, Palotás, Szűcs, Szabó, Futó, Fábián Pál, a profi alszövetség kapitánya. Elöl: Sternberg, P. Szabó, és Vincze.

Első világbajnoki gólunkat Teleki szerezte a 12. percben. 

Teleki Pál, első VB gólunk szerzője éppen egyiptomi ellenfelét űzi

A 30. percben Toldi találatával már 2:0 Magyarország javára.

Toldi Géza elől ezúttal megkaparintja a labdát az egyiptomi kapus

Ezt követően az egyiptomiak öt percen belül kiegyenlítettek, a második félidőben azonban Vincze, valamint Toldi újabb gólt szerzett, ezzel Magyarország 4:2-re győzött, és az egyenes kiesési rendszerben bejutott a következő körbe.

Négy nappal később, Bolognában, az örök riválissal, Ausztriával találkoztunk. Borúlátásra adott okot, hogy néhány héttel korábban, április közepén már találkoztunk a sógorokkal, akik akkor 5:2-re győztek.

Az osztrákok elleni csapat balról: Palotás, Sárosi, Markos, Szalay, Avar, Sternberg, Szűcs, Toldi, Kemény, Vágó, Szabó.

Ezúttal könnyebben megúsztuk, az osztrákok „csak” 2:1-re vertek meg bennünket, úgy, hogy első góljukat a magyar származású Johann Horvath szerezte. A továbbra is sérüléssel bajlódó Sárosi György az 56. percben csak szépíteni tudott (tizenegyesből), a következő percben azonban Markost kiállította az olasz játékvezető, nem sokkal később pedig a sérült Avar hagyta el a pályát.

A később kiállított Markos Imre Avar "Ricsi" támogatásával ezúttal lehagyja Josef Smistiket.

A magyar nemzeti tizenegy tehát kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést és vele együtt a világbajnoki szereplést. (Az 1970-es vb volt az első, amelyen lehetett meccs közben játékost cserélni, egészen addig, ha valaki megsérült, és nem tudta folytatni a játékot, a csapata onnantól fogva emberhátrányban játszott.) 

 Maradjanak velünk, holnap folytatjuk!