Válogatott okosságok

Az idén nyáron a fiatal férfi kézilabdázók számára U18 és U20 Európa-bajnokságot, a nőknél pedig ugyanezeknek a korosztályoknak világbajnokságot rendeztek. A magyar válogatottak mind a négy versenyre kijutottak, ami már önmagában is siker, ilyesmire utoljára 2003-ban volt példa (tavaly is mind a négy versenyen részt vettünk, de akkor az ifjúsági VB-t mi rendeztük, tehát nem kellett selejteznünk).

Négy csapatra való játékos készült heteken át, majd vett részt az EB-ken, VB-ken, lényegében lemondva ezzel a nyaralásról.

A női junior (U20) válogatott. (Fotó: MKSZ)

Időrendben a női U20 világbajnokságot rendezték legelőbb. Az 1994-es korosztályban eddig elég jó eredményeink voltak, tavaly például ezüstérmet szereztünk az Európa-bajnokságon, ezért optimisták lehettünk az idei szereplést illetően. A csoportmeccsek viszont nem teljesen igazolták vissza ezt az optimizmust. A védekezésünk és a kapusteljesítményünk végig ragyogó volt, a támadójáték viszont nagyon döcögött. A komoly csapatok elleni meccseket 21-20, és hasonló arányban hoztuk, de végül a csoportban minden mérkőzést megnyertünk. Különösen szenzációs volt az utolsó, Franciaország elleni meccs, ahol alig kaptunk gólt, 50 perc alatt 9-et összesen.

A jó védekezés, amelynek oszlopa Mészáros Rea volt, egy darabig eltakarta a gyenge támadójátékot, de már ekkor, ill. a viszonylag simán hozott nyolcaddöntőben is látszott, hogy nincs komoly irányítójátékunk, és ami az U17-ben még elég volt, hogy gyorsan mozgunk és passzolunk, az ide már kevés. Szekerczés Luca végig kiemelkedően játszott, de a játékunk annyira beszűkült, hogy nagyon hamar világossá vált: csak akkor tudnk meccset nyerni, ha 18-19 gólnál nem kapunk többet.

A Németország elleni nyolcaddöntőt a blog tudósítója (konkrétan én) is a helyszínen izgulta végig. Hajdu János, a válogatott edzője, erre a mérkőzésre sem tudta megújítani a csapat támadójátékát, így aztán hiába kaptunk mindössze 20 gólt, kiestünk. Az utolsó másodpercben elszálltak az érmes álmaink, a helyosztók annyira már nem hozták lázba a csapatot, a 7. helyre futottunk be.

Ez a korosztály ezzel búcsúzott az utánpótlás-kortól, ők már csak felnőtt versenyeken szerepelhetnek. Tóth Gabriella már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott, a többiek is majdnem mind felnőtt NBI-es játékosok lettek, nagy többségük kezdő lesz a csapatában. Szekerczés Luca, Mészáros Rea, és a két meghatározó kapus, Szemerey Zsófi ill. Bíró Blanka belátható időn belül megjelenhetnek a felnőtt válogatottban is, és még további néhány játékos elérhet oda 4-5 év múlva.

A női ifjúsági (U18) válogatott.

Ezután a női U18 VB következett. Nagyon visszafogottan vártuk a Macedóniában rendezett VB-t, mert a tavaly sem túl fényesen szereplő válogatottból több meghatározó játékos is kiesett sérülés miatt. Bekerült viszont Monori Orsolya, aki végig kimagaslóan a legtöbb gólt szerezte a válogatottban. Jelentős részben az ő teljesítményének köszönhetően rögtön az első meccsen megvertük a tavalyi U17-ezüstérmes Oroszországot, majd a második meccsen Norvégiát is. Ezután három lazább meccs következett, ahol kicsit le is ült a csapat. De a 100%-osan megnyert csoportkör után az ember feladta a korábbi pesszimizmusát, és elkezdett arra gondolni, hogy itt akár szép eredmény is jöhet.

Nem jött. A legfontosabb meccs egy ilyen lebonyolítású meccsen a hatodik, a nyolcaddöntő. Csoportgyőztesként egy gyengébb csapatot, Hollandiát kaptuk, minden adva volt a továbbjutáshoz. A második félidő közepén vezettünk is öt góllal, aztán az utolsó negyedórában csak egy csapat volt a pályán - nem mi. Kiestünk. A kudarcélményt a csapat nem tudta igazán feldolgozni, elbuktuk a 9-16. helyért az első helyosztót is Horvátország ellen, majd ismét Norvégiával futottunk össze, tőlük hétméteresekkel kaptunk ki. A legvégét legalább behúztuk, 15. hely az eredmény. Sok éve a legrosszabb szereplés a női utánpótlásban.

A csapat edzője, ifj. Kiss Szilárd jó szakmai munkát végzett, de semmi tapasztalata nem volt abban, hogyan kell egy ilyen világbajnokságot végigjátszani. Nem az első napon kell a legjobban játszani. Ráadásul nyár volt, a sportcsarnok levegője nagyon meleg és fülledt volt. Persze, az ellenfél is ugyanott játszott, de tán ők jobban felkészültek rá. A játékosaink légszomjra panaszkodtak, 45 perc alatt kikészültek. Nem tett jót Monorinak a csoportmeccsek során összeszedett kisebb sérülése sem.

Kicsit rosszul is mértük fel a csapat erejét. Az oroszok a 8. helyen végeztek, Norvégiával pedig a 13-16. helyért játszottunk ismét, miután ők Argentínától(!) is kikaptak. Végül egyetlen hellyel végeztek előttünk, szóval a csoportkörben felettük aratott győzelem igazából nem ért annyit, mint ahogy az elsőre tűnt.

De egy-két jó teljesítményt itt is láttunk a csapatban. Jövőre pedig, remélhetőleg teljesebb kerettel, talán sikerül jobb eredményt is elérni. A '96-os nem egy kiemelkedő korosztály, de ennél azért több van bennük.

A férfi junior (U20) válogatott. (Fotó: MKSZ)

A férfi U20-as Európa-bajnokság következett. A fiúk '94-es korosztálya valaha ígéretesnek tűnt, de a hazai rendezésű VB-n tavaly csúnyán megégtek. Ennek akkor több "oka" volt: az ehhez nem szokott játékosokat lebénította a csarnokokat megtöltő közönség, ill. a feladatra állítólag alkalmatlan vezetőedző, Kovács Péter. Kovácsot aztán erre az évre Csoknyai István váltotta, őróla csupa jót lehetett hallani.

Aztán Ausztriában, szinte üres lelátók előtt, teljesen esélytelenek voltunk Szlovénia és Svédország ellen is, és utána hiába nyertünk meg minden hátralévő mérkőzést, ez is csak a 9. helyre volt elég. Akkor lehet, hogy tényleg csak ennyi van a csapatban? Esetleg Csoknyai sem igazán képes kihozni a csapatból a maximumot? Ezt tán már sosem tudjuk meg, bár egy esélyük még van, a férfiaknál az U21 VB az utánpótlás-pályafutás befejezése. Talán jövőre megmutatják még, hogy mire is képesek. Jó lenne végre egy igazán jó korosztály a férfi utánpótlásban.

A férfi ifjúsági (U18) válogatott (Fotó: MKSZ)

Talán az 1996-osoktól megkapjuk? Ki tudja, hosszú pálya áll még őelőttük, mindenesetre nagyot robbantottak a férfi U18-as Európa-bajnokságon.

Egészen komoly parádét mutattak be a csoportmeccseken, nagy kézilabdás hagyományokkal rendelkező országok csapatait verték bucira. Horvátország, Franciaország, Románia, majd a második csoportkörben Németország és Lengyelország. És senki nem úszta meg 7 gól alatt. A mérkőzéseken a magyar játékosok olyan egyéni képességekről tettek tanúbizonyságot, amivel magasan kiemelkedtek az egész mezőnyből. Úgy tűnik, végre van egy olyan korosztályunk, amelyet a klubok utánpótlás-edzői megfelelően felkészítettek. Nem egy olyan egyéni teljesítményt láthattunk, ami 18 éves férfiaknál teljesen rendkívülinek számít.

Az elődöntőben Dánia is csak egy pillanatra ijesztett meg minket a második félidőben, de amúgy semmi esélyük nem volt a lehengerlő magyar válogatott ellen.

Ezután jött a döntő, ismét Franciaország ellen. És bejött, amitől tartottunk: a francia szakvezetés sokkal jobban felkészült az ismételt találkozásra, mint Gyurka János magyar edző, és segítői. A franciák nyitott védekezésére nem volt komoly ellenszerünk (ez tipikus a magyar edzőknél sajnos), és az sem tett jót, hogy ez volt az első olyan meccsünk az EB-n, ami nem dől el már tíz perccel a vége előtt. A végjátékban már teljesen elvesztettük a fonalat. A kiváló egyéni képességű játékosokból Gyurka nem tudott egy EB-győztes csapatot csinálni. 30-33 a vége, vesztettünk, ezüstérmesek lettünk. Ilyenkor nagyon rossz a szurkoló hangulata, hiszen nagyon készültünk a győzelemre. De, miután aludtunk rá egyet-kettőt, már tisztán látjuk: ami a jövő szempontjából igazán fontos, a játékosok egyéni képességei, az rendben van. Három magyar játékos (Ligetvári Patrik, Győri Mátyás és Juhász Ádám) is bekerült az EB AllStar csapatába, Juhászt ráadásul MVP-nek, azaz az egész torna legjobb játékosának választották a szakemberek. És igazából ez a lényeg, hogy vannak tehetséges játékosaink, és talán a nevelőmunka is rendben van.

A képek tanúsága alapján a csapat sem volt nagyon elkeseredve.

Már nem is kéne semmi más, csak még két-három ilyen korosztály, és egy kis türelem arra a 6-8 évre, mire ők a felnőtt válogatottba igazán beérnek. Ha a '96-osoké nem egy szabályt erősítő kivétel, akkor tán a felnőtteknél is megússzuk hét szűk esztendővel.

A nyári utánpótlás-versenyeknéltöbb csalódás után a legvégére jött az igazi csattanó. Gratulálunk az ifiválogatottnak, és azoknak is, akik csapataikkal nem értek el ilyen szép eredményeket, de ők maguk jó teljesítményt nyújtottak. Reméljük, blogunk is megéri, hogy beszámolhassunk az ő, felnőtt mezőnyben elért sikereikről is.