Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak...

Az első világháború előtt az Újpesti TE – vehemens játékosainak és népszigeti pályájuk közönségének köszönhetően – még egyike volt a nem épp jó hírű kültelki csapatoknak. A lilák 1905 és 1911 között játszottak az élvonalban, majd egy évet töltöttek a másodosztályban. A sors iróniája, hogy az UTE neve épp ezalatt a (mai napig utolsó) másodosztályban töltött idényük alatt került a lapok címlapjára.

„Az Újpesti tornagylet, mint elsőosztályú csapat, híres volt a durvaságáról; most, hogy a II. osztályban fölényesen szerepel, nem volt alkalma a titkos szenvedélyek felébredésére; nem jó fényt vet tehát a csapatra, hogy az első kínálkozó alkalommal, amikor meglepetésszerű vereség éri, máris olyan életveszélyes és csúnya botránnyal emlegetik együtt a nevét.” A Sport-Világ az 1911 karácsonyán rendezett 33FC–UTE Corinthians kupamérkőzésre utalt cikkében, ahol az újpestiek nem tudták megemészteni, hogy a biztosan hozott bajnoki mérkőzéseik után az élvonalban szereplő krisztinavárosiak könnyedén, 5:0-s győzelemmel gázoltak át rajtuk. A Sporthírlap 1911. december 26-i száma hosszú cikkben számolt be az „ünnepi” mérkőzés botrányáról.

„Az emberi indulatok fékezhetetlenségének, a szenvedelemnek és az ezekből eredő brutalitásnak lesújtó példáját adta az Újpesti Torna Egyesület néhány játékosa és híveinek egy egész csoportja.

A II. osztályban aratott győzelmek egész sorozatától diadalittassá lett játékosokat és híveiket a vereség láttára elöntötte az elkeseredett düh. Előbb a bírót inzultálták, majd a tribünökre bejutott csőcselék biztatására a játéktérre terelődött át az a kultúremberek között tűrhetetlen viselkedés, amely a Népszigetet méltán hírhedtté tette. A csúnya foultolások egész sorát két minden jóérzésű embert felháborító merénylet tetőzte be. A negyedik goal után a 33 FC balszélsőjét, az angol Watkinst az UTE kapujában álló Szabó úgy arczon vágta, hogy menten elöntötte a vér.

A leggyalázatosabb dolog, ami eddig magyar pályán történt, ezután következett. A befejezés előtt 5 perccel érték el a 33-asok ötödik goaljukat. Weisz Frigyes a goal után bement az UTE kapujába a labdáért s azt melléhez szorítva gyanútlanul megindult a félvonalhoz. Alig tett néhány lépést, hirtelen, mint a nyíl, neki ugrott Kohn, az UTE jobbösszekötője, - aki a második félidőben hátra ment Vranák helyett back-nek – és teljes erőből hasba rúgta. Weisz velőtrázó sikoltással összeesett, társai gyorsan bevitték az öltözőbe, a bíró pedig a matchet lefütyülte. Az embertelen módon leterített játékost a mentők vitték el a pályáról. Sérülése szerencsére nem veszedelmes, mint aminőnek eleinte látszott s az orvosok véleménye szerint nemsokára teljesen ki is heveri.”

Az incidens után két újpesti játékost hosszú időre eltiltottak, s közel két évig nem is volt különösebb panasz a lila-fehérekre. 1913 novemberében azonban – immár élvonalbeli mérkőzésen – sokkal súlyosabb sérülést okoztak durva játékukkal: Stiller Gyulát, a MAC játékosát, lényegében agyonrúgták. (Az esetről hosszabban itt olvashatnak.)

A MAC margitszigeti stadionjában rendezett mérkőzésen Stiller felugrott fejelni, az újpesti Racskó a levegőben meglökte. Stiller elterült a földön, az újpesti Karger pedig nem szándékosan, de nagy erővel úgy belerúgott a játékosba, hogy az eszméletlenül terült el a földön. Stiller három csigolyája tört el, deréktól lefelé megbénult. Az Est újságírója a Pajor szanatóriumban látogatta meg a játékost:

„Az ágy lábánál egy szék és rajta a készülék, melynek súlyaival kifeszítve tartják testét. Állát ugyancsak egy ilyen kifeszítőkészülék erősíti az ágy fejéhez. Nemcsak állapotánál fogva, de már e készüléknél fogva is teljes mozdulatlanságra van kényszerítve, a mire azért van szükség, nehogy a törött csigolyák a velőben kárt okozhassanak. Teljes eszméleténél van, beszél, cigarettázik. Ágy fejénél ott áll édesanyja és egy kis kendővel törölgeti az időnkint ajka szélén előbuggyanó váladékot.”

Stiller – akinek apja balesetben hunyt el, nővére pedig szintén egy balesetben vesztette el fél lábát – nyolc napig vívta haláltusáját, november 9-én anyja karjai között halt meg. Az UTE játékjogát a mérkőzés után azonnal felfüggesztették, egyúttal mindkét érintett klub a rendőrséghez fordult, hogy kiderítsék, ki felelős a játékos haláláért. Stiller temetésére még vers is született, sírjára valamennyi első osztályú, és számos kisebb egylet is koszorút helyezett el. Az MLSZ fegyelmi bizottsága Karger Lajost örökre eltiltotta a játéktól, az MLSZ Tanácsának pedig javasolta, hogy az UTE játékjogának visszaadása mellett tiltsa meg, hogy a klub fél évig Újpesten bajnoki mérkőzést rendezzen. Egyúttal kimondta, amit a lapok már számtalan rendbontásnál megállapítottak, hogy az erőszakos játékért a labdarúgók és a szurkolók egyaránt felelősek:

"Tekintettel pedig arra, hogy az Újpesti Torna Egylet játékosainál az utóbbi időben tapasztalt durva játékot az a helytelen sportszellem erősíti, mely az UTE pálya közönsége egy részének izgató hangulatából táplálkozik és amely alkalmas arra, hogy az erőszakosságra hajló játékosokat még jobban elvadítsa, bár a bizottság javasolja a Tanácsnak, hogy az egyesületnek játékjogát visszaadja, azonban azért, hogy az UTE vezetősége közönségébe és játékosaiba a helyes sportszellemet belenevelhesse, javasolja a bizottság, hogy az Újpesti Torna Egylet pályaválasztási joga oda korlátoztassék, hogy 1914. évi június hó 30-áig újpesti pályát nem választhat.”

A pályaválasztásra vonatkozó büntetést később enyhítették, s tény, hogy 1913 után csak elvétve fordultak elő olyan esetek, amikor az UTE labdarúgói vagy szurkolói botrányt okoztak. De ne gondoljuk, hogy Stiller halálának, vagy az újpestiekre kiszabott büntetésnek komoly elrettentő hatása lett volna, és egy-két kültelki pálya ne lett volna továbbra is "a betyároknak szabad portyázási helye", és a durván játszó labdarúgók legyőzték "lelkük vadságát", "ösztöneik állati voltát" (a jelzők korabeli lapokból származnak). Csak egy hét telt el Stiller temetése óta, s a Pesti Hírlap már a hétvégi forduló egyik újabb gyöngyszeméről számolt be. Hermus, a Globus játékosa egy Vörösvári úti meccsen szinte minden alkalommal a labda helyett az ellenfelét találta el. Koch Lajos bíró egyszer megelégelte a durva játékot és kiállította a labdarúgót, mire az ökölbe szorított kézzel indult meg felé. Végül csapattársainak kellett lebirkózniuk, és kivezetniük a pályáról. A Pesti Hírlap megjegyezte, hogy Hermust pár héttel korábban a Globus–PAFC meccsen is kiállította a bíró, amit a játékos „egy egyszerű ophthalmológiai operációnak, szemkitolásnak ígérgetésével akarta honorálni, ami miatt a bíró a matchet a 4. percben lefújta.”

Jövő héten folytatjuk sorozatunkat, de addig is szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani jelen írás szerzőjének idén megjelent, Riválisok című könyvét, amelyről blogunkban már tavasszal írtunk, Facebook oldala pedig itt található.