Válogatott okosságok

A legtöbben bizonyára ismerik az "osztálykülönbség" fogalmát. Ez arra utal, hogy eltérő bajnoki osztályokban eltérő szinten játsszák ugyanazt a sportot. És ez persze a világon gyakorlatilag mindenütt így van, de ritkán látunk olyan éles határvonalat, mint a magyarországi női kézilabdában az első (NB I) és a másodosztály (NB I/B) között.

A nyugati csoport bajnoka, a Budaörs (minden kép forrása a Budaörs KC)

Hogy az óriási különbség miből is ered, azt nem is feltétlenül könnyű megfejteni. Az világos, hogy nem pont annyi tehetséges játékos van, amennyi az NB I ellátáshoz elegendő, még ha véletlenül elő is fordulhatna ilyen állapot, az aligha állhatna fenn hosszú évekig, stabilan. Az okokat tehát másutt kell keresni.

Az elsődleges alap ott lehet, hogy míg az első osztályban (az utóbbi időben már Európában egyedülálló módon) alapvető elvárás volt, és most is az, hogy a játékos teljes időben a klubja rendelkezésére álljon, vegyen részt napi két edzésen, és ehhez megfelelő jövedelmet is biztosítottak, addig a másodosztálynál természetes a félprofi státusz, az, hogy a játékos a kézilabda mellett esetleg dolgozik, tipikus a napi egy edzés. Az NB I-ben a korábbi, még a TAO és más állami támogatásokat megelőző időszakban is azt láttuk, hogy, ha egy klub nem állt túl jól pénzügyileg, akkor nem arra mozdultak el, hogy a játékosok esetleg munka mellett kézilabdázzanak, hanem szűkítették a keretet, esetleg csak 7-8 profi játékosuk volt, akik mögött a cseresort a junior csapat játékosai képezték (az első- és a másodosztályban is kötelező U20-as csapat működtetése), rosszabb esetben egyszerűen nem fizették ki a játékosokat.

Magától értetődő, hogy a kevesebb edzésmunka eredménye a gyengébb erőnlét, a pályán nyújtott gyengébb teljesítmény, a csapatjáték gyengébb színvonala. Különösen, hogy a magyar játékosokra mindig is jellemző volt, hogy az egyéni edzésmunkát legalább részben elbliccelték, azaz ritkán működött az, hogy csak labdás edzés van, az erőnléti felkészülést meg csináld meg egyedül, adunk hozzá edzéstervet.

És aki egyszer ráállította az életét napi egy edzésre, esetleg arra, hogy a játék mellett dolgozik is, vagy nappalin tanul, az ezen már később nem nagyon tud változtatni, az tipikusan megmarad másodosztályú játékosnak.

Meglepően sok játékos csúszik le az életmódja miatt a másodosztályba. Egyszer élünk, fiatalok vagyunk, jön a buli, az alkohol, esetenként a drog, egyéb kicsapongások. Ez itt egy sportblog, nem pedig katolikus lelkiségi folyóirat, a legkevésbé sem szeretnénk egyes fiatal lányok életmódja felett ítélkezni. Azonban, ha ez a sportteljesítményre is kihat, mert a játékos többször is erős másnaposan jelenik meg egy mérkőzésen, kialvatlanul jelenik meg az edzésen, a drog károkat okoz a szervezetében, leépíti az elvégzett edzésmunka eredményét, az már a mi témánkba vág, az már egy mégoly tehetséges fiatal játékos számára is kijelöli az utat előbb az alsóházi NB I-es csapatok, majd onnét is tovább, az NB I/B felé.

Ez csak egy-két szempont, vannak még mások is, ilyen például a nevelésiköltség-térítés rendszere, a másodosztályú szerepléssel járó alacsonyabb fizikális terhelés, stb., és persze sokan vannak, akik tényleg nem eléggé tehetségesek az NB I-hez. A legfontosabb azonban annak felismerése, hogy aki egyszer NB I/B-s lesz, az a legritkább esetben lesz képes (újra) felvenni az élvonal ritmusát, az azzal járó edzésmunkát, és lesz képes eleve lépést tartani a nagyobb sebességgel zajló játékkal. Így aztán ismerünk játékosokat, akik a teljes pályafutásukat alsóházi NB I-es csapatok közt vándorolva töltik, a másik oldalon pedig sorolni tudnánk azokat, akik 6-8 alkalommal lesznek legalább érmesek, időnként bajnokok az NB I/B-ben, de sosem vállalják az első osztályt, ha csapatuk feljut, ők eligazolnak. Nem biztos, hogy ez utóbbiak a kevésbé tehetségesek.

NB I/B-s öröm. Mi marad belőle?

Ezeket a problémákat a legtöbb sportvezető fel is méri. Ezért aztán teljesen megszokott, hogy egy csapat megnyeri a másodosztályú bajnokságot, ezzel kivívja a feljutás jogát, ám azzal nem kíván élni, köszöni, de inkább maradna.

A másodosztály, az NB I/B küzdelmeit két csoportban rendezik. Elvileg a keleti és a nyugati csoport bajnoka szerez indulási jogot az első osztályban, ahonnét a két utolsó esik ki. Kivétel, ha valamelyik NB I-es klub II. csapata szerez bajnoki címet (erre a közelmúltban kétszer is akadt példa), akkor a második helyezetté a feljutás joga. Ha a jogosult nem vállalja az NB I-et, akkor a Szövetség dönt, az utóbbi időben általában a kiesők maradhatnak első osztályúak.

Mert tudják, a keretük tele van NB I/B-s játékosokkal, ha az első osztályban akarnak valamit kezdeni, le kell igazolni legalább 6-8 NB I-es játékost. Erre viszont nem minden esetben van pénzügyi forrás. Sőt, előfordul, hogy pénz lenne, de idő nincs. Ebben a szakágban a legtöbb játékos már a tavasz folyamán megköti a szerződését a következő szezonra, a kivásárlás pedig ritka, mint a fehér holló (évente egy-két eset), és friss feljutóknak a legritkább esetben van rá pénze. Ha egy csapat (mint például 2015-ben a bajnoki címét csak a legutolsó fordulóban bebiztosító Budaörs) csak a szezon végén szerzi meg a feljutás jogát, már nem tud nagyobb számban jó játékosokat igazolni a következő szezonra.

A következő táblázatban azt mutatjuk be, hogy az elmúlt tíz évben kik jutottak fel ténylegesen a másodosztályból az elsőbe, ill. estek ki onnét. Zárójelben feltüntettük a feljutó ill. kieső szezonban elért helyezést, de csak ott, ahol nem bajnokként juthatott fel valaki, vagy nem kieső helyen végzett csapat kérte önként (jellemzően anyagi problémák miatt) az alacsonyabb osztályba sorolást, vagy meg is szűnt.

Megjegyzések:

• A 2005/06 szezonban az NB I-ben csak 11 csapat versenyzett.
• 2009-ben a nyugati csoportot a Győr II nyerte, a 2. helyezett Veszprémé lett a feljutás joga.
• 2009-ben az Újbuda feljutási jogát egy jogi trükkel a Hunnia KC-ba mentették át, a Hunnia aztán a 2009/10 szezon folyamán csődbe ment, és az évet a serdülő csapattal játszotta végig.

A táblázatból kiolvashatunk pár érdekességet. Az elmúlt tíz évből mindössze háromszor (2007, 2009, 2010) volt arra példa, hogy mindkét jogosult ténylegesen be is nevezzen a következő évben az NB I-be. Ennél többször fordult elő az a sajnálatos esemény, hogy a feljutó pénzügyileg túlvállalta magát, és a feljutás utáni első vagy második évben csődbement. Így járt a Goldberger (megszűnt), a Hunnia (megszűnt), a Derecske (előbb székhelyáthelyezés, majd a következő évben, már Nyíradonyban, csőd, és önkéntes visszalépés a negyedosztályba), az Újbuda (megszűnt), az UKSE Szekszárd (a második év végén megszűnt), a Kiskunhalas (a második év végén önként visszalépett az első osztálytól, néhány hónapra rá meg is szűnt). Valószínűleg ez a csődhulllám is szerepet játszott abban, hogy 2010 után már szerényebbek lettek a klubvezetők, és az öt tényleges feljutóból négy lényegileg az NB I/B-s keretével vágott neki a következő szezonnak az első osztályban - az ötödik pedig pénzügyi problémák miatt szezon közben megroggyant, és alig bírta befejezni a bajnokságot.

Az idei, NBI-re készülő keret. Ismerős arcok.

Ennek meg is lett az eredménye, vagy éppen eredménytelensége. Az utolsó feljutó, aki a pályán ki tudta harcolni a bennmaradás jogát, az Érd volt a 2010/11-es szezonban. Igaz, ekkor ennek 100% volt a valószínűsége, mivel a három feljutóból mindenképpen csak kettő végezhetett kieső helyen. Az időközben az MTK-ba beolvadó BSE pedig, feljutók hiányában, azt a páratlan bravúrt hajtotta végre, hogy sosem végzett feljutó helyen (a bajnok Nyíradony akkor nem vállalta a feljutást, és azt felkínálták a BSE-nek), majd minden eddigi NB I-es szezonjában kieső helyen végzett, mégis ismét az első osztályra készülhetnek a fővárosi kék-fehérek.

A másodosztály nyugati csoportjának friss bajnoka előtt tehát olyan feladat áll, amivel évek óta nem tudott senki megbirkózni: ki kellene harcolni a bennmaradást, alapvetően ugyanazzal a kerettel, amellyel bajnokok lettek.

Sőt, a kihívás még ennél is nagyobb. Ami a fenti táblázatból nem látszik, az a 2013. április 20-án lejátszott BSE - Debrecen mérkőzés, amelyet a BSE a Népfürdő utcában 23-19-re megnyert. A fővárosiak abban az évben két mérkőzést tudtak megnyerni, közülük az időrendben későbbi mindmáig mérföldkő: azóta ugyanis soha nem tudott feljutó csapat mérkőzést nyerni. Két éve az Eger 28 mérkőzés, 28 vereség, míg az előző évben a Szeged egy hazai meccsen elért döntetlen mellett 27 vereséggel zárta az évet. Azaz a Budaörs, ha utolsó lenne is, de legalább egy mérkőzést meg tudna nyerni, már azzal is jobban teljesítene, mint az előző két év újoncai, ha pedig három meccsen is győztesként tudná elhagyni a pályát, azzal az utóbbi négy év legjobb friss feljutói lehetnének.

Persze, az is könnyen lehet, hogy akár egyetlen győztes meccs nélkül is elérhetik a bennmaradás jogát. Még nem dőlt el, de nagyon valószínű, hogy a következő szezonra kibővítik az első osztályt, 14 vagy (ami valószínűbb) 16 csapat számára fogják kiírni a 2016/17-es bajnokságot, ami azt jelentheti, hogy az idei év végén nem lesz kieső, akár papíron sem. Hogy hová vezet az NB I létszámbővítése? Valószínűleg a cikk első felében elemzett éles választóvonal feloldásához. Hogy tényleg így lesz-e, arra majd két év múlva visszatérünk.