Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

Elkerültük az oroszokat - a nyári utánpótlás-versenyek értékelése

2016.08.24. 15:00 Fradista Utazó

A korábbi években azzal kezdhettem, hogy "mint minden évben, most is négy utánpótlás-világversenyt rendeztek kézilabdában". Az idén azonban ez már nem áll meg, az európai szövetség változtatott - és ennek pont mi lettünk talán a legnagyobb vesztesei. 

No, de haladjuk csak szépen, sorjában!

utanpotlas_2016_noi_u20.jpg

Fotó: MKSZ

Időrendben legelőször a női U20 világbajnokságot rendezték meg, Moszkvában. Az oroszok nem szerénykedtek, egy kb. 6 ezres és egy közel 20 ezres csarnokot biztosítottak a rendezvény számára - nem árulunk el nagy titkot, ha elmondjuk, sosem volt telt ház. 

Válogatottunk nem utazhatott túl nagy reményekkel az orosz fővárosba, az a korábbi évek alapján világos volt, hogy ebben a korosztályban a játékosállományunk nem tartozik a legjobbak közé. Ráadásul Kiss Nikolett és Csala Anita is hiányzott (mindketten sérülésre hivatkozva hagyták ki a VB-t), amivel a korábban elég halványan teljesítő Élő Beatrix maradt az egyetlen balkezes átlövőnk. Az előző korosztályok elkényeztettek minket kapusokkal, a '96-osoknál három, nem rossz, de nem is kimelkedő hálóőr volt a válogatottban. Először (és ugye a versenyrendszerből fakadóan utoljára) szerepelt a saját korosztályával Tóth Gabriella, az egyetlen játékosunk, aki a nemzetközi mezőnyben is a jobbak közé tartozik - ő viszont egy keresztszalag-szakadás miatt szinte teljes egészében kihagyta az előző szezont, és nem is igazán volt összhangban játékostársaival. 

Ennek ellenére a csapat magas célt tűzött ki: a legjobb négy közé szerettek volna jutni. Ez tavaly, az EB-n sikerült (igaz, kevésen múlott, de sikerült), de előtte az U17-ben és az U18-ban ennek a közelébe se jutott ez a válogatott. A probléma az, hogy a csoport megnyeréséhez Dániát kellett volna megverni (ez nem tűnt kivitelezhetőnek), a csoport második helyéről pedig a negyeddöntőben Oroszország jött volna, akiket szintén mindenképpen el kellett kerülni. A házigazdák nem nagyon titkolták, hogy azért is vitték el a VB rendezési jogát, hogy otthon világbajnok lehessen a csapatuk - a játékosállományuk alapján a reményeik teljesen megalapozottak lehettek. Így a négy közé jutáshoz a csoport harmadik helyének megszerzése kínálta a leginkább teljesíthető utat. Miután kipipáltuk a három kötelező győzelmet (Üzbegisztán, Angola, és a legjobbjait otthon hagyó Montenegro ellen), Norvégia ellen úgy léptünk pályára, hogy a győzelem elkerülése volt a legfőbb célunk. Ezt jól teljesítettük is, mire a norvégok észbekaptak, már tíz góllal vezettek, simán kikaptunk, siker. Az utolsó fordulóban Dánia ellen az esélytelenek nyugalmával léphettünk pályára, már csak azért is, mert a vereséggel elértük a kitűzött célt, a harmadik helyet. 

Ezek után a nyolc közé jutásért úgy léphettünk pályára a velünk nagyjából azonos játékerőt képviselő Horvátország ellen, hogy játékosaink fejében és lábában egyetlen komoly mérkőzés sem volt. Egy végig szoros mérkőzésen egy góllal alulmaradtunk, nem sikerült nemhogy a legjobb négy, de még a nyolc közé jutni se, a sokadik helyezések egyike (konkrétan a 10.) jutott a magyar válogatottnak. Az egyéni teljesítményeinket értékelni nem is nagyon érdemes, bár a balátlövő Gerháth Fanni 4/26-os lövőstatisztikája, hát, szóval gyenge, na; beállósban is messze voltunk az élmezőnytől. Kiemelkedő teljesítményünk nem volt, Tóth Gabriella játékával lehetünk nagyjából elégedettek. 

Hogy mire jutottunk volna, ha matekozás helyett minden meccsnek úgy megyünk neki, hogy azt meg akarjuk nyerni, azt már soha nem fogjuk megtudni. Bizonyára a kedves olvasónak is van erről véleménye, van nekem is, de mindegy, puszta feltételezés az egész. Mindenesetre úgy is nézhetjük, hogy a világbajnoki szereplésünk sikeres volt, hiszen a legfőbb célt elértük: elkerültük az oroszokat. Akik aztán egyébként elvesztették a döntőt, a dán kapus, Althea Reinhardt kivédte a szemüket, ahogy mondani szokás. Egészen extrém dolgot láthattunk: a rendes játékidő döntetlent hozott, majd a hosszabbításban Oroszország nem lőtt gólt. A torna legjobb játékosának járó díjat Jaroszlava Frolova még jóval a meccs vége után is zokogva vette át. 

Az orosz csapatból ezután Karina Szabirova, és a legjobb jobbátlövőnek választott, 1999-es születésű Antonyina Szkorobogatcsenko repülőre ült, és meg sem állt Pozsonyig, a női U18 világbajnokság helyszínéig. 

utanpotlas_2016_noi_u18.jpg

A magyar csapat ide is úgy jött, hogy minimum a négy közé el szeretnének jutni. Az eggyel idősebbekkel ellentétben itt ez nem csak reális, de akár elvárható is volt. Ennél vérmesebb reményeink nem lehettek, az világos volt, hogy Oroszország erősebb nálunk, ezzel együtt az U20 friss tapasztalatai nyomán ijesztően hangzott, amikor Hajdu János szövetségi kapitány arról beszélt, hogy az oroszokat mindenképpen el akarjuk kerülni. 

Pozsonyból több mérkőzésről is tudósítottunk, így ezúttal nem merülnénk el a részletekben, elég annyi: 6 győzelem után szembekerültünk Norvégiával, és egy góllal kikaptunk. Itt játszhattunk az 5-8. helyekért, ahol mindkétszer győztünk, így végül az 5. hely lett a mienk. 

A norvég meccsről nem érdemes látatlanban ítélkezni, az északi ország felnőtt válogatottjának sok éve tartó sikerszériái alapján minősíteni az ellenük játszott ifimeccset. Ezt a mérkőzést meg lehetett, meg kellett volna nyerni. Egyszerűen jobbak vagyunk, mint a norvégok. Mégsem sikerült, aminek a legfőbb oka a fáradtság volt. Megjegyzem, az erőviszonyokról sokat elárul, hogy a fáradtságből eredő hibák egész sorával is mindössze 1 góllal maradtunk alul. Ebből a szempontból emlékeztetett ez szintén Hajdu két évvel ezelőtti negyeddöntőjére, ahol ugyanígy egy góllal kaptun ki - bár sok más hasonlóság a két találkozó közt nincs

Hogy ki a felelős a vereségért? Könnyű persze Hajdút okolni, és az ő felelőssége nem is nagyon kerülhető meg. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy Norvégia ugyanúgy szinte egy sorral játszotta végig a VB-t, mint mi, sőt, az ő húzóembereik nagyobb terhelést kaptak, mint a mieink, mégis ők csak két meccsel később dőltek ki (a legjobb játékosuk, Guro Nestaker, a bronzmeccs utolsó percében a fáradtságtól rosszul lett), tehát egyetlen okként a kulcsjátékosok túljátszatását megemlíteni hiba volna. Ráadásul Lakatos Rita nem erre a meccsre, hanem igazából már kettővel előtte is jócskán elmaradt a tőle várt teljesítménytől, miközben Háfra Noémi csak a sorsdöntő mérkőzés legvégére fáradt el. Vajon törvényszerű, hogy ennyire elmarad az erőnlétünk a norvégokétól? 

Ők amúgy végül negyedikek lettek, a világbajnokságot az orosz válogatott ellentmondást nem tűrően nyerte meg, a döntőben Dániának nem volt szemernyi esélye sem. Az MVP itt is egy orosz játékos, a már említett Szabirova lett, Szkorobogatcsenko pedig itt is bezsebelte a legjobb jobbátlövő címét. Nem tipikus, hogy egy játékos azonos évben kétszer is bekerüljön az All Starba. Akinek ez legutóbb, 2012-ben, sikerült, azt pár napja a riói olimpia legjobb játékosának választották. 

u18_2016_7.jpg

Fotó: world2016.sk

A Hajdu-féle kifogásgyár elég hamar beindult, az ötödik hely megszerzése után teleszórták a sajtót azzal, hogy a válogatott 9 meccsből 8-at megnyert, végül az utolsó napon, "legfontosabb meccsén", legyőzte Franciaországot az 5. helyért. A 9-ből 8 jól hangzik, csak hát ez nem egy körmérkőzéses torna volt. Itt ideális esetben lépésről lépésre kellene előrébb lépnie a csapatnak játékban, ehelyett mi a csoportkörben még gáláztunk, majd a kieséses szakaszban egy félidőn át szenvedtünk Angola ellen, Norvégiától pedig ki is kaptunk. Igen, és szerintem ez volt a legfontosabb meccs, nem az utána jövők, csak hát az kevésbé hangzana jó, hogy csak egyszer kaptunk ki, igaz, a legfontosabb meccsen. Megjegyzem, a szép meccsstatisztikához azért hozzájárul, hogy a három dobogóssal nem kellett játszanunk. Egy ügyes vereséggel ezúttal is elkerültük az oroszokat. 

Hajdu arról is beszélt még, hogy a norvégok a Magyarországon elterjedtnél erősebb waxot használnak, és ez minket meglepett. Nos, egy átlag-szurkoló, az is, aki sose fogott még labdát (se szárazon, se erős wax-szal) a kezébe, tudja, hogy az északiak erősebb waxot használnak. Ha Hajdú ezt tényleg nem tudta, az szánalmas volna, ha tudta... na, igazából az is. A magas hőmérsékletre és páratartalomra, meg a feszített menetrendre való hivatkozás meg vicces, hiszen az ellenfél pont ugyanabban a csarnokban játszott, mint mi, és, ha nem is sokkal, de néhány órával még kevesebb pihenője is volt. OK, elvesztettünk egy mérkőzést, nem örülünk neki, de ez benne van a sportban. Az értelmetlen kifogások halmaza viszont nincs. János, miért nem lehet egyszerűen annyit mondani, hogy ez a mérkőzés nem sikerült, sajnáljuk? 

Ebből a keretből több lány is esélyes, hogy akár felnőtt válogatott játékos legyen belőle néhány év múlva. Közülük Háfra Noémi (az FTC-ből az MTK-ba kölcsönadva) valamint Hornyák Bernadett és Klujber Katrin (mindketten Dunaújvárosban) az előttünk álló szezonban már az első osztályban fognak kézilabdázni. Hasznos lenne ugyanez a beállós Pásztor Noémi számára is, mert az NB I/B és a junior bajnokság a 17 éves játékos számára már nem jelent kihívást és fejlődési lehetőséget, ő azonban még marad a Nemzeti Kézilabda Akadémián. 

utanpotlas_2016_ferfi_u20.jpg

Fotó: EHF

A férfi U20 Európa-bajnokság igazi vízválasztónak ígérkezett a magyar csapat számára. Két éve az U18-ban döntőt játszottak, tavaly az U19 világbajnokságon már gyengén szerepelt a válogatott. Most kiderülhetett, mire vagyunk jók igazából. 

Nagyjából ugyanazt kaptuk a csapattól, mint egy éve a VB-n. A támadójáték sebessége kifejezetten jó, a begyakorolt taktikai elemek ültek, az átlövők teljesítménye dicsérhető. Csakhogy a védekezésben sehol nem vagyunk a korosztály elitjéhez képest, a jobb csapatok csak akkor nem lőttek ellenünk gólt, ha nem találták el a kaput. Különösen az volt figyelemreméltó, hogy rendszeresen kettőt cseréltünk támadás-védekezésre, ám a beálló védekezőspecialisták általában ugyanúgy nézték végig az ellenfél támadásait, mint én a karosszékből, pedig ők elvileg nem ezzel a céllal voltak ott. 

A csoportban Horvátország és Németország ellen is több gólt kaptunk annál, mint amennyit a bármilyen jó támadásokkal ki tudtunk volna egyenlíteni, így az alsó ágra kerültünk. Ott kétszer még nyertünk, de végül a 9. helyére Svájc ellen már a góllövés se ment, és sima vereséget szenvedve a 10. helyre futottunk be. Hol van már az EB-ezüst emléke? 

De legalább láttunk egy-két játékost, elsősorban a már a korábbi években is kiemelkedő Győri Mátyást (a 19 éves átlövő kiválása - agyrázkódást szenvedett - fontos szerepet játszott az utolsó mérkőzés gyengébb támadójátékában is), akik szép jövő elé nézhetnek. Erre biztosan jó egy ilyen utánpótlás-seregszemle, hogy láthatjuk, hogy is állunk a többiekhez képest.

Pont erre nem volt alkalmas az időben legutoljára játszott férfi U18 Európa-bajnokság. 

utanpotlas_2016_ferfi_u18.jpg

Fotó: MKSZ

Az EHF ugyanis ettől az évtől, felmenő rendszerben, átvariálja az utánpótlás Európa-bajnokságokat. Nem rendeznek többet selejtezőket, hanem minden ország részt vehet, azonban a csapatokat két osztályba sorolják. A legjobb 16 csapat játszik az M18 Euro elnevezésű tornán (az M az angol 'men', 'férfiak' szó rövidítése, a 18 pedig a korosztályt jelzik), a többiek pedig az M18 Championships nevű versenyekbe kerülnek. Megfelelő magyar fordítás hiányában erre a jégkorongból átvett A- ill. B-csoport elnevezést használják magyarul a legtöbben. 

Mivel ennek a korosztálynak ez az első versenye, ezért a besorolás alapját a korábbi korosztályos versenyek képezik. Nos, sok év eredménytelenségének meglett a következménye: a magyar válogatott az erősorrendben 17. lett, azaz pont lemaradtunk az A-csoportról. Kicsit furcsa ez, az után, hogy mondjuk két éve az akkori U18-ban döntőt játszottunk, de hát így alakult. 

A B-csoportot párhuzamosan három csoportban rendezték, mi Bulgáriában játszottunk olyan nagynevű ellenfelek társaságában, mint Feröer vagy Örményország. Ez utóbbiakat például 56-7-re vertük, Ciprust pedig 34-6-ra, szóval az emberben mindenféle elemzés helyett inkább az a kérdés merül fel, hogy mégis, mi a fenét keresünk mi itt? Végül simán megnyertük a tornát, a döntőben nyolc góllal verve Törökország korosztályos csapatát. 

Ezzel legalább azt elértük, hogy ettől a rémálomtól megszabadulhatunk. A versenykiírás szerint a Championships-csoportok győztesei az U20-ban majd már az "igazi" Európa-bajnokságon szerepelhetnek, és, ha minden igaz, ezzel a győzelemmel pont javítottunk annyit a koefficiensen is, hogy két év múlva az akkori U18-ban is az Euro-csoportba leszünk besorolva. Jövőre viszont ezért a csapatért sajnos nem izgulhatunk majd, az U19 világbajnokságra az idei EB-ről lehetett volna kvótát szerezni...

Idén nyáron tehát az egyetlen igazi sikert ott értük el, ahol már az is gáz volt, hogy egyáltalán ott voltunk. Na, majd talán jövőre. De azért erőfelmérőnek nem voltak rosszak ezek a tornák (a legutolsót leszámítva, természetesen). Azt meg már csak remélhetjük, hogy kluboknál, a játékosok közvetlen felkészítésében dolgozó edzőink is figyelemmel kísérték a mérkőzéseket, és találnak benne alkalmazható tanulságokat. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr2511610458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása