Válogatott okosságok

Ritkán fordul elő válogatottunk életében, hogy a második és harmadik forduló sorsdöntőnek ígérkezik a selejtező-sorozatban. Talán ez lesz a kivételes alkalom – bármennyire is tele vagyok ellenérzésekkel a „sorsdöntő-mérkőzés” szóösszetétel láttán, mert ritkán vannak szép emlékeim róluk. Különösen Svájc ellen. Vagy mégsem?

Tényleg eldőlhet a sorsunk október közepére? A Feröer-szigetek elleni kínos pontosztozkodást feledtethetné egy Svájc elleni győzelem. Azon helvétek ellen, akik simán verték Portugáliát míg a fiaink próbáltak talpon maradni a műfüvön, a süvítő szélben.

Szerintem semmi sem fog eldőlni, bár nyilván egy kettős vereséggel kiírnánk magunkat a potenciális VB-résztvevők közül, de még az európai középcsapatat státuszunkat is leadhatnánk. De nem valószínű egy kettős vereség – még egy kettős diadalra is több esélyt látok. Miért mondom ezt?

Egyfelől felesleges túl nagy jelentőséget tulajdonítani az egy hónappal ezelőtti játéknapnak és még nagyon-nagyon sok van hátra a sorozatból, a kocka még jó néhányat fordulhat - közhely, de a portugálok egy Albánia elleni hazai vereséggel indították az EB-selejtezőket. Többek között reménykedhetünk abban, hogy más is elcsúszik a tórshavni műfüvön. De még mielőtt túlzottan a feröeri félamatőrök és mondjuk a lettek kezébe helyeznénk sorsunkat, gondoljuk át alaposan, hogy mi a valódi tétje ennek a két játéknapnak. Ugyanis nagyon úgy tűnt a feröeri dupla-nulla után, hogy a szurkolók jelentős hányada egy másik Univerzumban él, teljesen irreális elvárásokkal.

Megint Szalaiban maradt egy gól

Még mielőtt rátérnék pénteki és hétfői ellenfeleinkre, kanyarodjunk vissza a szeptemberi nyitófordulóra! Akkor a beharangozóban többször is leszögeztük, hogy a papírforma ellenére is nagyon tartunk a feröeri meccstől. Egyfelől azért, mert most aztán tényleg mindenki hengerelést várt a sikeres EB-szereplés miatt. Az ellendrukkerek pedig valami megmagyarázhatatlan okból szerették volna igazolva látni, hogy Storcknak szerencséje volt a selejtezőkben, a pótselejtezőkön és az EB csoportmérkőzésein. Itt nem a külföldi szakemberekre mindig féltékeny és irigy nagybetűs Magyar Fodbal’ Szakmát értem, hanem átlagos szurkolókat, akik számtalan Facebook- és fórum-kommentárban fejtették ki ellenérzéseiket a német kapitánnyal kapcsolatban.

Nyilván a vérszegény döntetlen után inkább ők érzik magukat igazolva, de ugyanúgy nincs igazuk, mint azoknak, akiknek az éjjel máris véget ért.

Arról nem szeretnénk vitát nyitni, hogy azon a meccsen rosszul játszottunk-e, mert ehhez kétség sem férhet. De lefújták, vége van és bármennyire is fáj az ott elvesztegetett két pont, még relatíve könnyen korrigálható – már amennyiben könnyű győzni mondjuk Lisszabonban, vagy legalább négy pontot szerezni Svájc ellen.

Alexander Frei kesereg, mert a hazai rendezésű EB-n Svájc búcsúzott a további küzdelmektől

Alapvetően még azt sem tisztáztuk, mi a kitűzött reális cél. A minimális elvárás jó esetben a csoport harmadik helye, aminek minden körülmények között teljesülnie kell, ezt továbbra is fenntartjuk. A feröeri pontvesztés még az „egyszer elmegy” kategória, de több ilyen már nem fér bele. Nem csak azért, hogy versenyben maradjunk legalább a pótselejtezős helyért, hanem hogy szerezzünk annyi pontot, amivel kényelmesen tudjuk tartani a második-harmadik kalapos pozíciónkat, gondolva a későbbi sorozatokra és kiemelésekre. No meg bizonyítandó, hogy az EB-szereplés több volt egy elképesztő mázli-sorozatnál.

A világbajnoki szereplést nyilvánvalóan nagyon szeretnénk és nem is tartom reménytelennek a play-offba kerülést, de józan fejjel gondolkodva nehéz a magyar válogatottat a svájci, vagy a portugál elé rangsorolni. Akkor hát tudjuk le a helvétek és a luzitánok elleni meccseket és készüljünk a lettek és Andorra ellen? Ugyan, erről sincs szó. A minimum elvárás a csoport harmadik helye, de nem csak azt jósoltuk az előző bejegyzésben, hogy Feröeren nagyon meg fogunk szenvedni, hanem azt is, hogy Svájctól pontot szerezhetünk, a Portugálokat pedig akár felül is múlhatjuk. Ehhez pedig Svájc ellen is kellene hozni legalább egy döntetlent.

Lengyelek miatt szomorú svájci szamuráj

A döntetlen jelentené a garanciát a túlélésre, hiába töltené be fülsiketítő károgás az étert és a virtuális teret a két meccs-két pont miatti csalódottság miatt.

Pedig a döntetlen egyáltalán nem lenne rossz eredmény Svájc ellen. Az elmúlt bő egy évben lejátszott kilenc tétmeccsükből csak egyet veszítettek el, az angolok ellen a Wembleyben. Másfelől láttuk, hogy a románok és az albánok is komolyan zavarba tudták hozni őket, a legutóbbi selejtezőkön pedig a szlovénok ellen szenvedtek meg, de nagyon, idegenben ki is kaptak délnyugati szomszédainktól.

Novakovic pörgeti át a labdát Sommer fölött, vezet Szlovénia - Fotó

Nagyon masszívak, egységesek és a keretük is tele van jó csapatokban rendszeresen pályára lépő jó játékosokkal. És alapvetően ez egy fiatal csapat, a nagy többség 24-25 éves, összesen két harminc év fölötti játékosuk van az egész keretben.

Nálunk ugyebár a bajnokság még mindig olyan, amilyen és bár az utóbbi időben néhány játékosunk sikeresen külföldre igazolt, Nagy Ádámot leszámítva nincs Top-bajnokságban rendszeresen lehetőséget kapó labdarúgónk. A nemzeti tizenegyünknek négy légióst is adó lengyel bajnokságot elég rendesen beárazta a Dortmund és a Sporting, az arab pontvadászatokat korábban sem tudtam komolyan venni, de a Németh és Dzsudzsák kedvéért megnézett összefoglalók után kifejezetten elszomorodtam, hogy a válogatott két alapembere itt vesztegeti el tehetségét. A harmatgyenge NB I. tökutolsója két játékost is delegált, de legalább Fiola már nem meccshiányos. Tehát én Dárdaival ellentétben nem hiszem, hogy a sikertelen kvalifikáció semmissé tenné a nyári élményeket. A válogatott Koemannal, helyenként Egervárival, Dárdaival és Storckal is erőn felül teljesített, ezért joggal lehetünk büszke a teljesítményükre. Nem véletlenül tudtak maguk mögé állítani több tízezer szurkolót akkor is, amikor minden idők legalacsonyabb látogatottságú pontvadászatait rendezik idehaza.

Tehát a szememben Storck a kontinens edzőfejedelmei közé emelkedne, ha egymás után két világversenyre ki tudná juttatni a válogatottat és nem okozna csalódást, ha innentől hozná a kötelezőt, de végül nem lennénk ott Oroszországban.

Rigában győzni kell

De azzal már igen, ha Feröer után Lettországot sem tudnánk legyőzni. Ahhoz nem szoktunk hozzá, hogy több, nálunk gyengébbnek tartott csapat is pontokat lopjon tőlünk. Utoljára erre Bozsik Péter és Várhidi csapatánál láttunk példát és azt már nem szeretnénk többször átélni.

Mit tudtunk meg a lettekről azóta, hogy utoljára írtunk róluk? Például azt, hogy kínkeservesen győztek az első fordulóban Andorra ellen. Ezzel a góllal. Sajnos nekünk nem volt ekkora szerencsénk Feröeren.

Vessünk egy pillantást a keretre - szemre semmivel sem erősebb Feröernél.

Az utóbbi mérkőzéseken háromszor (Luxemburg és Litvánia elleni barátságos mérkőzéseken) is eredményes Artūrs Zjuzins az orosz másodosztály újoncánál lép pályára – meccsenként fél órákat. Tíz góljával a csapat gólkirálya Valērijs Šabala (ő szerezte Andorra ellen a győztes találatot, lásd fent), aki a Clubb Bruge játékosaként két év alatt hat csapathoz lett kölcsönadva (!!!). Most éppen itt a szomszédban, a Dunaszerdahelyi AC csapatában futballozik a szlovákiai bajnokság alsóházában. A hátvéd Antons Kurakins jelenleg csapat nélküli, ezért ki is maradt a keretből, de a 24 éves Vitālijs Jagodinskis még ennek ellenére is meghívót kapott.

Akire érdemes odafigyelni, az még egyszer sem lépett pályára a lett válogatottban. Nevezhetjük őt a lett Nikolicsnak is, hiszen az Ekstraklasában jelenleg második helyen álló Bruk-Bet Termalica Nieciecza KS játékosa, ott pedig 11 meccsen ötször talált a kapuba, egyébiránt Vladislavs Gutkovskisnak hívják.

A csapat legjobb játékosa talán a korábban Zalaegerszegen is megfordult Artjoms Rudnevs, aki jelenleg a Köln alkalmazásában áll – ott háromszor lépett pályára hat forduló alatt, átlagban 30 perc jutott neki.

Rudnevs itt még Zalaegerszegiként - fotó

Feltétlenül említsük meg Krinstians Damians Torress-t, aki 1986-ban még Cristian Damian Torres néven látta meg a napvilágot Argentínában és három azeri csapatban is megfordult, mielőtt visszatért volna a Liepāja csapatához.

Egyébiránt az eredménysoruk némileg árnyalja a magabiztosságomat, mert agyon senki sem verte őket, ráadásul az elmúlt egy évben nem kaptak ki sem Ukrajnában, sem Szlovákiában, sem Törökországban, de még Izlandról és Prágából is pontot vittek haza. Ugyanakkor utolsó nyolc meccsükön négyszer nem találtak a hálóba, a maradék négy összecsapást pedig Gibraltár, Luxemburg, Andorra és Litvánia ellen rendezték. A legutóbbi selejtező-sorozatban hazai pályán öt meccsen mindössze kétszer tudták talpra ugrasztani a Skonto-stadion közönségét.

Miben bízhatunk még? Storck már többször is fel tudta rázni a csapatot. Akkor is, amikor a szurkolók csüggedtek, vagy felerősödtek az elégedetlen hangok. Így volt ez a demoralizáló belfasti pontvesztés után, vagy az athéni 4-3 után is. Amikor nagyon kellett a győzelem, vagy a pontszerzés, akkor megtette, amit megkövetelt a haza, néha talán még többet is. A feröeri pofon talán a csapatnak is jókor jött és megint eszükbe fogja juttatni, hogy a sikerhez végig 100%-on kellett pörögniük és még ennél is jobban kellett koncentrálniuk. Az erős középcsapatok ellen inkább jól ment a játék, vagy legalábbis nem kerekedtek fölénk úgy, mint mondjuk a németek. Szóval adjunk a fiúknak és a szakmai stábnak még kétmeccsnyi esélyt!

Hajrá, Magyarország!