Válogatott okosságok

Még jó, hogy évekkel ezelőtt ráálltam erre, hogy a cikk címe mindig az eredmény, csak így, natúr. Ellenkező esetben most túl szaftos címet adtam volna a mai értékelésnek, attól tartok. 

Persze, írhatok én már bármit, ez már semmin nem változtat. Viszonylag simán kaptunk ki az előzetesen az egész EB egyik leggyengébb csapatának tartott Csehországtól. 

Pontozásos alapon Triscsuknak lehettek volna esélyei. De a meccset gólra játszották (Fotó: EHF)

Nem számítottam sok jóra a mostani EB kapcsán. A magyar válogatott kerete ilyen gyenge utoljára valamikor harminc évvel ezelőtt lehetett talán, bár a fene tudja, a nyolcvanas éveket a mai kézilabdával talán nem is érdemes összehasonlítani. Mindegy is. Szóval én úgy készültem: a nyitómeccsen megverjük a cseheket, aztán öt vereség zsinórban. Csak hát már rögtön az első lépés nem jött össze. 

Amit a mérkőzés első tíz percében csináltunk, hogy felmentünk, aztán a három hátsó ember adogatta a labdát jobbra-balra, abban reménykedve, hátha az ellenfél közben elalszik, az igazából nem jött be. Egy valamirevaló NB I/B-s edző valamikor a tizedik perc környékén időt kért volna, a magyar válogatott dán szövetségi kapitánya, Kim Rasmussen, ezzel még öt percet várt. Nagyon úgy néz ki, hogy leginkább azért, mert elég kevés ötlete volt, hogy mit is kellene ehelyett a totyogás helyett csinálni. Az időkérés utáni játék megmutatta, hogy igazából valóban ez a helyzet, nemhogy akkor, de később az egész mérkőzésen nem tudtunk érdemben egy olyat változtatni, amivel feljavult volna a támadójátékunk. 

És persze jönnek a kifogások. Hogy sok a sérült, meg ilyenek. Igen, tényleg sok. Egyelőre most nem is mennék bele a keret összeállításába (bár gondolatban már most előkészíthetjük az egész EB-szereplés értékelését), azt azért tényként leszögezném, hogy a hátsó posztokra tényleg elég sovány a keretünk. Csakhogy pont a kezdő hármas azért papíron nem olyan nagyon rossz. Én igazából arra számítottam, hogy a Klivinyi - Görbicz - Kovács trió majd valahogy megoldja, és akkor lesz baj, amikor őket fáradtság, egyebek miatt le kell cserélni. Csak hát az volt a probléma, hogy már ők se oldották meg. Amikor meg le kellett őket cserélni, akkor tényleg baj lett. 

Klivinyi Kingától a '12-es junior VB óta várjuk, hogy felnőtt szinten is berobbanjon, a klubjával ez mostanában talán összejön, a válogatottal nagyon nem. Ma 12-szer lőtt kapura, ebből csak 4 lett gólt, ez gyenge. Görbicz Anitáról én nem szívesen írok rosszat, jót meg nem tudok, szóval tovább is lépnék; Kovács Annának volt egy jó negyedórája, amikor a cseh edző elhitte, hogy Kovács onnét sose fog a kapu felé nézni se - abban tévedett, hogy a magyar lövő csak akkor bizonytalanodott el ennyire, ha volt a látómezejében cseh védő. És hát ő is huszonöt éves már, mikor robbanjon be, ha nem most? Igaz, abban a negyedórában lőtt annyi gólt, hogy még így is ő lett a magyar válogatott kimagaslóan legjobb gólszerzője (és Klivinyi a második...). 

Persze ne kenjünk mindent a lővőkre, úgy azért, ha nincs zárás, elég nehéz. Kisfaludy Anett teljesen reménytelenül mozgott a falban, pedig van olyan testsúlya, amit a mostani, a réginél érezhetően szigorúbb szabályok mellett is be lehetne vetni, hogy legalább néha visszatartsa a védőket. És az is felmerül, minek is vittünk ki még két beállóst, ha ilyen helyzetben meg sem kíséreljük a változtatást? 

A keret olyan, amilyen, csodát nem lehet tenni, erre a világ legjobb edzője sem volna képes. A mienk a világ egyik leggazdagabb szövetsége, leg tudtunk szerződtetni egy sikeres edzőt a válogatotthoz, jó játékosokat viszont nem lehet ilyen egyszerűen szerezni a válogatottba. De az ezzel a kerettel is elvárható volna, hogy legyen már némi fogalmunk, hogyan is akarunk gólt lőni egy nem éppen félelmetes hírű ellenfélnek, mármint azon túl, hogy néha egy-egy játékosunk egy az egyben megveri a védőjét. Az ezzel a kerettel is elvárható volna, hogy, ha felmegyünk kapus nélkül támadni, akkor ne felejtsük már el visszacserélni a kapust. Pláne ne többször is. Hogy a csehek ne játszanak már gyorsabban, mint mi. A csehek! Nem az oroszok, a norvégok vagy a hollandok, ha ők gyorsabbak, mint mi, az mostanság sajnos megfelel a világ rendjének. Na de Csehország, akiknek van összesen kettő, nemzetközileg is értékelhető játékosuk?

De amúgy hogy a fenébe van az, hogy a cseh balszélső, Veronika Malá, lő 5 gólt 6 kísérletből, míg nekünk az összes szélsőnk összesen nem lő ennyit (4-et, 10 lövésből)? Hogy a pár másodperc híján kétpercnyi kettős emberelőnyt nem tudjuk megnyerni, mert elképzelésünk sincs, mit is szeretnénk játszani? Hogy készítették fel ezt a csapatot? A csehek még azt is elbírták, hogy meghatározó játékosuk, Iveta Luzumová, 0/8-as lövésmutatóval hozza le a mérkőzést. Még így se bírtunk nyerni. Akkor miről is beszélünk?

Csak a rend kedvéért: azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt. Azaz, hiába jut tovább a csoportból 3 csapat (a 4-ből), nekünk már az se elég, ha valami csodát teszünk, és megverjük Dániát vagy Montenegrót, hiszen egymás elleni eredménnyel a csehek előttünk maradnának. Ahhoz, hogy ne ez legyen a blog történetének legrövidebb meccsértékelő sorozata, a hátralévő két csoportmeccsen legalább három pontot kell szereznünk (vagy kettőt, és reménykednünk valami eszement körbeverésben). Minden más esetben számunkra pénteken végetér az Európa-bajnokság.