Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

Szereplésünk a kézilabda EB-n

2016.12.29. 19:30 Fradista Utazó

Egy válogatott eredményességét egy világversenyen több tényező határozza meg. A legközvetlenebb az egyes mérkőzések hatása, mit csinált az edző vagy egyes játékosok rosszul, mi sikerült a taktikából, mi nem. A magyar női válogatott idei EB-szereplését mérkőzésről mérkőzésre értékeltük is a blogunkon.

rasmussen.jpg

Kim Rasmussen szövetségi kapitány (Fotó: EHF)

A legfontosabb persze az, ami nem is ezekben a napokban történik: hogy milyen játékosállománnyal rendelkezik egy-egy nemzet. Ha lenne minden posztra egy-egy világklasszisunk, ailghanem akkor is dobogóra kerültünk volna, ha pont ugyanezeket a hibákat követi el a csapat és a stáb az EB előtt és alatt - de nincs. Hogy miért nincs, a magyar kézilabdasport helyzetéről elmélkedtünk már néhányszor ezeken a hasábokon, és még fogunk is, ezúttal ettől eltekintenénk. 

Az EB áttekintése

Mivel a kézilabda olyan sport, amit csakis valaki ellen lehet űzni, természetesen jelentősen befolyásolják egy-egy csapat szereplését az ellenfelek. Az olimpiákat követő női EB-ket mindig érdemes megfigyelni, mert ugyan a színvonal általában itt a legalacsonyabb, de új trendeket, új játékosokat fedezhetünk fel. 

Gyakran meg is kérdőjelezik ezeknek az Európa-bajnokságoknak a létjogosultságát. Azok a válogatottak, akik az oimpián is részt vesznek, fél éven belül két világversenyt kényszerülnek végigjátszani, játékosaik a nemzeti bajnokságokkal, nemzetközi kupákkal együtt akár harminc tétmérkőzést játszanak hat hónapon belül, extra terhelés, ami nem csak egészségtelen, de vissza is veti a teljesítményt.

Ugyanakkor egy jó alkalom az új csapatépítés megkezdésére. Sok játékos vonul vissza az olimpiák után, vagy kapcsol legalábbis eggyel kisebb fokozatba és mondja le a válogatottságot. A helyükre újakat kell beépíteni, ami a legjobbaknak se sikerül néhány hét alatt. Nem véletlen, hogy az EB-n dobogóra került csapatok közül Hollandia és Franciaország válogatottja szinte azonos az olimpiaival (kulcsjátékos egyikből se került ki), a végső győztes Norvégia pedig a búcsúzókat mind megfelelően tudta pótolni kiapadhatatlan utánpótlásából. Egyedül Heidi Løke pótlása okoz nekik is nehézséget: a védelemben ugyan kiválóan lépett a helyére Silje Waade, elöl viszont csak Marit Frafjordot tudták Løke helyére állítani. A "csak" nem Frafjord képességeinek szól, talán ő volt a legjobb beállós az EB-n, hanem annak, hogy ő is 31 éves már, a jövőt aligha őrá fogják építeni Norvégiában. 

Az új olimpiai ciklust a legtöbb válogatott a védelem felépítésével kezdte. Azok pedig, akiknek azelőtt is jó volt a védekezésük, a további építkezéssel a női mezőnyben korábban szinte ismeretlen minőségű védelmeket raktak össze. Tették ezt annak ellenére, hogy a játékvezetés az olimpián is látott vonalat követte, a korábbi években megszokottnál jóval szigorúbban, esetenként akár már érthetetlenül szigorúan, szinte kosárlabdás módon büntették a faultokat. A tíz évvel ezelőtti norvég válogatott a mostani játékvezetés mellett nem jött volna ki meccsenként tíz kiállítás alatt (a fénykorát élő Montenegróról nem is beszélve), ma pedig a jobbak is lehozták annál hatékonyabb védekezés mellett 5-6 kiállítással a meccseket. Egy másik kategóriában viszont a játékvezetés éppenhogy a védőket segítette: az egész EB-n nagyon könnyen fújtak támadó-faultot (belemenést), nagyon sok esetben olyan helyzetekre is, amit korábban a védők ellen fújtak volna. A jó védekezéseknek, valamint annak köszönhetően, hogy a támadójáték felépítésével a legtöbb csapat még nem áll ilyen jól, nagyon kevés gól esett az Európa-bajnokságon. Míg korábban az számított normálisnak, ha egy női meccsen 55 felett volt a gólok száma, most a 45 alatti is igen gyakori volt, de még két olyan gyors csapat meccsén, mint a holland és a norvég, sem érte el a 60-at. A védelmek mögött több egészen kiemelkedő kapusteljesítményt is láthattunk, még fiatal, kevésbé tapsztalt kapuvédők, mint a holland Tess Wester (23) és a francia Laura Glauser (24) is többször 40% fölé kerültek, Silje Solberg, Viktorija Kalinyina és Amandine Leynaud teljesítménye pedig az egész EB-re vonatkozóan is elérte ezt a bűvös határértéket. 

A védekezésen belül is feltűnő volt a visszarendeződések fejlődése, több válogatott is tökélyre vitte ezt a műveletet, olyannyira, hogy szinte egyáltalán nem kaptak lerohanásgólokat. A kiváló visszarendeződések következtében nem csak az egyszemélyes gyors indítások, de az egészpályás lerohanásakciók, a klasszikus Tempohandball jelentősége is nagyon visszaesett, mondhatni a női kézilabda visszatért oda, ahol tizenöt éve járt, a felállt fal elleni játék határozza meg a mérkőzéseket - csak éppen az akkor megszokottnál jóval nagyobb intenzitású játék mellett. 

A magyar válogatott

A magyar válogatott élére új szövetségi kapitány került, a dán Kim Rasmussen. Rasmussennek gyakorlatilag három hónapja volt rá, hogy felmérje, egyáltalán kiket akar beválogatni és milyen játékot szeretne a válogatottal játszatni. Ez nem sok, akkor sem, ha más feladata nem volt, hiszen ez az egyedüli állása. 

Az sem segített, hogy ebben az időszakban mindössze a mienknél egyértelműen gyengébb szlovén válogatott ellen játszottunk pár edzőmérkőzést, majd követlenül az EB előtt még kettőt. Ugyan ezek se úgy sikerültek, ahogy terveztük őket (a hollandok meggondolták magukat, és a B-válogatottjukat küldték a Kárpát-kupára, és Románia is elég foghíjasan állt ki Kolozsváron), ráadásul ekkorra a keretnek már készen kellett lennie, új taktika kialakítására már az EB előtt nem volt idő, a keret jelentősebb átalakítását a gyakorlati okok mellett az adminisztratív előírások is akadályozták. 

Ezeknek főleg pont a Románia elleni meccsen lett jelentősége. Azok számára, akik kevésbé ismerik a szabályokat: október végig le kellett adni egy 28 fős keretet, majd ebből kiválasztani azt a 16-ot, akik ténylegesen részt vesznek az EB-n. Ez utóbbi döntéssel ugyan egészen az EB kezdetéig várni lehetett (sőt, még azon is túl), de a 28-as keret már kőbe volt vésve. Rasmussennek ezt alig hat héttel a magyar bajnokság kezdete után kellett összeállítania, és a keret egy egészséges szerkezet helyett sokkal inkább a kapitány bizonytalanságait tükrözi vissza. Mindkét szélső posztra 5-5 jelölt szerepel a listában, amivel értelemszerűen kevesebb lehetőség maradt a belső posztokra (négy kapust jelölt Rasmussen, ez teljesen normális, átlagos). 

Felelős-e a kapitány azért, hogy a leginkább középszerű szélsők közül nem tudott másfél hónap alatt dönteni? Alapvetően nem. Ugyanakkor, a szokásos megfontolásokon túl, azért is kellett volna határozottabbnak lennie, mert például a négy beírt balátlövő közül Szekeres Klára évek óta csak védekezik, Tomori Zsuzsa pedig a tavalyi világbajnokságon (éppen a Rasmussen akkori csapata elleni mérkőzésen) elszenvedett keresztszalag-sérüléséből nem épült fel, a keret összeállításáig még az érdemi edzésmunkát sem kezdte el Az ő jelölése eleve amolyan biztonsági választás volt: ha Tomori mégis játékra alkalmas lesz, ne lehessen a kapitányt kritizálni, hogy nem nevezte be. 

Miután Tomori nem jött rendbe, Kovacsics Anikó korábbi vádlisérülése kiújult, Szucsánszki Zitának pedig a már említett kolozsvári meccsen egy rossz mozdulatnál eltört az orra, a hátsó posztokra a 28-as keretben már éppenhogycsak darabra voltak meg a játékosok, sőt, a négy belső posztról az egészséges, hadra fogható játékosok közül egyedül a negyedik beállós, Dakos Noémi maradt végül ki. 

Pár éve még inkább csak kellemetlen lett volna törött orral játszani, azonban az idén tovább szigorították az öltözékre vonatkozó előírásokat, és - egyebek mellett - az orrot védő maszk használata is tilos már. 

Az EB alatt több szövetség is tiltakozott a szigorítások ellen, de persze a verseny idején már ezeken nem változtattak. 

Bár Kovacsics beválogatása kockázatos volt, hiszen ismert volt a sérülése, a kapitánynak, éppen a 28-as keret problémái miatt, nem volt sok más választása, és az ő kiválása után olyan játékosok kerültek be az utazó keretbe, akikkel Rasmussen igazából már nem számolt, és akiktől egyszer már el is köszönt. Triscsuk Kriszitna még így is nem teljesen egészséges vállal utazott Svédországba, és a középdöntő végén már nem is tudott játszani - de eddigre egyszerűen nem volt helyette más. 

Az EB-szereplés

Az előzmények alaposan behatárolták a lehetőségeinket. A terv alighanem az volt, hogy ha már nincsenek igazán komoly lövőink, akkor majd betonvédekezést csinálunk, és abból próbálunk majd elöl helyzeteket kialakítani. 

Csakhogy, mint fentebb már kifejtettem, mások is ezt az utat választották, így aztán a kétségkívül igen jól összerakott, és hatékonyan működő magyar védekezés erősen belesimult az EB mezőnyébe. Ezt ráadásul csak egyetlen meccsen, Montenegró ellen tudtuk egy igazán jó kapusteljesítménnyel teljessé tenni (Janurik Kinga ottani parádéjáról csak felsőfokon tudunk beszélni, ő viszont azon a mérkőzésen meg is sérült, a helyére Budapestről kiutazó Szikora Melinda pedig a folytatásban nem szerepelt rosszul, de érezhető volt a védelemmel való összhang hiánya). Szucsánszki Zita és Kovacsics Anikó sérülésével nem csak két irányítónk tűnt el hirtelen, de a két legjobb magyar kettes védő is, némi túlzással mindkettő, akik képesek volnának az ezen az EB-n szükséges szinten kettesben védekezni. Szekeres Klára és Kisfaludy Anett belső teljesítményével, véleményem szerint, elégedettek lehetünk, de a mezőnyből kiemelkedni nem tudtak - ez inkább Kisfaludy lassúságán múlott. 

Lerohanásokat vezetni nem tudtunk. Bár nem kell feladni továbbra se ezt a játékelemet (ha sikerül, még mindig így a legkönnyebb gólt szerezni), a mai visszarendeződéseket látva azért azzal, hogy mi majd így lövünk nyolc-tíz gólokat, nem nagyon kellene már számolnunk. 

Hát felállt fal ellen kellett volna valamit alkotnunk, jól működő védelmek ellen. Ma már, mint a többi meccs is mutatta, olyan, korábban edzőpartnernek is alkalmatlan csapatok, mint Csehország is egész jó védelemmel rendelkeznek. A mi támadósorunk viszont erősen korlátozott volt. Szucsánszki és Kovacsics kiesésével Görbicz Anita maradt az egyedüli irányítónk. A még mindig zseniális játékos viszont egyrészt fizikálisan nincs azon a szinten, hogy 10 nap alatt hat mérkőzést végigjátszon (sosem a fizikai adottságairól volt híres, ráadásul már kétségkívül a pályafutása végefelé jár), másrészt eredetileg inkább kiegészítő szerepkör jutott volna neki, és nyilván ennek megfelelően gyakoroltak közösen az átlövőkkel, beállókkal. Görbicznek láthatóan kb. három mérkőzésre volt szüksége, hogy igazán felmérje, mi az, ami a nem Löke-Amorim-Mörk kaliberű játszótársakkal működhet. Az elején még akkor ment jobban a játék, amikor éppen pihent, a végére már egész sokat hozzá tudott tenni, csak akkor már egy kicsit késő volt. Mindazontáltal az, hogy ehhez a feladathoz alig néhány nap alatt alkalmazkodni tudott, jól mutatja, milyen nagyszerű játékosról is van szó. 

Ráadásul Klivinyi Kingának és Kovács Annának se volt igazán alkalmas cseréje. Hármat cserélni támadás-védekezésben viszont nem lehet, így sokat kellett védekezniük is, ami nem csak azért probléma, mert egyikük sem klasszis védő, de azért is, mert így elég nagy fizikális terhelést kaptak. 

Kim Rasmussen személyében pár év alatt a második skandináv kapitány áll a magyar válogatott élén. Rasmussen azonban legfeljebb frizuráját illetően hasonlít a néhai Karl Erik Bøhnhöz, és ezt a válogatottnál is megfigyelhettük. Bár Rasmussen, véleményem szerint, szakmailag előrébb jár, mint Bøhn, két más területen viszont sokkal rosszabb hatása volt a válogatottra, mint fájdalmasan korán elhunyt elődjének. 

Egyrészt Bøhn nagy hangsúlyt fektetett a válogatottnál uralkodó hangulat lazítására. Tette mindezt akár még a szakmai munka rovására is - persze nem a végletekig. A 2012-es EB-bronzéremben nagy szerepe volt a válogatottnál akkor uralkodó kiváló hangulatnak. Rasmusennél ennek nyomát se látjuk, a csapat feszült, sőt az első egy-két meccsen kifejezetten görcsös volt. Ez köszönhető persze nyilván annak is, hogy Kovács Annának ez a válogatottal az első világversenye, és rögtön kezdő volt, Klivinyi pedig már volt egyszer-kétszer, de mindig kiegészítő ember volt, most viszont szinte egyedüli a posztján. Ez mindkettejük számára terhet jelentett, amit Rasmussen a legkevésbé sem tudott feloldani. Sőt, bár ezt kívülről nagyon nehéz megítélni, de az volt a benyomásunk, hogy még rontott is a helyzeten. 

Másrészt Bøhn a nyelvi korlátokat kiválóan oldotta fel. Rövid, tömör utasításokat adott, amiket a másodedzője, Siti Beáta, mindig megfelelően tolmácsolni tudott a játékosok felé. Rasmussen eleve nem kér a segítségből, önfejűbb annál, mellette a másodedző alig kap feladatot. Ráadásul ő összetett taktikai variációkat vázol fel, amiket a szerény angoltudású játékosok legfeljebb nyugodt körülmények között tudnak feldolgozni, de leginkább ott is csak segítséggel. Bár magyar részről többen is vehemensen cáfolták a kommunikációs problémák létét, maga Rasmussen részletesen beszélt róluk a dán sajtóban (azt meg legfeljebb a magyar szövetségnél hihetik, hogy az nem jut el Magyarországra...), ráadásul a meccseket látva a nézők is szembesülhetnek az üres arcokkal, amik kiválóan elárulják, mely játékosok azok, akik egy szót se értenek az egészből. 

A két probléma alighanem össze is függ: a kommunikációs nehézségek már önmagukban is növelik az edző és a játékosok közti távolságot, és ezzel a csapatnál uralkodó feszültséget. 

Azt gondolom, a fentebb részletezett problémák nagyjából be is határolták a magyar válogatott lehetőségeit. Emellé még szerencsénk sem volt, mi játszottunk először az EB egyik meglepetéscsapata, Csehország ellen. Mindenki más már készülhetett arra, hogy az nem lesz sima meccs, nekünk erre menet közben kellett volna átállnunk - nem sikerült. Ez a váratlan, be nem tervezett vereség, nyilván tovább rontotta a hangulatot, hiszen rögtön az első nap után már nagyon behatárolta az esélyeinket egy jobb eredményre, és eleve pszichésen sem tesz jót, kikapni valakitől, akit papírforma szerint meg kellett volna verni. Elindul a felelősök keresése, sokan esetleg pont magukban találják meg a hibát, és egy EB, ahol kétnaponta meccset kell játszani, és amúgy is 9 nap számunkra az egész, nem iderális terep ezeknek a problémáknak a kezelésére. 

El lehet persze most zavarni Rasmussent, nem is lenne ez teljesen alaptalan felvetés. Véleményem szerint azonban, ha marad, a kövekező évben már több ideje lesz megismerni a játékosokat, egészségesebb szerkezetű keretet összeállítani, működőképesebbre csiszolni a kommunikációt. És akkor már csak a magyar kézilabda általános problémáival kell megküzdenie. Azokból van bőven, de, amint az elején ígértük is, azokkal itt és most nem foglalkozunk. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr1312077561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása