A kérdés rendkívül egyszerű, a válasz talán nem. Kit nevezhetünk, ill. ki nevezheti magát egy adott csapat szurkolójának? 

Az ultrák ezt bizonyára a szurkolói magatartás, a meccsrejárás intenzitása, és hasonló szempontok alapján osztályoznák, bennem a kérdés ezúttal egészen más irányból közelítve merült fel. 

Fotó: Ricsováry Takács László

Én azt gondolnám, az igazi szurkoló alapvető tulajdonsága, per definitionem, hogy azt szeretné, nyerjen a csapata; örül, ha a csapat sikeres, és bánatos, ha nem. Számára a sportban, a csapata kapcsán, az elsődleges szempont, hogy megnyerjék az aktuális mérkőzést, a bajnokságot, kupát, amiben részt vesznek.

Esetleg pár extremitást kiszűrhetünk, tehát attól még beszélhetünk igazi szurkolóról, ha valaki nem szeretné, hogy csalással nyerjen a csapata, és inkább veszítene emelt fővel, mint nyerne csalással. 

De azon túl?

Hogy a szurkolói közeg általában jobboldali, nacionalista (bár más országokban ismerünk kifejezetten balos táborokat is, Magyarországon ilyen gyakorlatilag nem létezik), az közismert. De amikor konfliktus van (és van-e egyáltalán?), akkor melyik szempont diadalmaskodik? 

Én nem ismerem ki magam minden sportág szurkolói közegében. Mindazonáltal a kézilabdázóknál, és feltűnő módon csak a nőknél, mostanában elég erősen megjelenik egy olyan irányzat, ami a klasszikus szurkolói felfogásba nem illeszthető be. Alapvetően négy fokozatot határoznék meg:

1. "Szeretném, ha kevesebb külföldi, és több magyar játékos lenne a csapatban"
2. "Jobban örülnék, ha kevesebb külföldi és több magyar játékos lenne a csapatban, akár olyan áron is, hogy több mérkőzést veszítünk el, és gyengébben szereplünk a bajnokságban"
3. "Én csak addig vagyok hajlandó ennek a csapatnak szurkolni, amíg kevesebb külföldi és több magyar játékos szerepel benne"
4. "Én csak azért szurkolok ennek a csapatnak, mert kevesebb külföldi és több magyar szerepel benne"

A "kevesebb" és "több" általában konkrét számokkal nyer kifejezést, de azt gondolom, alapvetően nem nyit új kategóriát az, hogy valaki 2, 4, vagy akár 6 külföldi játékosnál lát-e határvonalat. 

Ez a cikk most határozottan nem arról szól, hogy jó-e a külföldi játékosok jelenléte a magyar női kézilabdában, vagy bármely más sportágban. Erről már írtunk korábban többször ezen a blogon, és fogunk is még, akár a közeljövőben is.

De ezúttal kifejezetten a szurkolói hozzáállásról elmélkednék. Méghozzá azokról, akik egy-egy konkrét klub szurkolóinak tekintik magukat, és nem úgy általánosságban "magyarkézilabda-szurkolók". 

Fotó: Ricsováry Takács László

A fenti listából az 1-es, véleményem szerint, teljesen rendben van, a 4-es pedig egy vicc. 

De mi a helyzet a 2-essel és a 3-assal? 

Én magam azt gondolnám, ezek túllépnek már a határokon, és aki ezek valamelyikét vallja, nem nevezheti magát az adott csapat szurkolójának. Hiszen önként lemondani a sikerektől egy nem is sportalapú szempont alapján, az már kívül esik a szurkoló definícióján, a szurkoláshoz úgymond feltételeket szabni pedig még annál is jobban. 

A női kézilabda közegében ezek igen elterjedtek. Igaz, sok esetben csak a szája nagy egyes drukkereknek, amikor megismerkednek a klubjuk külföldi játékosaival, és azokat szimpatikus egyéniségnek tartják, ez az ellenszenv általában csökken. És igen, az sem hátrány, ha attraktív megjelenésű az illető játékos. És persze MÁS klubok külföldije mindig rosszabb, mint a MIENK. De ettől még az alapvető jelenség létezik, és nem is marginálisan. 

A Ferencváros, bár ezt így ki nem sűrűn mondták, de nem utolsó sorban azért rendezkedett be a "legfeljebb három külföldi játékos" elvre, mert érzi, a szurkolók egy része elfordulna a csapattól, ha öt-hat külföldi lány hordaná a Ferencváros mezét. Így viszont a drukkerek akár megsemmisítő vereségeket is szó nélkül elfogadnak, hiszen itt legalább magyar játékosok vannak, míg az ellenfélnél külföldiek. Sőt, vannak szép számmal, akik kifejezetten emiatt sodródtak a Fradi mellé, és azonnal más kedvencet keresnének maguknak, ha megnőne a külföldi játékosok száma a csapat keretében. 

És hát, igen, közülük most egyesek bizonyára erős kifejezéseket fogalmaznak meg magukban jelen sorok írójával, valamint az ő nőági felmenőivel szemben.

De ez nem csak ferencvárosi jelenség, Győrben is megfigyelhető, különösen a régebbi szurkolók részéről, milyen sokan lázadoznak egy-egy újabb külföldi játékos leigazolása ellen - csak azért, mert az illető külföldi, más kifogás nincs vele szemben. 

Érdemes volna azt is megvizsgálni, miért pont a női kézilabdánál lett ennyire erős ez a magatartás. Hogy ne menjünk messzire, a férfi kézilabdában mindkét élklub tele van külföldi játékosokkal, mégis elég ritkán hallani Veszprémből, hogy "Inkább legyünk harmadikak a bajnokságban, és szerepeljünk a BL helyett az EHF-kupában, de legyen kevesebb külföldi a csapatban". Míg ugyanez a női csapatoknál már-már standard szurkolói álláspont. 

Már legalább, ha azokat, akik ilyesmit vallanak, egyáltalán szurkolónak lehet nevezni. Én nem teszem.