Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

Verjünk vikingeket!

2013.01.23. 07:19 Rich.mond

Mi megmondtuk előre...ugye megmondtuk? Egyszerűen elképesztő, ahogy Mocsai Lajos össze tudja szedni csapatát a fontos meccsekre. Persze, éppen lehetett gyenge formában az ellenfél, a kapufáról pattanhatott szerencsésen a labda, no meg  a bírók is... De egy ilyen győzelmet nem kell magyarázni. Főleg úgy nem, hogy ez a „szerencsehullám” éppen  a kapitány kinevezése óta tart, immáron a negyedik világversenyen. Az alapvető elvárásokat –mint eddig mindig- most is teljesítettük. A kérdés már az, hogy sikerül-e túlteljesíteni azokat.

A jók, de nem a legjobbak között

Ezzel ugyanis valahogy mindig adós marad férfi kézilabda-válogatottunk. Bár nem tudom, mennyire elegáns „számon kérni” Nagy Lászlóékon, hogy miért nem győzik le a világ négy legjobb csapatának egyikét –ez ugye a dán, francia, spanyol, horvát négyes. A tavalyi, szerbiai EB ebből a sorból némileg kilóg, hiszen a francia-spanyol-horvát hármasból speciel senki sem győzött le minket, de a kontinensviadalnak nem számunkra –és e három csapat számára- volt tétje, hanem az Olimpiára még nem kvalifikáltaknak. Ennek megfelelően érdemes ezt kezelni. (foto:MTI/AP/Darko Bandic, az újvidéki franciaverés tán)

Az előző írásban éppen eleget morfondíroztunk azon, hogy tényleg ott-e helyünk a közvetlen világelitben, felesleges tovább rágódnunk rajta. Hiába kerül az elődöntőbe Szlovénia, vagy Oroszország, semmivel sem lesznek jobb csapatok minálunk, ha esetlegesen kikapnánk a dánoktól. És erre azért van esély, de erről majd később. Amit eddig elértünk, az megszilárdítja a magyar férfi-kézilabdázás helyét a bővebb élmezőnyben. 2009-ben VB-hatodik, 2011-ben hetedik, idén legrosszabb esetben is nyolcadik a magyar csapat (bár ezt nem nagyon hiszem).

Három tornán a legjobb nyolc közé kerülni például olyan csapatoknak sem sikerült, mint a 2009-ben mindössze 13. Spanyolország, a 2011-ben éppen általunk elhullott németek. Vagy az idei eseményre ki sem jutó, tavalyi olimpiai ezüstérmes Svédország. Ha ehhez hozzávesszük az olimpiai elődöntőt, akkor tényleg roppant büszkék lehetünk fiainkra! Ez akár előre magyarázkodásnak is tűnhet, pedig nem az.

Az viszont tény, hogy sajnos az a pár kézilabda-nemzet, akik még nálunk is eredményesebbek voltak, és az elmúlt négy (!!!) VB-n legalább a legjobb négyig jutottak –Franciaország, Horvátország (egyszer voltak ötödikek 2007-ben) és Dánia pont a mi águnkra került.

Dánia az elmúlt négy világbajnokságon „mindössze” egy ezüst, egy bronz és két negyedik helyet szerzett. És most sem gyengültek –nagyon nem! Többek között ez az egyik ok, amiért őket tartom esélyesebbnek szerda este –de egyáltalán nem verhetetlenek. Akkor nézzük, kik is ezek a dánok!

Tudják, Mikkel a győzelemhez

A lengyelek elleni nyolcaddöntő előtt két dologban bízhattunk. Egyrészt abban, hogy Jureckiék fáradtak lesznek a csoportmeccseik három szoros mérkőzése után. Ha ehhez a fáradtsághoz hozzávesszük, hogy az egyébként sem gyors lengyel csapat több tagja már jóval túl van a harmincon, akkor máris nem meglepő, hogy mindössze egy gólt kaptunk indításból. Ettől azért bonyolultabb volt a helyzet , de az első félidőben több labdaeladásunkat is könnyű góllal büntethették volna, ha gyorsabbak például Harsányinál és Nagy Kornélnál. Főleg a spanyolok és a horvátok elleni meccsel összevetve szembetűnő a különbség.

Amíg a lengyelek az egész VB-n mindössze 18 gólt lőttek lerohanásból, addig a spanyolok 42-nél tartanak, míg a horvátok 56-nál. A dánok pedig 52-nél. A statisztika alapján öt indításból négyet be is lőnek.

Ez az eredmény egyébként hat meccsből jött össze, tehát ez azt jelenti, hogy az északiak mérkőzésenként majdnem kilenc (!!!) gólt szereznek ilyen módon. Mondanom sem kell, hogy a lengyelek ellen eladott labdáinkra könyörtelenül lecsapnának, ahogy azt tette a horvát Cupic, vagy a spanyol Rocas.

A dánoknál ráadásul négy „gyalogkakukk”-ra is érdemes figyelni. Casper Mortensen tíz, Hans Lindberg kilenc, Henrik Ilgaard nyolc, Lasse Svan hat gólt szerzett indításból. egyébként Ilgaard emellett tízszer pontosan tüzelt a szaggatott-vonalról is.

Abban sem érdemes reménykednünk, hogy a lengyelekhez hasonlóan nem találják el a kaput büntetőből. Eddig 22 hétméteresből huszonkettőt (tehát mindet!) belőtték. Sőt! Jannick Green cserekapus öt büntetőből négyet megfogott!

Érdekesség, hogy beállós posztból mindössze 5-5 gólt jegyez hat meccsen a félelmetes Nödesbo és Toft is. A csapat sztárja, Mikkel Hansen pedig csupán 52%-al lő, pedig tud ő ettől többet is. Azért mérkőzésenként így is van négy gólos átlaga és ő két meccsen is pihent.

Lassúnak tehát végképp nem merném őket nevezni. És sajnos fáradtnak sem. Könnyű csoportba kerültek, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a B-jelű hatosból rajtuk kívül már csak a brazilokat verő oroszok vannak versenyben. Éppen velük játszották egyedüli szoros meccsüket, amit végül négy góllal nyertek meg. A macedónokat ugyan csak hárommal, de már egy tét nélküli meccsen, a cserecsapattal, félgőzzel. A nyolcaddöntőben Tunézia sem jelentett nekik akadályt, a hét gólos különbség pontosan jelzi a két csapat közötti különbséget.

Magyarán egy jó formában lévő, kipihent, hat meccséből hatot megnyerő, így az egyébként is hagyományosan nagy önbizalomtól duzzadó Dánia vár ránk. Egyáltalán milyen szalmaszálba érdemes belekapaszkodnunk?

Jutalomjáték

Azt már az elején szeretném leszögezni, hogy a dánok nem az a klasszikus „görcsölő” csapat. Hiába elvárás tőlük az elődöntőbe kerülés és hiába volt csalódott  a hazai közvélemény a londoni fiaskó miatt a svédek ellen, egy csöppet sem idegesek a magyarok elleni meccs előtt. Ez talán még jól is jöhet nekünk, ha elbizakodottságba csap át.

Mocsai Lajos ugyanis jól forgatta csapatát Lengyelország ellen. Nagy Lászlót gyakran pihentette, cserélgette belső védőinket, átlövőinket, de még szélsőinket is - talán egy kicsit későn a beállósainkat. A sima győzelem miatt megtehette, hogy a hosszabb sorozatterhelést a tapasztalat alapján nehezen bíró kulcsembereink már a kispadon várták a lefújást.

A játékidő alapján Nagy László (214 perc/5 meccs) és Harsányi Gergely (219 perc/6 meccs) töltötte a legtöbb időt a pályán. Nagy László „átlagideje” tehát a legnagyobb (43 perc mérkőzésenként), de mint mondtam, egy meccsen nem játszott és a lengyelek ellen a második félidő utolsó húsz percében már alig-alig volt a pályán –igaz, az meg is látszott a védekezésünkön. Ráadásul a jó formában lévő Szöllősi gyakorlatilag teljesen friss, ami hasonlóképpen igaz az idáig jó benyomást keltő Ancsinra, Vadkertire és Krivokapicsra is. Sőt, hozzájuk csatlakozott Lengyelország elleni góljaival Putics Barna.

De a „kezdő hatos” átlagos játékideje is alig fél óra meccsenként. Ez pedig fontos, nagyon fontos dolog! Fontosabb, mint a dánoknál –akik egyébként ugyancsak megtehették legjobbjaik pihentetését. Mégpedig azért fontosabb, mert a kispadunk nekünk rövidebb és ezért a nálunk esélyesebb válogatottak ellen elsősorban két dolog miatt buktunk el Mocsai kapitánykodása alatt: vagy feláldoztuk a találkozót egy fontosabb meccs kedvéért (2011-es VB, olimpiai csoportkör), vagy egyszerűen elfogytunk a végére (Szerbiai EB a francia-spanyol-orosz hármas után és az olimpiai elődöntő/bronzmeccs).

Most se kifacsart csapat, se olyan távlati célok, ami miatt ne akarnánk az első perctől az utolsóig a győzelmet. Talán eddig egy hasonló esetet jegyezhettünk fel a Mocsai-érában, és az is negyeddöntő volt –Izland ellen… 

Sőt! A dánok az egyetlen sztárcsapat, amely Londonban igencsak szoros végjátékban tudott csak legutóbb felénk kerekedni –2007-ben pedig le is győztük őket. Tehát közel sem az a legyőzhetetlenségi mítosz lengi körül őket a magyarok szemében, mint például a horvátokat.

Továbbá: még mindig hiányoznak az egyértelműen jó teljesítmények az alapcsapatból. Kivétel a kapusteljesítményünk. Bár Iváncsik Gergő végre megrázta magát, egy igazán jó Császár Gáborral, Lékai Mátéval és Nagy Kornéllal, vagy a támadásban bevethető Putics Barnával igenis van esélyünk Dánia ellen. Miért várnának tovább a jó forma megmutatásával?

Egyszerűen bejuthatunk a világ legjobb négy csapata közé –nem surranópályán, nem csibészkedve a csoportmeccsek eredményeivel. Utána már csak le kell győzni a francia-horvát meccs győztesét és a döntőben a házigazda spanyolok arcára fagyasztani a vigyort. És akkor történelmet írtunk.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr815037102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GabikA 2013.01.23. 09:46:53

Javithatatlan optimista vagy ricsmond fijjam.

Mundr 2013.01.23. 10:24:22

Lékait és Zubait jó lenne jegelni. de úgyis kiszopunk (babona)