Mint legelső szösszenetemben említettem Nóbádi kolléga blogindító írására hivatkozva, a korfa közöttünk is jelentős tényező.  Magunkat ismerve, az 1978-s VB-ről rajtam kivül maximum eMTének lehetnek halovány emlékei, viszont eljött az 1982-s világbajnokság ideje, amiről a többieknek (többeknek) hasonló emlékeik lehetnek, mint nekem Argentínáról.

Először is egy férfias, bevezető élmény. Életem első válogatott élménye, amit már családi/szülői felügyelet nélkül megtekinthettem a Népstadionban, az az 1979-es Magyarország-USA mérkőzés volt. A végeredmény óriási csalódás volt a közvéleménynek, meg hát valljuk be, nekem is. Nem erre számítottam. Addigra Argentína után túl voltunk egy EB-selejtező kudarcon (Diósgyőrre épülő válogatott), meg egy sikertelen olimpiai kvalifikáción. És hogy hogyan függ össze a gyermek önmagam és az 1982-es Mundial? 1980-ban volt az olaszországi foci EB és a moszkvai olimpia. Két olyan világverseny, melyeket először követtem az elejétől a végéig a televízió képernyője előtt. Az ezeket megelőző jugoszláviai, illetve montreali eseményekről csak halovány és szakadozó emlékeim vannak. És ugyanebben az évben lett szövetségi kapitány Mészöly Kálmán, aki két év múlva kivezeti válogatottunkat a nevezett világeseményre.

A csapat

Egyébként Mészöly bemutatkozó meccse parádésan sikerül a Népstadionban, 3-1 a skótok ellen, Törő pazar vezérletével, természetesen, velem együtt a lelátón. Ne szaladjunk azért ennyire előre, de annyit megjegyeznék, én akkor úgy éreztem, nekünk, magyaroknak egyszerűen juss a foci VB, de hogy finoman fogalmazzak, válogatottunk akkoriban nem volt túl magasan jegyezve a világban. FIFA világranglistáról még jó 6 évig nem beszélhetünk. Erre az évre visszaáll a világ rendje, ami a válogatott összeállítását illeti. Leketyeg a diósgyőri időszak, újra a kettősrangadók Budapest válogatottja húzza magára a címeres mezt. Kvázi visszatért az argentínai keret egy kisebbik része, ifjú titánokkal és/vagy pár vidéki szerethetővel és kihagyhatatlannal. Akkor bontogatja szárnyait Garaba, aki a Budapesti Honvéd újdonsült bajnoka, addigra 2 éve kihagyhatatlan a pécsi cerberus, Katzirz Béla, stabil pont a csabai Pásztor Jóska, mindenki benne látja a válogatott új irányítóját és rendszeres kiegészítő ember a szintén csabai Kerekes Attila. Garaba igazi aranykora majd csak a következő ciklusban, Mezey kezei alatt jön el, Katzirz annyira megbízható alapemberré válik, hogy ő az első vidéki játékos a válogatott történetében, aki tartósan (nem egy-egy meccsre beugrósan) csapatkapitány lesz, ráadásul közel 2 évig.

A két csabai fiúról viszont vegyesek az emlékeim. Az előbbiről órákon át tudnék mesélni, a másikról talán egy-egy emlékképet ki tudok magamból csiholni. Pásztor Jóska hatalmas szabadrúgásgólja Daszajevnek egy népstadionbeli, Szovjetunió elleni 1:4-en, Kerekes Attila, meg hát, hogy is mondjam, a Magyar Labdarúgás Aranykönyvébe írhatta volna be magát, ha nem gőzmozdonyként robog el Jan Ceulemans előtt azon az elchei éjszakán, hanem felrúgja őt a lelátóra, vagy inkább szkafander nélkül a Holdra.

És nem csak hogy simán „visszaszivárognak” az argentínaiak, hanem addigra már nekünk is vannak (lehetnek) idegenlégiósaink.  Bálint Báró volt az első fecske, ő addigra az FC Bruges, míg Fazekas Kapa a Royal Antwerpen meghatározó játékosa.

Aztán a többiek is szépen követik őket a BHK-ba (belga és holland középcsapatok). Martos a Waterscheiből, Müller Sanyi előbb szintén az Antwerpenből, később már a Hercules Alicantéból, Mucha Józsi a Waregemből, Kocsis Pista pedig a Liersből ruccangatott haza a válogatott meccseire.

Szóval, az 1980-as év a csapatkeresés és a csapatépítés jegyében telt el, különösebb visszhangot keltő vereség, vagy győzelem nélkül. Megvertük, mint említettem, a skótokat, mellettük a svédeket (bár az előző VB-n mindkét csapat ott volt, nem számítottak ezek nagy eredménynek, mondhatni, itthon kötelezően elvárt győzelmek voltak), vereség Bécsben az osztrákoktól (annyira sima volt, hogy fájt), Halléban az NDK-tól (én ezt az NDK focit válogatott szinten soha nem tudtam sehová tenni) és a már említett 1:4 a szovjetektől. Volt még két döntetlenünk, mindkettő a Stadionban, 1:1 az osztrákokkal, 2:2 a spanyolokkal.

Én valahogy az utóbbit tartottam akkor a legnagyobb fegyverténynek. Nem kispályáztunk, Mészöly, ahogy átvette a csapatot Lakat tanár úrtól, gőzerővel követték egymást az előkészületi meccsek, májustól novemberig hétszer léptek pályára fiaink. Mészölynek muszáj volt keresnie és megtalálnia a stabil keretét, hiszen a következő évvel már nyakunkon voltak a selejtezők. És az újoncok kiválogatásában is remek szeme van a Kapitánynak. Bár a Tanár úr „lenyúlja” előle Garabát az utolsó kapitányi meccsén, de a skót meccstől kirobbanthatatlan, felfedezi Pölöskeyt, Dajkát, Esterházyt, Varga Kacsát, és nem csak felfedezi, be is építi őket. Jó, Marci felfedezése vakrepülés, mert pár fellépés után 4 évet kell várnia, hogy a mostani segédedző, Mezey alatt teljesedjék ki a pályafutása.

A csoport

Az élet azt dobta, utunkba Anglia, Románia, Svájc és Norvégia került. Mai szemmel nézve pokoli erős csoportba kerültünk, akkori szemmel nézve inkább vegyes volt a fogadtatás. Miután Argentína után mélyrepülés következett, igazándiból nem tudtuk elhelyezni magunkat ezen a palettán, csak bizakodtunk, hogy feljövőben vagyunk, jó uton járunk. A továbbjutást jelentő második hely volt a cél, hiszen épeszű ember nem gondolhatta azt, hogy nem Anglia nyeri toronymagasan a csoportot. Azok az angolok, akiknek akkoriban a világ egyik legjobb csapatuk volt és bombaerős keretük, minden posztra 2-3 világsztár. Ne feledjük, ebben az időszakban nyerik zsinórban különböző (!!) angol csapatok a BEK dontőket (Liverpool, Nottingham, Aston Villa), a legkellemetlenebb gondjuk, hogy kezdőjük Shiltonnal, vagy Clemence-szel kezdődjék. Brooking, Francis, Keegan, Phil Neal, McDermott, Paul Mariner, Bryan Robson, Glenn Hoddle, belegondolni is rossz volt. Aztán ott voltak a románok, tudtuk, velük ki-ki meccseken fog eldőlni a második hely sorsa. Kevéssel ezelőtt az olimpiai kvalifikáción már párba kerültünk velük, egy sima 2:0-s vereség kint, egy sima 3:0-s győzelem itthon, szóval velük szemben bármi megeshet, talán majd az dönt, ki tud pontot, vagy pontokat elcsípni az angoloktól (aki tudja, mi történt a selejtezőkön, az most velem együtt kacag az előzetes számolgatásokon, de erről majd később), aztán ott voltak a svájciak és a norvégok. 12 évesen sem kiköpni, sem megemészteni nem tudtam őket.

Rendszeresen vettem a Népsportot (1,90-be került akkoriban), a Képes Sportot (5,50), havonta a Labdarúgást (10 Ft), állandó nézője voltam a Telesportoknak, Kupaszerdáknak és a csehszlovák adón látható Goly Body Sekundy-nak. A Kálvin téri aluljáróban volt egy olyan újságos, ahol hozzá lehetett jutni a Gazetta dello Sporthoz, a Kickerhez, az Onze-hoz és a kéthetente megjelenő France Footballhoz. Mondanom sem kell, az összes zsebpénzem ilyenekre ment el, de sem Svájccal, sem Norvégiával kapcsolatos focihírekre nem emlékeztem. Annyit tudtam, az egyiküknek van egy Svein Gröndalen és egy Tom Lund nevű ikonjuk, a másikuknak van egy Claudio Sulserük, aki nem sokkal előtte úgy volt a Grasshoppers szineiben a BEK gólkirálya, hogy kettőt rúgott a későbbi sorozatgyőztes Nottinghamnek, hármat a Real Madridnak (ki is verték őket) és egy meccsen hatot a La Valettának, meg még nem tudom, kinek és hányat. Úgy voltam vele, verjük mindkettőt oda-vissza, abból baj nem lehet. Figyelem, a Sulser és a Lund neveket kéretik megjegyezni!!!

Az utolsó simítások

A felkészülés és a csapatépítés jegyében fordulunk át 1981-re. Ez az év az, melynek áprilisában megkezdjük majd a kvalifikációs sorozatunkat. Az év elején edzőmeccsek januárban az ETO, a Tatabánya és a Ganz-Mávag ellen. Már lekötve egy dél-amerikai túra argentín klubcsapatokkal (csúfos kudarc, egy ötcsapatos tornán egy döntetlennel  és négy vereséggel az utolsó helyet szerezzük meg). Alig van 3 hónapunk, hogy megtaláljuk a csapatunkat. Mészöly örök dilemmában tölti ezeket a hónapokat, a hazai lehetőségből merítsen, vagy végérvényesen nyúljon vissza a már külföldön vitézkedő, 30 feletti, Argentína után leírt sztárjainkhoz. Azt hiszem, a dél-amerikai túra győzte meg Mészölyt arról, hogy itthonról igazándiból Nyilasi (őrá épült a továbbiakban minden), Törőcsik, Kiss Laci, Pölöskei és Katzirz az, akikkel neki lehet indulni a selejtezőknek. Hogy Péter Zoli, Kerekes Attila, Szántó Gabi, Bodonyi még nem elég érett és rutinos az ilyen feladatokhoz, jöjjenek az idegenlégiósok! A Svájc elleni első selejtezőnk előtt még volt két felkészülés meccsünk az Austria Wien és az FC Bruges ellen, illetve Valenciában a házigazda spanyolok ellen. Ezen a három meccsen rakta végleg össze a csapat gerincét a kapitány. Az idegenlégiósokkal három győzelem, ebből a spanyolok elleni meccs maga volt a világszenzáció. 

Egy percig nem volt kérdés, a pályán az történt, amit mi akartunk. Alea iacta est, a kocka el lett vetve, kellenek az öregecske légiósok. És tulajdonképpen innen indul a történet.

És itt folytatódik.