Válogatott okosságok

Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak...

Megfelelő pályák hiányában a századfordulón a futball korántsem tudott Nagyváradon olyan népszerűségre szert tenni, ami az egyik legpolgárosultabb magyar várostól elvárható lett volna. A NAC Rhédey-kerti pályájának 1911-es átadását követően azonban a város labdarúgása szinte pár hónap alatt behozta évtizedes hátrányát, így a háború előtti években vidéki viszonylatban már a legpezsgőbb futballélet folyt Váradon. A város csapatai több ezer néző előtt játszották hazai meccseiket, s ha a szomszédvárak (Debrecen, Kolozsvár) gárdáival találkoztak, a botrányos jelenetek sem maradtak el. Ennek illusztrálására két 1914. júniusi mérkőzés tudósításából idézünk.

Az Új Nagyvárad 1914. június 3-i száma a Nagyváradi AC–Kolozsvári TC pünkösdi (!) barátságos (!) mérkőzésről számolt be „Embervadászat a Sport-téren! Rendőrséget a futballmeccsekre!” – cikkében.

„Izgalmas jelenetek egész sorozata játszódott le tegnap a Sport-téren. Egy kolozsvári játékost, aki Strasszernek, a NAC jobbösszekötőjének a lábát akarta törni játék közben, kiállította a bíró a mérkőzésről. Amikor a kolozsvári az öltözőbe ért, többen megtámadták, és meg akarták lincselni. A közönség és a játékosok nem tudták mi történik az öltözők körül. A rendezőség a pályát tisztán tartotta idegenektől. Nagy meglepetés volt azonban, hogy rendőrt sehol sem lehetett találni a környéken. A kolozsvári játékost ismeretlen emberek és suhancok fogták körül, véresre verték, keresztülkergették a klubházon. Az ijedt játékos fölmászott egy fára, de utánamásztak, lecibálták, úgy, hogy alig volt emberi formája, amikor végre a NAC rendezősége megtalálta és megmentette.

Különös dolog, hogy oda, ahová 1000-3000 ember jár ki vasárnaponkint, csak külön fizetésre lehessen rendőrséget kapni. Nem a sportegyesületnek, hanem a közönségnek az érdeke, hogy rendőri karhatalom tartsa féken a nagyon hirtelen haragú, sporthoz teljesen éretlen tömegeket. Épp úgy kellene inspekciózni és karhatalmat adni a meccseknél, mint a népgyűléseken, vagy eltiltani a nyilvános mérkőzéseket rendőrség nélkül.”

A Nagyváradi AC csapata 1913-ban (dr. Demjén László: A Nagyváradi AC a magyar nemzeti bajnokságban 1941–44)

A Nagyvárad az 1914. július 5-én Debrecenben rendezett DKASE–NAC találkozóról „Megtámadták a nagyváradi futballozókat. Véres verekedés Debreczenben” címmel tudósított, a meccsen 3:1-re győztek a nagyváradiak, amivel megnyerték a kelet-magyarországi kerületi bajnokságot.

„A debreczeni pályák jó ideje félelmes hírben állanak a nagyváradi futballozók előtt, mert ott a közönség meg szokta verni azt a nagyváradi csapatot, amely győzni mer. Vasárnap délután véres támadást intézett a győztesen hazakocsikázó Nagyváradi Athletikai Club ellen a debreczeni csőcselék. A NAC a Pannoniában szállott meg, oda indultak vissza öt kocsival a kifáradt játékosok. Az első kocsikat a rendőrség kísérte, ezeket csak füttyel, lehurrogással búcsúztatták, bár a közönség egy része tapsolt, és a nagyváradiak mellett tüntetett. Az utolsó kocsit azonban, melyben Kürschner és Postarik ült két kísérővel, a Ferencz József úton körülfogta és megállásra kényszerítette a csőcselék, amikor a kocsis nagy nehezen újra elindította a kocsit, a támadók kőzáport zúdítottak a kocsi felé. Postarikot egy éles kő a szeme alatt találta el, úgy, hogy ő azonnal elveszítette eszméletét. A kocsi megállt, egy nagyváradi a kő eldobóját, aki futásnak eredt, elérte, és egy ütéssel leterítette. Ekkor késekkel támadtak a nagyváradiakra, akik vágtatva indultak el a város felé. Postarik sebét kétszer is mosni, fertőtleníteni és kötözni kellett gyógyszertárakban, szerencsére a szemét nem érte az ütés, de nem lehetetlen, hogy az arccsontja megrepedt. A Nagyváradi AC a véres debreczeni követ hazahozta, és az MLSZ-nek küldi be, mint bizonyítékát a debreczeni sportpályák biztonságának.”

Nem ez volt az egyetlen, erőszakos jelenetekkel tarkított debreceni mérkőzés, ahol nagyváradiakat ért inzultus, de Trianon miatt tudomásom szerint a mai napig ez az 1914-es eset volt az utolsó. A háború után új regionális konfliktusok születtek, sorozatunkban többször is olvashatnak majd debreceniek és nyíregyháziak összecsapásairól.

Jövő héten folytatjuk sorozatunkat, de addig is szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani jelen írás szerzőjének idén megjelent, Riválisok című könyvét, amelyről blogunkban már tavasszal írtunk, Facebook oldala pedig itt található.