Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

A szurkoló-tüntetés utóhatásai

2014.11.24. 08:10 Fradista Utazó

Volt egy olyan ötletem is, hogy ezzel a címmel a cikk egy üres oldal legyen csak, de egyfelől ezt a poént egyszer már, más témában, ellőttük, másfelől azért mégiscsak szánnék néhány gondolatot a témára. Magáról az október 26-i tüntetésről már kiváló kollégám beszámolt, akik esetleg lemaradtak az eseményről, és nem tudják, miről is van szó, a hivatkozott cikkben mindent megtalálnak.

szurk640.jpg

Fotó: Polyák Attila, Origo

Egy biztos: a tüntetésre a politika oldaláról semmilyen reakció nem érkezett. Szó szerint semmilyen: a szurkolók petícióját még átvenni sem voltak hajlandóak, azt üzenték, tessék visszajönni munkaidőben. Kevésbé cizellálltan fogalmazva ez annyit jelent: le vagytok ti szarva (bocsánat az amúgy ezen hasábokon általában nem alkalmazott trágárságért). Az MLSZ (soha be nem vallottan, mégis vélhetően erre a megmozdulásra reagálva) elsütött pár színvonaltalan PR-cikket a szurkolói kártya előnyeiről. És aztán ennyi.

Miért vette a kormány és az MLSZ is ennyire semmibe a tüntető szurkolókat? A válasz egyszerű: mert megtehetik. Az egésznek semmi visszhangja nem lett, másnapra mindenki el is felejtette az egészet. A téma lezárva.

Ehhez persze kellett egy kis balszerencse is: a tüntetés időpontjának kiválasztásakor még aligha sejtette bárki is, hogy pár nappal a demonstráció előtt a kormány benyújtja az Országgyűlésnek az egyebek mellett az internetadó bevezetéséről is szóló (utóbb visszavont) törvényjavaslatot, amely aznap, és a kövektező napokban, teljesen uralni fogja a médiát és a közbeszédet. Néhány órával a szurkolók demonstrációja után legalább egy nagyságrenddel többen vonultak az utcára a netadó ellen tiltakozva. Szerencsésebb időpontban akár napokig téma lehetett volna a drukkerek megmozdulása.

Kicsit tágabban nézve a kérdést, az is tisztán látszik, hogy a szurkolók pár ezren vannak, és képtelenek saját magukon kívül bármely társadalmi csoportot maguk mellé állítani. Sőt, a társadalom nagy része ellenzi a szurkolói törekvéseket. Nem feltétlenül azért, mert alaposan tanulmányozták és megértették a szurkolók követeléseit, hanem zsigerből. Ma Magyarországon a futballmeccsre járó szurkolók, és ezen belül is főként a szervezett csoportok társadalmi megítélése kb. olyan, mint a thatcheri Angliában volt: a legtöbben úgy gondolják, szurkoló az, aki minden héten szétveri a stadiont és az ellenfél szurkolóit, aki miatt nem járnak a családok meccsre, akik menetrend szerint verik szét a tömegközlekedési eszközöket. És amíg ez a kép nem változik, addig a szurkolói törekvések mögé nagyon nehéz, mondjuk ki: lehetetlen lesz társadalmi támogatást állítani, és addig a kormány ill. a sportági szövetség nem egyszerűen megteheti, hogy így bánjon velük, hanem kifejezetten célszerűnek tűnik számukra, hogy félresöpörjék a szurkolók minden kérését, követelését.

szurkoloi_kartya.jpg

Szurkolói kártyák. Forrás: MLSZ

A szurkolókban, pláne az ultrákban, a népesség nagy része olyan csoportot lát, akiket meg kell fékezni, vissza kell szorítani, minden eszközzel. Bár nyilván nem felel meg egy komoly statisztikai mintavételnek, de érdemes lehet megnézni a tüntetésről szóló, már hivatkozott cikkünkre érkezó reakciókat. Csak egy kommentet idéznék: Micsoda világ az, ahol már rendesen szét sem lehet verni egy pályát, fejbe hajigálni a többieket, mert utána már be sem engedik az ilyen szolidan szórakozókat??! (Idézet vége). Szóval, igen, a társadalom többsége, úgy tűnik, egyetért a kormány és az MLSZ azon intézkedéseivel, amelyek ellen a drukkerek tiltakoznak, és úgy vélik, a szurkolói kártya jó eszköz az erőszak visszaszorítására.

De nem is feltétlenül kell ilyen szélsőségeket keresnünk: amúgy értelmes, intelligens, és (ne tessék röhögni) szakmáját tekintve atomfizikus ismerős panaszkodik, hogy szombat este, amikor pihenni szeretne, százával vonulnak az ablaka előtt az emberek és kiabálják, hogy Hajrá Fradi. Ha ezek nem szurkolók lennének, akkor ugyanez már tüntetésnek számítana, és engedély hiányában feloszlatnák, bezzeg ezek a szurkolók mindent megtehetnek. Ő amúgy támogatná, hogy a Ferencvárost rendeletileg oszlassák fel, szüntessék meg.

n10.jpg

Fotó: Polyák Attila, Origo

Külön balszerencséje az ultráknak, hogy a társadalom hajlamos összemosni őket legnagyobb jelenlegi ellenfeleik egyikével. Hogy jogosan-e, vagy éppen erősen tévesen, az ebből a szempontból nézve szinte mindegy is. A stadionépítés a kormány legnépszerűtlenebb intézkedései közé tartozik. Bárhol, bármiről derül ki, hogy nincs rá elegendő állami forrás, az érintettek első reakciója szinte mindig az, hogy bezzeg a stadionok fontosabbak. A társadalom széles rétegei kevés dolgot gyűlölnek manapság jobban, mint a stadionokat, és ilyenkor sokszor elmarad a megkülönböztetés, a stadion, és mindazok, akik oda járnak (de legalábbis oda szeretnének járni), egységesen negatív megítélés alá esnek.

A szurkolók sokszor maguk alatt is vágják a fát. Erre az egyik legjobb példa a tavalyi, Csatáry Lászlóra emlékező molinó. És itt most megint teljesen mindegy, hogy ki volt Csatáry, és helyes-e rá emlékezni. A társadalom többsége Csatáryt negatív figurának tartja, és ezáltal automatikusan a róla megemlékezőket is. Hasonló körbe tartozik a végül egy zártkapus mérkőzést eredményező, eredetileg is súlyos, és a média által még fel is nagyított zsidózás az Izrael elleni válogatott mérkőzésen.

Fontos tényező, hogy a magyar futball alacsony színvonala miatt nagyon kevesen járnak mérkőzésekre, így nagyon szűk az a réteg, amelyik ilyenkor az ultrák mögé tudna állni, aki fel tudna szólalni, hogy de hát kérem én tíz éve járok meccsre, és azóta a szurkolók sosem verték szét a stadiont, és engem is csak a rendőrök vertek fejbe egyszer. Szerzőtársam a bécsi derbyről szóló nagyszerű írásában is kiemelte, hogy ott a mérkőzésre kilágotató családoknak is tetszett a szurkolók szereplése - a magyar stadionokból eleve hiányoznak ezek a családok, a nézhetetlen magyar futballra már ők sem kíváncsiak, de ha mégis rászánnák magukat a meccslátogatásra, a regisztrációhoz kapcsolódó nehézségek elriasztják őket.

Az októberi szurkolói tüntetés, és annak (nem létező) következményei világosan megmutatták az erőviszonyokat. A szurkolóknak akkor van reális esélyük a követeléseik meghallgatására, ha ezeken az erőviszonyokon változtatni tudnak. Egy biztos (hogy mást ne mondjunk, a legutóbbi kölni tapasztalatok is ezt erősítik meg): ha bekövetkezik a szurkolói mozgalomnak az októberi tüntetés végén beígért radikalizálódása, azzal végképp elveszthetik a társadalom támogatását. Széles társadalmi háttér nélkül pedig ezt a harcot csak elveszíteni lehet.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr936923287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1982 2014.11.25. 12:25:15

Jó cikk. Köszönet érte!

Kiegészítésként két dolgot tennék hozzá azon emberek nevében beszélve, akik megélték a 80-as és 90-es évek lelátói életét, akik első generációs ultraként aktív és kreatív részesei voltak a mozgalom felfuttatásának - ily módon más szemszögből is érzékeltetve a tüntetés és az összefogás jelentőségét.

A mai 30-as és 40-es generációnak még megadatott az, ami már a 2000-es évek derekán érkező generációknak nem: néhány meccs erejéig átélhették azt az életérzést, amelyért anno úgy irigyelték Italát és jelenleg pl. Lengyelországot vagy Teutóniát, ahol fiatalok és középkorúak (tíz)ezrei számára vált mindennapossá a csapat és a csoport körüli aktivitás. Ahol a kanyar- vagy csoprtbéli "családba való tartozás" nem csupán elcsépelt fogalom, hanem tartalommal ellátott fogalom, mely sokszor a hétköznapokat és a magánéletet is áthálózza.

A magyar lelátói életből már tíz éve hiányzik az a kezdeti láz, naivitás, versenyszellem, amely a kezdeti éveket, ill. az első tíz-tizenkét évet jellemezte, amikor a csoportok megkeresték és megtalálták helyüket és identitásukat, amikor kialakultak azok a közösségek, amelyek a meccshangulatért és egymásért járták az ország pályáit. De amint érettebbé váltak a csoportok, elmaradtak a generációváltások és a fiatalokat alig-alig lehetett bevonni a szurkoláson túlnyúló aktivitásokba, akkor vált véglegessé és megállíthatatlanná a mai napig feltartózhatatlanul kibontakozó létszámbeli és minőségi hanyatlás, melyek egymással szoros összhatásban állnak. Az olykor többnapos koreográfia-készítés az idegenbeli túrák mellett az egyik leghatásosoabb eszköze a csoportszellem és az összetartozás megerősítésének, mely teljesen elvész, ha hónapokig vagy évekig elmarad.

A szurkolói lelkivilágot és életérzést kívülállóként amúgy is bonyolult lenne felfogni, mint ahogyan mondjuk egy minőségi szurkolásra összpontosító, ökölcsatákat nem keztdeményező lelátói aktivistaként az ember nem látja át a magyarországinál sokkal elvetemültebb és aggresszívabb balhézás, bunyózás és romobolás vagy az ellenfél megalázását. A legnagyobb rivális méltó ellenfél, nem ellenség hírében áll és szerepét tekintve fontos a saját erő kibontakozásának elősegítésében. Képzeljük csak el, mi lenne, ha a Fradi-tábor nem az Újpesttel rivalizálna, hanem a mai Kispesttel, Vasassal, MTK-val, BVSC-vel. Két külön súlycsoport lenne, mely semmilyen téren nem vívna egyenlő megmérettetést. Ergo: a Fradi-tábor teljesítménye, kreativitása és aktivitása pár év után leülne és az enyészetté válna, ha csak önmaga szórtakoztatására alkothatna. Szerencsére itt még nem tartunk és éppen ezért kellene egy minőségi, létszámban is ütőképes mozgalom, csoport, aktivitás MINDEN honi kanyarban.
A minőségi szurkolást és az igazi gólöröm hatását szavakba foglalni amúgy nem lehet. Ugyanúgy a szurkolás minőségét és tartalmát sem, mely kártya nélküli állapotában nemezetközi összehasonlításban még mindig "versenyképes", mitöbb számos rangos európai ultramozgalom számára amolyan idilli, szabadszájú, spontán benyomást keltő hangulatot garantál, mely náluk a legkülönbözőbb okok folytán (már) elképzelhetetlen. Ezért is lenne fontos mielőbb konszenzusra jutni a BMLSz-szel és aurájával, mert a modern foci térhódítása a lelátói élet a magyr mozgalmat is a futottak még, súlytalan kategóriába taszítaná. 25.000 ember által keltett alapzaj sokszor kisebb 2.000 igazi aktivista szurkolásánál. Lásd kupacsapatainkat és válogatottunkat idegenbeli portyákon!

Második fontos szempontként a sajtó szerepét hangoztatnám. A Nemzeti Sport
´97-´98 körüli elsilányosodása és 2000 körüli teljes elbuvárosodása, a futballtémájú és a szurkolói magazinok megszünése és az internet térhódítása mind hozzájárultak a sportsajtó és a szurkolói sajtó teljes amortizációjához. Mindez azért fontos, mert az internet és a televízió ezeket pótolni nem képes, ellenben ezeken keresztül képes a leghatásosabban véleményt alkotni, pontosabban a köztudatot manipulálni. A lelátói történésekről, és a szurkolói demonstráció során elhangzott kommünikében megnevezett pontokról a köznép azt sem tudja, hogy azt eszik-e vagy isszák-e. Miközben azok számára, akiket ez érint, teljességgel létfontosságú! A moslék médiából ömlő tudatos csúsztatások hatására teljesen felületes torzkép áll össze mindazokban, akik a híreket csupán konzumálják a kritikus és logikus átgondolás és mérlegelés helyett. Aki csak hazai meccseken ácsorog zsebre vágott kézzel a tábor szélén keveset lát, nemhogy a tv előtt seggelő önjelölt "mindentudó" megmondóemberek, akik imamalomként ismételgetik a beléjük beszélt butaságokat. Szomorú ismérve ennek a tetszőleges portálokon olvasható demagóg dumák tengere, mely a legkönnyebb megvezethető, elfogult emberek szájából ömlik - miközben ők bevallottan stadionban vagy azok környékén évtizedek óta nem is jártak. Ám ők mindig "tudják", hogy mi történik és jobban ismerik a szurkolók lelkivilágát, mint a szurkolók maguk. Ugyebár?!