Néha, amikor épp magabiztos passzban vagyok, szeretem azt gondolni, hogy ismerem egy kicsit az angol futballt. Na nem annyira, hogy tudjam, ki lőtte a Coventry City győztes gólját az 1987-es kupadöntőben (megnéztem, öngól volt), de azt tudom, hogy se azelőtt, se azóta nem nyertek. Na és azt is tudom, ki lőtte a legtöbb gólt egy bajnoki szezonban: Dixie Dean, szám szerint hatvanat. Na de itt van akkor egy másik egyszerű: ki az egyetlen angol csatár, aki elnyerte az európai Aranycipőt?

Hátööö...

A válasz Kevin Phillips, aki 2000-ben kapta meg a díjat, miután 30-at vágott élete első Premier League szezonjában, ráadásul mindezt a friss feljutó Sunderland színeiben. Pedig pár évvel korábban még jobbhátvédként próbált érvényesülni, mert túl alacsony volt csatárnak. De nem ment, profi pályafutása végetérni látszott még mielőtt elkezdődött volna. A folytatás olyan, mintha egy nem túl fantáziadús ifjúsági regény sztorija lenne: elszerződött a Baldock Town nevű amatőr csapatba, és amikor egy nap az összes csatár sérült volt, ő jelentkezett, hogy akkor esetleg megpróbálná. Két gólt lőtt a bemutatkozó meccsén, és így kezdődött figyelemre méltó csatárkarrierje.

Fényképes bizonyíték (fotó: safc.com)

Phillips ugyanis igazi vándormadárnak bizonyult. Ezt a cimkét általában két fajta játékosra szokták ráaggatni: zsoldosokra, akik rájöttek, hogy jobban meg lehet élni aláíráspénzből, mint fizetésből és mindenhol megbukott, de jó ügynökkel rendelkező spílerekre. Példát inkább nem mondok egyikre se, de mindannyian ismerünk ilyeneket.

Hősünk azonban egyik kategóriába se igazán fér bele, pedig tíz csapat húsz év alatt nem épp a klubhűség csúcsa. De ő nem mindig a több pénzzel kecsegtető ajánlatot választotta, az Aston Villánál eltöltött egyetlen gólszegény szezont leszámítva pedig csak lőtte, lőtte a gólokat. És itt egy még nagyobb rejtély: hogyan? Alacsony volt, de nem kiemelkedően robbanékony. Ügyes volt, de nem kiemelkedően technikás. Fejelt is gólt néha, de nem volt Tim Cahillhez hasonlítható emelkedése. Sokszor csak jókor volt jó helyen, de néha lőtt igazi bombákat is. Igaziból ő maga se tudta, hogy mi a sikere titka, de talán pont ezért volt olyan nehéz védekezni ellene.

Pár nagy gól és rengeteg pici

Behívták persze a válogatottba is, mint annyi más angol válogatott, ő is pont ellenünk debütált, de a gól valahogy nem akart összejönni címeres mezben, még hétszer próbálkozhatott, aztán lemondtak róla.

Aztán 35-ön túl már egyre többször találta magát a kispadon, de csereként is csak termelte a gólokat, és végül tavaly nyáron, 41 évesen akasztotta szögre a cipőt, miután a Leicester City-vel újra feljutott a Premier League-be,

A Leicester City már edzőként számít rá (fotó: zimbio.com)

Utólag visszatekintve a Sunderlandnél eltöltött fergeteges időszakot leszámítva nem volt kiemelkedő játékos. Annyi időt pedig sehol se töltött, hogy bárhol legendává avanzsáljon. Aligha fognak a grundon az angol gyerekek tömegével Phillips mezben játszani. De mégis van valami szerethető a történetében, ahogy vándorolt klubról klubra, különösebb felhajtás és botrány nélkül: hagyatéka két és fél meccsenként egy gól.

Se több, se kevesebb.