Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

  • Feyyaz: Ez előtt a meccs előtt nyugtatgatták a Vasas drukkerek a győrieket a lelátón: "Nyugi, kár izgulni,... (2019.06.25. 20:43) Időkapszula: NB I. 1982/83 28. forduló
  • Frady Endre: @maribor_: Nem. :) Vagy egyedül vagy Ákos barátommal, aki osztálytársam volt. Általában vele mente... (2019.06.25. 16:14) Időkapszula: NB I. 1982/83 29. forduló
  • Fradista Utazó: @promontor: Igen, egyedül a Brest lóg ki kicsit, amúgy a magyar és a román ezüstérmes nevezését el... (2019.06.21. 12:56) Előléptetés
  • Frady Endre: Hát igen, az ellopott aranycipő... Annak idején ('77-ben?) Váradi Béla is aranycipősnek hitte magá... (2019.06.19. 17:24) Időkapszula: NB I. 1980/81 Záróra 1.
  • Frady Endre: Kint voltam a bajnoki címet véglegesítő meccsen, utána meg bent rohangáltunk a pályán! :) Kár, hog... (2019.06.19. 17:17) Időkapszula: NB I. 1980/81 33. forduló

Facebook oldalunk

Az ember, aki nem látott semmit

2015.02.04. 11:00 Fradista Utazó

A kézilabda alapvetően egy nagyszerű sportág. A kétévente megrendezésre kerülő férfi VB pedig a sportági küzdelmek egyik csúcsa, az olimpia után a második legfontosabb eseménye. Logikus volna, hogy aki szereti a kézilabdát (még ha elsődlegesen a női szakág iránt érdeklődik is), az nagy figyelemmel kövesse a világbajnokság eseményeit.

Ehhez képes én magam nem láttam belőle, szó szerint, egy percet sem. Legalábbis, ha nem számítom az utólag a videómegosztókon megnézett, mindent egybevéve mintegy 3-4 percnyi anyagot, amin egy-egy érdekesebb eset volt látható.

Hogy süllyedhettünk idáig? Van a történetnek persze magánjellegű vonatkozása is (sok munka, túlóra, fáradtság), de különösebb késztetést nem éreztem a meccsek megnézésére, és utólag sincs hiányérzetem.

qatar_handball.jpg

Az egész valahol ott kezdődött, hogy a magyar válogatott nem jutott ki a VB-re. Ugyanekkor dőlt el az is, hogy Németország sem vesz részt (legalábbis ekkor még így hittük), azaz nem jutott ki egyik csapatom sem. De a java még csak ezután jött.

Elsődlegesen a világbajnokságról lehet kijutni az olimpiai selejtezőkre. Értelemszerűen a VB-n részt sem vevő válogatottak számára ez az út nem járható. A jövő évi EB-ről is még ketten kijuthatnak, de az már elég szűk mezsgye, arra alapozni aligha lehet. A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) mindenható urai pedig megrettentek, miután felmérték, mivel járhat az, ha Németország csapata egymás után egy VB-ről és egy olimpiáról is hiányzik. A sportág ugyanis kevés országban olyan népszerű, mint itt, ráadásul a 80 milliós ország komoly piacot is jelent. A közelmúltban az is kiderült, hogy egy világesemény televíziós nézettségét (és ezúttal reklámértékét) jelentősen befolyásolja a német részvétel. Az IHF-nél meg is ijedtek, hogy egy Németország nélküli olimpia csekély tévés nézettsége akár a sportág ötkarikás játékokról való kiebrudalását is magával hozhatja. Valahogy be kellett tehát juttatni a németeket.

Rögtön kiderült, hogy van némi gond az óceániai szövetséggel, úgyhogy sajnos, bármennyire sajnáljuk, Óceániából nem juthat ki senki a VB-re. Igazság szerint nem annyira sírunk Ausztrália távolmaradása miatt, de ahogy elbántak velük, az elfogadhatatlan. A kenguruk az évtizedek folytán szakmailag egy picinykét sem léptek előre, bár Óceániából mindig kijutnak, meccset nemigen szoktak nyerni, és jó előre oda lehet nekik adni az utolsó helyezést. Velük kapcsolatban igazából mindig csak azért izgulhattunk, félre tudják-e rakni a havi fizetésükből apránként a VB-re szóló repülőjegy árát, és kapnak-e szabadságot a munkahelyükön, hogy részt vehessenek a világbajnokságon. Az idén mindenesetre hiába gyűjtögettek, otthon maradtak. És valahogy sikerült találni egy olyan szempontot, aminek alapján véletlenül, mit tesz Isten, pont Németország kerülhetett a megüresedett helyre. Az egész olyannyira átlátszó volt, hogy még Németországban is a meghatározó szakírók mind rossz véleményt fogalmaztak meg a döntésről, bár persze olyan vélemény nemigen jelent meg, hogy akkor már vissza is kéne utasítani a lehetőséget.

Izland viszont rájött, hogy az előzetesen írásba fektetett passzusok alapján ők lettek volna Európából az elsődleges jelöltek üresedés esetére. Azt ugyan mindenki belátta, hogy felesleges izmozni, mert előbb volt döntés a német részvételről és csak utána keletkezett az üresedés, de Izland azért reménykedett némi hátsó ajtóban, ahol mégiscsak bejuthatnak a résztvevők közé. Nem is alaptalanul, az IHF, félve egy esetleges jogi botránytól, szólt egy-két arab résztvevőnek, hogy ők, országuknak Katarral fennálló rossz viszonya miatt, mégis inkább szeretnének visszalépni - még ha ezt eddig nem is tudták. Így aztán jutott hely Izlandnak is.

"Kijutottak" a németek, mégiscsak nézni kellene a VB-t, jutott a gondolatra, velem együtt, több millió német sportszerető ember. Komoly is volt a csalódás, amikor kiderült, hogy a közszolgálati televízió nem jogosult a VB közvetítésére, mivel nem tudnak megfelelni a szigorú feltételeknek. A közvetítési jogokat ugyanis a katari Al-Jazeera, ill. leányvállalata, a beIN sport vásárolta meg, és drágán, nagyon kemény feltételek mellett adta azokat tovább az egyes országokban működő televíziós csatornáknak. Két héttel a kezdés előtt még úgy nézett ki, sem Németországban, sem Spanyolországban nem lesz nézhető a VB, és hiányzott még több kisebb, de kézilabdaszerető ország (pl. Norvégia) is. A tévés problémák azért is különösen élesek, mert a katariak szerződése nem csak erre a VB-re, hanem a következő háromra (férfi VB 2017, női VB 2015 és '17) is vonatkozik, azaz várhatóan hasonló problémákkal még háromszor szembesülni fogunk.

Dagur Sigurdson, Németország szövetségi kapitánya a Sky közvetítésében

Végül valószínűleg kaphatott az Al-Jazeera némi ösztönzést, hogy mégse jó, ha sehol nem közvetítik a VB-t, úgyhogy több országban is találtak az utolsó napokban alkalmas tévécsatornákat. Németországra a Sky televízió vásárolta meg a közvetítés jogát. Ezzel papíron a német közvetítés kipipálva, valójában azonban a közvélemény lényegében lemaradt a VB-ről, ezt a csatornát ugyanis (mint az előző mondatban hivatkozott korábbi cikkünkben kifejtettük) csak a lakosság egy kis része éri el. Hetvenegynéhánymillió társammal együtt én sem. A német válogatott mérkőzéseit így átlagosan 360 ezren, a sorsdöntő negyeddöntőt 560 ezren nézték. Összevetésül: a nyolcadakkora méretű Magyarországon a legutóbbi EB-n akár egymilliós nézőszámot is produkált a kézilabda-válogatott (a mostani VB-re, mint már említettük, nem jutottunk ki). Joggal feltételezhetjük, hogy Németországban, ahol a férfi kézilabda népszerűsége a világon a legmagasabb, simán tízmillió fölé mehetett volna a nézőszám a mindenki által elérhető tévécsatornák valamelyikén.

Számomra, nem lévén Sky-előfizető, két lehetőség maradt: vagy lemondok a meccsekről, vagy keresek illegális streameket, és izgulok, nehogy valami jogvédő iroda rámtaláljon. Ez utóbbinak ebben az országban jelentősen nagyobb az esélye, mint Magyarországon volna. Ha nagyon-nagyon érdekelt volna a VB, tán még vállaltam is volna az ezzel járó vesződséget és kockázatot, így viszont könnyen választottam az egyszerűbb utat, és mondtam le a VB élvezetéről.

Pedig az igazán ütős dolgok csak ezután jöttek. Előzetesen nem tájékozódtam a házigazdák válogatottjáról, azt tudtam, hogy a világ jelenlegi legjobb edzőinek egyike, Valero Rivera vezeti a csapatot, de annak nem néztem utána, kik a játékosok. Mert ugye ki a fenét érdekel a kézilabdában még soha semmit el nem érő Katar.

Valero Rivera azonos nevű fia a spanyol válogatott játékosaként vett részt a VB-n. Aki nem ismeri a mezőnyt, nemigen érthette a spanyol-katari meccs tudósításának azon részét, mely szerint "Valero Rivera gólja után Valero Rivera időt kért".

Aztán olvastam a nyitómeccs után a híreket, és megláttam rögtön a névsor elején a Barcelona nagyszerű szerb kapusának, Danijel Šarićnak a nevét. A katari válogatottban. Aztán továbbolvasom: Marković, Stojanović... Néhány éve, amikor a Veszprém és a Szeged tele volt délszláv játékosokkal, ismert volt a mondás, hogy a magyar kézilabdában sok az "-ics". A fene se gondolta, hogy valaha elmondhatjuk majd ugyanezt a katari válogatottról is. 11 honosított játékos szerepelt a keretben. Tizenegy. Még az arab nevűek jó része sem az Öböl mentéről, hanem a sportágban azért némi hagyományokkal mégis rendelkező észak-afrikai országokból való. És hát Katar nem spórolt: a játékosoknak egészen elképesztő összegeket fizettek, a végül ezüstéremig menetelő csapat tagjai a többszörösét kapták annak, mint amekkora díjazásban a nemrég világbajnokságot nyert német labdarúgó-válogatott tagjai részesültek. Ami azért, a két sportág viszonyait tekintve, egészen félelmetes.

Žarko Marković, Ameen Zakkar és Eldar Memišević katari játékosok ünnepelnek (Fotó: AFP/AL-WATAN DOHA/KARIM JAAFAR)

A honosítás persze nem új találmány, mindig is volt ilyen. Mi magyarok is bőven éltünk ezzel az eszközzel a 90-es, 2000-es években. Volt, amikor a legjobb magyar férfi kézilabdázót Pereznek, a legjobb nőit Radulovicsnak hívták. És hát a magyar válogatottban szereplő Perez, Diaz, Hernandez trióról már a nevük alapján akkor is sejtettük volna, hogy őseik sírját nem érdemes Etelközben keresni, ha nem láttuk volna, hogy mindhárman koromfeketék (voltak, mert szegény Vladimir Hernandez már nincs az élők sorában). És az is a sporttörténelem legidiótább pillanatai közé tartozott, amikor Nenad Puljezevics a magyar válogatott mezét viselve vehette át az év legjobb külföldi játékosának ítélt díjat. De Katar most átlépett egy határt, amiről korábban senki nem tudta volna elképzelni, hogy át lehet lépni. Jogilag persze minden rendben, az IHF szabályai szerint bárki felveheti két különböző ország válogatottjának mezét, ha közben eltelik három év szünet, a szabályozás tehát liberálisabb, mint a labdarúgás esetében (ott csak különleges engedéllyel válthat országot, aki szerepelt már tétmeccsen valamelyik válogatottban, és ilyen engedélyt leginkább egyes országok megszűnése vagy létrejötte esetén szoktak adni), de mégis irtóztató meglátni egy összevásárolt válogattat. Még az újgazdag klubokra is némi viszolygással tekint az ember, ha látja a rövid idő alatt, pénzzel összeigazolt játékoskeretet, egy "nemzeti" válogatott esetében pedig már elmondhatatlan érzéseket kelt ugyanez.

A katariak ráadásul nem is kispályáztak. Miközben máskor azt látjuk, hogy egyes, migrációs hátterű játékosok csendben állnak hazájuk himnusza alatt, miközben csapattársaik énekelnek, addig a "katari" játékosok mind a szívükre tett kézzel énekelték a himnuszt - hogy az arab szövegből értettek-e bármit is, azt most inkább ne firtassuk. Bár nem rendelkezem megfelelő adatokkal, mégis biztosra veszem: még sosem volt arra példa, hogy bármely ország válogatottjában az egyszerre pályán lévő hét játékos mindegyike honosított legyen. Ez pedig, ha minden más rendben lenne is, alapvetően kérdőjelezi meg az egésznek a komolyságát.

"Katari" szurkolók (Fotó: APA/Qatar 2015 via epa/GUILLAUME)

De persze a történetnek itt nincs vége. Katar ugyanis szurkolókat is importált. A nagyjából száz, eredendően spanyol drukker szabályos szurkolási szerződéssel rendelkezett, amely, egyebek mellett, azt is előírta számukra, hogy szabadidejükben nem látogathatják más csapatok mérkőzéseit. Van ennél lejjebb?

Katari bíró, értetlen játékosok. (Fotó: teamhandballnews.com)

Van. Ezt már nem én állítom, hanem nálam komolyabb szakember, a sokáig az IHF szabályokkal és játékvezetéssel foglalkozó testületét is vezető Christer Ahl, aki a játékvezetők tevékenységét elemezte a világbajnokság után. Több érdekes megállapítást tett:

  • A rendező ország játékvezetőket is delegált a VB-re. A komoly meccseket korábban csak a tévében látó katari bírók (ők tényleg odavalósiak voltak, nem honosítottak) működése tragikus volt, képtelenek voltak a játék követésére, döntő hibákat ejtettek, az ő hibáik miatt esett ki Brazília Horvátországgal szemben.
  • Katar elől (egészen az elődöntőig bezárólag) sorra eltakarították a külső befolyással szemben ismerten ellenálló játékvezető-párosokat, és olyanokat küldtek a meccseikre, akik hajlamosabbak engedni a nyomásnak. Ugyanakkor szándékos csalásra utaló jeleket a mérkőzéseken nem fedezett fel a szakértő.
  • A VB-re az IHF által összeállított játékvezetői iránymutatást a résztvevő válogatottak közül 23 csak az első játéknap reggelén kapta meg, Katar viszont hetekkel előre, így az ő játékosaik felkészülhettek arra, mikor számíthatnak büntetésre, és mi az, ami belefér. Megfigyelhető volt, hogy bizonyos magatartások, amiket Európában sosem büntetnek, a VB-n rendszeresen kiállítással jártak, a katari válogatott viszont ezektől eleve tartózkodott.

Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy a sok honosítás ellenére csupán egyetlen igazán ismert sztárjátékossal (Šarić) felálló hazai válogatott egészen a döntőig meneteljen. Van ennek értelme?

A VB iránti érdeklődésem mélypontja a német-katari negyeddöntő volt. Két csapat, az egyiknek léteznie sem volna szabad ebben a formában, a másik pedig nem jutott ki a VB-re. És az egyikük be fog jutni az elődöntőbe. Igazából az egyetlen sportszerű lehetőség az volna, hogy essen ki mindkettő. De, mivel erre nincs lehetőség, inkább hagyjuk az egészet a fenébe, játszák le, aztán az egyikük örüljön, a másik nem, minket pedig hagyjon mindenki békén.

Úgy kompletten. Felejtsük el az egészet. Nem csak ezt a bő két hetet, hanem az egész kézilabda-világbajnokságot, mint intézményt. Hasszán Musztafa, az IHF egyiptomi elnöke, és Katar olyan mélyre süllyesztették ezt a valaha volt szép sportágat, ahol már a hozzám hasonló sportrajongók érdeklődése is eltűnhet. A VB már önmaga paródiája - de mégsem nevetünk. Nincs erre semmi szükség. Szüntessük meg, az IHF-et szántsák be, a helyét hintsék be sóval. A komolyságát ez az egész történet már teljesen elvesztette. Komolytalan világbajnokságokra meg nincs semmi szükség. De, ha mégis megrendeznék, ránk ne számítsanak.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr647138709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GabikA 2015.02.04. 11:46:12

egyetertek veled, de azert mocsai (akit sokaig melyen tiszteltem (es nem a selejtezo miatt van a multido)) bekaphatja

fortune hai 2015.02.04. 20:23:47

régebben Ausztria is megcsinálta ugyanazt a nőknél, amit most Katar.

gr82wök6ószfater 2015.02.05. 03:50:13

Sajnos ide is illik a régi és elcsépeltnek tűnő, közhely, ami egyre jobban aktuális: "Pénz beszél, kutya ugat",,,:-(

flort 2015.02.05. 09:05:42

Én - veled szemben - bele-bele néztem a meccsekbe és kifejezetten szimpatikus volt, ahogy a katarinak összevásárolt játékosok hajtottak. Egymásért. Az a Markovic, akinek Veszprémben egyetlen jó meccse volt talán, a vb legjobb balkezes lövője lett, azt hiszem. És az, hogy a döntőben a franciáktól csak pár góllal kaptak ki, mindent elmond.

Nem zsoldosokként, hanem mint amikor egy Győr, Veszprém, vagy Kiel játszik komoly tétmeccset.

Rich.mond 2015.02.05. 22:09:51

@flort: mondjuk annyi pénzért, amiből a Győrt, a Veszprémet ÉS a Kielt is meg lehetne venni tokkal-vonóval...
Annyiban szerencséjük volt, hogy a horvát-dán-spanyol-francia négyesből csak a döntőben jött szembe egy