Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

Déli anziksz

2015.04.07. 19:24 Szegedi.Péter

!ezert_nem_jartak_a_csaladok_meccsre_sorozatkep__vegleges.jpg

Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak...

1926 előtt csak fővárosi klubok indultak a bajnokságban, a vidéki csapatok külön regionális (kerületi) pontvadászatokban szerepeltek. A hat kerület közül a nyugati és a déli közelítette meg a budapesti nívót, nem véletlen, hogy miután a bajnokság országossá vált, a húszas évek második felében két vidéki klub tudott igazán erős csapatot indítani, a két egykori SZAK: a Szegedi AK-ból létrejött Bástya és a Szombathelyi AK profialakulata, a Sabaria. Mindkét kerületben két város dominált, nyugaton Szombathely és Győr (de a Tatabányai SC-nek is erős csapata volt), délen Szeged és Békéscsaba. Mindkét kerületre igaz az is, hogy a települések közötti rivalizálás mellett a városi klubok élete sem volt konfrontációktól mentes.

Sorozatunkban ma délre látogatunk, ahol a húszas évek elején – Budapesthez hasonlóan – az egyesületek versengése sokszor átlépte a sportszerűség határait, a küzdelmek pedig a lelátókra is átterjedtek.

A húszas évek első felében, bár előfordult, hogy közös bajnokságban szerepeltek, jellemzően két alosztályban játszottak a déli első osztályú csapatok. A szegedi alosztályban főként a csongrádi megyeszékhely egyesületei – közülük is kiemelkedett a Szegedi AK, a Szegedi TK, a Szegedi Vasutas és a KEAC (a kolozsvári egyetem Szegedre költözésével a sportegyesület megtartotta nevének rövidítését Kitartás Egyetemi AC formában, csak 1945 után keresztelték át SZEAC-ra). A csabai alosztály legerősebb klubja a CSAK volt, de a háború után évről-évre erősödött az Előre – mellettük orosházi, szarvasi, mezőtúri és más békési klubok játszottak, de sosem tudtak beleszólni a két csabai egyesület párharcába. Amikor külön alosztályban szerepeltek a csongrádiak és békésiek, a bajnokság végén a két győztes döntőmérkőzést játszott a déli kerület bajnoka címért, ezek a meccsek általában szegedi sikerrel végződtek.

A szegedi alosztály két legerősebb klubjának viszonya igen barátságtalan volt. A budapesti Sportlap 1921 késő őszén hosszabb riportban mutatta be a két klub viszályát, akik között – ezt már a cikk elején leszögezték – „éles világnézeti különbségek” vannak.

Legutóbbi mérkőzésükön – írja a Sportlap – „a játékosok vadállatok módjára csaptak össze”, a mérkőzés után „a tribünön és lenn az öltözőben parázs verekedés vette kezdetét, amelynek során nemcsak az öklök, hanem fütykösök és bicskák is akcióba léptek”. A cikk megjelenése előtt nem sokkal pedig a SZAK három játékosa bement az SZTK Európa-kávéházbeli klubhelyiségébe és ott az ellenfél játékosait szidalmazták. Az utcán megvárták a zárórát és az SZTK távozó intézőjét halálosan megfenyegették, az egyik játékos az SZTK labdarúgóját boxerrel többször is fejbevágta. Az SZTK ezután ultimátumot intézett a SZAK-hoz, hogy zárja ki három játékosát, különben minden sportérintkezést megszakít velük. A SZAK ezt nem tette meg, mert megállapították, hogy mindhárom játékos részeg volt, akik viselkedésükért bocsánatot is kértek. Megjegyezték, hogy az egyik SZTK-tag revolvert fogott rájuk, ráadásul ők egyébként is csak azért mentek be riválisuk törzshelyére, mert egyik klubtársukat keresték.

ujszeged_szak_tribun.jpg

A Szegedi AK tribünje (forrás: www.magyarfutball.hu)

Hasonló esetek Békéscsabán is előfordultak, nem is csoda, hiszen a csabai derbik óriási tömeget vonzottak. Arra ugyan nem volt példa, hogy a két csapat szurkolói összeverekedjenek (tegyük hozzá, erre sehol sem volt példa, hiszen a mai értelemben vett szurkolói huliganizmus a hatvanas évekig lényegében nem létezett Magyarországon), a felfokozott hangulatú mérkőzéseken azonban történtek atrocitások. Egy ilyen esetről számolt be az Előre lapja, a Munkás Sport 1924 szeptemberében, amikor a CSAK 3:1-re legyőzte az Előrét (a találkozót 5000 néző előtt rendezték, a város lakossága 1920-ban 41 ezer fő volt). A meccsen az Előre egyik drukkernője megjegyzést tett a bíróra, megvádolva, hogy megvesztegették. Erre egy rendőr vállonragadta és lökdösni kezdte a nőt. Egy iparos ezt szóvá tette, mire a rendőr ököllel az arcába csapott és kardjával is rávágott.

A kisebb településeken is előfordultak rendbontások. A Szegeden megjelenő Sportújság 1922 őszén egy Szentesi TE–Szegedi Vasutas SE meccsről számolt be, a bíró jelentése alapján 11 pontban rekonstruálta a történteket. A beszámoló szerint nem egy átlagos incidens történt Szentesen:

„8. pont: A mérkőzés lefújása után a közönség minden oldalról betódul a pályára és botokkal, kövekkel felfegyverkezve a bírót akarja inzultálni, amiben először a Vasutas játékosok gyűrűje védi meg, később pedig az elősiető rendőrök, akik csak nagy erőfeszítéssel tudják megtisztítani a pályát és megóvni a bírót.

10. pont: A szállót, ahová a bíró menekült, 30-40 főnyi tömeg akarja megostromolni és csak a rendőrség tudja őket szétoszlatni. Később mégis behatoltak az ostromlók a szállóba és Kandiba bíró csak annak köszönhette, hogy ép bőrrel menekült meg, hogy a Vasutasok el tudták rejteni.”

Ha nem is járt hasonló méretű rendbontással, természetesen Békésben is előfordult kisvárosi balhé, mint például 1928-ban, a Sarkadi Törekvés–Szarvasi Turul mérkőzésen. A Szarvasi Közlöny beszámolója szerint a vendégek már 2:0-ra vezettek, amikor szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak kapujának közelében. De már nem tudták azt elvégezni, miután a vendéglátók lényegében hazakergették őket. A szarvasiak fejvesztve menekültek, felugráltak teherautójukra, a sarkadiak kőzáporral búcsúztatták őket (a mérleg: egy fejsérülés, ami következtében a szenvedő fél elájult).

Ahogy Nyugaton a győri és szombathelyi, keleten a debreceni és nyíregyházi csapatok rivalizálása fajult sokszor tettlegességig, úgy délen a szegedi és békéscsabai egyesületek találkozóit kísérték erőszakos cselekmények. 1922-ben egyébként is feszült volt a két város közötti viszony, az év elején rendezett kerületi szövetségi tanácsválasztáson konfrontálódtak a felek (a csabaiak tipikus vádakat fogalmaztak meg, ilyenre számtalan példa volt vidéken: úgy vélték, hogy a szegediek irányítása alatt álló kerületi bizottságok pártosan irányítják a szövetség ügyeit, magyarán, a szegedieknek kedveznek döntéseikben).

1920_budapest_valogatott_2.jpg

A Csabai AK (sötét mezben) Békéscsabán. A felvétel 1920-ban készült. (Jánosi Béla hagyatéka)

Az 1922 novemberében rendezett Csabai Előre–Szegedi AK mérkőzés után a szegedi Sportújság szerint szegedi szurkolókat bántalmaztak Békéscsabán. A lap idézte a támadók „csatakiáltásait”: „Csak a belüket vegyétek ki!”, „Majd még veresebbé tesszük azokat a trikókat!” (utalás a SZAK klubszínére), „Üssétek őket fejbe, had dögöljenek meg!”. A lap le is vonta a konzekvenciákat: „Nem mondunk új dolgot, hiszen köztudomású, hogy Békéscsabán olyan a futballmérkőzések közönsége, amilyenhez fogható talán a legsötétebb Afrikában található.”

Ezzel szemben a csabai Munkás Sport szerint a szegediek felnagyították a történteket, szerintük egyetlen erőszakos cselekmény történt, amikor egy szegedi egyetemista „elkeseredve az eredményen, a járókelőkön akarta kitölteni bosszúját fokosával”. Ez azonban csekély reváns volt a „legsötétebb Afrikáért”, a publicista, kapva az alkalmon, komolyabb kritikát is megfogalmazott:

„A sportbecsülettel csak kacérkodó Szegedi AK s annak a szánalomra sem méltó uszályhordozói, a becsület béklyóját lerázva, oda álltak a sportvilág elé és eljátszották a hazugságnak, a becstelenségnek legdöbbenetesebb farsangját. Tépjük csak le róluk az etika teoretikus dominóját és ott vigyorog alatta a fanatizmus megfékezhetetlen, becsületes ellenfeleire iszonyatos és undorító, de minket meg nem félemlítő vad dühe, amit akkor éreznek, ha azt tapasztalják, hogy van rajtuk kívül is valaki, aki számottevő is lehet, mint ők.”

A két lap pengeváltásának sajátos ízt kölcsönöz az a körülmény, hogy a csabaiak válaszának megjelenése előtt közvetlenül játszották le a CSAK–KAC találkozót (a vendégcsapat nevének rövidítése a szegedi kereskedők egyesületét takarta). A találkozót egy súlyos incidens zavarta meg, az első félidő közepén csabai nézők özönlöttek a pályára, a rendőrség kardlappal oszlatott…

Hamarosan folytatjuk sorozatunkat, de addig is szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani jelen írás szerzőjének Riválisok című könyvét, amelyről blogunkban már tavasszal írtunk, Facebook oldala pedig itt található.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr597342430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ivan Olsen · http://halottindian.wordpress.com 2015.04.08. 10:34:26

Ezek a korabeli bekiabálások : - )
Ennyire megszokott dolog volt akkoriban, hogy az emberek fegyvert hordtak maguknál? Ez már nem az első poszt, ahol ez említésre került, engem mindig meglep, amikor ilyen hirtelen előkerülnek a fütykösök, bicskák, fokosok...
Illetve a szerzőtől kérdezném, hogy az említett hatvanas években kibontakozó szurkolói huliganizmusról lesz-e poszt? Olvastam régebben róla egy keveset egy másik blogon, de már nem emlékszem, hogy melyiken és nem találom sehol.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2015.04.08. 10:50:40

@Ivan Olsen: A korábbi epizódokban nem egy revolver is előfordult.

Bár nem vagyok a szerző, de gyanítom, hogy a hatvanas években történtekről jóval nehezebb forrásokat találni, ismert okokból kifolyólag. Az biztos, hogy az újságok nem nagyon írtak róla. :)

Szegedi.Péter · www.szegedi.in 2015.04.08. 11:09:02

@Ivan Olsen: A revolver nem volt általános, inkább bírók hordtak magukkal, legalábbis a korabeli tudósításokból ez derül ki. (Egyébként leegyszerűsítve kisebb településeken a fokos, nagyobb városokban a sétapálca volt gyakori támadóeszköz.:))
Ami a hozzászólás második felét illeti: sajnos a kutatásaim csak 45-ig tartottak. Legfontosabb forrásaim a korabeli lapok voltak, és ezek jó forrásnak bizonyultak, hiszen elég szabadon írtak. Arról nem beszélve, hogy még kisebb településeken is több lap is megjelent, sőt, például Békéscsabának két sportlapja is volt.
A 45 utáni forrásokat nem ismerem jól. Az biztos, hogy születtek rendőri jelentések (ez minden intézkedésnél kötelező), tudomásom szerint ezek nem maradtak fent. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában vannak jó források, ezek nagy részét Takács Tibor feldolgozta. Tanulmányai tavaly könyvben is megjelentek: moly.hu/konyvek/takacs-tibor-szoros-emberfogas
Az MTK kapcsán írt cikke a neten is olvasható: www.szombat.org/tortenelem/az-mtk-es-az-allambiztonsag-a-kadar-korszakban

Szegedi.Péter · www.szegedi.in 2015.04.08. 11:11:33

@Ivan Olsen: Most jut eszembe, 10 éve írtam egy rövid cikket a támadóeszközök típusaira fókuszálva.:)
www.szegedi.in/publi/palya_a_magasban/20050616_kaszt_rezso_szeme.pdf

Ivan Olsen · http://halottindian.wordpress.com 2015.04.08. 13:51:39

Köszi mindenkinek a reagálást, a linkeken található írások elolvasása után még inkább azt kell gondolnom, hogy ma valamivel biztonságosabb meccsre járni. Revolverek, kiszúrt szemek, ököllel kiütött emberek...

A pdf-et olvasva, néhány csapatnevet mintha Peterdi Pál talált volna ki : - )

Szegedi.Péter · www.szegedi.in 2015.04.08. 14:44:23

@Ivan Olsen: A következtetés logikusnak tűnik (ma biztonságosabb meccsre járni), de mégsem pontos.:) Nem szerencsés összehasonlítani a két korszakot, egyrészt ma sokkal komolyabb a meccsek biztosítása. Másrészt akkoriban egyértelmű oka volt az erőszakos cselekményeknek, az elkövető mindig valamilyen sérelmet torolt meg, ezért támadtak elsősorban bírókra (mert pártosan vezetett), kisebb részben az ellenfél játékosaira (mert erőszakosan játszottak). De az erőszak sosem volt "önmagáért való", ezért a legritkábban fordult elő, hogy két csapat szurkolói támadjanak egymásra - egyszerűen nem volt rá okuk. Magyarán egy szurkolónak lényegében nem volt oka attól tartani, hogy bántódása esik a meccsen (hacsak nem futott bele véletlenül a rendőri kardlapozásba).

Ivan Olsen · http://halottindian.wordpress.com 2015.04.09. 16:23:32

@Szegedi.Péter: Ebben a kontextusban nem is gondoltam végig. : - )
Bár hogy őszinte legyek, ezzel együtt is kellemesebbnek tartom a jelenlegi szurkolói kultúrát.