Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

Dőlnek a dominók

2015.04.20. 21:04 Rich.mond

Ezeken az oldalakon már keseregtünk sok harmadosztályt érintő dolog felett. Jó pár esetben utólag bebizonyosodott, hogy igazunk volt. És ehhez még hozzájött pár olyan dolog, amit még mi sem hittünk volna. Még nincs hír afelől, hogy melyik NB III-as csapatok jelentkezését fogadja el az MLSZ Versenybizottsága, így a 2015-16-os mezőny is teljesen megtippelhetetlen. Annál is inkább, mert azt sem tudjuk, hogy kik neveztek egyáltalán, vagy egy-két osztállyal feljebb milyen folyamatok indultak el és ezek milyen hatással lesznek az NB III-ra. Mi tehát csak elemezgetünk, jövendölünk – és könnyen meglehet, hogy májusban, vagy legkésőbb augusztusban majd jól meglepődünk. Tavaly áprilisban például már az NB II-ben láttuk a Létavértest, aztán... 

Utazzon a Válogatott Bloggal első osztályú körülmények között a harmadosztályon! (Fotó:www.vonatmagazin.hu) 

Fentről lehet nagyot esni

Hogy miért tesszük sokadjára mérlegre a másod- és harmadosztály átszervezését, arra a válasz elsősorban két osztállyal fentebb keresendő. A nem csak csordogáló, hanem bőségesen zubogó állami pénzcsapoknak hála lassan már el is felejthettük a hol rossz, hol szépemlékű kétezres évek első felét, amikor teljesen megszokott jelenség volt minimum egy NB I-es csapat csődje. A Sors fintora, hogy a pont akkor Pápán felbukkanó Lombard-vándorcirkuszt fogja maga alá temetni a sárlavina.

Két idevonatkozó írás a tíz évvel ezelőtti eseményekről - a sorozat egyébként négy részes (egyelőre)

Második rész - A bajnokság "reformja", telephely áthelyezési verseny, az NB I újoncai

Harmadik rész - A Ferencváros, az Újpest és a Debrecen holtszezonja. Óvás alatt a tavalyi bajnokság.

Mostanában újra kísért a sötét múlt és nem is egy, hanem egyenesen három csapat is a létezés határán billeg – konkrétan: Győri ETO, Lombard-Pápa és a Paksi FC (ami már nem MVM-Paks).

És hát a PMFC-Matias, a Haladás, és a közhiedelemmel ellentétben a Budapest Honvéd és a Kecskeméti TE se dúskál a földi javakban.

Nagyjából ennyi maradt az ETO kasszájában

Némi pozitívum, hogy a korábbi évekkel ellentétben legalább a másodosztályból többen is megcélozták az NB I-et, továbbá a három NB III-as csoportban is megvannak azok, akik nem csak bajnokok akarnak lenni, hanem egyértelműen vállalnák is az NB II-es indulást. Ezúton is gratulálunk a Kisvárdának, amely négy év alatt harmadik elsőségét készül besöpörni.

Hogy mi motiválja az NB II-es élcsapatokat? Természetesen a pénz, mégpedig az úgynevezett „tévés pénzek”. Ha megnézzük, hogy a Labdarúgó Szövetség 2013-ban mennyi pénzt osztott szét az NB I-es csapatok között, akkor mindjárt még tisztább lesz a kép. És ez az összeg csak nőni fog a Szerencsejáték Zrt. belépésével.

Ahogy az egyik cikkben írták is, ezek a pénzek bizony sokat jelenthetnek egy alsóházi csapatnak – akár a költségvetését is megduplázhatja. Ennek az elvesztése igen súlyos érvágás lehet. Olyannyira, hogy a tavaly kiesett Siófok és Kaposvári Rákóczi már az NB II-ben is a megszűnés határára került. Utóbbi kiesése gyakorlatilag borítékolható, de távolról sem biztos, hogy az NB III lesz a végállomás. Az sem lehetetlen, hogy a Somogy megyei bajnokságban jövőre újra lesz Siófok-Kaposvár rangadó.

A végső kétségbeesés határán...

És könnyen hasonló sorsra juthatnak olyan csapatok, amelyeknek gazdasági hátterét ősszel még sokan irigyelték. Erre remek példa a Szolnok. Volt ugye az a sajnálatos közjáték és ennek egyik eredménye az lett, hogy a Szolnoki MÁV elveszítette főszponzorát. 

Véletlen, vagy sem, de az éllovas Vasastól mindössze két ponttal leszakadó szolnokiak a bejelentés óta nyolc meccsükből mindössze egyet tudtak megnyerni – mondjuk azt pont Mezőkövesden, ezzel talán eldöntve a feljutás kérdését.  

Ez az eset nagyjából jelzi is, hogy a szponzoráció nagyjából-körülbelül állami utasításra történik és ha kihúzzák a két felső osztály lába alól az állami szőnyeget, akkor jön a teljes összeomlás és visszatérhet az önkormányzat – balek vállalkozó/szponzor – szélhámos magyar vagy ismeretlen jugoszláv befektető édeshármasából összekovácsolódó támogatói kör, pár évenként borítékolható csőddel, telephely-áthelyezésekkel, párszáz milliós adósságok leírásával.

Nincs itt semmiféle szilárd alap, biztató jövőkép, vagy megkérdőjelezhetetlen előrelépés. Az állami milliárdokból egyelőre nem sikerült semmi maradandót alkotni. Illetve de, jó néhány stadion formájában, de azok működtetésére már megint nem lenne pénz, mert a világ legnagyobb, stadionokat megtöltő koncertsorozatai nem a Sopron-Zalaegerszeg-Gyula-Balmazújváros-Debrecen-Kisvárda-Mezőkövesd-Budapest útvonalat követik.

És most rátérhetünk végre arra, hogy mi köze van ennek az NB III-hoz.

Osztályok olvasztótégelye

Volt arról már egy elméletünk, hogy az NB III a magyar labdarúgásnak  egyfajta indikátora. A legtöbb rossz dolog itt csapódik le, illetve a jónak tűnő folyamatokat lehetne másutt is kamatoztatni. Nagy kár, hogy a harmadosztályú küzdelmek pár száz nézőn kívül senkit sem érdekelnek, így a konzekvenciák levonása is rendre elmarad.

A legfontosabb úgyis az, hogy az NB I szemre jól mutasson és lehetőleg legyen elegendő feljutásra jelentkező az NB II-ből. Utóbbi alsóháza azért már nem egyszer, nem kétszer mutatott hiányosságokat (szó szerint), de amit lehetett, az letolták egy osztállyal lentebb. Onnan tovább úgysem eszkalálódhatott a probléma, mert a „Mennyei megyei” teljesen más világ. Az átszervezés óta főleg az. Tehát erős a gyanú, hogy az elátkozott NB III idén még a korábbiakhoz képest is rá fog szolgálni kétes hírnevére.

Ez az osztály például annyira különleges, hogy a következő évi mezőny nagy valószínűséggel négy különböző szintről lesz összevadászva. Technikailag ebből talán csak három osztálynyit fogunk észrevenni, mert a Győri ETO II neve mögül „csupán” eltűnik a „II”. Nem kizárt, hogy jön melléjük a Pápa is, ha hinni lehet a pletykáknak. Lehet, hogy a kék-sárgák már az NB II-ből csúsznak le egy osztályt.  Ez nagyon nem mindegy, mindjárt meg is magyarázzuk, hogy miért. Az MLSZ ugyanis hitet tett amellett, hogy az NB I-et az NB II-ből tölti fel. Tételezzük fel, hogy lesz is három önként jelentkező – két feljutó+a Győrt pótló. Ha a Pápa nem kieső helyen megy csődbe, akkor már négy feljutásért aspirálót kell keresni – legyen a négy csapat a Vasas, Gyirmót, Mezőkövesd, Békéscsaba.

Ízelgessük... Gyirmót-Felcsút a magyar labdarúgás legmagasabb osztályában...

Ám most az NB II-es mezőny lett hiányos. sebaj! – gondolhatnánk – akkor a három helyett öten fognak feljutni az NB III-ból. Nos... ezzel már lehetnek problémák. Egyfelől fentebb már említettük a Siófok, Kaposvár, Szolnok esetét, de még írhatnánk három másik együttest is. Arra sem mernénk megesküdni, hogy az NB III-ból a Kozármisleny-Putnok-Tatabánya hármas mindenáron szeretne-e NB II-es lenni. Amennyiben mégis, és valamennyi NB II-ből kiesett csapat (jelen állás szerint: Cegléd, Kaposvár, Balmazújváros) vállalja az indulást az NB III-ban, akkor az egy-két csapatos deficit itt csapódik le.

Ez akkor is így van, ha nincs elegendő jelentkező a harmadosztályból és felkérik maradásra mondjuk a Ceglédet, hiszen a ki nem esők is hiányozni fognak egy osztállyal lentebb.

Eddig tudták követni? Akkor jó, mert a lavina nem áll meg itt. Ellenkezőleg, egyre nagyobb méretűvé nő. Akkor most már tényleg jöhet az NB III.

Tervek és szóbeszédek

Szokás mondani, hogy komoly újságíró (vagy blogger) nem ad a szóbeszédekre. Ezzel alapvetően egyet is értünk, de a mindent végsőkig eltitkoló futballklubok és az ehhez asszisztáló országos sportmédia világában egyszerűen nincs más információforrás. A fentiekben a létező legoptimistább verziót vettük. Tehát mindenki NB I-es, vagy NB II-es akar lenni és szükség esetén az NB III-ból is lehet pótolni a másodosztály mezőnyét. A szóbeszédek szerint ez már induláskor is két csapat mínusz a 48-as mezőnynek. (Az ETO ugyan plusz egy csapat lenne, de megszűnik az ETO II. A Lombard Pápa és még egy NB II-es csapat csődje kapcsán csak egy helyet osztottunk ki pluszban.)

Szezon közben dobta be a törülközőt a Veszprém és a Létavértes. Eddig mínusz négy.

Peches esetben ehhez hozzájöhet a Honvéd-MFA eltűnése, ha a vörös-feketék búcsúznak az élvonaltól. Nem lehetetlen eshetőség, a „fakók” szépen lassan úgyis elfogynak. Az ETO II eltűnésével már csak hárman maradnak az NB III-ban. 

A Pueblától pénzt hiába váró, Cigándra két cserével elutazó, másfél éve nagy tervekkel az NB III-nak nekivágó SBTC rajthoz állása felettébb kérdéses. Ez sem csupán szóbeszéd, ha már a tarjáni edző szerint is önköltséges egy bodrogközi túra

A Felsőtárkány... ők még mindig annak a cégnek a nevét viselik, amelyet az MNB hivatalosan is eltiltott a kereskedéstől és gyakorlatilag maffiamódszerekkel intézték a pénzügyeiket és a médiamegjelenést.  Róluk még itt egy friss és kissé hatásvadász írás, bár tényleg meglepő, hogy még nem jutottak az Ebes sorsára. Igaz, a hajdúságiak még pénz nélkül is tisztességesen befejezték a tavalyi bajnokságot, most éppen a megyei első osztályból fognak kiesni.

Megjegyzendő, hogy a Stécé és a Tárkány jelenleg három csapatot is maga mögé utasít az NB III Keleti csoportjában.

Szóval ez peches esetben mínusz hét csapat már, de a mínusz hatra az esély per pillanat olyan 80-85%.

Ha abban bízunk, hogy majd ez a hiány pótolva lesz a megyei osztályokból, akkor elég az elmúlt két évet megnézni. Gyakorlatilag lasszóval fogdossák össze a megyei bajnokokat, hogy feltölthető legyen a létszám. Sőt, volt olyan együttes, amely győztes osztályozó után lépett vissza.

Igaz, hogy az általunk az átlagnál jobban ismert megyei bajnokságokban minden bajnokesélyes szeretne NB III-as lenni – Budapesten a Pénzügyőr, Csongrádban a Hódmezővásárhely és Pest megyében az Érd. De például a Komló esetében már nem vennénk rá mérget, hogy lesz pénz az NB III-ra. Csorna (nem lesz bajnok a Győrszemere!) és Celldömölk esetében valószínűsítjük a szándékot.

Bonyhád, Tiszafüred a tavaly végül visszalépő Kiskunfélegyháza és Nyírmada esetében tamáskodunk.

Sok esetben pedig (jelenlegi állás szerint: Iváncsa, Lenti, Úrkút, Balatonlelle, Somos, Kecskéd, Nagyréde, Sárrétudvari, Tállya (vagy akárki BAZ-ból), Kondoros) gyakorlatilag kizárjuk a komolyabb érdeklődést. Ez tíz megyei bajnokság. Ha rajtuk kívül MINDENKI vállalja az NB III-as megmérettetést, akkor is komoly létszámhiánnyal fog küzdeni az NB III-as pontvadászat.

Balatonlelle, Somogy leendő bajnoka

Még mindig ott van az az opció, hogy kiesőket kérnek fel a bennmaradásra. Ehhez csak annyit, hogy a Gyöngyös-Maglód-Tököl trió 23 forduló alatt szerzett 21 pontot. Mármint hárman, összesen 21-et. E három alakulat a három különböző csoportból lett összeválogatva, a sokszínűség jegyében.

Tehát itt lenne az idő arra, hogy a fentiek tükrében az MLSZ elgondolkozzon a „csúsztatott létszámcsökkentésen”, ami így abszolúte fájdalommentes és természetes folyamat lenne. Mondjuk 16 helyett csak 14. Jó, tudom, ez kevesebb mérkőzést jelent, de a páratlan számú mezőnytől hidegrázást kapok és néha a kevesebb a több. Aztán majd lehet gondolkozni a mérkőzésszám növelésén és a versenynaptár átírásán (3*13=39, mondjuk...). Még mindig tartom, hogy a bajnokságok átszervezése jó döntés volt, de önmagában kevés. Talán az első két osztályban szigorítani kéne a pénzügyi feltételeken és NB II alatt kissé visszább venni a lassan mániákusan erőltetett infrastrukturális előírásokból és kötelezően indítandó UP-csapatok számából (lásd alant a linkeket). A második öt évben már illene olyan rendszert működtetni, ami nem a politika kénye-kedve szerint működik, hanem kvázi önjáró és fejlődőképes. Ez lenne a megkérdőjelezhetetlen előrelépés.

Korábbi írásaink hasonló témában:

Az elátkozott NB III – első rész 

Futballforradalom! – MLSZ fejlesztési tervek feletti kesergés

Az én magyar labdarúgásom – ahogy mi csinálnánk

Csányi és a haverok - nem túl jó hangulatú és helyenként indulatos vélemény Csányi Sándor újraválasztására

Távol Európától, távol a stadionoktól - sommás vélemény a honi fod'bal állapotáról, belülről...

Ajánljuk szíves figyelmükbe blogunk állandó szerzőjének regényét! Városok, stadionok, kocsmák. Magyar futballregény, labdarúgásunk legsötétebb évtizedéről. Kapható a Líra és Lant könyvesboltjaiban, a Fókusz könyváruházakban és az Auchanban. Látogasson el a könyv hivatalos Facebook oldalára is! 

 

Címkék: mlsz nb2 nb3 megyei foci


4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr737384504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

végh hanta · http://labdabiztos.blog.hu 2015.04.21. 11:00:49

Annyit javítanék, hogy a versenyszabályzat szerint az NB I. feltöltési sorrendje, ha a két feljutóval se lenne ki a 16 csapat:
- nb2 3.
- nb1 15.
- nb1 16.
- (innentől homályos, de valószínűleg az nb2 4.)

Rich.mond 2015.04.21. 19:47:49

@végh hanta: Jogos és hát kispesti szempontból nem is mindegy ugye.

Pálka 2015.04.23. 11:41:13

Kondoroson azért izgi lenne, ha nem vállalnák a feljutást, gyakorlatilag NB III-as játékoskeret van, évről-évre növekvő büdzsé, szerintem menni fognak.

Rich.mond 2015.04.24. 16:03:57

@Pálka: Győrszemerén éveken át NB3-as keret volt, mégsem mentek fel soha. Tállya dettó.