Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

A káprázat elszáll

2016.04.05. 14:00 Fradista Utazó

A tény alighanem mindenki számára ismerős, aki egyáltalán eljutott odáig, hogy ezt a cikket elolvassa: a női kézilabda Bajnokok Ligájának negyeddöntőjében az FTC "hazai" pályáján, Dabason, a Győri ETO rettenetesen megverte a a budapesti zöld-fehéreket, a konkrét végeredmény 31-18. 

Persze az, hogy a magyar-magyar párharcból, amit az európai szövetség egyszerűen csak "Hungarian Clasícó"-nak nevezett, a győriek kerülnek ki győztesen, és jutnak be a Bajnokok Ligájának négyes döntőjébe, megfelel a realitásoknak. De egyrészt a Fradi szurkolói közül túl sokan merültek el az elmúlt, kétségkívül rendkívül sikeres egy év kábulatába, másrészt bárki bármit mond, a hazai pályán is tizenhárom gólos verés több, mint megalázó. 

gyor_ftc_20160401_1.jpg

Fotó: Ricsováry Takács László

Bár idegenben (akár Győrben, akár külföldön) a Ferencváros szaladt már bele pár csúnya pofonba az elmúlt években, hazai pályán ilyen mértékű vereségre Elek Gábor edzői kinevezése óta semelyik versenysorozatban nem volt példa (és ugyan nem kerestem tovább, de azt hiszem, az előtt se, hosszú évekig). Mivel alig egy héttel korábban NB I-es bajnoki mérkőzésen szintén nagyon megverte az ETO a Fradit (bár annak a meccsnek gyakorlatilag nem volt tétje), különösen rossz az ember szájíze. 

Pedig majdnem egy éven át minden szépnek tűnt. Egy éve ilyenkor a Fradi ugyan bántóan simán zúgott ki a KEK-ből, hazai pályán is esélytelenül az FC Midtjylland ellen, és nagyon rossz szériában volt, utána viszont két mérkőzésen megverte az ETO-t és bajnok lett, majd a BL-ben sikeresen eljutott a negyeddöntőig. 

A józanabbja persze felmérte, hogy ebben az időszakban gyakorlatilag minden a Fradi kezére játszott, és még így se sikerült olyanra az eredménylista, ami igazán lenyűgöző lenne. A tavalyi szezon végére a Győr teljesen leamortizálta magát minden szinten, és Elek Gábornak még így is gyakorlatilag csodát kellett tennie a döntő első, népligeti mérkőzésén (a visszavágó már könnyebb volt, addigra végképp szétesett az ETO).

A BL-ben a világ legkönnyebb ágát kapta a Fradi, ha saját maga állíthatta volna össze a csoportokat, alighanem ugyanezt választotta volna, amit a sorsolás adott. A Podravka az NB I szintjét is éppenhogycsak megüti, a THC-ról és a Fleuryről sokat elárul, hogy a tavaszi csoportkörben ketten együtt a 12 mérkőzésből csak egyetlenegyet tudtak megnyerni, miközben a negyeddöntők első napján mind a négy mérkőzésen az FTC-vel azonos csoportból érkező csapat szenvedett vereséget, a négy párharcból ráadásul háromszor (a Fradin kívül a Larvik és a HCM) úgy, hogy a visszavágó nem lesz több puszta formalitásnál. 

Könnyű volt elkábulni, elhinni, hogy még tényleg baromi jók vagyunk, hogy majd a BL-ben oda-vissza verjük a Győrt és megvédjük a bajnoki címünket is. Sok szurkolót tényleg hidegzuhanyként ért a súlyos vereség. Ennél is nagyobb baj tán, hogy a szakmai stáb is kevés visszajelzést kaphatott az elmúlt év folyamán arról, hogy nem jó irányba haladunk, még az őszi orléans-i mérkőzés is, a legutolsó pillanatban kiharcolt egyenlítésnek köszönhetően, inkább hősies emlékként maradt meg, mintsem annak jeleként, hogy egy nem túl erős francia csapat szétfutotta a Fradit (hogy aztán saját rutintalansága áldozataként ne tudja megnyerni a mérkőzést). 

A világbajnokság után egyre több lett a figyelmeztető jel. Szucsánszki Zita, aki hosszú időn keresztül húzta a csapatot, és a májusi népligeti meccset szinte egymaga nyerte meg (és vezette ezzel bajnoki címig a Fradit) a VB óta látványosan önmaga árnyéka, időnként akár azt is láthattuk, jobban megy a játék, ha a csapatkapitány nincs pályán. Az ősszel még jó teljesítményt nyújtó Hornyák Dórát kiismerték az ellenfelek, az a remény, hogy majd jobbkezes jobbátlövőként ő fogja játékban pótolni Tomori Zsuzsát, szertefoszlott - párhuzamosan a fiatal átlövő önbizalmával. Zácsik Szandra, akire lassan tíz éve próbálják építeni a Fradi játékát, fejben annyira le van maradva a saját technikai képességei mögött, hogy képes akár egy meccsen belül is a világklasszistól a serdülő szintig jutni, az pedig, hogy egyszer úgy játszik, mint a világ legjobbja, három nappal később pedig úgy, hogy azzal az MTK-ból is kiszorulna, már megszokott. 

Bár középen Szekeres Klára és Mészáros Rea egész jó védőpárost képeztek, támadásban mindketten használhatatlanok, így mindig mind a két belső védőt cserélni kellett támadás-védekezésre. Ez a taktika a 2000-es évek közepe óta lényegében az öngyilkosság kézilabdás megfelelőjének számított, aztán az utóbbi években már több csapat is bebizonyította, hogy nem lehetetlen megoldani, de az biztos, hogy külön felkészültséget kíván, és mindenképpen szüksége van a csapatnak egy nem teljesen reménytelen alternatív visszarendeződésre is - a Fradinál ezek elmaradtak, de legalábbis a kívánt szinten nem sikerült őket megvalósítani. 

gyor_ftc_20160401_2.jpg

Fotó: Ricsováry Takács László

És mindennek tetejébe a Győr az idén elmulasztotta megtenni azt a szívességet, hogy tönkretegye saját magát, mint egy éve ilyenkor. Bár hullottak a játékosai, mint a legyek, a BL-negyeddöntő idején négy játékosuk hiányzik egyszerre keresztszalag-szakadás miatt (a Ferencvárosnál több, mint tíz évet kell visszamenni az időben, hogy összesen ennyi keresztszalag-sérülést láthassunk a felnőtt csapatnál), a csapat csak egyre erősebb lett. Az is kiderült, hogy a több, mint egy évtizeden át minden értelemben kihagyhatatlan Görbicz Anita hiányán is gond nélkül át tudnak lendülni, a legendás irányító a kritikus dabasi meccsen is csak a végjátékban szállt be gálázni egy kicsit. 

Szóval mindenképpen ők számítottak esélyesebbnek. Nincs is ebben sok meglepetés, az ETO lényegesen több pénzből gazdálkodhat, mint budapesti vetélytársa, ráadásul ők nem szégyellték összeigazolni a világ legjobb játékosait, ahelyett, hogy önként vállalt korlátokat állítottak volna maguk elé. Míg a Ferencvárosnál arról beszélnek, a csapat a magyar válogatott játékosaira épül, addig Győrben a norvég és a holland nemzeti csapatok legjobbjai játszanak (emlékeztetőül: legutóbb ez a két válogatott játszotta a világbajnokság döntőjét, Magyarország a 11. helyezést érte el). 

Tényleg, vajon nem fordított irányú-e ez az összefüggés? Azért gyenge a Ferencváros, mert a gyenge magyar válogatott játékosai játszanak itt, vagy azért gyenge a magyar válogatott, mert a Ferencváros játékosai alkotják a gerincét? 

De 13 gól nincs a két csapat közt. Amúgy se, a győri hiányzókkal együtt még annyira se. Elek Gábor utolsó időkérése ugyanakkora legenda lesz, mint a tavalyi győri, csak éppen fordított előjellel. Tízgólos hátrányban azt kérte a csapattól, ne legyen már tíz közte. A játékosok engedelmesek voltak: kaptak még három gólt, hogy tényleg ne tíz, hanem tizenhárom góllal kapjunk ki. Ez is mutatja, mennyire le volt nullázva a csapat fejben eddigre. 

Ha játszunk egy jó meccset, Dabason döntetlen környékén jár az eredmény, aztán Győrben közé raknak 6-8 gólt és továbbjutnak, igazából nem lenne miről beszélni. Sőt, talán még ezen az alázáson is túl lehetne valahogy lépni, ha nehezen is. Őszintén szólva nálam ott szakadt el végképp a cérna, ami sokaknál pozitív jegyként jelent meg, Elek Gábor mérkőzés utáni nyilatkozatánál. A vezetőedző elnézést kért a világ legjobb közönségétől, de azt is megjegyezte, amit eddig elértek, arra büszkék lehetnek. 

Ha valaki a buszon rálép a lábamra, és rögtön elnézést kér, akkor persze, nincs semmi baj. Ha másnap ugyanő megint a lábamra lép, és megint elnézést kér, persze, semmi gond, de azért már kicsit ráncolja az ember a szemöldökét. Ha egy hónapon belül tizedszer esik meg ugyanez, akár már jobban megnézzük, nem vak-e az illető, vagy mozgássérült, esetleg másféle fogyatékkal él, mert ez alapvetően nem normális így. 

Büszkének lenni pedig aligha van mire. A bajnokságban egy döntetlen Dunaújvárosban és egy kiizzadt egygólos siker Érden, a BL-ben a világ legkönnyebb ágán a hat idegenbeli meccsből csak kettőt sikerült megnyerni, Nagybányán és Larvikban ráadásul teljesen reménytelen produkciót nyújtottunk (és igazából Orléans-ban is). 

gyor_ftc_20160401_3.jpg

Fotó: Ricsováry Takács László

Ráadásul Elek már ebben a nyilatkozatban is gyakorlatilag menti magát. A világ legjobb szurkolótáboráról beszél, mert tudja, ezzel nyerhet. Ha nem is mérkőzést, de elfogadást. Mert a kéziladbacsapat iránti rajongás alapjai nem a pályán történtekben vannak. 

Mindennél jobban példázta ezt a szombati mérkőzés, és annak utózöngéi. A kézilabdameccs ha nem is azonos időben, de a távolság miatt gyakorlatilag konfliktusban volt egy labdarúgó-mérkőzéssel, ahol a Ferencváros bajnok lehetett (végül az is lett, mégha nem is a legszebb körülmények között). Nem a régmúltban, de még akár két éve is elképzelhetetlen lett volna, ami most természetes volt: a kézilabdameccsre elővételben elfogyott minden jegy, még egyszer ennyit is el lehetett volna adni, míg a debreceni stadion (itt játszottak a futballisták)  kongott az ürességtől. Kubatov Gábor szinte egyenesen bekergette a szurkolókat a kézilabdacsapat ölelő karjai közé. Az, hogy őket, akiknek többségét a stadionba be sem engedik, itt a világ legjobbjainak nevezik, felér egy BL-győzelemmel. Máris minden meg van bocsátva. 

Még egyszer-kétszer kihangsúlyozzuk, hogy nálunk nem lesz sose ennyi külföldi, mint Győrben, és a csapatnak máris nyert ügye van, egy tizenhárom gólos vereség után a szurkolók kórusban éltetik őket, a "ti vagytok a legnagyobbak" és a "ti vagyok a Ferencváros" szólamok váltják egymást. Egyesek megjegyzik, hogy a csapatnak nincs miért szégyenkeznie, mások azt mondják, vagy éppen írják, mindegy az eredmény, a lényeg az, hogy nálunk nincs ennyi külföldi. 

Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. 

Persze nem mindenki. Egy drukker, aki éveken át kísérte a csapatot mindenhová, külföldre is, a második félidő közepén bedobja zöld-fehér sálját a kordon mögé, és kiviharzik a sportcsarnokból. És talán nem teljesen illegitim az a gondolat, hogy szép dolog a politika, hogy mi nemzeti csapatot építünk, de politikai rendezvényekre nem váltunk ilyen gyakorisággal belépőjegyet. És véletlenül sem szeretném itt magamat fényezni, de én a belépő mellé repülőjegyet is váltottam, hogy megtekinthessem a meccset, hajnalok hajnalán keltem fel, amikor az utca tele volt olyan emberekkel, akik nemhogy nem keltek még fel, de még le sem feküdtek. És azt gondolom, ez aligha érte meg. Már megint a lábamra léptek. 

És nem nagyon látom, legközelebb miért ne lépnének rá megint. Az elnézéskérésből már elég, sok is. Most akkor találjuk ki, hogyan lehetne ezt legközelebb elkerülni. Ha másként nem, hát úgy, hogy én nem szállok többet buszra. 

A káprázat elszáll, szemed sötétségbe merül,
Csak a semmit markolászod, iszonyat vesz majd körül.
Az álomnak vége, és te nem szállhatsz tovább,
Lezuhansz összetörve, átlép rajtad a világ.

Mondom: a káprázat elszáll, és nem marad már más, csak a vágy,
És az őrületbe kerget ez a kínzó szomjúság.

(Tolcsvay - Müller - Bródy: Doctor Herz)

Címkék: ftc-eto


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr528565844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása