Kétfős futballszerető küldöttségünk vasárnap Brüsszelben járt. A belga és egyben uniós főváros rengeteg felfedeznivalót, látványosságot kínál, egy nap általában kevés ahhoz, hogy mindent bejárjunk. A színes, multikulturális városban rengeteg náció él, az építészeti stílusok, a kultúrák, gasztronómiai irányok és a vallások különleges keveredése az egyik fő vonzereje. Ha pedig a focikedvelő turista még egy különleges kuriózum futballmérkőzést is beiktat a programjába, garantáltan megkoronázza brüsszeli élményeit.

Apropó, ha már korona: az ország hivatalos neve Belga Királyság, a jelenlegi uralkodó Fülöp király. A sors érdekes játéka folytán pedig erre a napra pont két királyi nevű csapat mérkőzése jutott: a Royal Union Saint Gilloise csapott össze a Royal Antwerpennel. Többszörösen is szerencsénk volt, ugyanis a 8 csapatosra csökkentett belga másodosztályban kevés mérkőzést rendeznek (17(!) csapatról vitték le 8-ra a létszámot, bonyolult rájátszási szisztémával ízesítve), ráadásul napokra szétosztva, és pont a látogatásunk napján játszott otthon Brüsszel jelenlegi második számú együttese, az Union SG (A folyamatos liga-átszervezés egyébiránt majdnem akkora nemzeti sport a belgáknál, mint nálunk - a szerk).

Hab a tortán, hogy ellenfele a második liga sztárcsapata, a nagymúltú antwerpeni gárda volt. Így tehát azt már előzetesen tudni lehetett, hogy a hangulat frenetikus lesz, hisz az Union tábora nem túl nagy számú, de nagyon lelkes, a vendég kikötővárosiak pedig népes táborral kísérik el kedvenceiket idegenbe is.

Az Union Saint Gilloise 11-szeres bajnokcsapat, de címeit régen, az 1900-as évek első felében érte el. Utolsó bajnokságát 1935-ben nyerte, 1973-ban szerepelt utoljára a belga élvonalban, azóta sok örömük nem volt a drukkereknek; 14 évet töltöttek a  másodosztályban, 27-et a harmadosztályban, 2 évre még a negyedikig is lezuhantak. Az Antwerpen immár 2004 óta képtelen visszajutni az élvonalba, és bár csak 4 bajnokságot nyert (az utolsót is 1957-ben), mégis Belgium nagy klubjai közé sorolják őket. 1993-ban még KEK-döntőt is vívtak a Parma együttesével. A magyar vonatkozásokra is kitérve: az Antwerpenben játszott Fazekas László (1980-84), Pintér Sándor (1982), és Póczik József (1983-85) is. 1990-ben a Ferencváros verte ki őket az UEFA-kupából két 0-0-át követően 3-1-re megnyert hosszabbításban. A visszavágót Zalaegerszegen rendezték a korábbi Admira elleni szurkolói rendbontás miatt.

Az új bajnokságot az Union kezdte némileg jobban, az Antwerpen folytatta tavaszi botladozását – végig feljutásra álltak, de a végén sok pontot veszítve elbukták az élvonalba való visszatérést. Pikantériát adott az összecsapásnak, hogy tavasszal pont az Union tett végképp keresztbe az antwerpeniek feljutásának.

Az események a mérkőzés kezdete előtt izgalmas fordulatot vettek, ugyanis már éppen indultunk volna a mérkőzés eredeti helyszínére, Saint Gilles kerület 6000 fős stadionjába, mely így néz ki:Két szembejövő kék-sárga sálas szurkolót megkérdezve tudtuk meg, hogy időközben a meccset áttették az ország legnagyobb stadionjába, a Baldwin-király (Stade Roi Baudouin), avagy korábbi (és ismertebb) nevén Heysel stadionba. Az ok egyszerű: a saját pályájukat átépítik (Lám, a fejlett Nyugaton is... - a szerk). Így még épp időben odaértünk a kezdésre. Megint kiderült, az élet a legnagyobb rendező, hiszen délelőtt már jártunk a stadionban, és nagyon örültünk, hogy sikerült bejutnunk. Akkor még nem gondoltuk, hogy pár óra múlva megint itt leszünk, immár meccsen!

A tragikus emlékű Heyselt átépítették az 1985-ös Liverpool-Juventus BEK-döntő után, ahol a rossz biztonsági állapotú stadionban az olasz és angol szurkolók összecsapása után 39 ember vesztette életét. 10 évig nem rendeztek ott futballmérkőzéseket, 1996 óta működik mai nevén és formájában. A héten itt rendezték a Belgium-Spanyolország felkészülési mérkőzést is. A terrorveszély miatti általános biztonsági intézkedésekkel a bejáratnál szembesültünk, ahol is jelezték, táskáinkat nem vihetjük be. A szemközti kocsmában adhattuk le, szerencsére megbízható személyzet vigyázott rá. Láttunk gépfegyveres katonákat és sok rendőrt is. A stadionnal szemközti kocsmát ügyes marketingfogással az Union szurkolóinak rendezték be, a klub ereklyéivel díszítve, amíg albérletben kell játszaniuk. Itt már jó hangulatban melegítettek a hazai fanatikusok. A stadionba lépve ez a látvány fogadott minket:

A hazaiak, és a szemközti Antwerpen-tábor is végigénekelték a mérkőzést, pirotechnikai eszközöket a biztonsági intézkedések miatt nem láttunk.

Remek egyedi hátteret nyújtott a stadion mögött magasodó Atomium is, mely az 1958-as világkiállításra épült.

Az Union tábora franciául énekelt. Néha flamandokat is hallottunk körülöttünk, de a lelátó többsége francia nyelvű volt. Igazi társadalmi esemény egy ilyen meccs, klubsálas nők, lányok, gyerekek, idős bácsik is voltak szép számmal. Érdekes volt, hogy miközben Brüsszelben rengeteg nemzetiséget látni, a mérkőzésen szinte egyetlen afrikai, ázsiai származású néző sem volt, meglepő módon többször is hallottunk viszont olaszul beszélő Union-drukkereket és olasz eredetű dalokat.

Az összecsapás küzdelmes, kiegyenlített volt, a feljutásért küzdő vendégek nem igazán tudtak dominálni-mégis ők szereztek vezetést a  második félidőben. Fáradni látszott az Union, és úgy tűnt, el is dől a meccs, mikor az Antwerpen belőtte második gólját, azonban korán ünnepeltek a gyémántvárosiak, mert a játékvezető nem adta meg a találatot. A hazaiak az utolsó energiáikat mozgósították a hajrában, aminek a 90. percben meg is lett az eredménye: sikerült az Unionnak egyenlítenie! Az eddig is végig éneklő hazaiak óriási ünneplést rendeztek.

A lefújás után a játékosok kijöttek a szurkolókhoz, szemben felsorakoztak velük, és együtt énekelték a klub himnuszát.

Semleges szurkolóként is nagy hatású volt testközelből átélni ezt. Közben azon hüledeztünk, hogy ez "csak" egy másodosztályú mérkőzés, még csak nem is nyertek, de a hosszas ünneplés már-már a magyar válogatott sikeres meccseinek hangulatát idézte. Bár az 50000-es stadion csak kb. 15%-ig volt tele, ez a 6-8000 néző is óriási hangulatot teremtett. Magyarországon elszoktunk ettől. Elgondolkodtató volt az is, hogy az Union szinte teljesen ismeretlen kis klub Magyarországon, és Belgiumban sem számít jelenleg nagynak, 43 éve még csak az első ligában sem járt, ehhez képest szurkolásuk a jelenlegi NB I. összes táboráét felülmúlta... További "furcsaság", hogy a szurkolók egyetlen alkalommal sem fütyültek, nem szidták csapatukat hátrányban sem. A mérkőzés után a szemközti kocsmában ünnepelt a hazai tábor, mi pedig elégedetten nyugtáztuk, hogy jó döntés volt megnézni ezt a meccset.