Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

A támadás a kapus nélkül mondd, mit ér?

2016.09.22. 16:53 Fradista Utazó

Bár a kézilabda 2016-os szabályváltozásai közül a legtöbb vihart az ápolásra vonatkozó szabály kavarta, a játékba a legnagyobb változást a kapus lecserélésére vonatkozó szabály hozta. Akiknek esetleg nem tiszta, hogy pontosan miben is változott a szabály, az egy korábbi cikkünkben részletesen olvashat róla. 

szabalyvaltozas_7jatekos_2.jpg

A hetedik te magad légy

Természetesen most, alig néhány hónappal az új szabály bevezetése után még csak az első tapasztalatokat vonhatjuk le, de már így is megállapíthatjuk a változás legfőbb hatásait és felmérhetjük a szabályt kihasználni igyekvő csapatok előtt álló kihívásokat. 

A támadójáték

Ha egy csapat hét mezőnyjátékossal támad, akkkor alapvetően két fő taktikai lehetősége van: vagy négy átlövőt küld a pályára (ez a ritkább), vagy két beállóst (ez a gyakoribb). Egyik esetben sem egyértelmű azonban, hogy rögtön jobbak lesznek ezáltal a támadó csapat lehetőségei. Különösen a férfiaknál figyelhető meg, hogy, ha bemegy két beállós a falba, lekötnek négy védőt, akkor olyan zsúfolt lesz a 7-9 méteres sáv, hogy ott szinte semmi hely nem marad már. Persze kilépő védő szinte biztosan nem lesz, vagy, ha mégis, akkor megjátszható lesz az egyik beállós. Ezzel a korábbiaknál nagyobb teret kapnak az átlövők. Az átlövés azonban egyértelműen a legkevésbé hatékony kapuralövési forma, még a férfi mezőnyben is. Ha a védekező csapatnak sikerül belekényszerítenie a támadókat a távoli zónából való lövésekre, akkor ők még mindig jól járnak a plusz egy mezőnyjátékossal, de korántsem annyival jobban, mint ahogy azt elsőre talán gondolnánk. 

A női mezőnyben kevesebb a 9 méterről is lőni képes átlövő, de náluk nem is feltétlenül van erre szükség, ott még két beállóssal is maradhat hely a falban a betörések számára. Viszont a két beállós éppen az egyik legalapvetőbb támadási formát semmisíti meg: nem lehet labdajáratással a védők súlypontját erősen elhúzni az egyik oldalra, hogy aztán a túloldalon alakítsunk ki helyzetet, mivel a beállós minimum két védőt (ha a kettes-hármas közt helyezkedik akkor még a szélsőjét is) leköt, így azok nem fognak átsegíteni a másik oldalra, a fal nem fog annyira eltolódni, ahogy az klasszikusan történni szokott. 

szabalyvaltozas_7jatekos.jpg

A sárga mezes csapat hét mezőnyjátékossal támad

Ez a két bekezdés vállaltan leegyszerűsíti a kérdést, sem helyünk, sem szaktudásunk nincs igazán részletes taktikai elemzésekre. Az azonban ebből a rövid szemléltetésből is látszik, hogy nem egyszerűen abból áll a játék, hogy felmegyünk heten, és az tök jó lesz. Az, hogy már mind a hét pályán lévő játékos egyenértékű, látványosan megnöveli a taktikai lehetőségeket, de ezeket jól ki kell találni, fel kell építeni, be kell gyakorolni, különben bukás lesz belőle. Nem véletlen, hogy sok csapat, főleg a női mezőnyben, továbbra is csak emberhátrányban viszi le a kapust - ami megszokott látvány volt még az előző, megkülönböztető mezes korszakban is. Ilyenkor ugye pont ugyanúgy hatan támadnak, mint rendesen, ugyanazokat a taktikai elemeket lehet alkalmazni, mint korábban is, mint a rendes játékhelyzetekben is, csak a cserére kell pluszban figyelni. Ellenben, ha heten vagyunk, az egy egészen másik feladat. 

Már csak azért is nehéz, mert ilyenkor a szokásosnál is precízebben is biztosabban kell játszani. Mivel a hátunk mögött üres a kapu, a labdavesztésből fakadó kockázat sokkal nagyobb, mint a játék alaphelyzetében, ezért kockázatos figurák, amik vagy bejönnek, vagy nem, nem vállalhatóak fel. 

A fenti a látott mérkőzések közül a leglátványosabban a HC Leipzig mérkőzésén jött ki az SG BBM Bietigheim ellen a wittlichi női felkészülési tornán. Ezen a meccsen a HCL a hétemberes támadásokat gyakorolta, az egész mérkőzésen minden támadásra lecserélték a kapust. Az eredmény: 16 gólt kaptak üres kapura, miközben összesen is csak huszat lőttek. Tény, hogy a negyedik meccsük volt két nap alatt, egyértelmű, hogy a koncentrációs szintjük nem érte el a tétmérkőzéseken kívánatos szintet. De nagyon látszott, hogy bár készültek erre a támadási formára, túl sokszor fordult elő, hogy ketten összeütköztek, valaki oda futott, ahol nem volt hely, valaki megindult, de nem tudta végigvinni a labdát úgy, ahogy tervezte, ezért lépéshibát vétett vagy kétszer indult, stb. Ebbe még bele kellett tenniük egy kis munkát (a Hypo elleni BL-selejtezőn láthattuk, hogy már biztosabban alkalmazták ezt a taktikai elemet). 

Az is alapvető, hogy, bár a védők számára nem nyilvánvaló, hogy ki fog lefutni cserére, a támadó csapat játékosai számára ennek egyértelműnek kell lennie. Ha hárman is leszaladnak, esetleg senki sem, akkor egészen biztosan elveszítik azt az előnyt, amit az emberelőnyös támadással szereztek. Szintén a már említett lipcseieknél láttunk egy okos megoldást: a kapuralövés pillanatában a legmagasabb játékosaik valamelyike egyből visszafutott és megállt középen, közvetlenül a saját hatméteres vonaluk előtt. Ezzel egyrészt le tudja halászni az üres kapu felé, de nem hajszálpontosan lőtt labdák egy részét afféle pótkapusként, másrészt már a jelenléte is elbizonytalanítja az ellenfelet, aki esetleg nem vállalja fel, hogy távolról megpróbálja a visszafutó védő feje felett az üres kapuba juttatni a labdát. 

A védelem

Alapvető kérdés, hogy hová is helyezzük a hangsúlyt, ha heten támadnak a csapatunk ellen. A magyar szurkolók számára minden bizonnyal legemlékezetesebb ilyen mérkőzésen, a még megkülönböztett mezzel játszott 2014-es magyar-dán női meccsen Németh András akkori magyar szövetségi kapitány nyilvánvalóan nem szakadt el a klasszikus játékértelmezéstől, és a minél kevesebb kapott gólban látta a jó védekezés kulcsát. 

szabalyvaltozas_veszkapus.jpg

Erre utal a mérkőzés utáni nyilatkozata is, mely szerint a védelem rendben volt, hiszen 40 percen át emberhátrányban védekezve is lehoztuk a meccset 24 kapott góllal. Alapvető kérdés, hogy nevezhetjük-e jónak a kevés kapott gól mellett is azt a védelmet, amelyik egyszer sem tudott élni azzal a lehetőséggel, hogy az ellenfélnek nincs kapusa a pályán. 

Sok edző inkább felvállalja a kockázatot, hogy több gólt kap, de offenzívebben, a labdaszerzésre törekedve védekezik. Természetes, hogy ez rizikó, hiszen, ha egy labdaszerzésre irányuló komolyabb mozdulat nem sikerül, akkor ott fellazul a védelem, és 7 az 5 ellen a támadók szinte biztosan ziccert fognak tudni kidolgozni - főleg a nőknél, ahol még nagyobb ilyenkor a hely. Ha viszont megvan a labda, akkor üres kapura lehet próbálkozni, akár helyből, akár gyors labdafelhozatal után kicsit közelebbről. Túl sokat persze nem lehet vacakolni, hiszen lemegy a kispadhoz közelebbi szélső, már szalad is vissza a kapus a kapujába. 

Ezzel együtt ennél nem sok könnyebb gólszerzési lehetőség van. Főleg, ha alapvetően el tudja valaki találni a kaput harminc méterről. Ez nem annyira magától értetődő, ahogy elsőre gondolnánk, hiszen azért hagyományosan a kézilabdában nem volt szokás ilyen távolságból próbálkozni - ha áll kapus a kapuban, akkor a gólszerzés esélye erősen a nullához közelít (és az akkor is igaz marad, ha szinte mindenki tud most példát mondani, amikor botrányosan távolról kapott gólt egy kapus). A hétemberes támadás elleni védekezéshez tehát hozzátartozik a távoli lövések gyakorlása is. Olyan szinten, hogy a labdát birtkoló játékos ne is bizonytalanodhasson el, alapvető legyen a számára, hogy megpróbálja. Ha nem minden esetben sikerül, az nem baj, a legtisztább ziccer is kimarad időnként, de, ha túl sűrűn megy kapu mellé a lövés, vagy ijed meg a labdás játékos, és meg se próbálja, azzal alapvetően ad egy esélyt az ellenfélnek. 

Visszautalhatunk a HCL-re: a Bietigheim elleni meccs előtt néhány órával, ugyanott, a Borussia Dortmund ellen játszottak. Azt a mérkőzést megnyerték, amit leginkább annak köszönhettek, hogy a BVB játékosai túl sűrűn rontották el az üres kapura irányuló lövéseket. Egy alacsonnyabb osztályban szereplő amatőr csapatot irányító edző arról beszélt, ő azért vállalja fel a képzetlenebb játékosaival is a 7 a 6 elleni játékot, mert bízik abban, hogy a szintén gyengébb képességű ellenfél játékosai nem fogják 35 méterről eltalálni az üres kaput. Sejthető, hogy, ha nagyon elterjed ez a játék, akkor a sokadosztályban is képezni fogják a védőket erre a technikai elemre. 

A cserék

Bár a mai, felgyorsult játékban már nem megy ugyanaz, mint a nyolcvanas években, azért még ma is a legtöbb csapat alkalmaz egy, némelyek kettő cserét támadás-védekezés között. Ezt általában jól begyakorolják, a védekező-specialisták tudják, hajszálpontosan mikor léphetnek be a pályára (egy cserénél ez ugye nem is bonyolult, kettőnél azért készülni kell rá). 

A megváltozott játékban viszont sokkal összetettebbé válik a csere, több taktikai variáció is lehet arra, hogy ki fog lemenni, ráadásul a korábbinál is gyorsabban kell reagálni, hogy visszamehessen a kapus. Ha egyvalaki fut le, és a védőspecialista megszokásból, a kapus pedig szintén gondolkodás nélkül befut a pályára, akkor hirtelen eggyel többen lesznek a megengedettnél, ami kiállítással jár, azaz rögtön egy fő többlet helyett egy fő hiánnyal kell számolniuk. Ha ez sűrűn fordul elő, azon elmehet a meccs. 

De egyébként is érdemes megfontolni a támadás-védekezés cseréket. Ha előre tudható, hogy ki fog leszaladni, hogy a helyére jöhessen a kapus, az romba dönti a megkülönböztető mez nélküli játékot. Ha viszont van rá több variáció is, az egyben azt is jelenti, hogy a pályán mindegyik játékossal előfordulhat, hogy fenn kell maradnia védekezésben is. Azaz nem lehet egy csapatnak olyan játékosa, aki a védelemben teljesen használhatatlan. Persze, ha minden jól megy, a kapus becserélése után végre lehet még hajtani egy hagyományos cserét is, de ez már nem biztos, hogy bele fog férni. Ugyanezen okból kiindulva az se feltétlenül fog már működni, hogy mindenkinek megvan a védőfalban egy bizonyos posztja, és mindig ott játszik, hiszen, attól függően, hogy ki megy le cserére, más és más védősor maradhat a pályán. 

Az is világos, hogy ilyenkor a beállósokon nagyobb teher van. Ketten vannak a pályán támadásban, a legtöbbször mindketten, de az egyikük minimum védekezésben is. Ha azt akarjuk, hogy végig bírják, akkor a keretben már három beállósnak kell lennie, és nem baj, ha mindegyik tud védekezni is. 

A kapusok

Sok éven át egy kapus a meccs elején beállt a kapuba, ott is maradt vagy végig, esetleg lecserélték, de amúgy nem nagyon kellett sehová mászkálnia. Ha viszont sokat akar kapus nélkül támadni egy csapat, akkor a kapusnak folyamatosan le-fel kell rohangálnia, visszafelé ráadásul eléggé sietősen. 

Negyvenhez közelítő és/vagy súlytöbblettel rendelkező kapusok esetében ezen a ponton gyakorlatilag meg is dől az egész taktika. Andreas Wolff, a német válogatott kapusa ugyan a maga 25 évével ideális korban van, és túlsúlyosnak se neveznénk, de a 198 centi és 110 kiló azért nem igazán sprinteralkat. Ő maga arról beszélt, azért lett kapus, mert nem szeretett futni, erre jön ez a Sigurðsson nevű ember (a válogatott szövetségi kapitánya - a szerk.) és azt kéri tőle, hogy meccsenként sprinteljen hússzor húsz métert. 

szabalyvaltozas_ureskapu.jpg

A szőke kapus későn futott

Clara Woltering, a női válogatott kapusa beszámolt róla, hogy külön sprint-edzéseket is végeznek a kapusok. Egyrészt, hogy gyorsabban tudjanak elindulni és azután futni, másrészt, hogy ne húzódjanak meg. Aki utoljára a középiskolai felmérésen sprintelt, majd harminc felett ezt elkezdi újra az izomzat megfelelő felkészítése nélkül, ráadásul nem egyszer, a busz után, hanem egy órán belül hússzor, harmincszor, annál nagyobb a sérülés kockázata, ezért fontos a megfelelő felkészítés és bemelegítés is. 

Sőt: labdás edzéseket is végeznek: el kell találniuk a kaput harmincöt méterről. Míg Pálinger Katalin csalódásként élte meg, hogy egész pályafutása alatt nem sikerült gólt lőnie, addig Wolff az olimpián majdnem minden mérkőzésen feliratkozott a gólszerzők közé, volt olyan meccs, ahol többször is betalált. Míg a régi meccseken, ha valaki egyszer megpróbálta, és nem sikerült, az vicces volt és mindenki mosolygott, addig a mai játékban egy győzelem mehet el a hibás távoli próbálkozásokon - és persze azon is, ha akinél a labda van, az meg se próbálja. 

Összefoglalás

Azt hiszem, aki, velem ellentétben, igazán ért a kézilabdához, az erről a témáról könyvet tudna írni, már most. Igaz, azt mindazok, akik cikkünket figyelmükkel megtisztelték, nemigen olvasnák el. De már ebből az összefoglalóból is kiderülhet, mennyi mindenre érdemes figyelni a szabályváltozás nyomán. Pedig még csak a legelején vagyunk, alig pár hónapja játszák a kézilabdát az új szabályokkal. 

Igaz, mintha a blogunkon is azt írtuk volna tavasszal, hogy ez a látszólag egyszerű, technikai jellegű szabályváltozás alapvetően forgathatja fel a játékot. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr7111733633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.