Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak...

Az 1924/25-ös bajnokság 10. fordulójában a Zuglói AC a Nemzeti csapatát fogadta a Millenárison. Az 1924. november 30-án rendezett találkozó nem számított rangadónak, a pályaválasztó Zugló a bajnokság végén kiesett az első osztályból, a Nemzeti is csak a 6. helyen végzett. Mindkét klub tipikus kiscsapat volt, egyiknek sem volt saját pályája, szurkolói is alig. Az egykor szebb napokat látott Millenárisra így csak 2500 néző látogatott ki.

A Nemzeti 2:0-s győzelmével végződő találkozó nem is a sportértéke miatt került az érdeklődés középpontjába, a meccs hőse, szenvedő alanya a bíró, Szeiff Aladár volt. A civilben pénzbeszedő Szeiff 1903-ban lett a Fővárosi TC tagja, évekig játszott az első osztályban, 1913-ban ifjúsági szövetségi kapitánynak választották és ekkor kezdett bíráskodni is, tehát 1924-ben már tapasztalt játékvezetőnek számított.

Szeiff Aladár csapata, a Fővárosi TC 1905-ben

A két kiscsapat találkozóján azonban elszabadultak az indulatok, a helyzetet Szeiff képtelen volt kezelni. Az Est beszámolója szerint az zuglói szurkolók a Nemzeti vezető gólja után „aktivizálódtak”

„Felesleges izgalmakkal volt teljes az NSC–Zugló mérkőzés, amelyben az NSC nagyobb gyorsasága és technikai készültsége fényes diadalt aratott a zuglói csapat nagyobb fizikai ereje fölött. Mikor az NSC csapata megszerezte a vezetést, Zugló közönsége éktelen lármát csapott és ettől kezdve megszűnt a nyugalom a pályán is. Így történt azután, hogy két súlyosnak látszó baleset, torzította el a mérkőzést, amelynek végén a meccset vezető bírót is meg akarták verni.”

A Nemzeti a Millenárison (a felvétel egy Nemzeti-Újpest mérkőzésen készült)

Az esetről több sportújság és közéleti lap is beszámolt, a Magyarság tudósítója verekedésnek is szemtanúja volt, a Sporthírlap szerint „a pályáról kijövő Szeiffet százakra menő hangos tömeg várta, akik között egy késsel várakozó alak is feltűnt”. Már az utóbbi momentum is érthetővé teszi, hogy az eset felkeltette a sporttal egyébként csak rövid hírekben foglalkozó lapok figyelmét. Az incidens különlegességét azonban Szeiff bíró menekülése jelentette, ritkán fordult elő ugyanis, hogy a játékvezetőt a legvérmesebb drukkerek a lakásáig (!) kísérjék. Márpedig a belvárosi, Rákóczi út 30. alatti ház lakói különös „látogatókkal” találkozhattak a szolid, polgári ház lépcsőházában, amint az a Pesti Hírlap „Egy futballbíró kalandja a fővárosban” című írásából kiderült.

„Újabban mind gyakrabban előfordul, hogy a bírók egyes nem tetsző ítélkezését az érdekeltek arra használják, hogy tervszerű támadást intézzenek ellenük. Ezek az erősen sértő nyilatkozat harcok odáig vezettek, hogy most a nézők egy fékevesztett kis csoportja terrorisztikus akciókkal igyekszik kritikát gyakorolni egyes bírókkal szemben. A futballsport elfajulása e tünetének legújabb eseté­ről alább számolunk be:
Az NSC–Zugló mérkőzés a Millenáris-pálván az NSC 2:0 győzelmével végződött. A pályáról kijövő Szeiffet százakra menő hangos tömeg várta. A szűk utcatorkolatnál olyan feszült volt már a hangulat, hogy Szeiff egy éppen arra haladó villamos után futott és arra felugrott. De fel­ugrált a villamosra a tömeg egy része is, amely egy-kettőre zsúfolásig megtöltötte a kocsit. Szeiffel együtt szorongott a peronon Kiss Menyhért és Szántó István szövetségi bíró is, akik szintén fültanúi voltak a gyalázkodások özönének, amelyet a kocsi közönsége zúdított Szeiffre. Az indulatok féktelen kitörésétől kellett már tartani s a két bíró nem tudta volna már megoltalmazni Szeiffet a feldühödött emberektől, ha nem utazik a villamoson egy rendőrellenőr, aki megállíttatta a villamost s leszállást parancsolt a leghangosabb utasoknak. Amint a villamos azon­ban újra megindult, ezek közül többen újra felkapaszkodtak.
Szeiffnek a Nemzeti Színháznál kellett leszállnia, ahol egyszeriben száznál is többen vették körül; a helyzet pillanatok alatt rendkívül veszélyes lett s erre ismét az előbbi rendőrellenőrt kellett felkérni, hogy kísérje Szeiffet a Rákóczi úti lakására. Kiss Menyhért és Szántó István közrefogták Szeiffet, mögöttük a rendőr haladt, de a fut­ball rajongóinak dühöngő lármájára ezrével csődült össze a körút népe is, a kis csoport köré mind szűkebbre fonó­dott a gyűrű s amikor a helyzet már tarthatatlan volt, a rendőrellenőr kardot rántott és a tömegben kardlappal vert utat Szeiff közeli lakásáig. A tömeg a végsőkig feldühödve követte Szeifféket, megostromolta a Szeiffék mögött becsu­kott kaput s mikor már betöréssel fenyegették, a rendőrellenőr ismét kardot rántott s így tisztította meg a ház bejáratát. A rendőrellenőr eltávozta után még sokáig maradtak Szeiff bíró kollégái a lakásán s megfigyelhették, hogy töb­ben még órák múlva is a kapu előtt ólálkodnak, nem egy közülük a lépcsőházba, sőt a lakás ajtajáig is elmerészkedett.”

A Sporthírlap szerint az eset után a rendőrség nyomozást rendelt el, de ennek végeredményéről már nem tudósítottak az újságok. Szeiff még évekig bíráskodott, de többnyire már csak másodosztályú meccseket vezetett.

Szerzőnk új könyvében a sorozatunk korábbi részeiben megismert történetek is helyet kaptak (további részletek itt)