Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

Azur et noir: magyar labdarúgók és edzők Amiens-ben

2017.08.22. 11:18 Gulyás.Zsolt

Ghislaine Roche és Tímár Árpád emlékének

Az 1901-ben alapított észak-francia labdarúgóklub, az Amiens SC óriási sikert ért el a 2016/17-es szezonban: több mint száz éves története során első ízben jutott a francia labdarúgó-bajnokság első osztályába, a Ligue 1-be. Az együttes augusztus elején Franciaország egyik legjelentősebb, legerősebb csapata, a Paris Saint-Germain ellen debütált az élvonalban. A Ligue 1 egyik legkisebb költségvetésével rendelkező klubja a leggazdagabb otthonába látogatott, amely éppen megvásárolta, majd látványos show keretében mutatta be a párizsi szurkolóknak új szerzeményét, Neymar Jr.-t.

A mostani erőviszonyokat nézve bizonyára meglepő lehet, hogy kilencven évvel ezelőtt az Amiens Athlétic Club (A.A.C.) a mai PSG-hez hasonló tekintélynek örvendett hazájában. Az aranykor alkonyán, a harmincas évek első felében magyar edzők és játékosok is szerencsét próbáltak a klubnál, többnyire rövid epizódszerep erejéig.

egyszarvuakamiens.jpg

Az Amiens otthona, a Stade de la Licorne (a szerző felvétele)

Dicső évek

Az 1920-as évek közepétől az 1930-as évek elejéig az Amiens A.C. meghatározó csapatnak számított Franciaországban. Erejét jól jelzi, hogy az 1925-31 közötti időszakban a klub 54 játékost adott a francia válogatottnak (előtte egyet, utána egyet sem).

1927-ben az A.A.C. második helyen végzett az országos bajnokságban. A válogatottban az amiens-iek közül rendszerint szerepelt Urbain Wallet és Georges Taisne, akik Budapesten is pályára léptek, amikor a francia nemzeti tizenegy barátságos mérkőzésen 13:1 arányú vereséget szenvedett. Magyar futballszakemberek úgy látták, hogy a francia labdarúgás még gyerekcipőben jár. A Vasas vezetője, Reiner Sándor 1927 végén Párizsban megnézte a CA des Sports Généraux – Amiens AC kupamérkőzést. Bár az amiens-i csapatban látott egy-két klasszis játékost, összességében gyenge színvonalúnak („másodosztályú amatőr nívó”) ítélte az összecsapást. Feltűnt neki az is, hogy alig ezer néző volt kíváncsi a találkozóra, pedig a Coupe de France ekkor a bajnoki versengésnél fontosabb tornának számított. Reiner az alacsony nézőszámot azzal magyarázta, hogy Franciaországban a lóverseny, kerékpár és a rögbi jóval népszerűbb sport a focinál.

Két évvel később, 1929 májusában az észak-francia régióban túrázó budapesti amatőr (BLASz) válogatott Amiens-ben már 3000 (más források szerint 5000) néző előtt csapott össze Észak-Franciaország (Artois és Picardie kerületek) legjobbjaival.  Az erős, öt országos válogatott játékossal felálló francia együttesbe legtöbben az Amiens AC-ből kerültek be. Nem lépett pályára, de a budapestiek túrakeretében ott volt egyébként Sebes Gusztáv, az Aranycsapat későbbi szövetségi kapitánya is. A magyar amatőrök szívvel-lélekkel játszottak, feledtetni akarták, hogy pár hónappal korábban Párizsban Franciaország barátságos mérkőzésen 3:0-ra legyőzte Magyarországot. (A második gólt a francia válogatott csapatkapitánya, az A.A.C. csatára, Paul Nicolas szerezte.) Az amiens-i találkozó végeredménye szintén 3:0 lett, ezúttal a magyarok javára. Az Amiens legendás játékosa majd edzője, Paul Nicolas a meccs után közölte, hogy ilyen jól még magyar csapatot nem látott játszani és udvariasan megjegyezte, ha ez a gárda és így játszott volna a francia válogatott ellen februárban, veszítettek volna. A Journal d’Amiens kiemelte a magyarok virtuozitását, technikai fölényét, ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a lapos, pontos passzok helyett a kapu előtt inkább „egy szívből jövő lövés” lett volna helyénvaló. A Le Progrės de la Somme megállapította, hogy a magyar játékmód ellentétben áll a franciával.

Az 1929/30-as idényben az Amiens A.C., történetében először, a Francia Kupa elődöntőjéig menetelt, ahol a Racing Club de France együttese várta. Az első meccs döntetlenre (1:1) végződött, a másodikon azonban a Racing – többek között az egykori magyar válogatott, Törekvés-játékos, Lhottka Ferenc góljával – 3:1-re nyert. Kupaküzdelmekben az Amiens ennél tovább csak 2001-ben jutott, amikor - harmadik ligás csapatként - döntőt játszott az első osztályban szereplő Strasbourg ellen, amely végül csak hosszabbítás és tizenegyespárbaj után tudott nyerni.

Magyar edzők és játékosok (1930-35)

Woggenhuber Ferenc

1930 tavaszán a bajnokságban gyengélkedő, a Francia Kupa elődöntőjében elbukó, csalódott amiens-iek edzőt kerestek a következő szezonra. Érdekes volna tudni, miért, hogyan esett választásuk egy magyarországi szakemberre. Bár „François de Woggenhuber”-t a pikárdiai klub történetével foglalkozó Wikipédia-oldalak osztráknak jelölik, ő valójában az 1942-ben Budapesten elhunyt, majd méltatlanul elfeledett magyar edző, Woggenhuber Ferenc, akinek portugáliai időszakáról korábban már megemlékeztünk.

Mielőtt francia állomáshelyére érkezett, Woggenhuber már tíz éve úton volt. Majdnem egy tucat országban volt tréner, kéttucat klubcsapatnál dolgozott, sőt, úgy tűnik, egy-egy meccs erejéig nemzeti válogatottak (román, lengyel) felkészülését is segítette. Görögországtól Mexikóig, Finnországtól Afrikáig három világrészt járt be. Nem csoda, ha a magyar sportsajtó már ekkor a „Világjáró” becenévvel illette, sőt tudósításait gyakran maga is ezen a néven írta alá.

Didier Braun, neves francia sportújságíró, futballszakértő, többek között a L’Équipe és a France-Football egykori munkatársa az Amiens múltjával foglalkozó nagyszerű blogjában külön bejegyzést szentelt Woggenhubernek (Didier Braun családja révén erősen kötődik a klubhoz: édesapja, Jack Braun az A.A.C. játékosa volt, csakúgy, mint nagyapja, Marcel Braun, akit Woggenhuber is edzett). A Woggenhuberről szóló blogposztban látható, hogy a korabeli helyi francia újság már 1930 májusában beharangozta az új edző érkezését, aki az elsőszámú csapaton kívül a tartalékok, valamint az ifik felkészítéséért is felel.   

Woggenhuber 1930 júliusában Lengyelországból szabadságra hazautazott Budapestre és megszellőztette, hogy kitűnő ajánlatot kapott, „egy egészen új világba utazik, ahol a fizetése is rekordmagasságú lesz”. Később kiderült, hogy a rossz anyagi helyzetbe került krakkói Makkabi nem tudta őt tovább fizetni, ezért elfogadta az Amiens ajánlatát. 1930 augusztusában utazott el az észak-franciaországi városba.

Aki látta az Isten hozott az isten háta mögött című remek francia filmvígjátékot, annak lelki szemei előtt most biztosan felsejlik a sztereotípiák szerint zord, esős, szeles, „sötömi” észak, ahol azonban melegszívű, vendégszerető kisemberek laknak. Amiens edzői szempontból nehéz terepnek számított Woggenhuber érkezésekor. A magyar tréner osztrák (Fischer) és angol (Williams) elődei egy hónapnál többet nem bírtak a zabolázatlan, megtörhetetlen gallok között. A magyar vezetőedző mellé ráadásul egy francia segédedzőt rendeltek, Maurice Thédié-t, akivel nem volt felhőtlen a viszonya. Didier Braun rávilágított, hogy Thédié-t valószínűleg azért távolították el 1930 végén, mert kritizálta a magyar trénert. A sikeres munkához Woggenhuber minden rutinjára szükség volt. A legnagyobb kihívást kezdetben az jelentette, hogy a futballisták egyáltalán megjelenjenek a tréningen, mivel jó részük csak a mérkőzéseken volt hajlandó rendelkezésre állni. Nem volt divat hétköznapokon edzést tartani. Trükkök ezreivel végül sikerült kicsalogatni a játékosokat a pályára, a gyakorlatozásoknak pedig hamarosan meg is lett az eredménye.

Az Amiens AC mélyről indult. Az előző bajnokságban igen gyengén szerepelt, 11. helyen a kiesés veszélye fenyegette, az új szezonban pedig rosszul rajtolt: 1930 október végéig az azúrkék-fekete mezeseknek mindössze egyetlen meccset sikerült nyerniük. Érthető, hogy novemberben, az Amiens elleni meccs előtt a tapasztalt brit tréner, Charles Griffiths, az előző szezonban északi kerületi bajnok R.C. Roubaix edzője könnyű győzelmet várt saját együttesétől; „pipája mellől tömör egyszerűséggel kijelentette, hogy Amiens – nem csapat”. A szezon második felére azonban beérett a magyar tréner munkájának gyümölcse. A Roubaix 3:0-ra kikapott, az A.A.C. pedig sorozatos győzelmeket aratva végül a kerületi bajnokság harmadik helyén zárt (az élen a Nagy Ferenc által irányított Olympique Lillois végzett).

Nem volt hiábavaló az ifi-csapat és a tartalékok (átigazolás alattiak) edzésére is gondot fordítani, mindkét együttes kerületi bajnoki címet nyert. A Francia Kupa mérkőzései során az amiens-iek sokáig feltartóztathatatlannak tűntek. Gólkülönbség tekintetében mindmáig a klubrekordok közé tartozik a Sélestat 11:1, majd az USA Clichy 10:0 arányú legyőzése. Végül a negyeddöntőben, 1931 márciusában a későbbi döntős Montpellier állította meg a gólzsákokat.

1931-amiens.jpg

Az Amiens csapata 1931-ben, bal oldalon az első Woggenhubber Ferenc (forrás: Amiensfootbraun)

Gólerősség tekintetében nem akadt versenytársa a Woggenhuber által vezetett Amiens-nek. A nagycsapat a Calais-t 18:2-re verve francia bajnoki rekordot állított fel, az ifik általában 5-6 góllal bizonyultak jobbnak ellenfelüknél, a tartalékok pedig összesen 170 gólt szereztek, utolsó két meccsüket 20:1-re illetve 19:1-re nyerték.

Az Amiens sorozatos sikerei következtében a klub labdarúgói közül általában két játékos a francia nemzeti tizenegyben is helyet kapott. 1931 februárjában, a Csehszlovákia elleni barátságos mérkőzésen rekord született, három amiens-i focista került a válogatott keretbe: a csapatkapitány Paul Nicolas-n kívül Célestin Delmer, tartalékként pedig Ernest Libérati.

Ekkortájt még az is felvetődött, hogy a francia válogatott felkészítését esetleg Woggenhuberre bízzák. Az olaszoktól Bolognában elszenvedett súlyos, 5:0 arányú vereséget követően a francia szövetség úgy döntött, hogy az 1931 márciusában megrendezésre kerülő Németország elleni összecsapásra francia földön működő magyar (Woggenhuber Ferenc - Amiens, Vágó Zoltán – Rouen) vagy osztrák (Fischer - C. Français) szakemberek közül választják ki a válogatottat felkészítő edzőt. A magyar lapokban megjelent híradás szerint a francia „sportsajtó tekintélyes része” Woggenhubert követelte, ám kinevezésébe a szövetség végül nem egyezett ebbe bele. Válaszul az Amiens öt játékosa sorban lemondta a válogatottban való szereplést.

Woggenhuber időközben lelkesen szervezett franciaországi túrákat magyar csapatok részére. Elsőként a miskolci Attila számára kötött le találkozókat. Az 1931. április 5-én megrendezésre került Amiens AC – Attila FC mérkőzés 2:2-es döntetlennel végződött. A rendes játékidő lejárta után a franciák hosszabbítást akartak, de soron következő meccseik és lerúgott játékosaik miatt a magyarok nem voltak hajlandóak kiállni. Az összecsapás előtt Woggenhuber egy kupát ajánlott fel lelkesítésül a győztesnek, ezt végül az amiens-iek kapták meg. Este vidáman itták belőle a pezsgőt a miskolciakkal, akik méltatták Woggenhuber büszkeségét, az algériai származású francia válogatott jobbszélsőt, Ernest Libérati-t. A magyar tréner sikereire a francia sportsajtó is felfigyelt; foglalkozott vele a Le Miroir des Sports, a  L’Écho des Sport-ban kitűnő minősítéssel illették és fotó is megjelent róla. Munkájával elégedettek voltak a klubnál, szerződést hosszabbítottak vele, fizetését pedig ötven százalékkal megemelték.

Bár Woggenhuber nagy reményekkel nézett a következő, 1931/32-es szezon elé, a várt siker elmaradt. Túl kevés volt a rendelkezésre álló játékos. Az edző ifik bevonásával, tartalékok mozgósításával akarta növelni a létszámot. Elképzelései szerint egy magasságban (átlag 182 cm) és súlyban (átlag 82 kg) tekintélyes csatársor veszélyeztette volna az ellenfél kapuját. A félreállított vagy pozíciójukat féltő idősebb játékosoknak az új tervek persze nem tetszettek. Woggenhuber szerint intrikájuk, valamint az őket pártfogásba vevő vezetőség értetlensége vezetett a kudarchoz (6. hely a bajnokságban; a Francia Kupában megverik ugyan az előző győztest, a Montpellier-t, de a nyolcaddöntőben kikapnak a Nice csapatától).

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Woggenhuber már 1932 elején kifelé kacsingatott, tárgyalt arról, hogy a szerződése lejárta után esetleg Tuniszban fog munkát vállalni. Utazgatásaival talán kicsit el is hanyagolta tanítványait. 1931 karácsonyán 1200 km-t autózva a Kispest túracsapatát látogatta  meg Rennes-ben, 1932 elején kísérte a francia földön portyázó „Kék Csillagokat” (Sabaria – III. ker. vegyescsapat), majd 1932 végén egy kis terepszemlére ment Észak-Afrikába. Marseille-ben csatlakozott a Ferencváros Marokkóba, karácsonyi túrára induló csapatához.

1932 májusában az a hír járta, hogy Woggenhuber megválik az Amiens-től és a gyönyörű bretagne-i, tengerparti üdülőhelyre Saint-Malo-ba megy, ahol az Union Sportive Servannaise szerződteti trénernek és sportigazgatónak. 1933 elején már aztán már valóban ő irányította a saint-malo-i csapat edzéseit. 1933 tavaszán a fiatal generáció szakszerű edzésének szükségességét végre belátó amiens-iek hívták vissza az A.A.C.-hez, de nem állt kötélnek. A játékosközvetítőnek sem utolsó Woggenhuber 1933 júliusában négy frissen szerződtetett magyar játékos, Híres-Hirzer Ferenc, Víg II. János, Víg VI. Simon és Sós-Stróbl Károly kíséretében utazott vissza Budapestről St. Malo-ba. Októberben azután Európát is elhagyta, a francia szövetség titkárának közvetítésével Afrikába, Oranba, a Calo csapatához szerződött.

Megjegyzésre érdemes még, hogy 1931 végétől egy másik Woggenhuber is dolgozott edzőként Franciaországban. Oszkár, Ferenc öccse minden bizonnyal bátyjának köszönheti, hogy egy másodosztályú kiscsapat, a Lorient Sport edzője lett – amatőr alapon, képesítés nélkül, zongoraművészként! Ferenc a francia sportsajtónak azt vallotta, hogy testvére is futballozott, a rivális Ferencvárosban, míg ő az MTK-ban. Később Oszkár az FTC vezérdrukkere lett, őt tartják az első Fradi-induló szerzőjének. Nehéz tudni, mennyiben köszönhető a kéztörése után új szakmát próbáló Woggenhuber Oszkárnak, de a Lorient az 1931/32-es szezonban kerületi bajnok lett, sőt 1932 márciusában meglepetésre legyőzte a Franciaországban túrázó Kispestet.

(Ál)amatőrök, majd profik

Komoly változást hozott az Amiens AC életében, hogy 1932 őszén elindult az első francia profi bajnokság. Játékereje alapján számos amatőr csapat megállta volna a helyét a profik között, vélhetően az Amiens is, ám a klub városi notabilitásokból, orvosokból, üzlettulajdonosokból, nagyiparosokból álló vezetése ideológiai alapon a profizmus ellen foglalt állást - azzal együtt, hogy a játékosokat fizették. A focisták egy része a klubot támogató szponzorok vállalkozásainál dolgozott, Marcel Braun például a ma is létező Matifas cégnél, mely betegágyakat, kórházi ágyakat gyártott.

Egy évvel később, 1933 nyarán az új elnököt avató klub mégis a profizmus mellett döntött. Túl késő volt. A legjobb játékosok időközben ugyanis elszerződtek profi klubokhoz. Woggenhuber kritikája szerint ezekben az években még „nem érkezett el a francia profisport a teljes komolyságig. Valami kedélyes felületességgel (non-chalance) kezelik a dolgot, pedig az anyag jó, szép fejlődést lehetne felmutatni.”

A profik között bemutatkozni készülő klub vezetői és szurkolói bizakodtak, azt remélték, új játékosok igazolásával az A.A.C. megint régi fényében fog ragyogni. A menedzseri teendőkkel megbízott Paul Nicolas egészen Prágáig utazott, hogy erősítést hozzon. A klubhoz szerződött közép-európai (lengyel, cseh, osztrák, magyar) futballisták annyian lettek, hogy majdnem egy teljes csapatot ki lehetett belőlük állítani. A Duna-menti iskola befolyását az új (magyar) tréner is növelte.

A profi liga másodosztályának északi csoportjába sorolt (Division 2/interrégionale/nord) A.A.C. története első profi mérkőzését 1933. szeptember 3-án idegenben, a  Le Havre AC ellen vívta és 4:2-re meg is nyerte az összecsapást. A győztes csapatban egy magyar játékost is találunk, Havlik Bélát.

capture-1933.jpg

Havlik Béla középen, Adalbert Hawlick néven a klub új igazolásai között (forrás: Amiensfootbraun)

Az Amiens első, otthonában vívott profi meccsének szintén vannak magyar vonatkozásai.  Az US Servannaise et Malouine (St. Malo) ellen 5:2-re megnyert találkozón mindkét együttesben szerepeltek magyar játékosok (Havlik illetve Hirzer és Stróbl), az edzői posztot pedig úgy tűnik mindkét oldalon magyarok töltötték be. A St. Malo-t irányító Woggenhuber korábbi csapata ellen meccselt, az Amiens-t Kónya Ferenc vezette.

Kónya Ferenc

A Kispesti AC egykori játékosa, az észt válogatott, német, olasz, svájci majd francia klubok trénere, Kónya Ferenc négy hónapot töltött csupán az Amiens AC kispadján. 1933 nyarán merült fel, hogy megválik addigi egyesületétől a CA Paris-tól. Szeptemberben foglalta el az észak-francia csapat edzői posztját.

Azonnal megpróbált magyar labdarúgókat a klubhoz csalogatni, de nem járt sikerrel. Előbb a válogatott kapust, Biri Jánost hívta, ám az végül inkább Portugáliába szerződött, majd a III. kerületi FC hátvédjét, Győri Józsefet akarta az Amiens számára megszerezni. Hazai futballkörökben Győri becserkészése némi nemtetszést váltott ki, mivel Kónya a hivatalos út helyett családi kapcsolatain keresztül igyekezett puhatolózni. Felesége testvérét, a L’Auto francia sportújság budapesti tudósítóját, M. Takács Gizellát kérte meg, hogy segítsen, de a játékoscsábítás hamar kitudódott.  

December elején egy újabb affér miatt került reflektorfénybe a magyar tréner. Az Amiens egyik játékosa, André Lapierre megsértette Kónyát. Úgy hírlett, az egyesület elnöksége példásan megbünteti a futballistát, 15 meccsről eltiltja és 15 hétig nem ad fizetést neki. Lapierre bejelentette, hogy nem kíván többé a klub színeiben szerepelni. Francia források szerint végül csupán két hétre függesztették fel Lapierre játékjogát.

Az eset az utolsó csepp lehetett a pohárban. A várt eredmények elmaradtak. A sikeres, két nyert meccsel indult bajnoki rajt után december elejéig az A.A.C. mindössze egyetlen győzelmet tudott felmutatni. Kónyát - indiszkréció miatt - elbocsátották a klubtól, helyére Paul Nicolas került 1934 decemberéig.  

Limbeck Gyula

A nagyenyedi születésű Limbeck előbb a Nagyenyedi TK, majd 1925-től az Újpest játékosa volt. A húszas években Ausztriába távozott, az 1930/31-es idényben trénerként bajnoki címhez segítette a török Galatasaray-t. Mielőtt Amiens-be érkezett, Lyonban játszott és edzősködött, de felmondta állását, mert egy egyiptomi futballvezért szerződtettek mellé. 1934 végén került az A.A.C.-hez játékos-edzőnek.

Limbeckről, aki Franciaország után a Szovjetunióban folytatta edzői munkáját, a magyar sajtóban (is) elterjedt, hogy 1937-ben a sztálini terror áldozata lett, egy elveszített mérkőzés után kivégezték. Valójában később hunyt el. A húszas években baloldali magatartása miatt kénytelen volt külföldre (Ausztria, Franciaország, Szovjetunió) távozni, később közreműködött a tbiliszi Lenin stadion építésénél, majd 1948-ban Budapesten a Népstadion építése előtt az ő munkáját fogadták el irányadó tervnek (végül nem az övé valósult meg.) Amikor 1947 őszén hazatért a Szovjetunióból, az Edzők Testületében tartott előadásában arról is mesélt, hogyan, milyen komoly feltétellel került az Amiens-hez:

Franciaországban az egyik francia csapatnál csak akkor akartak edzőnek szerződtetni, ha a gondjaimra bízott csapat a hátralévő négy mérkőzést megnyeri és ezúttal a kiesést elkerüli. Soha nem felejtem el, hogy a csapatban játszó két magyar fiú, Farkas Béla és Nikó mit vitt végbe az érdekemben. Hősköltemény volt, ahogyan a négy mérkőzés alatt játszottak és ezáltal a többieket is lelkes játékra buzdították. Meg is nyertük mind a négy mérkőzést.”

Öt meccs erejéig a már fiatalnak nem mondható Limbeck is beállt játszani. Az A.A.C. mindössze nyolcszor bizonyult jobbnak ellenfelénél az 1934/35-ös bajnokság 26 találkozója során. Az együttes a szerény 12. helyen zárt, a Francia Kupában pedig gyorsan elvérzett.

Játékosok

1933 szeptemberében mintegy ötven magyar labdarúgó szerepelt francia klubcsapatokban. Dél-Franciaországban többen voltak, északon – a földrajzi közelség miatt is – inkább a brit futballistákat preferálták. Úgy látszik, az emlékezetben is ők maradtak meg: Didier Braun nagyapja gyakran mesélt unokájának brit játékosokról, de soha nem szólt magyarokról. Ennek oka az is lehet, hogy a magyar focisták - noha alapemberei voltak az Amiens akkori gárdájának - rövid időt töltöttek csupán a klubnál.

1931 szeptemberében pár meccs erejéig megfordult az együttesben Bajor Károly, az Ékszerészek és a VAC egykori centerhalfja. A korabeli francia sajtó beszámolói szerint a csapat tagja volt ugyanekkor egy „magyar válogatott” (!) támadó, a félelmeteseket lövő Skutetchy (vagy Skutetcky).

1933 nyarán a klubhoz szerződött Havlik Béla és Nikó Ferenc. Havas-Havlik Béla, az FTC amatőr válogatott fedezete 1932 márciusában engedély nélkül távozott Franciaországba, amiért a FIFA egyéves eltiltással sújtotta. Nizzából, az O.G.C. Nice együtteséből került 23 évesen Amiens-be. Az 1933/34-es idényben egy mérkőzés kivételével az összes bajnoki találkozón és kupameccsen pályára lépett, rajta kívül csak a csapat gólzsákja, Pierre Illiet szerepelt ennyiszer. Havlik tudására itthon is szükség mutatkozott. A szezon utolsó összecsapása előtt a Kispest főtitkára személyesen utazott ki érte Amiens-be, megállapodott szerződtetéséről a francia klubbal és május elején hazahozta.

A francia forrásokban jugoszlávnak jelölt Nikó Ferenc tehetséges UTE-ifi játékos volt. 1924-ben tanulmányi okokból Párizsba költözött. Francia földön pár év alatt tehetségben és súlyban meggyarapodva a kis ifiből szép szál ember lett. 1927-ben már értékes futballistának számított, előfordult, hogy két francia klub intézője székkel rohant egymásnak, amikor eladásáról tárgyaltak. Ekkor a Stade Rennes Université Club csapatában játszott Lhottka Ferenccel és a szintén magyar Szabóval, majd 1929-32 között pályafutását a (többek között Jimmy Hogan által irányított, Lhottkát is soraiban tudó) Racing Club de Paris-ban folytatta. Amiens-ben 1933-36 között három szezonban szerepelt.

Farkas Béla a Soroksár, majd a francia Calais játékosa az 1934/35-ös szezont töltötte a klubnál. 1935 júliusában visszajött Magyarországra, a III. ker. FC-hez szerződött. Egy másik soroksári labdarúgóról is tárgyalt az Amiens. 1935 szeptemberében Kurunczy István Amiens-ben egy barátságos mérkőzésen lépett pályára, de lesérült.

A mágus és az elnök

Hosszú történelme során a profi ligát többször elhagyó, majd oda visszatérő, a másod- vagy harmadosztályban szereplő Amiens az utóbbi két évben valóságos csodát tett: előbb a Ligue 2-be, majd onnan az élvonalba került. Meseszerű történet: a Mágus által vezetett Egyszarvúak számos nehéz próbatétel után elnyerték végső jutalmukat.

Amiens szimbóluma, a város és a klub címereiben megjelenő unikornisok nyomán Egyszarvúaknak becézett csapat rengeteget köszönhet a gárdát 2015 óta irányító trénernek, Christophe Pélissier-nek, az egymás után három feljutást produkáló Mágusnak. A korábban alig ismert edző a 2013/14-es idényben hívta fel magára a figyelmet: az apró Luzenac település harmadosztályban szereplő futballcsapata Pélissier vezetésével feljutó helyen zárt a bajnokságban. Az ötvenes éveibe lépő szakember az Amiens SC-vel évről-évre meglepetést okozott, kezdeti zökkenők után sorra aratta a győzelmeket. A csapat körömrágós végjáték, hatalmas küzdelem után emelkedett a legnagyobbak közé. A másodosztályban zajló bajnokság utolsó fordulója előtt az Amiens-en kívül még öt együttesnek volt esélye a feljutásra, az utolsó meccset mindenképpen nyerni kellett.

christophepelissier.jpg

Christophe Pélissier, Amiens vezetőedzője (a szerző felvétele)

Kiemelkedő tudású sztárjátékosok híján a közösség, közös célok iránti együttes elkötelezettség, jó csapatszellem és összetartás erejében hívő tréner remekül tudja motiválni játékosait. Amikor az Amiens még a Domino's Pizza által szponzorált Ligue 2-ben kezdett játszani, a France Football magazin az esélytelenek közé sorolta, „lekecskézte” (l'équipe pizza chèvre) az együttest. Pélissier kitűzte a cikket a falra az öltözőben. A játékosok a pályán mutatott teljesítményükkel adtak választ az őket lenézőknek, a klub szurkolói pedig transzparensen biztosítottak mindenkit arról, hogy „a kecskék farkaséhesek” a sikerre.

Fontos motivációt jelenthet az is, ha a francia államfő, Emmanuel Macron a jövőben az Amiens SC szurkolótáborát erősíti. Ő ugyanis a város szülötte. Elköteleződését nehezíti vagy egyenesen lehetetlenné teszi, hogy kedvenc csapata az Olympique de Marseille. A Macronnak korábban névre szóló mezt küldő amiens-i klubvezetés mindazonáltal reménykedik benne, hogy az államfő lehet egyszerre lokálpatrióta és rendíthetetlen Marseille-szurkoló. Mindenesetre bölcs elnöki döntésre lesz szükség szeptember 16-án, amikor a Marseille Macron szülővárosába, az Egyszarvú Stadionjába látogat...

 

A szerző köszönetet mond Didier Braun-nek az értékes információkért és Christophe Pélissier-nek, amiért rendelkezésre állt pár fotó és néhány mondat  erejéig.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr112764266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.