Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

A múlt árnyai

2018.02.20. 17:00 Fradista Utazó

A közelmúlt világversenyein sem szerepeltek jól kézilabda-válogatottjaink. Női csapatunk a világbajnokságon a legjobb 16 közt vérzett el, a férfiak pedig mindhárom mérkőzésüket elveszítették az Európa-bajnokságon. Persze, legalább mindkettőn ott voltunk (mostanában ez azért már nem magától értetődő), másfelől viszont a sportágban azért a magyar válogatottak még nem olyan nagyon régen is általában sikeresebbek voltak, ráadásul a labdarúgók két évvel ezelőtti szereplése óta már futballal való összevetésből sem feltétlenül pozitívan jön ki a magyar kézilabda.

hun_fra.jpg

Fotó: MKSZ, Kovács Anikó

Egy ilyen széles problémakörre persze amúgyis különböző válaszokat találnának a szakértők és az ügyeletes megmondóemberek, ideológiai, világnézeti állástól, vagy egyszerűen klubszimpátiától függően. Ráadásul az a tény, hogy a kézilabda-szövetség elnöke egy ismert politikus, tovább élezi a különbségeket. A kormányellenes beállítottságú sajtó számára az az egyetlen kérdés, hogy vajon Kocsis Máté vagy Orbán Viktor miniszterelnök, esetleg mindketten együtt tették-e tönkre a magyar kézilabdát. Nemzeti gondolkodásúak szerint alapvetően minden rendben van, csak sok a külföldi játékos és a külföldi edző a magyar kézilabdában. 

A legfrissebb élmény, a férfi EB kapcsán pedig Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány is adott némi okot a kritikára. Az EB előtt még nem is nagyon titkolta, hogy egyáltalán nem igyekezett szabadidejében pl. meccsek megnézésével tágítani a szóba jöhető magyar játékosokra vonatkozó ismeretanyagát, a kudarc után pedig elkezdett veszettül magyarázkodni, helyenként egészen abszurd felvetésekkel. 

Pedig a problémák igazi okai nem itt vannak, és nem is az utóbbi egy-két évben keresendőek (ma a 2020-as évek problémáit termeljük ki...). Ha őszintén visszanézünk, látni fogjuk, hogy női válogatottunk igazából az előző évtized vége óta folyamatosan hasonló eredményeket produkál. Hogy néhány hellyel előrébb vagy hátrébb végzünk, az leginkább attól függ, hányan és mennyire fontos játékosok sérültek az aktuális világverseny idején, ill., hogy milyen sorsolást kapunk (legutóbb a VB-n nagyon nehezet), de amúgy nem beszélhetünk arról, hogy Kocsis regnálása, vagy a TAO-korszak döntötte volna be a válogatott szereplését. Már a 2008-as EB-n is nyolcadikok lettünk, három vereséget is szenvedve, és már akkor rommá vertek minket a norvégok (20-34). Az olvasók közül hányan tudják megmondani, ki volt a szövetségi kapitány? Elárulom, Imre Vilmos. Ön nem is emlékezett rá, hogy ő valaha is volt kapitány? Na, igen. Pedig akkor még Gyurcsánynak hívták a miniszterelnököt. 

Két évvel később, Mátéfi Eszter vezérletével, még egy körrel hátrébb végeztünk. Az akkor még a mainál lényegesen halványabb (többek közt a húszéves Laura van der Heijdenre vagy az épphogy nagykorú Lois Abbinghra épülő) holland válogatott vert minket agyon (19-27). Már Orbán volt a miniszerelnök, Kocsis már polgármester, de TAO még nem létezett, és alig voltak külföldi játékosok a bajnokságban. 

hun_esp_2018_1.jpg

© HRS / Sasa Pahic Szabo

A férfiaknál úgy, ahogy ment a szekér, de ez leginkább azt jelentette, hogy Mocsai Lajos jó érzékkel kiválasztotta azokat az egy-egy meccseket, amiket meg kell nyerni, de kettőt egymás után legfeljebb outsider csapatok ellen tudtunk hozni. Mocsait akkoriban sokat kritizálták is, hogy csak egy meccsre tudja felkészíteni a csapatot. Ma Vranjesen ugyanezt kérik számon: hogy miért nem koncentrált a csehek elleni, nyerhetőnek ítélt mérkőzésre. Változnak az idők.

Változnak, és ennek előrejelzéséhez nem is kellett különösebb jóstehetség. Még itt a blogon is többször leírtuk szerzőtársaimmal: ha az 1981-85 közti születésű korosztályok kikerülnek a válogatottból, baj lesz. Lett. 

Az igazi okokat a múltban kell keresni, még ha sokak számára nem is kellemes ezzel szembesülni. Azokban az években, amikor a ma már egyaránt 36 éves Iváncsik Gergő és Harsányi Gergely (egyiküket sem becézem, ez az anyakönyvezett nevük) mögé nem sikerült nemzetközi szintű szélsőket kinevelni. Amikor több, mint tíz év telt el anélkül, hogy kijött volna az utánpótlásból egy nemzetközi szintű balátlövő. Az utóbbi néhány évben mintha megindult volna egy pozitív folyamat, de ezek a játékosok még fiatalok és rutintalanok. EB-ken, VB-ken jól szereplő válogatottak húzóemberei a férfiaknál általában harminc körüli, inkább afeletti játékosok szoktak lenni. 

mocsai_kocsis_600.jpg

Mocsai Lajos és Kocsis Máté

Mocsai Lajos, akinek jelenlegi címeit felsorolni meghaladná ennek a cikknek a terjedelmi korlátait, szokott vele büszkélkedni, hogy minden mai magyar edzőt ő oktatott. Hát, akkor most tessék körülnézni, mire jutottak ezek a kiváló Mocsai-tanítványok az utánpótlás-képzésben. Őszintén szólva, ha lenne hozzá valami közöm, én inkább letagadnám. 

A női utánpótlásnál egy árnyalattal jobb a helyzet. De a különböző utánpótlás-világversenyeken elért eredményeink általában csalókák. Ezek mögött sok esetben nem az áll, hogy jó játékosaink voltak, hanem inkább a hosszú közös felkészülés, a sikeres csapatépítés - míg más országok esetleg 6-8 nap közös felkészüléssel érkeztek meg, mi rászántuk a komplett nyarat. Ez a leginkább talán a 2015-ös U19 Európa-bajnokságon jött ki, ahol elődöntősök lettünk, magunk mögé utasítva a norvég válogatottat, akik közül ma többen felnőtt szinten érmesek, vagy a Ramusović-csal, Grbić-csel, Jauković-csal felálló Montenegrót. A bronzmérkőzésen a mieinket egyetlen találattal felülmúló svéd csapatból Hanna Blomstrand és Olivia Mellegård tagjai voltak a többek közt a mieinket is megverő, végül negyedik helyen végző válogatottnak a decemberi VB-n. A magyar csapatból a válogatott közelében van egy-két ember, a keretbe be senki nem fért. Balátlövő posztra mostanában az egyetlen komolyan bevethető játékosunk Klivinyi Kinga. Beszélhetünk arról, hogy 25 évesen miért nem tart a közelében sem annak, ahová őt úgy öt-hat évvel ezelőtt erre az időre vártuk. De ennél kínzóbb kérdés, hogy úgy Tomori Zsuzsa (1987) és Háfra Noémi (1998) közt hol is vannak a klasszis jobbkezes átlövők? Nem, nem az utóbb néhány évben a bajnokságba beözönlő külföldiek szorították ki a most 25-30 éves játékosokat, és a nagy ígéretből itt most nem részletezendő okok miatt mára inkább középszerű játékossá váló Zácsik Szandra sem megfelelő válasz a felvetésre. 

Hogy a beállósokról már ne is beszéljünk. Hogy majd talán Helembai... Szegény Kulcsár Anita több, mint tíz éve meghalt már, és nagyjából két évtizeddel ezelőtt került ki az utánpótlásból. Ki volt azóta, ha nem is olyan, mint ő, de mondjuk vele összehasonlítható? Balkezes átlövőből van Kovács Anna, meg esetleg talán Szekerczés Luca. Németh Helga és Szabó Melinda az ötvenhez közelítenek (nem feledkeztem el Radulovicsról, de ő nem a magyar utánpótlásból került ki). 

Szóval, nem nagyon látszik, hogy, akár a férfiaknál, akár a nőknél, hol is vannak azok a játékosok, akikkel jó eredményt kellene elérni. Az MKSZ viszont mégiscsak szeretne egy gyors sikert, ezért mindkét válogatotthoz igyekeztek rendkívül sok pénzért neves külföldi edzőket szerződtetni. Mivel a férfi válogatottunk önmagában egy jegyzettebb edző számára nem nagyon képezheti a karrier részét, ezért másodállásban jött előbb Talant Dujshebaev, majd Ljubomir Vranjes. Mindketten komoly névnek számítanak a szakmában, de egyiküknek sem szívügye semmilyen formában a magyar válogatott. Egyikük sem fárasztotta magát új játékosok felkutatásával - pedig a magyar válogatottnak most elsősorban a lassan nyugdíjba vonuló Nagy Lászlóék utódait kellene keresnie. És van még egy közös vonásuk: mindketten a csúcson kezdték. Dujshebaevnek a Ciudad Real, Vranjesnek a Flensburg volt edzőként az első csapata. Egyből a felnőtt csapatnál, a félreértések elkerülése végett. Mindketten BL-t nyertek ezzel a klubbal (bár Vranjes az igazi sikert, a bajnoki címet, sosem érte el), de soha egyikük sem dolgozott olyan állománnyal, amely képességeiben a jelenlegi magyar válogatotthoz volna mérhető. Nem csoda, hogy nem is igazán találták meg fonalat. 

Neves külföldi edzők tehát nem hozzák meg a megoldást. Hogy akkor mire volna igazán szükség? Rövid távon a célok újragondolására. Reálisan. Hogy ne nagyon beszéljünk olimpiáról, vagy, ha igen, akkor csak afféle álomról, ami szép lenne, ha összejönne, de igazából nem reális. A nőknél sem, a férfiaknál meg még annyira se. Igazítsuk a taktikát a valós erőviszonyokhoz, koncentráljuk arra, amit meg lehet nyerni. A nőknél ez már megvan, a férfiaknál is vissza lehetne térni a Mocsainál már bevált módszerhez. 

És lehet, hogy erre a feladatra alkalmasabb szakvezetőket is kellene keresni. Pénz lenne rá, adjunk a kluboknak egy kicsivel kevesebbet, és máris meg tudunk fizetni a válogatottakhoz bárkit. Persze, nevetséges lenne a férfiaknál egymás után az ötödik világversenyre az ötödik edzővel menni, de talán előremutatóbb. Végül is eddig is sűrűbben cseréltük a férfiaknál és a nőknél is a kapitányokat, mint mások az alsóneműjüket. Csak a blogunk indulása óta (öt éve) volt már kapitány Mocsai Lajos, Talant Dujshebaev, Xavi Sabaté, +Karl Erik Bøhn, Hajdu János, Németh András, Elek Gábor és Ambros Martín, mielőtt Vranjes ill. Kim Rasmussen átvették volna a válogatottakat. 

Ezek a rövid távú szükségletek. Ezekkel párhuzamosan nekiállhatunk elkerülni a 2020-as évek problémáinak kitermelését. De az már egy másik cikk témája lesz. 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr7013675286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szepipiktor 2018.02.21. 20:44:12

Nagyon, nagyon egyszerű a képlet!
Nem lehet központi utasításokkal, kormányhatározatokkal a versenysportot irányítani!
Egy dolog a hazai szabályozás és egy másik a világszint, a nemzetközi vonal.
Azt hiszi pár döntéshozó, hogyha létrehozunk egy-két nemzetközi szintű klubcsapatot, akkor az majd húzza magával az egész sportágat, de az nem így van.
Most hallom, azon gondolkodnak, hogy korlátozásokat vezetnének be, de ez meg elzavarja a befektetőt, mert a alsóbb szintek, az utánpótlás helyes kezelése meg nem a civil tulajok dolga.
Kicsi ország vagyunk, hagyni kellene végre a versenysportot a maga lábán élni és a többire és az utánpótlásra koncentrálni.
Nem hiszem, hogy van olyan tulajdonos, aki a privát pénzét arra költené, hogy ne sztárokat vegyen, ne nemzetközi szinten akarjon eredményes lenni, hanem a pénztelen kiscsapatokon akarna jótékonykodni.
Kis ország, tanulni kellene például a hokiból. Pár országgal összefogva kiemelni a pár sztárcsapatot és a nemzeti bajnokságot meg levenni a lélegeztetőgépről.

szepipiktor 2018.02.21. 20:44:42

Érdemes írni, ha nem jelenik meg?

Rich.mond 2018.02.21. 21:02:04

@szepipiktor: Jó, de az a cikkből elég világosan kiderül, hogy már a TAO és Orbán előtt kezdődtek a gondok, utánpótlásnevelésben mindenképpen. A Győr és a Veszprém már akkor is mutatóban szerepeltetett magyarokat.

kunzoo 2018.02.21. 21:34:01

Szerintem a mostani globális sport piacon egyn kis ország addig lehet a világ élvonalában bármely sportágban amíg valamelyik nagyhatalom nem veszi komolyan az adott sportágat. Onnantól vége. Pl. a franciák a volt gyarmataikról simán összehoznak egy futballválogatottat. A németek is honosítják a törököket, lengyeleket. Arab országok komplett válogatottakat vásárolnak össze. Ennek fényében kissé túlzónak érzem azt az eredménykényszert ami a magyar játékosok vállát nyomja legyen szó bármely sportágról. A propaganda nyomatja a "sportnemzet" szöveget miközben nálunk nincs is igazi tömegsport. Például az úszóink milyen sikeresek de egy balatoni strandon ezer emberből ha ötöt látok úszni. Nincs igazi tömegbázis, a korfa romlásával szükségszerűen szűkül ez a kis bázis. Emiatt ez egy törvényszerű folyamatnak tűnik. Most már a szakágak egymástól rabolják el a tehetséges "sportos" nebulókat.

flort 2018.02.21. 21:41:39

@Rich.mond: "A Győr és a Veszprém már akkor is mutatóban szerepeltetett magyarokat."

Hát, ez így ebben a formában ... öt éve, 2013-ban:

Fazekas Nándor - Uros Vilovszki - Gulyás Péter - Iváncsik Gergő - Schuch Timuzsun - Iváncsik Tamás - Carlos Ruesga - Momir Ilic - Mocsai Tamás - Nagy László - Iman Jamali - Christian Ugalde - Chema Rodriguez - Mirsad Terzic - Mirko Alilovic - Renato Sulic - Zivan Pesic.

Igazából csak az utóbbi egy-két évben tűnnek el a magyar játékosok, Nagy Laci pl már kifelé megy a sportból, Fazekas, a két Iváncsik, Gulyás, Mocsai (a kicsi) abbahagyta, elment levezetni, ilyesmi.

Most viszont van pénz dögivel, csak játékos nincs hozzá.

Valószínű ugyanez a helyzet a nőknél is, de az egy egészen más sport, csak a pálya méretei azonosak.

et electrix 2018.02.22. 07:01:17

Hát ezt többször el kell olvasni! Nem a kritikus hangvétele miatt, hanem mert ugyanazt az elemzést látom benne, amely egy szót sem ejt a tényleges utánpótlás nevelésről. A jelen állapotot akarja megoldani mindenki, külföldi edzővel, hazaival. A kérdés nem itt dől el, hanem az utánpótlásról való szemléletben annak a menedzselésében. A szakági politikus vezető csak a pénzfejőgép és az azonnali megoldások megfogalmazója (hiszen politikus lévén, nincs ideje hosszútávú gondolatokra, igényre.) Nagyon hiányolom a szakmai országos szintű koncepció megalkotását, amely nem egy Mocsai féle agymenés! Nem állítom, hogy a felsorolt kapitányok között nem voltak szerencsések, akik az adott pillanatnyi játékosállományt ki tudták valahogy használni, de ez kevés, és nem az, amire szükség van. Valamikor régebben ebben a sportágban is kialakult egy teljesítmény-versengés, amely nem csapott át sztárolásba, hanem naponta meg kellett küzdeni a csapaton belüli helyekért. Ezzel szemben ma egy kötelező szerződött fizetéssel előre meghatározott értéket, és nem a teljesítményt díjazzák. Persze ez sem egészen igaz, hiszen a tudásszint valahol benne van a játékos értékében, de valahol ott van, hogy napi dologgá válik, kötelező penzumokkal, és napi robot motiválás nélkül fásultságot hoz. Tehát nem arra kellene koncentrálni országosan, látványsportilag, hogy az adott mérkőzésre kiállítható húsz fős keret (vásárolt légiós és hazai játékosok) adott pillanatban mit produkál, hanem, hogy mi van mögötte? Van-e a csapatba törekvő további játékosok sora, vagy nincs mögöttük senki a holnapért!