Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

32 nagyon szűk esztendő

2018.06.14. 12:26 Nóbádi iz der

Néhány óra múlva Moszkvában az Oroszország-Szaúd-Arábia mérkőzéssel kezdetét veszi a XXI. labdarúgó világbajnokság. Ez lesz sorozatban a nyolcadik, amelyről a magyar labdarúgó-válogatott távolmaradásával tüntet.

750fifakabala.jpg

1986. június 9-én, alig több, mint hat héttel a csernobili katasztrófa után a francia válogatott ellen léptünk pályára utoljára világbajnoki mérkőzésen. 32 évvel később, az ukrán térséghez hasonlóan a magyar labdarúgás is még mindig katasztrófa sújtotta területként tartható számon. Az élet nyomai csak foltokban fedezhetőek fel.

A ma délután kezdődő megmérettetésen több olyan válogatott is részt vesz, amelynek országai az utolsó szereplésünk idején még nem is léteztek. Olyan csapatok is pályára lépnek, akik abban az időben még semmilyen szerepet nem töltöttek be a világ labdarúgásában, sőt, a legnagyobb szégyent jelentette volna akkoriban, ha egy esetleges ellenük való mérkőzésen nem töröljük fel velük magától értetődő természetességgel a gyepet. De ahogy az országhatárok is átrajzolódtak azóta, Liechtenstein, Málta, Feröer, Andorra és Luxemburg után (a teljesség igénye nélkül...) a szégyen fogalmát is többször át kellett értékelnünk.

Már annak eldöntése is komoly kihívást jelent, hogy ki volt az utolsó olyan labdarúgónk, aki egy adott korszak nemzetközi szinten is meghatározó csapatában, alapemberként, rendszeresen pályára lépett. Gera Zoltán ugyan EL-döntőbe jutott a Fulhammel, de az angol csapatot még abban az időben sem lehetett komoly nagycsapatnak nevezni. Dzsudzsák Balázs kiemelkedett ugyan egy ideig a holland bajnokságból, de azért az a PSV sem ért el akkoriban semmilyen kimagasló eredményt az országhatáron túl. Buzsáky Ákos az utolsó olyan magyar nemzetközi kupagyőztesnek mondhatja magát, akinek 1-essel kezdődik a személyi száma, de abban a Portoban ő még jóindulattal is csak kiegészítő embernek számított. Király és Dárdai Herthája, Szabics Stuttgartja, Juhász Anderlechtje, vagy éppen Gulácsi Lipcséje sem nevezhető a korszak sztárcsapatainak, de ők legalább valóban alapemberekké tudtak válni. A többiek viszont egy-két kivételtől eltekintve szóra sem érdemesek, a legtöbbjük még epizódszereplővé sem tudott válni, és kisebb-nagyobb kitérők után végül teljesen elkallódtak. Talán, ha Fehér Miklóssal nem történik az a rettenetes tragédia, vagy ha az egykor szintén Portugáliában játszó Lipcsei nem sérül meg olyan súlyosan, akkor… De hát a sportban sincs HA, ezt is megtanultuk.

Sajnos az edzők terén sem irigylésre méltó a helyzet. Mostanában – a német és osztrák különítménynek köszönhetően – felfedezhető ugyan némi előrelépés, de ehhez is elsősorban arra volt szükség, hogy ezek a fiatalemberek még aktív játékoskoruk elején, idejében kiszakadjanak a magyar közegből. Őket leszámítva azért az sem éppen ma volt, amikor Baróti Lajos 1982-ben eljött a Benficától.

detari.jpg

                                   Az utolsó világbajnoki gólszerzőnk. Elmúlt 55 éves...

 

Hol tartunk most, amikor 32 ország válogatottja éppen a bemutatkozásra készül a világbajnokságon? 

Néhány hónappal ezelőtt kineveztünk egy kedvesnek látszó idős bácsit szövetségi kapitánynak, aki szemmel láthatóan még most sem érti, hogyan is kerülhetett ide. Ezt az utóbbi évek általa felmutatott eredménysora alapján mi sem értjük. A nyilatkozatait sem. Nyilvánvaló, hogy ezekért nem ő a hibás, hanem azok, akik őt idehozták. Láthatóan fogalma sincs az itteni állapotokról és környezetről, de ez sem az ő felelőssége, hiszen ezekkel senki sem tudna azonosulni, aki bármilyen, valamirevaló futballkultúrából érkezett. Ezért hát jobb híján kínjában időt kér, de ezt a magunk részéről már unjuk egy kicsit, hiszen évtizedek óta mást sem teszünk, mint valakinek időt adunk és közben reménykedünk a csodában. Igaz, 2016-ban ebből legalább kaptunk valamennyit (nem is annyira keveset), de ebből már most sem tudunk megélni. Abból pedig végképp nem, hogy volt egyszer egy Aranycsapatunk, és utána még bő egy évtizedig voltak további jelentős eredményeink. Ezek az idők már elmúltak, ettől függetlenül persze kötelességünk emlékezni rájuk és ápolni az emléküket, már csak azért is, mert ők még valóban tudtak valamit. A legnagyobbak közül Bozsik és Tichy (persze nem csak ők) a velük készített interjúkban már a 70-es években felhívták arra a figyelmet, hogy az utánpótlás helyzetével érdemben kell foglalkozni, sürgős ás radikális változtatásokra van szükség, különben hatalmas bajok lesznek. Az idő ebben is őket igazolta.

Örvendetes(?), hogy ennyi stadion és egyéb sportlétesítmény épül, csak sajnos ez önmagában még nem hozza el a színvonal emelkedését. A tucatnyi, fedett és fűtött műfüves pálya és a legmodernebb feltételek nem jelentenek garanciát arra, hogy egy adott labdarúgó majd normálisan el tud végezni egy szögletet, képes lesz egy pontos indításra, vagy megnyer egy párharcot. Azokban az országokban sem jobbak a feltételek (sőt!), amelyeknek a csapatai az utóbbi időben megszégyenítenek bennünket a pályán.

Az sem valószínű, hogy a tehetség hiányában van a probléma. Viszonylag nehezen elképzelhető, hogy ezen a bő kilencvenezer négyzetkilométeren az utóbbi évtizedekben annyira különlegessé vált volna az éghajlat, ami csak azt teszi lehetetlenné, hogy minőségi labdarúgók kerüljenek ki, hiszen eközben számtalan sportágban rendelkezünk világszínvonalú teljesítményekre képes sportolókkal. A mai fiatal tehetségeknek már valóban semmi mással nem kellene foglalkozniuk, mint azzal, hogy kiemelkedő labdarúgókká váljanak. Ehhez ugyanis minden feltétel a rendelkezésükre áll.

De hát akkor mégis mi hiányzik?

Feltételezhetően a megfelelő mentalitás, a szorgalom, a kitartás, az alázat. Ezeken kívül az is, hogy akiknek a fiatalokkal való foglalkozás lenne a feladatuk, azok ezt elhivatottan tegyék, emellett pedig ne szégyelljenek folyamatosan tanulni, képezni magukat. Ne gondolják azt, hogy nekik már a kisujjukban van „A Szakma”. Mostanában valahogy túl sok lett a hivatásos megmondóember, akik számottevő jogalap nélkül is teleturnézzák a különböző főrumokat. Persze vannak közöttük olyanok is, akikre talán érdemes lenne figyelni, bár a keménység, a határozottság, a megalkuvásra való képtelenség, a szókimondás és az érdemi munkára való törekvés olyan tulajdonságok, amelyekkel könnyen falakba lehet ütközni. A labdarúgás szeretetét, az alázatot, a minden áron való győzni akarást pedig eleve nem lehet megtanítani. Akiknek ezek a tulajdonságok nincsenek benne a vérében, azoknak már hiába is minden szó, a langyos középszernél soha sem juthatnak tovább. Persze sokaknak ez a szint is bőven elég, hiszen meg lehet élni belőle.

Olyan szakemberek kellenének, akik valóban azok, és akiket hagynak dolgozni. Akik értenek a feladatukhoz, és azokat küldhetik a pályára (legyen szó bármilyen korosztályról), akiket erre a legalkalmasabbnak találnak. Nem apuka bankkártyája, anyuka bevállalóssága, a játékosügynökök mohósága, vagy bármilyen további anyagi érdekek állítják össze a csapatot. Egy olyan csapatot, amelynek tagjai minden energiájukat arra fordítják, hogy még jobbak legyenek, mert tudják, hogy mindig van hová fejlődni, és ennek később meg is lehet az eredménye. Akik nyerni akarnak, mindig, mindenki ellen és mindenáron. És akkor majd, egyszer, talán, végre elindulhat valami.

Addig viszont marad a langyos víz, a feleslegesen beleölt milliárdok, a kiskirályok hatalma, valamint a fotelben való siránkozás, hogy mennyire elment mellettünk a világ.

Nemsokára kezdődik. 32 éve nélkülünk. Döbbenetes ezt leírni.

 


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr1914047374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.