Furcsa helyzetbe kerültünk az utolsó, Románia elleni mérkőzésünk előtt. Egy magyar-román a körülményektől függetlenül mindig presztízsmeccs. Ugyanakkor már a kezdés előtt eldőlt, hogy a magyar válogatott a csopor harmadik helyét is csak úgy érheti el, ha kétszámjegyű különbséggel nyer, amit senki nem tarthatott reálisnak. Ugyanakkor a csoport negyedik helye még egy vereséggel is elérhető. 

Fotó: ©kolektiff images

Ellenben az ellenfélen kívül, akik az elődöntőbe jutásért játszottak, a norvég és a német válogatott számára is sorsdöntő lehetett a mi mérkőzésünk eredménye, ők tehát akár jobban izgulhattak, mint mi magunk. 

A mérkőzés elejét meg is határozta, hogy Románia mindenképpen az elődöntőbe akart jutni. Bár a támadásaikat nem cifrázták túl, a nagyon statikus magyar védelemmel szemben mindig megtalálták a gólszerzési lehetőséget, és ekkor a kapuban Bíró Blanka sem nagyon találkozott a labdával. A félidő közepére Románia öt góllal vezetett, 11 gólt szerzeztek egy negyedóra alatt, akár egy borzasztó nagy verés képe is megjelenhetett lelki szemeink előtt.

Viszont a román védelemből már ekkor, az első félidő végére elkezdett fogyni a szufla. A magyar válogatott a félidő utolsó tíz percében nyolc gólt szerzett ez tíz perc alatt rengeteg. A két román kapus nem védett semmit, de eleve főként ziccereket lőttünk. A szünetre ledolgoztuk a hátrányunkat, ami nem csak azt jelentette, hogy fordulás után elölről kezdődik minden, de azt is, hogy pszichésen mi vagyunk előnyben. 

Egy EB, a férfiaké is, de a női különösen, egy nagy sakkjátszma. Senki nem képes két és fél hét alatt 6-8 meccset azonos szinten végigjátszani, ráadásul ahogy telnek a fordulók, az ellenfelek egyre jobban megismerik egymást. Románia a csoportkörben zúzott, a teljes mezőny legjobb csapatának tűntek. De egyrészt meccsről meccsre fáradtak, mivel kulcsembereik szinte csere nélkül játszottak; másrészt egyre jobban látszottak a takikai hiányosságaik, úgy védekezésben, mint támadásban. Ezeket a magyar válogatott szakmai stábja is jól elemezte ki, amit láthattunk is a mérkőzésen. Taktikailag ezúttal is sokat építettünk a szélsőinkre, akik most is bemutatták, hogy miért is jó ötlet ez: Lukács Viktória ezúttal sem hibázott és Schatzl Nadine is csak egyet. Lukács az utolsó két meccsen 12/12, ezt nem nagyon lehet már fokozni. 

Az EB-t ráadásul tévébarát módon rendezték, úgy, hogy ne legyenek délutáni meccsek. Ez viszont óhatatlanul aránytalanságokat hozott: a mai mérkőzésre a mieink két napot pihenhettek, a románok egyet sem, ők tegnap is játszottak ugyanilyen kezdéssel. A második félidőre már érezhetően lelassult a játékuk, és ezzel kiszámíthatóbbá is vált. Kiss Éva a magyar kapuban ekkor sorra védte a lövéseiket, volt olyan román támadás, amikor három labdát védett (az első kettő visszapattant a románokhoz). A második félidő közepére ötgólos előnybe kerültünk. 

Ekkor a magyar csapat vagy túlságosan megnyugodott, vagy megijedt egy nagyarányú győzelem lehetőségétől, ezt innét nem tudom megmondani, de az biztos, hogy hirtelen elkezdtünk sokat hibázni, majd a hibák nyomán még bizonytalanabbá válni. Románia támadásban taktikát is változtatott, nem jöttek közel a falhoz, hanem a szaggatottról lődöztek, amit a mi, szigorúan a vonalon maradó védőink csak szemmel követtek. Hat gólt kaptunk nyolc perc alatt, ami akkor is sok volna, ha nem csak egyet lőttünk volna közben. Erre mondják, hogy tipikus női meccs...

Nyolc perc volt hátra, és döntetlen. És ekkor jött a sokk: Cristina Neagu rosszu lépett, kifordult a térde. Valószínűleg elszakadt a keresztszalagja, az viszont egészen biztos, hogy a meccsre visszaállni már nem tudott, hordágyon vitték el (a sérülés még egygólos magyar vezetésnél történt, de nem sokkal utána kiegyenlített Románia). 

A középdöntős csoportunkban a hat csapatból öt külföldi edzőt választott. Az egyedüli válogatott, akik hazai trénerrel jöttek, utolsó helyen végzett a csoportban. 

Az utolsó perceket két tényező határozta meg. Az egyik Neagu kiválása, ki hogyan dolgozza ezt fel? Planéta Szimonettának ráadásul, aki utoljára Neaguhoz ért a sérülése előtt, ezt fejben is fel kellett dolgoznia: megijedt, hogy ő okozta a sérülést (a játékvezetők videón is megnézték, és nem adtak büntetést, én is úgy vélem, Planéta nem felelős a sérülésért). A másik, hogy Romániának egy kétgólos vereség is elég lehetett az elődöntőbe jutáshoz, ezért ők a végjátékban nem mentek rá mindenáron a győzelemre, nem kockáztattak. Edzőjük, Ambros Martín, fel is hívta erre a figyelmüket egy időkérésnél. 

A magyar válogatott az utolsó percekben frissebben játszott, fejben megint jól bírta a szoros végjátékot, és jobban is akart nyerni, aminek meg is lett a jutalma, 31-29-re megvertük Romániát.

A magyar válogatott az EB-t a hetedik helyen zárta. Ezekért a helyekért helyosztókat nem rendeznek, a csapat EB-szereplése tehát végetért. Köszönjük, hogy velünk tartottak, egy, az egész EB-szereplést elemző összefoglalóval szokásaink szerint karácsony után jelentkezünk.