Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

  • Feyyaz: Ez előtt a meccs előtt nyugtatgatták a Vasas drukkerek a győrieket a lelátón: "Nyugi, kár izgulni,... (2019.06.25. 20:43) Időkapszula: NB I. 1982/83 28. forduló
  • Frady Endre: @maribor_: Nem. :) Vagy egyedül vagy Ákos barátommal, aki osztálytársam volt. Általában vele mente... (2019.06.25. 16:14) Időkapszula: NB I. 1982/83 29. forduló
  • Fradista Utazó: @promontor: Igen, egyedül a Brest lóg ki kicsit, amúgy a magyar és a román ezüstérmes nevezését el... (2019.06.21. 12:56) Előléptetés
  • Frady Endre: Hát igen, az ellopott aranycipő... Annak idején ('77-ben?) Váradi Béla is aranycipősnek hitte magá... (2019.06.19. 17:24) Időkapszula: NB I. 1980/81 Záróra 1.
  • Frady Endre: Kint voltam a bajnoki címet véglegesítő meccsen, utána meg bent rohangáltunk a pályán! :) Kár, hog... (2019.06.19. 17:17) Időkapszula: NB I. 1980/81 33. forduló

Facebook oldalunk

Matek-világbajnokság

2019.01.31. 17:00 Fradista Utazó

Kézilabdában az egyes világversenyekre való kijutás lehetőségét sok esetben befolyásolja az előző világversenyen való szereplés. Ezért az érmeken kívül fontos lehet a kvalifikációt érintő helyezések megszerzése is, sőt, azon résztvevő válogatottak számára, amelyeknek a végső győzelemre nincs reális esélyük (és a magyar csapat mindenképpen e körbe tartozik), voltaképpen ez a fő cél, különösen az olimpiák előtti világbajnokságokon. 

vb_ferfi_2019_osszefoglalo_1.jpg

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

A világbajnokság első hét helyezettje egészen biztosan részt vehet majd jövő tavasszal az olimpiai selejtezőn. A kvalifikációs helyek elosztásának nem túl egyszerű, és itt most semmiképpen nem részletezendő mechanizmusa miatt ugyan nem biztosan, de nagyon nagy valószínűséggel a nyolcadik hely is elég lehet.

Közhely, hogy a magyar sport olimpiaközpontú. Azon túl, hogy sok sportágat az átlag magyar sportrajongó négyévente egyszer, pár napig követ, egy olyan sportág, mint a kézilabda megítélését is nagyban befolyásolja, hogy a válogatott kijut-e az ötkarikás játékokra. Ezért a magyar csapat úgy indult neki a 2019-es, Dániában és Németországban megrendezett világbajnokságnak, hogy lehetőleg a hetedik, de a nyolcadik helyezést mindenképpen el kell érni. 

A régi lebonyolításban a legjobb nyolc közé kerülés igen egyszerűen zajlott. A legjobb tizenhattól kezdve egyenes kieséses rendszerben zajlottak a küzdelmek, azaz, ha a nyolcaddöntőt megnyerted, benn vagy, ha elvesztetted, akkor nem. Ez bizonyos értelemben igazságtalan volt, hiszen egyetlen rossz meccsel elúszhatott minden. Ellenben végtelenül tiszta és világos volt. 

Ezt a lebonyolítást azonban megváltoztatták. Senkinek nem hiányzik, hogy sikeres, azaz magas nézettséget és reklámértéket hozó válogatottak a nyolcaddöntőben kiessenek. Ehelyett a csoportokból három-három csapat jut a legjobb tizenkettő közé, ahol két hatcsapatos csoportban zajlik a középdöntő - akivel már a csoportban játszottál, azzal nem kell még egyszer. Aki a hatos csoportokban a negyedik helyre fut be, az lesz a VB-n, a helyosztótól függően, hetedik vagy nyolcadik. A cél tehát a csoport negyedik helye. Csakhogy ehhez már nézegetni kell, a többiek milyen eredményeket játszanak. Különösen is igaz ez, miután kétszer, Argentína és Egyiptom ellen is döntetlent értünk el. Így az értő közönség a teljes világbajnokság alatt, nem a taktikával, a játékosokkal, a mérkőzésekkel foglalkozik, hanem számol. Hogy ha a svédek Norvégia ellen így, és közben Tunézia a dánok ellen amúgy, akkor mi... és ettől kezdve a sport el is veszíti a szépségét, egy nagy matekórává változik az egész VB. 

Rossz hír, hogy a számolgatás nem is ér véget, mert bizonyos feltételek megléte esetén akár a tizedik helyről is kijuthatunk az olimpiai selejtezőbe. Ehhez rengeteg, tőlünk függetlenül játszott mérkőzés eredményének kell stimmelnie, pl. annak, hogy ki nyeri a dél-amerikai bajnokságot. Akik ehhez éreznek elhivatottságot, teleírhatnak még egy kockás füzetet az olimpiai álmaikkal...

Na, de vissza a mieink szerepléséhez. Negyediknek kell lenni a csoportban. Ez egy teljesen reális célkitűzés, már csak azért is, mert igen kedvező a sorsolásunk. Összekerültünk ugyan a három skandináv csapattal, de rajtuk kívül más európaival nem. Azaz belefér (ugye, már megint számolgatunk), hogy tőlük kikapjunk, ha a többi meccset hozzuk. Tehát van a csapat előtt egy világos cél, ami reálisan elérhető. Ezzel nem a levegőben lógunk, mint a legtöbb világversenyen, ahol, valljuk be, tökmindegy szokott lenni, hogy hetedik vagy tizenkettedik lesz a csapat. Van miért küzdeni - és van mit veszíteni.

Ehhez viszont a négy fontos meccsen: Egyiptom, Argentína és Katar, valamint egy középdöntős ellenfél (utólag már tudjuk: Tunézia) ellen nem szabad hibázni. Ehhez képest rögtön az első meccsen, Argentína ellen, döntetlen. Borzasztóan játszott a válogatott, az egy megszerzett pontot is szinte kizárólag két játékos, Lékai Máté és Balogh Zsolt jó egyéni teljesítményének köszönhetjük. Ettől kezdve egyrészt vadul indul a számolgatás, már az első meccs után úgy állunk, hogy mások eredményektől is függhet a sorsunk. Másrészt a csapat teljesítménye ijesztő, a korábban szinte biztosra vett meccsek előtt is aggódunk. A szövetségi kapitányok (öt világversenyen az ötödik és a hatodik) egymással se feltétlenül értenek egyet, Nagy László időnként őket is felülbírálja (a szövetség elnökségi tagjaként, 37 éves a pályafutása legvégén járó játékosként, élő legendaként, megteheti), teljes a káosz. 

Pedig elég gyenge a játékosállományunk ahhoz, hogy igazán jó csapatjátékra legyen szükség a kitűzött cél eléréséhez. Eddig is tudtuk, de ezeken a mérkőzéseken nagyon látványosan derül ki, újra, hogy nagyon rossz a csapat szerkezete, túl sok a specialista. Már eleve árulkodó, hogy Nagytól, Ilyés Ferenctől, a menet közben behívott, a Fradiban inkább már csak kényelmesen levezető Schuch Timuzsintól várjuk a jó szereplést. 

vb_ferfi_2019_osszefoglalo_2.jpg

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Az első sokk azután feloldódott. Tulajdonképpen azt kell mondanunk, a hátralévő mérkőzéseken nagyjából a papírforma érvényesült. Dánia és Norvégia játszották a VB döntőjét, az elődöntőben elég simán verve a francia és a német válogatottat, komoly csoda lett volna, ha bármelyiküket meg tudjuk szorongatni, és nagyjából igaz ugyanez a tavalyi EB-döntős svéd válogatottra is. A svédek és a dánok ellen ráadásul jól is taktikáztunk, egyaránt három-három góllal kaptunk csak ki. Ennek pedig fontos szerepe volt, ill. lehetett volna, mivel Egyiptom ellen döntetlent értünk el, így az afrikaiakkal szemben a gólkülönbség határozta meg a helyezésünket - a három skandináv válogatott mögött a csoport negyedik-ötödik helyéről azaz pont a kritikus helyezésről beszélünk. 

Ma már tudjuk, ezt a versenyfutást elveszítettük, az Egyiptom elleni döntetlen lényegében megpecsételte a sorsunkat - legalábbis átmenetileg egészen biztosan. De azt kell mondanunk, a végül sehová nem számító, a helyezésünket nem befolyásoló argentin meccs kivételével minden mérkőzésen nagyjából a realitást tükrözte az eredmény. Egyiptom ellen vétettünk több hibát is, leginkább, hogy edzőink nem tudták a játékosok számára átadni, hogy hová is kellene lőni az egyiptomi kapusnak, de az a meccs is alapvetően a sérüléseken, legfőképpen Balogh Zsolt hiányán ment el. 

Nem véletlen tehát, hogy a csalódást hozó tizedik hely után a kritikusok nagyon nagy többsége sem a konkrét VB-szereplést, az ott játszott mérkőzéseket cincálta szét, hanem inkább a magyar férfi kézilabda általános állapotát vesézték ki. Pedig lehetne problémákat találni konkrétan a VB kapcsán is. Már eleve a szövetségi kapitány, ill. kapitányok személyében. Látszik, hogy Mocsai Lajos, aki már évek óta igyekszik a saját tanítványát erre a posztra betolni, most úgy gondolta, eljött az ő ideje, de egyben azt is látta, Csoknyai István nem képes a feladatot megoldani, ezért melléraktak valakit, aki ért is hozzá, ez lett Vladan Matić (aki nem ismeri: a szerb szakember hosszú ideje Magyarországon él, játszott is magyar csapatokban, jelenleg is Tatabányán edző, jól is beszél magyarul), Igen, az kiderült, hogy sztáredzők ezzel a válogatottal nem sokat tudnak kezdeni, a magyar edzőknek meg hiányzik a felkészültségük, ráadásul most, az olimpiáról döntő VB előtt a kockázat is túl nagy volt, szóval nem lehetett könnyű edzőt találni a válogatott élére - alkalmasat nem is sikerült.

A keretnél is felmerül, hogy mi lehetett a válogatási szempont? Az utóbbi időszakban több, jórészt délszláv kézilabdázó is felvette a magyar állampolgárságot, többen közülük jelezték, hogy nem idegen számukra a válogatott szereplés gondolata - mégsem kerültek komolyan szóba, pedig, hát, befértek volna. És vajon jutalomutazásként került be Ancsin Gábor, aki amúgy sem válogatott szintű kézilabdázó, és most ráadásul sérült is volt? Az emberben felmerül a gondolat, az edzőhöz hasonlóan itt is az volt a cél, hogy bemutassuk, "igazi" magyar játékosokkal is elérhető a cél. Nos, nem volt elérhető. 

Ha keményen akarok fogalmazni, azt írhatom: a világbajnokság pont azt mutatta meg, hogy a magyar szakma milyen rettenetesen mélyen van - bár pont az ellenkezőjére akarták felhívni a figyelmet. És, bár egyesek szeretnek elmerülni a részletekben, ez a VB legfontosabb tanulsága. 

A magyar válogatott tizedik lett. A reményeinkhez képest csalódás, de összességében egy nagyjából reális szereplés, körülbelül itt van ma a magyar kézilabda helye. Kis szerencsével, kicsivel jobb játékkal, lehetett volna jobb is, Egyiptom ellen egy találaton múlt minden, szóval igen, itt a VB-n is kereshetjük a problémákat, mindazonáltal nagyjából a helyünkön vagyunk. Nem is volna igazán nagy gond ezzel a helyezéssel, ha nem az olimpia múlt volna rajta, ha nem úgy mentünk volna neki az egésznek, hogy kell a nyolcadik hely, és az el is érhető. 

A kudarc után aztán jött a magyarázkodás. Tulajdonképpen minden érintett szereplőtől megtudhattuk, hogy a gyenge eredményért aztán a világon minden és mindenki felelős, csak ő nem. Vladan Matić már-már Ljubomir Vranjes tavalyi ámokfutásához hasonló kifakadása így, ebben a környezetben inkább szánalmas volt, mint tanulságos. Mocsai Lajos is arcpirító módon magyarázta el, hogy nálunk aztán igazán stimmel a képzés, meg a magyaros stílus (más sportágból ismert kifejezések, csak Mocsai-módra, két és fél perces mondatokba öntve), meg minden. 

Pedig most igazából adva volna egy lehetőség. Igaz, négy éve se nagyon használtuk ki. Az olimpia jó eséllyel elúszott, még ha most lesz is, aki leírja, hogy, ha Dél-Amerikában, meg Afrikában, meg jövőre az EB-n, akkor még ki is juthatunk, de ez már a veszett fejsze nyele. A mostani válogatott, ill. inkább mondjuk így, az elmúlt tíz év több meghatározó játékosa búcsút int a válogatottnak, szóval valami újat kell csinálni mindenképpen. Az eredmények várhatóan nem javulni fognak, legalábbis rövid távon nem. Csak kellene egy kis önkritika, minden szinten. Kis magunkba nézés. Kicsit annak végiggondolása, hogy a NEKA célja valóban az-e, hogy Mocsai és családja, valamint hűséges emberei nulla teljesítménnyel keressenek sok pénzt. Lehet, hogy nem is kellene messzire menni, körülnézni, ugyanazon intézmény női ágánál ugyanis ragyogó munka folyik. Valakinek fel kellene mérnie, miért az évekkel ezelőtt visszavonult Iváncsik Gergő neve kerül elő máig a leggyakrabban, ha a válogatott szélsőiről beszélünk. Vajon célszerű-e ma is testsúlykilogrammban gondolkodni? A magyar válogatott volt a legmagasabb a világbajnokság teljes mezőnyében - láttuk, ez mire elég. A kézilabdát a földön játsszák. 

De ezek már a világbajnokságon jócskán túlmutató felvetések. Mégis, fontosak volnának, ha másért nem, hát azért, hogy két év múlva ilyenkor ne maradjon téma nélkül a blog. 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr7214599112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2019.01.31. 20:37:18

"...igen, az kiderült, hogy sztáredzők ezzel a válogatottal nem sokat tudnak kezdeni..."

Szerintem ez nem derült ki.

Felteszem, a "sztáredzők" alatt a Dusebajev, Sabate, Vranjes trió értendő. Nos, mindegyik kapott egy darab világversenyt. A két Eb (Dusebajev és Vranjes) valóban tekinthető kudarcnak (bár hasonló kudarcos Eb szereplésre korábban is volt több példa, magyar edzők alatt, pl. idézhetném éppen Csoknyai első kapitányságát), de ezek az adott edzők első világversenyei voltak, ezek nem bizonyítják azt, hogy hosszabb távon se tudtak volna kezdeni valamit a magyar válogatottal. Vranjes ráadásul rögtön utána hozott egy bravúr play-off-ot Szlovénia ellent, tehát ő "kompenzálta" is a kudarcát, hiszen az "olimpiacentrikus" magyar sportban az ő Eb-jének lényegében egyetlen jelentősége abban állt, hogy megalapozza a mostani vb-re való kijutást. És akkor ott van Sabate, az ő vb-je pedig sikertelennek se mondható.

Szóval szerintem bármelyikük megkaphatta volna a bizalmat a folytatásra. Valahogy úgy, ahogy a nőknél ez Kim Rasmussennek megadatott, pedig az ő első két világversenye se volt valami nagy diadalmenet.

Ez persze részletkérdés, a cikkel egyetértek. Már csak azért is, mert tulajdonképpen pont az derül ki belőle (egyebek mellett), hogy - mivel a "magyar szakma ... mélyen van", valószínűleg jobban jártunk volna egy külföldi szövetsgi kapitánnyal...

Adil86 2019.02.01. 12:03:14

Félek, hogy ez még csak a kezdet. A klubokba áramlik a tao pénz külföldi sztárok veszik el lehetőséget a sztárcsapatoknál. Ami jó a klubnak, nem biztos hogy jó a válogatottnak. Pl. férfi mezőny Szeged 26-os keret 15 külföldi, Veszprém 53-as keret 20 külföldi, de a többi csapatban is 5-6 külföldi van. Nőknél is hasonló a helyezett és az utánpótlás sem remekel.