Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

Időkapszula: NB I. 1983/84 25. forduló

2021.01.22. 12:32 maribor_

1984. május 5-6., a hónap első hétvégéje

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_headlines_majus_1.jpgHagyományosan a Felvonulási téren rendezték meg a fővárosi dolgozók május 1-i demonstrációját

Lássuk először a hét legfontosabb közéleti és külpolitikai eseményeit.

április 30.

A 40. szabad május elseje ünnepének előestéjén Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára rádió- és tévébeszédet mondott. Bevezetőben a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság kormánya és a Szakszervezetek Országos Tanácsa nevében köszöntötte hazánk minden dolgozóját, állampolgárát. A SZOT főtitkára ezután szólt a felszabadulás óta eltelt idő eredményeiről. Sikereinkről, amelyeket népünk saját szorgalmával, tudásával, munkájával és tehetségével ért el. Hangoztatta, ebben nagy támaszt jelentett az, hogy a szocialista országok családjába tartozunk. Szólt a jelen gondjairól és a fejlődés, az előrelépés további útjáról, amelyet a párt Központi Bizottságának legutóbbi ülése meghatározott. Csak a munka, a jól végzett, a fegyelmezett, a szorgalmasabb, találékonyabb munka lehet a jövőben is a fejlődés biztosítéka, forrása - hangoztatta ünnepi beszédében Méhes Lajos.

A Szovjetunióban visszakapja párttagságát a 94 éves Vjacseszlav Molotov volt szovjet külügyminiszter, az 1920-as évek elejétől Sztálin közvetlen munkatársa. Legnagyobb bűne is ez volt.

A ciprusi kormány kérésére várhatólag csütörtökön összeül a Biztonsági Tanács a szigetországban kialakult helyzet megvitatására. Kiprianu ciprusi elnök azt szeretné elérni, hogy a BT rendeljen el világméretű szankciókat Törökország ellen.

A Kelet-Bejrútban létesített izraeli összekötő iroda három diplomatáját letartóztatták Libanon északi részén, Tripolitól negyven kilométerre - közölte az izraeli külügyminisztérium szóvivője. Az izraeli rádió szerint a három személy a Szlimán Franzsije vezette keresztény milíciák ellenőrizte területre tévedt, és ekkor tartóztatták le őket. A Reuter brit hírszolgálati iroda jelentéséből viszont az tűnik ki, hogy a szóban forgó izraeli diplomaták szíriai ellenőrzés alatt álló területre tévedtek. Az összekötő irodát a Libanon ellen 1982 júniusában végrehajtott izraeli agresszió után állították fel a főváros keleti szektorában. Az izraeli-libanoni megállapodás idén márciusban történt felmondása után az iroda tovább működött ugyan, de feladatkörét nem határozták meg. Egy damaszkuszi; katonai szóvivő megerősítette, hogy a Libanonban állomásozó szíriai csapatok ejtették foglyul a három izraelit, akik behatoltak a szíriai ellenőrzés alatt álló területre. 

Izrael a libanoni kormányt tette felelőssé az Észak-Libanonban „eltévedt” izraeli diplomaták sorsáért Mose Arensz izraeli hadügyminiszter azt állította, hogy a három izraelit az őket foglyul ejtő libanoni katonák adták át a szíriai csapatoknak. Az izraeli kormány nagy diplomáciai erőfeszítésekbe kezdett az összekötő iroda fogságba esett munkatársainak kiszabadítása érdekében; a tel-avivi külügyminisztérium segítségért fordult az Egyesült Államokhoz és Franciaországhoz, a libanoni kormányt pedig együttműködésre kérte fel.

Rögtönítélő bíróságok alakultak Szudánban a rendkívüli állapot vasárnapi bevezetése után. Az intézkedést „a külső és belső ellenséges tevékenység megélénkülésével” indokolták Kartúmban.

Pattanásig feszült a polgárháborús helyzet a közép-afrikai Csádban. Abdul Hamid Bakkush, Líbia miniszterelnöke felajánlotta, kivonják szárazföldi csapataikat, ha Franciaország is felszámolja az idegenlégiós alakulatait. Míg Líbia a lázadókat támogatja, addig a franciák érdeke a jelenlegi helyzet fenntartása.

Heves tüzérségi előkészítés után a kínai 40. hadosztály három ezrede gyalogsági támadást indított a vietnami Vi Xuyen járásban három, katonai szempontból jelentős magaslat ellen. A kínai gyalogság akcióját, csakúgy, mint a korábban végrehajtott előző kettőt, Pekingben önvédelemnek állítják be, fenyegetőnek minősítve a vietnami csapategységek magatartását. A vietnami hadsereg és a népi milícia egységei visszaverték a támadást. A Nhan Dan, a Vietnami KP központi lapja kommentárjában teljesen alaptalannak minősíti az önvédelemre való kínai hivatkozást. Vietnam népének nem érdeke és nem szándéka, hogy fenyegesse Kínát - hangsúlyozza a lap, hozzátéve, hogy ezután is visszavernek minden provokációt, amelyek következményeiért Pekinget terheli a felelősség.

A vietnami külügyminisztérium nyilatkozatban ítélte el a kínai fegyveres erők által a határvidéken elkövetett provokációkat. A kínai fegyveres erők akcióikkal durván megsértették Vietnam szuverenitását és területi épségét - mutat rá a nyilatkozat. Peking ily módon kívánja támogatni a Thaiföldön tevékenykedő Pol Pot-ista és más khmer ellenforradalmi csoportokat, meg akarja torpedózni a délkelet-ázsiai országoknak arra irányuló törekvéseit, hogy baráti kapcsolatokat létesítsenek Vietnammal. A nyilatkozat követeli a kínai határprovokációk haladéktalan megszüntetését.

Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke Pekingben kifejtette a nukleáris leszereléssel kapcsolatos amerikai álláspontot. A kínai vezetők azt szeretnék, ha a Szovjetunió és az Egyesült Államok felújítaná tárgyalásait, s mihamarabb megállapodást érne el. A Peking és Washington közötti ellentétek számbavételékor az Új-Kína rámutatott: Kína reméli, hogy az Egyesült Államok abbahagyja Izrael terjeszkedő és agresszív politikájának támogatását, felújítja a párbeszédet az arab államokkal és kapcsolatot alakít ki a PFSZ-szel. Kína ismét sürgette, hogy az USA ne avatkozzon be a közép-amerikai országok belügyeibe. A kétoldalú kérdések megvitatásakor a kínai vezetők világossá tették, hogy a kínai-amerikai viszony erősödésének legfőbb akadálya továbbra is a tajvani kérdés. Mindezek után mégis „jelentős előrelépésnek” minősítették a látogatást, és annak az ígéretnek a megismétlését, hogy amerikai részről tartani fogják magukat a kínai-amerikai közös közleményekhez.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_ronald_reagan_vu_hszue_csien.jpgRonald Reagan a pekingi repülőtéren, háttérben Vu Hszüe-csien kínai külügyminiszter

Durva provokációt követtek el Sz. M. Kozlov szovjet állampolgár ellen a washingtoni Dulles repülőtéren. Kozlovot - aki egy csereegyezmény alapján tanulmányúton volt az Egyesült Államokban - a repülőtéren zsarolással és erőszakkal megakadályozták abban, hogy visszatérjen a Szovjetunióba. A Szovjetunió külügyminisztériumának nyilatkozata hangsúlyozza: az amerikai fél jól tudja, hogy Kozlov a hivatalos megállapodás alapján tudományos kutatómunkára utazott az Egyesült Államokba. Az is ismeretes, hogy egészségi állapota miatt még a tanulmányút idejének lejárta előtt vissza kellett volna térnie hazájába. A repülőtérről Kozlov kénytelen volt visszatérni a szovjet nagykövetség épületébe. A szovjet külügyminisztérium határozottan tiltakozott a szovjet állampolgár elleni durva és önkényes eljárás miatt, és követelte, hogy Sz. M. Kozlovnak tegyék lehetővé azonnali és akadálytalan hazatérését, és vessenek véget az Egyesült Államokban tartózkodó szovjet állampolgárokat körülvevő tűrhetetlen légkörnek

Az amerikai mozik bemutatják az Indiana Jones és a végzet temploma című amerikai akció-kalandfilmet.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_harrison_ford_indiana_jones.jpgIndiana Jones, azaz Harrison Ford

A hetedik filmjét rendező Steven Spielberg kezei által, Harrison Ford főszereplésével visszatér a vászonra Az elveszett frigyláda fosztogatóiban megismert régészprofesszor, Indiana Jones, akinek ázsiai kalandjai ezúttal 1935-ben, egy évvel a frigyláda eseményei előtt játszódnak. A George Lucas ötletéből készült forgatókönyv témái között szerepel a gyermekrabszolgaság és a pusztító kultusz-szertartások, amik sötétebb hangvételűvé teszik az 1981-es első résznél. A munkacím is ezt támasztja alá: Indiana Jones és a halál temploma. Mindez az amerikai korhatár-besorolási rendszer megújításához vezetett: A végzet temploma és a szintén abban az évben készült Szörnyecskék ijesztő jelenetei miatt hozták létre a PG-13-as, vagyis 13 éven aluliaknak felnőtt kísérettel ajánlott kategóriát. A film, akárcsak a frigyláda, elnyerte a legjobb vizuális effektusokért járó Oscar-díjat. Bemutatójakor az első héten 25,3 millió dollárral nyitott, ami akkor rekordösszegnek számított, és az év harmadik legnézettebb filmjévé válva a Beverly Hills-i zsaru és a Szellemirtók mögött. A filmet végül nálunk 1986 nyarán mutatták be.

május 1.

Hagyományosan a Felvonulási téren rendezték meg a fővárosi dolgozók május 1-i demonstrációját. Tíz óra előtt néhány perccel gongszó csendült; egy pillanatra az egész tér elcsendesedett, csak a környező házak homlokzatát elborító vörös és nemzetiszínű drapériát, a proletár internacionalizmust, a pártot éltető, a mind eredményesebb gazdasági munkára buzdító és a békét követelő transzparenseket mozgatta a szél. Újabb gongszó, és egy másodperc alatt megelevenedett a kép - úttörők százai futottak keresztül a Dózsa György úton, hogy vidám szóval, friss virággal köszöntsék a tribünökön helyet foglaló közéleti személyiségeket: a párt vezetőit, a kormány tagjait, a társadalmi és a tömegszervezetek képviselőit, s a munkásmozgalom veteránjait, a termelésben élenjáró szocialista brigádok, munkáskollektívák tagjait, az ünnepre hazánkba érkezett külföldi szakszervezeti delegációkat.

A vörös nyakkendősök egy csapata a Népköztársaság címerével ékesített központi díszemelvényhez szaladt, amelyen ott volt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke; Aczél György, Benke Valéria, Gáspár Sándor, Havasi Ferenc, Korom Mihály, Maróthy László, Méhes Lajos, Németh Károly és Sarlós István, a Politikai Bizottság tagjai; Gyenes András, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke. Amikor az úttörők átnyújtották nekik csokraikat, éppen tíz óra volt. Fanfár harsant, jelezve: megkezdődött a budapesti dolgozók május 1-i felvonulása.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_majus_1_losonczi_pal_kadar_janos_lazar_gyorgy.jpgLosonczi Pál, Kádár János és Lázár György a dísztribünön

A fanfárok újabb hangjaira megindult a nyitó élőkép: sok száz zászlós fiataltól övezve a tér közepén álló, szépen díszített kocsi árbocának tetejére felvonták a munkásmozgalom vörös lobogóját. Az árbocról nemzetiszínű szalagok bomlottak szét, a Gorkij fasor torkolatából pedig a Magyar Népköztársaság hatalmas címere bukkant elő, hogy teljessé váljék a kép, a szimbólum: a világ dolgozóinak nemzetközi ünnepét itt és most - hazánk köszönti.

Betűk alkotta sor indult meg ekkor az Ajtósi Dürer sor felől. A Világ proletárjai, egyesüljetek! másfél évszázados jelszavának egyetemességét fejezte ki a legendás és lelkesítő mondatot követő tömör tömb, a nemzeteké, amelyben 1100 ifjú vitte földünk csaknem másfél száz államának zászlóit. Újabb ötszáz fiatal alkotta azt az egységet, amely kék zászlók erdejével a békét szimbolizálta. Sok száz fiú és lány ért ezután a tribünök elé, színes kendőket lobogtatva vidám hangulatot idéztek. A zárótömb az Éljen az MSZMP! jelszót tette szemléletessé Marx, Engels és Lenin portrézászlóival s a tribünök előtt elhaladó feldíszített kocsival; rajta vörös csillag, körötte piros-fehér-zöld színű zászlók, mögötte vörös lobogók százai - ezzel ért véget a hatezer fővárosi fiatal alkotta nyitókép.

Az impozáns tömegdemonstráció újabb részének kezdetét ismét a tér egész szélességét átívelő felirat jelezte: Előre az 1984. évi népgazdasági terv sikeres megvalósításáért! Mögötte már a dolgozók menete következett, azoké, akiknek mindennapi munkája a biztosíték a jelszóban kifejezett, eltökélt szándék maradéktalan valóra váltására. A kilenc oszlopban sok ezer zászlóval, színes virággal, léggömbbel, kendővel, transzparenssel vonulók élén a városrészek vezetői haladták. Egymás mellett érkeztek a tribünök elé Angyalföld és Újpest, Kőbánya és Józsefváros, Óbuda és Ferencváros, a Belváros, a II. kerület s az Erzsébetváros dolgozói, lakói, majd mögöttük a zuglóiak, a terézvárosiak, a XI., a XX. és a XXI. kerületiek. A feliratok, jelszavak, a kerületek legjellemzőbb vonásait bemutató modellek, az üzemek, termékeik makettjei mind azt jelezték: a főváros dolgozói cselekvő részt kémek és vállalnak a párt XII. kongresszusa, a VI. ötéves és az idei népgazdasági terv céljainak megvalósításából.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_majus_1_felvonulas.jpgMegindul a fővárosiak felvonulása

A felvonuló 14 kerület oszlopait azoknak az üzemeknek, vállalatoknak, szövetkezeteknek, intézményeknek a képviselői vezették, amelyek az elmúlt időszakban, a nehezebb gazdasági körülmények között is jó eredményeket értek el. A XIII. kerületiek például a Medicor Művek munkatársainak menetével indultak. A nagyvállalat most nyerte el az idén először adományozott, Nemzetközi munkaverseny élenjáró vállalata címet. Ugyancsak ebben az évben ítélték először oda a Nemzetközi munkaverseny élenjáró szövetkezete címet, mások között a Híradástechnika Szövetkezetnek is.

A nagyobb és kisebb termelővállalatok, szövetkezetek dolgozói mellett ott vonultak a tömegben a kül- és a belkereskedők, az egészségügyiek, a pedagógusok, továbbá a közművek dolgozói. A menetben haladtak a vasutasok és a tudományos kutatók, a katonák és munkásőrök, a távközlés és a különböző szolgáltatások dolgozói, kisiskolások és egyetemisták, főiskolások, közöttük a hazánkban tanuló külföldi diákok megannyi képviselője.

A felvonuló, csaknem negyedmillió budapesti - a feliratok, transzparensek tanúsága szerint - demonstrációjával is arra hívta fel a világ figyelmét: Magyarország szocialista társadalma épül, fejlődik, ám ahhoz, hogy a jövőben is így legyen, békére, tartós biztonságra van szükség. Ezt mindenekelőtt a közép-hatótávolságú amerikai rakéták nyugat-európai telepítésének megszüntetése, a fegyverkezési hajsza megállítása, a leszerelés szolgálhatja. A budapesti felvonulás ezt a békevágyat sugározta.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_majus_1_felvonulas_budapest.jpgA budapesti dolgozók felvonulása

A záróképben ifjak újabb serege csatlakozott a többiekhez: félkörbe sorakozott 800 leány, kezükben kék kendőket lengetve és mintegy átkarolva azokat, akik vörös csillagot formáltak, közepén magasodó vörös lobogóval. A csillag körül megannyi állam zászlaja, sok száz májusfa bomlott ki; a fiatalok az Éljen a párt! feliratot formálták a Felvonulási tér betonján, miközben felcsendültek az Internacionálé hangjai.

Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Méhes Lajos, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára a Felvonulási téren találkozott a Szakszervezeti Világszövetség képviselőivel és azokkal a külföldi szakszervezeti vezetőkkel, akik részt vettek a budapesti dolgozók május 1-i ünnepségén. A Központi Bizottság első titkára köszöntötte a vendégeket és mindazokat a népeket, haladó mozgalmakat, amelyeket képviselnek. Kádár János szólt arról, hogy a magyar nép a nemzetközi szolidaritás e nagy ünnepén hitet tesz céljai mellett. Mint mondta: - Mi a békéért harcolunk, a népek szabad fejlődéséért, a társadalmi haladásért, a szocializmusért. Szolidaritást tanúsítunk minden haladó emberrel a világon, éljen bármely földrészen.

Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára a budapesti dolgozók május 1-i felvonulásán nyilatkozatot adott a televíziónak és a rádiónak.

Zenés őrségváltás volt délben a Kossuth Lajos téren, a Magyar Népköztársaság állami lobogója előtt, amely a munkásosztály nemzetközi ünnepének tiszteletére leng a zászlórúdon. A Magyar Néphadsereg Központi Zenekarának indulójára díszlépésben vonult fel az őrség, majd a katonai tiszteletadás után az őrségparancsnak fogadta a jelentést, s lezajlott a helycsere. Az alakulat rövid parádéját követően a zenekar térzenét adott az érdeklődőknek.

Ünnepeltek az ország minden városában, a nagyobb településeken és a kis falvakban: a munkásmozgalom vörös zászlaja, nemzeti lobogók, felpántlikázott májusfák alatt vonultak az utcákon az üzemek, a gazdaságok, az intézmények dolgozói. Fiatalok és idősebbek nagygyűléseken, munkásparaszt találkozókon köszöntötték május elsejét. A rossz idő ellenére sokan vettek részt a majálisokon, több településen tábortüzekkel, fáklyásmenettel színesítették az ünnepi megemlékezést.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_majus_1_szombathely.jpgA szombathelyi díszemelvényről a megye párt, tanácsi és tömegszervezeti vezetői, a veteránok és a kitüntetett üzemek képviselői köszöntötték a felvonulókat

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_majus_1_sarvar.jpgSárváron Varga György, a Rába MVG sárvári gyárának igazgatója köszöntötte a május elsejei ünnepség résztvevőit

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_majus_1_kormend.jpgKörmenden is sok kedves meglepetést és örömet szereztek a felvonulók

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_majus_1_zalaegerszeg.jpgA Magyar Hűtőipar zalaegerszegi gyárának dolgozói teherautóra szerelt emblémával, s a kocsin gyártmány-bemutatóval vettek részt a felvonuláson. Képünkön éppen a tribün előtt halad el menetük

A Bács-Kiskun megyei központi ünnepségen, Kecskeméten, Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára mondott beszédet. Méltatta a nemzetközi munkásosztály egyetemes ünnepének jelentőségét, azt a harcot, amelyet a dolgozók a társadalmi haladásért vívnak a világ legkülönbözőbb országaiban. A Központi Bizottság legutóbbi üléséről szólva kiemelte: vívmányaink megőrzése, terveink megvalósítása megköveteli a népgazdaság teljesítőképességének fokozását, gazdasági adottságaink és a szocializmusban rejlő lehetőségek maximális kiaknázását. Nemzetközi kérdésekről szólva hangsúlyozta hazánk és szövetségeseink érdekeltségét a feszültség enyhítésében, a kedvezőbb nemzetközi légkör helyreállításában, s aláhúzta a szocialista országok erre irányuló kezdeményezéseinek jelentőségét.

A győri május elsejei ünnepségek központja a Rába ETO stadionja volt. A 20 ezer dolgozó nagygyűlését sportbemutatók, kulturális műsorok követték. 

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_majus_1_gyor.jpgA megye és Győr város párt-, állami és társadalmi szerveinek vezetői a stadionba tartó menet élén

Sopronban, a római kori hangulatot árasztó dombi amfiteátrumban rendeztek nagygyűlést, amelynek szónoka Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára volt.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_majus_1_sopron_pozsgay_imre.jpgA soproni nagygyűlésen Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára mondott ünnepi beszédet

Szolnokon a Kossuth téri ünnepi nagygyűlésen Baranyai Tibor, az MSZMP KB osztályvezetője mondott ünnepi beszédet. Ezután a dolgozók a tiszaligeti üdülő- és kultúrparkba, az egész napos majális színhelyére vonultak. Törökszentmiklóson, a város főterén rendezett nagygyűlésen Péter János, az országgyűlés alelnöke köszöntötte május elsejét.

Sok kulturális program, szórakoztató műsor és sportrendezvény közül választhattak a budapestiek; szinte minden kerületben több helyszínen peregtek a műsorok. A tabáni LGT-koncertre, valamint a hűvösvölgyi szabadidő-központ programjaira látogattak el a legtöbben.

A május elsején felvonulók tízezreit - a seregszemle befejeztével - a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának immár hagyományos városligeti majálisa várta. A hatalmas gyepszőnyegen négy színpadon egyidejűleg zajlottak a különböző programok, zenés-táncos műsorok, bűvészbemutatók, koncertek, gyermekkarnevál, sakkszimultán, ökölvívó- és karatebemutató váltották egymást.

Különösen sokakat vonzott a Népszabadság délutáni politikai fóruma, amelynek vendégei - Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese, dr. Medve László egészségügyi államtitkár, Andrikó Miklós belkereskedelmi államtitkár, Buda István államtitkár, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke, Szikszay Béla, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökhelyettese, Stadinger István, a fővárosi tanács elnökhelyettese, valamint Berecz János, a Népszabadság főszerkesztője és a lap több vezető munkatársa válaszolt sokakat érdeklő társadalompolitikai, gazdasági, kulturális, bel- és külpolitikai kérdésekre. Az érdeklődésre jellemző, hogy a szemerkélő esőben is sok százan hallgatták a válaszokat.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_majus_1_nepszabadsag_forum.jpgA Népszabadság fóruma a Városligetben

A moszkvai Vörös téren, a Lenin-mauzóleum mellvédjéről Konsztantyin Csernyenko, valamint a Szovjetunió más párt- és állami vezetői köszöntötték a felvonulók sok tízezres tömegét május 1-én, a munka nemzetközi ünnepén. A színpompás, vidám hangulatú felvonulás pontban tíz órakor kezdődött meleg, napsütéses időben. A felvonulók éltették a Szovjetunió kül- és belpolitikáját, gazdasági eredményeit, a békét, a békés alkotó munkát, a népek barátságát es együttműködését, valamint a világ más országainak munkásosztályával vállalt szolidaritást. A szovjet televízió két fő csatornáján helyszíni közvetítést adott a Vörös térről; az idei ünnep újdonsága volt, hogy a televízió segítségével a Szaljut-7 űrállomás személyzete: Leonyid Kizim, Vlagyimir Szolovjov és Oleg Atykov is köszöntötte a felvonulókat, az egész szovjet népet.

A Német Demokratikus Köztársaság megalakulása 35. évfordulójának jegyében köszöntötték az idén milliók tömegfelvonulásokon május elsejét. A berlini központi ünnepségen százezrek vonultak el a díszemelvény előtt, ahonnan az ország párt- és állami vezetői üdvözölték a tömegtüntetés részvevőit, élükön Erich Honeckerrel. Harry Tisch, a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség (FDGB) elnöke ünnepi beszédében méltatta az NDK békepolitikáját. - Minél erősebb a szocializmus, annál biztosabb a béke - mondotta.

Bulgáriában ünnepi felvonulásokon, vidám majálisokon ünnepelték május elsejét. A szófiai dolgozók hagyományos ünnepi felvonulására ezúttal is a bolgár főváros központjában, a Szeptember 9-e téren került sor. A Dimitrov-mauzóleum mellvédjén Todor Zsivkovval az élen ott voltak a bolgár párt és állam vezetői.

Több mint nyolcmillió ember vett részt a május elsejéi felvonulásokon, népünnepélyeken Lengyelország városaiban és falvaiban. Varsóban öt óra hosszat tartott a felvonulás. A fővárosi ünnepségek a Grzybowski téren, a forradalmi munkásmozgalom nagy hagyományait hordozó helyen kezdődtek, ahol Wojciech Jaruzelski mondott beszédet. A LEMP PB ülésén pozitívan értékelte a dolgozók tömeges részvételét a felvonulásokon. A május elsejei ünnepségek sikere bizonyítja, hogy a szocialistaellenes csoportok nem képesek befolyásolni a közvéleményt. Mint tudósítónk jelentette, kudarcot vallott a bojkottfelhívás, az ellenmenetekre való ösztönzés, az a terv, hogy megzavarják a felvonulásokat. Mindössze néhány helyen került sor kisebb incidensekre.

Százezrek vettek részt Prágában a hagyományos felvonuláson. Gustáv Husák köszöntötte a csehszlovák fővárosban és az ország más városaiban szervezett május 1-i felvonulás sokmilliónyi részvevőjét. A nemzetközi helyzetről szólva megállapította, hogy az imperializmus szélsőséges erőinek az erőegyensúly megbontására, világuralmi tervek megvalósítására irányuló politikáját elutasítják a széles néptömegek és a tőkés országok reálisan gondolkodó tényezői is.

Bukarestben, a Sport- és Kultúrpalotában nagygyűlést tartottak május elseje alkalmából az RKP bukaresti pártbizottságának szervezésében. Megjelentek a román párt- és állami élet vezetői, élükön Nicolae Ceausescuval.

A mongol fővárosban a munkásosztály, a dolgozó parasztság és az értelmiség képviselői a Szühebátor téren megrendezett ünnepi felvonuláson fejezték ki szolidaritásukat a világ munkásaival. A központi emelvényről Jumdzságijn Cedenbal, valamint a mongol párt- és állami vezetés többi tagjai üdvözölték a felvonulás részvevőit.

Ünnepi nagygyűlést tartottak Hanoiban május elseje és Dél-Vietnam teljes felszabadításának kilencedik évfordulója tiszteletére. Az eseményen jelen volt Le Duan, a Vietnami Kommunista Párt KB főtitkára és sok más vezető személyiség is.

A Laoszi Népi Forradalmi Párt és a kormány vezetőinek jelenlétében tízezren vettek részt a vientiane-i nagygyűlésen. A nemzeti újjászületés és a kambodzsai forradalom vívmányainak megvédése jegyében ünnepelték meg a munkásszolidaritás nemzetközi ünnepét Kambodzsában.

Belgrádban május elseje alkalmából a JKSZ Központi Bizottsága, a társadalmi és a politikai szervezetek a népek és a jugoszláviai nemzetiségek közötti barátság és egység erősítésére szólították fel a dolgozókat. Az internacionalista segítségnyújtás további vállalását, az ország védelmére tett erőfeszítések fokozását és a termelőmunka hatékonyságának növelését hangsúlyozták a kubai május elseje központi jelszavai. Több mint félmillió ember vett részt a havannai felvonuláson.

Daniel Ortega és a Sandinista Front más vezetői haladtak a nicaraguai Chinandega városban megtartott május elsejei felvonulás élén.

Színes majálissal, ünnepi műsorokkal, felvonulás nélkül ünnepelték meg ismét a fellobogózott Pekingben és szerte Kínában május elsejét. Tizenhárom év szünet után felújították az esti tűzijátékot.

Május elsejei felvonulások, tüntetések voltak számos tőkés országban is. A Német Szövetségi Köztársaságban a mintegy két és negyedmilliós munkanélküliség és ezzel összefüggésben a heti munkaidő csökkentésének kérdése állt a május 1-i megmozdulások és viták középpontjában. A Szociáldemokrata Párt nevében Willy Brandt és Hans-Jochen Vogel támogatásukról biztosították a szakszervezetek célkitűzéseit és szorgalmazták a heti munkaidő fokozatos leszállítását. Brandt és Vogel egyúttal sürgették a fegyverkezési verseny befejezését és az amerikai rakéták további telepítésének leállítását Nyugat-Európában.

A szokatlanul hideg idő ellenére idén is sok tízezer bécsi vett részt az osztrák fővárosban a májusi demonstrációkon. Anton Benya, a szakszervezeti szövetség elnöke, majd Fred Sinowatz kancellár beszélt a felvonulók előtt. A szocialisták után - a kialakult szokásnak megfelelően - a bécsi kommunisták vonultak fel a Ringen a parlament előtt. Az osztrák főváros 22 kerületének kommunistái, a párt különböző rétegszervezeteinek képviselői lelkes, színes menetben haladtak el a tribün előtt.

Franciaországban is országszerte megünnepelték május elsejét. Párizsban és a nagyobb vidéki városokban délután számos felvonulást és gyűlést rendeztek. Az egyes szakszervezeti szövetségek azonban a legtöbb helyen, így Párizsban is, külön-külön rendezték a felvonulásokat, egységes megmozdulásra csak Lotaringiában került sor, ahol több városban a szakszervezetek közös felvonulásokat és gyűléseket rendeztek. Párizsban - jelentette tudósítónk - Henri Krasucki, a CGT főtitkára, beszédében a dolgozók egységes fellépésének szükségességét hangsúlyozta a munkahelyek és a vásárlóerő védelmében.

Olaszország minden nagyobb városában és helységében a munkások felvonulásokkal és tömeggyűlésekkel ünnepelték május 1-ét, azonban a három legnagyobb olasz szakszervezet többnyire külön-külön rendezte meg az ünnepségeket. A kommunista többségű CGIL szakszervezet nevében Luciano Lama főtitkár a Nápolyban megtartott nagygyűlésen a munkásokat egységre és összefogásra szólította fel. Ennek ellenére több helyütt összecsapások és verekedések voltak a különböző politikai álláspontú tüntetők között.

A Martens-kormány gazdasági politikája elleni tiltakozás jegyében zajlottak Belgiumban a május 1-i ünnepségek. A szakszervezetek és a baloldali pártok felvonulásokat, gyűléseket rendezték minden nagyobb városban.

A spanyol dolgozók megosztottan ünnepelték május 1-ét, miután a két nagy szakszervezet külön-külön szervezett felvonulást. Madridban a Munkásbizottságok felhívására - az esős időjárás ellenére - kétszázezren vonultak a Retiro parkhoz. A menet élén Marcelino Camacho, a Munkásbizottságok, valamint Geraldo Iglesias, a kommunista párt főtitkára haladt. „Spanyolország lépjen ki a NATO-ból, munkás és emberibb életet követelünk’’ - hirdették a transzparensek.

Lisszabonban kiállítás nyílt, amely a fasiszta diktatúra megbuktatását követő, tíz évvel ezelőtti első szabad portugáliai május elsejének állít emléket. Portóban, a második legnagyobb portugáliai városban, koszorúzási ünnepséget rendeztek annak a két fiatal munkásnak az emlékére, aki három évvel ezelőtt vesztette életét egy május elsejei tüntetés során.

Nagy-Britanniában a sztrájkoló bányászokkal vállalt szolidaritás jegyében rendeztek felvonulást és nagygyűlést.

A korábbi éveknél nagyobb szabású megmozdulások jellemezték május elseje megünneplését Latin-Amerikában. A katonai rendszer elleni tömegtüntetéssel emlékeztek meg Chilében a munka ünnepéről. Santiagóban 250 ezren vették részt a tíz év óta először engedélyezett felvonuláson.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_santiagoi_tuntetes.jpgTüntetés Santiagóban

Japánban mintegy 4 millió munkás ünnepelt. A legnagyobb szakszervezeti központok, köztük a Japán Szakszervezeti Főtanács, a Szohio felhívására az ország megyéiben nagygyűlésekre került sor. A részvevők nyilatkozatban szólították fel a kormányt arra, hogy május elsejét nyilvánítsa nemzeti ünneppé.

Andrej Szaharov szovjet ellenzéki, Nobel-díjas magfizikus éhségsztrájkba kezd, hogy kikényszerítse, a hatóságok engedélyezzék feleségének Nyugatra utazását orvosi kezelés céljából.

Az 1921-ben született Szaharov a háború után Igor Tamm laboratóriumában kezdett dolgozni. Az 1940-es évek második felében a hidrogénbomba előállításán dolgozott. A bomba 1953-ban készült el; Szaharovot még ebben az évben beválasztották a Tudományos Akadémiába. 32 évesen ő volt a legfiatalabb tag az akadémia történetében. Szaharov már 1951-ben támogatta a politikai elnyomás áldozatait: egy zsidó matematikust bevett a hidrogénbomba-programba. 1958-ban kiadott két cikket a nukleáris robbanás hatásairól. 1968-ban a New York Times-ban publikált egy esszét Megjegyzések a békéről, a békés együttélésről és a szellemi szabadságról címmel. Ezzel "tettem egy határozott lépést", írta memoárjaiban, "hogy disszidens legyek.". Az esszében a fegyverek leszerelése és a Nyugattal való együttműködés mellett foglalt állást. Első felesége nemsokára meghalt, és Szaharov visszatért Moszkvába fizikát tanítani. 1970-ben lett a szerveződő emberi jogi mozgalom tagja. Cikkekben, petíciókban követelték a cenzúra eltörlését, a független bíróságokat és az általános választások bevezetését. Szaharov 1972-ben feleségül vette Jelena Bonnert, aki szintén a mozgalomban dolgozott. Bonner helyettesítette férjét a Nobel-díj kiosztásakor, 1975-ben. A bizottság indoklásában hangsúlyozta Szaharov küzdelmeit az emberi jogokért. Mivel 1979-ben helytelenítette a szovjet csapatok bevonulását Afganisztánba, 1980 elején Gorkijba (ma Nyizsnyij Novgorod) száműzték. Feleségén keresztül tartotta a kapcsolatot Moszkvával és a Nyugattal, Bonner 1984-es száműzetéséig. 1986. december 19-én Mihail Gorbacsov pártfőtitkár demokratizálási törekvéseinek részeként Szaharov engedélyt kapott, hogy feleségével együtt visszatérhessen Moszkvába. Szaharov azonnal a demokratikus mozgalom egyik legfontosabb alakja lett. 1989-ben a kongresszus tagjává választották. Amnesztiát kért a politikai foglyoknak, támogatta a leszerelést, az etnikai konfliktusok békés megoldását. 1989 decemberében halt meg.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_andrej_szaharov.jpgAndrej Szaharov

május 2.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában tájékoztatón ismertették a magyarországi deportálások 40. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő megemlékezések programját. Történelmi visszatekintésként Héber Imre, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke emlékeztetett az 1944. május 15-ét - a tömeges deportálások megkezdését - megelőző eseményekre, hivatalos rendelkezésekre, törvényekre, amelyek a magyar zsidóság jogegyenlőségének megszüntetésére, teljes kiszolgáltatottságára s végül a koncentrációs táborokba hurcolásukra vezetett.

A haláltáborokba hurcolt s ott embertelen körülmények között elpusztítottakra, a gyalogmenetekben mártírhalált szenvedettekre emlékezve rendezvények sorát tartják a fővárosban és vidéken. Május 13-án a Kozma utcai temetőben idézik fel az embertelen idők áldozatainak emlékét, majd május 14-én, az újjáalakított zsidómúzeumot megnyitva emlékeznek a mártírokra. Tudományos tanácskozás, könyv- és fotókiállítások kísérelnek meg feleletet adni arra, miként történhettek meg a milliók életét követelő borzalmak. Ugyancsak május 14-én a Vigadóban rendeznek emlékestet, s május 15-én országszerte megkoszorúzzák a zsidóság elleni hajsza egykori helyszíneit megjelölő emléktáblákat.

Magyar kitüntetéseket adtak át Rómában azoknak az olasz nyomozóknak, akik kiemelkedő szerepet játszottak a budapesti Szépművészeti Múzeumban történt képlopás olasz tetteseinek a kézre kerítésében és a festmények visszaszerzésében. A kitüntetéseket Szita János, hazánk római nagykövete adta át bensőséges ünnepség keretében. Az MTI római tudósítójának értesülése szerint várhatóan az ősz elején tartják meg az Olaszországban is nagy érdeklődésre számot tartó bírósági tárgyalást, amelyen az olasz bűnözők felelnek tettükért.

A fegyverzetkorlátozási intézkedések ellenőrzésének kérdéseivel kapcsolatos washingtoni felfogást elemzi a Pravda számában Lebegyev vezérőrnagy. A katonai szakértő a többi közt megállapítja, hogy az új amerikai rakéták nyugat-európai telepítésének megkezdése és a nukleáris háború előkészítésével kapcsolatos rendelkezések aláírása után az amerikai elnök és a kormányzat képviselői hangot váltottak, és újabban békés céljaikról és törekvéseikről beszélnek.

II. János Pál pápa délelőtt 40 ezer kilométeres távol-keleti körutazásra indult. Az egyházfő a többi között ellátogat Dél-Koreába, Új-Guineába és Thaiföldre. A pápa útközben az alaszkai Fairbanksben találkozott a Kínából hazatérő Ronald Reagannel.

A londoni rendőrség - kéthetes blokád után - újból megnyitotta a főváros egyik legforgalmasabb pontját, a St. James terét, ahol a volt líbiai nagykövetség épülete van. Egy rendőri-katonai akció során a nagykövetség hátsó bejáratát erőszakkal felnyitották, és az összes helyiséget átkutatták. Líbia elítélte a volt nagykövetség átkutatását mint a bécsi diplomáciai konvencióval ellentétes lépést, egyszersmind - a kölcsönösség értelmében - maga is kutatást rendelt el Nagy-Britannia volt tripoli diplomáciai képviseletén. A Scotland Yard közlése szerint a volt líbiai nagykövetség épületében kézifegyvereket, töltényeket és töltényhüvelyeket találtak. A brit bel- és külügyminiszter az alsóházban több korlátozó intézkedést jelentett be Líbiával szemben a diplomáciai kapcsolatok megszakítása nyomán. Moamer el-Kadhafi ezredes, a líbiai forradalom vezetője sajtóértekezletén újólag határozottan cáfolta, hogy Líbiának köze lett volna az ország londoni nagykövetsége előtt április 17-én történt lövöldözéshez. Kadhafi egyúttal azzal vádolta a brit rendőrséget, hogy fegyvereket és robbanóanyagot helyezett el Líbia londoni nagykövetségének épületében, amikor a Scotland Yard emberei megkezdték az épület átkutatását.

A libanoni nemzeti egységkormány meglepetésszerű kinevezése után két nappal még mindig folytatódtak az utólagos kormányalakítási tárgyalások, noha Amin Dzsemajel elnök éppen abból a megfontolásból állította kész helyzet elé a polgárháborús konfliktusban szemben álló vallási-politikai csoportokat, hogy véget vessen az elhúzódó alkudozásoknak. A Vazzan-kormányörökébe lépő Karami-kabinet beiktatását halaszthatatlanná tette továbbá, hogy a csapatszétválasztás ellenére mind veszedelmesebb méreteket ölt a tűzszünet megsértése Bejrútban és környékén. A harcok kiújulása és fokozódása sajátos módon egybeesett Rasid Karami kijelölt miniszterelnök kormányalakítási megbízatásával. A tíztagú kabinet összetétele az egyenlő keresztény-mohamedán képviselet elvét tükrözi: öt keresztény és öt mohamedán politikus osztozik az összevont tárcákon. Szembetűnő, hogy a legkényesebb kormányposztokat az úgynevezett mérsékelt irányzatok képviselőinek tartották fenn.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_amin_dzsemajel.jpgA libanoni egységkormány ülése, középen Dzsemajel elnök

A hivatalos Szíria megelégedéssel fogadta a libanoni kormányalakítás hírét, és teljes támogatásáról biztosította a Karami vezette nemzeti egységkormányt, amelyben valamennyi libanoni fél részt vesz. Bejrútban arra számítanak, hogy Abdel Halim Haddam szíriai alelnök eredményes tárgyalásokat folytat a kedd óta Damaszkuszban tartózkodó Nabih Berrivel és Valid Dzsumblatt-tal, a Karami-kormányban való részvétel szükségességéről. Az ő távollétükben tartotta meg első ülését a Karami-kormány.

Khomeini ajatollah, Irán vallási vezetője tanulmányozni kezdte az el nem kötelezett országok mozgalmának békekezdeményezését - jelentette a The Sunday Times című brit hetilap. A tervezetet Egyiptom és Jugoszlávia dolgozta ki, és lndira Gandhi indiai kormányfő, az el nem kötelezett országok mozgalmának soros elnöke juttatta el a hadviselő feleknek.

Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke hatnapos kínai látogatása után visszatért az Egyesült Államokba. Előzőleg öt kínai-amerikai dokumentumot írtak alá, illetve parafáltak: aláírták a kettős adózás megszüntetéséről és az 1984-85-ös kulturális csereprogramokról szóló megállapodást, parafálták az atomenergia területén való együttműködést szabályozó egyezményt. További két jegyzőkönyv, műszaki-tudományos információk cseréjére, programokra vonatkozik. 

május 3.

Az országgyűlés meghívására hivatalos, baráti látogatásra bolgár parlamenti küldöttség érkezett hazánkba. A delegációt Sztanko Todorov, a Bolgár Népköztársaság nemzetgyűlésének elnöke, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja vezeti. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta. Jelen volt Boncso Mitev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete.

Délután a magyar és a bolgár parlamenti küldöttség Apró Antal és Sztanko Todorov vezetésével megbeszélést folytatott az Országházban. A delegációk tájékoztatták egymást országuk gazdasági, politikai helyzetéről, időszerű feladatairól, és áttekintették a két ország törvényhozó testületének tevékenységét. A megbeszélésen jelen volt Boncso Mitev.

Benke Valéria, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke, Kispestre látogatott. Programja az MSZMP kerületi bizottságának székházában kezdődött, ahol a vendéget Hámori Csaba, a pártbizottság első titkára és Végh Istvánné tanácselnök tájékoztatta a több mint 70 ezer lakosú kerület politikai, gazdasági és társadalmi életéről. A Politikai Bizottság tagja ezután a Landler Jenő gimnáziumot kereste fel, ahol Strohmayer Józsefné igazgató és Arató László, az intézet pártszervezetének titkára ismertette az iskola oktató-nevelő munkáját, a képzésben elért eredményeket. Benke Valéria találkozott a gimnázium KISZ-bizottságának tagjaival, akik beszámoltak politikai munkájukról, majd a vendég az iskola párt-, állami és tömegszervezeti vezetőivel folytatott eszmecserét.

Benke Valéria programjának következő állomása a Rába MVG Vörös Csillag Gépgyár volt. Itt Dombóvári Ferenc igazgató és Kéninger Ferenc pb-titkár ismertették a gyár gazdálkodásának helyzetét, az üzemi pártmunka kérdéseit. A tájékoztató után a Politikai Bizottság tagja megtekintette az öntödei, a forgácsoló és a szereldei üzemrészeket. Benke Valéria kispesti látogatásának befejezéseként a kerületi pártbizottság aktívaértekezletén időszerű politikai kérdésekről adott tájékoztatást.

Tízedik alkalommal nyerte el a Kiváló szövetkezet címet a fajszi Kék Duna Tsz. A tavalyi eredményes gazdálkodásért odaítélt oklevelet Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja adta át Berta Jenő tsz-elnöknek a helyi művelődési házban megtartott ünnepi közgyűlésen. A Kék Duna Termelőszövetkezetben jól hasznosítják a termőhelyi adottságokat, a változó igényeknek megfelelően alakítják a vetésszerkezetet, így piacképes árut termelnek, növelni tudják a jövedelmezőséget. Tavaly a szárazság ellenére a szövetkezetben az egy hektárra jutó termelési érték felülmúlta a 75 ezer forintot, 17 ezer forinttal volt több az előző évinél. A tsz kertészeti ágazatához kapcsolódik a háztáji termelés is. A közös gazdaság irányításával a tagok földjeiken fűszernövényeket termelnek, s ezeket a téli hónapokban a tsz szárítóüzemében dolgozzák fel félkész termékké.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_fajszi_kek_duna_tsz.jpgLosonczi Pál és Berta Jenő tsz-elnök a helyi művelődési házban megtartott ünnepi közgyűlésen

A cannes-i filmfesztiválon bemutatják Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjét, ahol az alkotás a zsűri különdíját nyeri el.

idokapszula_nb1_1983-84_25_fordulo_meszaros_marta_jan_nowicki_czinkoczi_zsuzsa.jpgMészáros Márta (balra) és színészei: Jan Nowicki és Czinkóczi Zsuzsa a Napló gyermekeimnek Cannes-i bemutatásakor

Líbia - a Jana hírügynökség által nyilvánosságra hozott közleményben leszögezte: az amerikai kormányzatot terheli a felelősség minden olyan kísérlet következményeiért, amely Líbia elleni agressziót céloz, s amely veszélyezteti a térség békéjét és biztonságát. A dokumentum elítéli az amerikai külügyminisztérium szóvivőjét, amiért a londoni incidens ürügyén Líbia gazdasági és politikai bojkottjára szólította föl Nyugat-Európát.

Az AFP értesülése szerint az amerikai kormány azt tervezi, hogy az elkövetkező hetekben igyekszik rábírni a nyugat-európai vezetőket: mind diplomáciai, mind gazdasági téren teljes mértékben el kell szigetelniük Tripolit. Líbia-ellenes céljai elérése végett Washington arra is megpróbálja rávenni a többi NATO-tagállamot, hogy javítsák „terroristaellenes” felkészültségüket. George Shultz amerikai külügyminiszter már április 18-án - vagyis a londoni líbiai nagykövetség épületénél kitört lövöldözés másnapján - úgy nyilatkozott, hogy Líbiával szemben ezentúl nem elegendő a „pusztán védekező” magatartás. Ugyanakkor Paul Channon brit kereskedelmi miniszterhelyettes kijelentette, hogy kormánya nem szándékozik gazdasági szankciókat hozni Líbia ellen.

A Biztonsági Tanács vizsgálja meg a ciprusi helyzetet, és döntse el, milyen kezdeményezésekkel lehet újjáéleszteni a békés rendezést célzó erőfeszítéseket - javasolta előterjesztésében Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára. A BT tagjai előbb nem hivatalos megbeszéléseket folytattak az ügyről, majd délután hivatalos ülést tartottak. A testület a ciprusi kormány kérésére tekinti át a szigetországban kialakult helyzetet. A vitában felszólalt Szpirosz Kiprianu ciprusi elnök és Rauf Denktas, a novemberben egyoldalúan kikiáltott Észak-ciprusi Török Köztársaság vezetője. Cuellar előterjesztésében rámutatott, hogy az ENSZ eddigi közvetítési kísérletei nem hoztak gyakorlati eredményt. Az ülésen fölszólaló Kiprianu ciprusi elnök hangsúlyozta, hogy a szakadár ciprusi török állam veszélyt jelent egész Ciprus függetlenségére. Felszólította a BT-t, hogy ismét nyilvánítsa semmisnek az egyoldalú döntést, és vegyen fontolóra szankciókat Törökországgal szemben, ha az nem hagy föl a szigetország megosztására irányuló politikájával. A BT ülését magyar idő szerint csütörtök éjszakáig berekesztették.

Abdel Halira Haddam szíriai alelnök kitartó erőfeszítéseket tesz a Rasid Karami miniszterelnök vezetésével megalakult libanoni nemzeti egységkormány megmentésére. Egyfelől több egymást követő megbeszélést folytatott Valid Dzsumblatt-tal, a Haladó Szocialista Párt és Nabih Berrivel, a síita Amal mozgalom elnökével, akik egyelőre nem foglalták el helyüket az új kabinetben, másfelől telefonon érintkezésbe lépett Amin Dzsemajel elnökkel és Karami kormányfővel. Minthogy Berri elégedetlen a neki felajánlott igazságügyi, vízügyi és energiaügyi tárcával, a kompromisszumos megoldás valószínűleg a kormány kibővítése lesz. Karami hírek szerint kedvezően fogadta azt a Berritől származó javaslatot, hogy hozzanak létre két további minisztériumot, amelyek közül az egyik az izraeli megszállás alatt levő Dél-Libanonért lenne felelős, a másik pedig az ország újjáépítését kapná feladatul.

Az ellenzék vezetői a kulcsfontosságú tárcák egyikét sem kapták meg, ezért nem vettek részt a tíztagú kormány első ülésén. A görögkeleti Abdallah Raszi belügyminiszter, Szlimán Franzsije veje viszont azért maradt távol, mert a volt államfő maronita politikussal szeretné képviseltetni magát a kormányban. A kormányalakítás utólagos nehézségei azzal a következménnyel jártak, hogy éjjel és csütörtök hajnalban heves tüzérségi összecsapások zajlottak le a bejrúti és a külvárosi tűzszüneti vonal mentén.

Szíria a genfi egyezmények értelmében hadifogolynak tekinti azt a három izraeli személyt, akit a szíriai csapatok ejtettek foglyul Észak-Libanonban - jelentette ki Faruk as-Saraa szíriai külügyminiszter. Egy szíriai illetékes elutasította azt az izraeli állítást, amely szerint a Libanon szíriai megszállási övezetében elfogott izraeliek diplomaták lettek volna. Elmondotta: a három izraeli, aki a jobboldali keresztény milicisták ellenőrzőpontjánál jutottak a szíriai ellenőrzés alatt álló körzetbe, állig fel volt fegyverezve, részletes térkép volt náluk.

Az Izrael által megszállt arab területekről, nevezetesen a Ciszjordániában és a Gaza-övezetben élő palesztinok sorsáról volt szó Husszein jordániai király és Jasszer Arafat, a PFSZ vb elnöke Ammanban tartott tanácskozásán. A tárgyaláson megállapodás született, miszerint együttesen anyagilag is támogatják az Izrael által megszállt arab területek palesztin lakosságát. A felek egyöntetűen elítéltek minden olyan kísérletet, amely az arabok törvényes jogainak megsértésére irányul. Bírálták azt is, hogy egyes országok Tel-Avivból Jeruzsálembe akarják áthelyezni izraeli nagykövetségüket.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_arafat_husszein.jpgArafat és Husszein ammani megbeszélése

A palesztin mozgalom mély, elhúzódó válságot él át, ez azonban nem nevezhető a PFSZ-en belüli szakadásnak - jelentette ki Abu Majzer, a PFSZ végrehajtó bizottságának tagja. Jelenleg minden palesztin csoport más és más hatásnak van kitéve, legyen akár Jordániában, a megszállt Palesztinában, vagy Libanonban, vagy Szíriában. De a célok és a törekvések azonosak, bárhol is éljenek palesztinok. Abu Majzer nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a palesztinok visszatérnek Libanonba. A PFSZ nem mondhat le arról az elvről - fűzte hozzá -, hogy a palesztinok mindenütt jelen vannak, ahol harc folyik az izraeli agresszió ellen.

II. János Pál pápa reggel távol-keleti körútja első állomására, Szöulba érkezett. Az egyházfő öt napot tölt Dél-Koreában, ahol vasárnap 103, túlnyomórészt koreai vértanút avat szentté. A római katolikus egyház fejét a szöuli repülőtéren Cson Tu Hvan köztársasági elnök üdvözölte. A pápa válaszbeszédében emberibb társadalom megteremtését sürgette Dél-Koreában, és azt mondta, hogy imádkozik a Koreai-félsziget újraegyesítéséért.

Vietnam békét akar Kínával, de felkészült arra, hogy visszaverjen minden ellene irányuló kínai fegyveres akciót, amelyek az utóbbi napokban mind fenyegetőbb méreteket öltenek - mutattak rá a Hanoiban megtartott sajtóértekezleten. A nemzetközi sajtó, köztük a nagy nyugati lapok és tévétársaságok képviselői előtt a vietnami nemzetvédelmi minisztérium szóvivője részletesen ismertette a két ország határán elkövetett kínai provokációkat. E szerint 1979 februárja és 1981 májusa után immár harmadszor, ez év április 2-a óta Kína ismét jelentős mértékben fokozta a határmenti vietnami tartományok elleni fegyveres akcióit. A kínai tüzérség több mint tizenötezer lövedékkel bombázta e területek száznál több katonailag jelentős célpontját és polgári településeit. Az akciók következtében tizenöt vietnami polgári személy életét vesztette, több százan megsebesültek. Jelentősek a gazdasági károk: a kínai ágyúzás következtében nagy területen megsemmisült a mezőgazdasági ültetvény, több öntözőrendszer, nagyszámú lakóház és egy vasútállomás. A szóvivő a továbbiakban elmondta, hogy több kém- és felforgatóegységet is átdobtak Kínából. A Népszabadság tudósítójának kérdésére válaszolva a szóvivő elmondta, hogy vietnami részről a harcokban a területvédelmi erők és a népi milíciák vesznek részt, a néphadsereg reguláris alakulatainak bevetésére eddig nem volt szükség.

Aknára futott és elsüllyedt egy nicaraguai halászhajó a Nicaragua csendes-óceáni partvidékén levő Puerto Corinto kikötő bejáratánál. Az aknát az amerikai CIA közreműködésével telepítették a nicaraguai ellenforradalmárok. A nicaraguai nemzetvédelmi minisztérium közlése szerint a hajó legénységének négy tagja megsebesült. Nicaragua három legjelentősebb csendes-óceáni kikötőjének vizein az év eleje óta összesen kilenc hajót rongáltak meg az ellenforradalmárok által telepített aknák, köztük egy szovjet olajszállító hajót, egy dán kotróhajót, valamint egy panamai, egy libériai és egy japán teherhajót.

Managuai hivatalos források szerint reggel az ellenforradalmárok egy gyorsnaszádról tüzérségi támadást intéztek a Fonseca-öbölben levő nicaraguai kikötőváros, Puerto Morazan ellen. A támadás következtében a sandinista hadsereg két katonája életét vesztette, többen pedig megsebesültek. A hajóról egy órán át lőtték a kikötőt, majd a támadó hajó hondurasi vizekre távozott. A hét elején hasonló támadások érték az ugyancsak a Fonseca-öbölben fekvő Potosit, valamint a Managuától 150 kilométerre északnyugatra levő Corintot.

A sandinista kormány élesen tiltakozott az Egyesült Államoknál a nicaraguai kikötőket ért támadások és az aknatelepítések folytatódása miatt. A Shultz amerikai külügyminiszternek küldött tiltakozó jegyzék szerint a nicaraguai kikötőket elaknásító Pirana típusú motorcsónakokat az ország csendes-óceáni partjainál cirkáló amerikai anyahajókról vetik be. Washingtoni tisztségviselők ugyanakkor most először ismerték el, hogy a CIA amerikai kémszervezet irányítja a nicaraguai célpontok ellen irányuló légitámadásokat. A magukat meg nem nevező hivatalos személyek azt is elmondották, hogy a nicaraguai ellenforradalmi szervezetek a CIA utasítására magukat tüntették fel a bombázások elkövetőinek. Az amerikai beismerés a The New York Timesban jelent meg. A washingtoni keltezésű írás példaként említi az egyik nicaraguai rádióállomás és egy helyőrség ellen február 2-án elkövetett légitámadást. A bombázásokat a CIA szervezte meg, s ugyanakkor megparancsolta a „contrák” vezetőinek, hogy ők vállalják a felelősséget a bombázásokért. A lap az amerikai képviselőház két tagjára hivatkozik. Bili Alexander és Wyche Fowler nemrég Hondurasban járt, ahol a Nicaraguai Demokratikus Erő elnevezésű, hondurasi támaszpontokkal rendelkező ellenforradalmi szervezet vezetőivel tárgyalt. Az ellenforradalmi vezetők kifejtették, hogy semmi közük a nicaraguai célpontok ellen elkövetett bombázásokhoz, és a felelősséget csak a CIA közvetlen utasítására vállalták magukra.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_nicaraguai_tiltakozas.jpgA sandinistákat támogató nicaraguaiak az Egyesült Államokban, New Orleansban tiltakoznak az amerikai agresszió miatt

Egy texasi város, Austin egyik kollégiumi szobájában egy bizonyos Michael Dell 19 éves diák céget alapít PC Limited néven. Négy év múlva átnevezi cégét, mégpedig Dell Computer Corporation-ra.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_michael_dell.jpgMichael Dell 1984-ben

május 4.

A Szakszervezetek Országos Tanácsa ülést tartott, amelynek első napirendi pontjaként Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára tájékoztatott időszerű politikai kérdésekről. Az MSZMP Központi Bizottságának legutóbbi üléséről szólva a főtitkár a többi között elmondta, hogy a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésére a kormány munkaprogramot készít. Ebben a munkában a szakszervezetek is aktívan részt vesznek. Az előadó kiemelte: az irányítási rendszer továbbfejlesztéséből a szakszervezeteknek is megfelelő következtetéseket kell levonniuk a maguk számára, ki kell dolgozniuk tennivalóikat a Központi Bizottság állásfoglalásának megvalósítására.

Korom Mihály, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára a főváros XVII. kerületébe látogatott. Programja az MSZMP kerületi bizottságának székházában kezdődött, ahol a vendéget Gregor Gábor, a pártbizottság első titkára és Krébesz Károly, a városrész tanácselnöke tájékoztatta a kerület politikai, gazdasági és társadalmi életéről. A Politikai Bizottság tagja ezután megtekintette a XVII. kerületben épülő városközpontot, majd felkereste a Pesti úti általános iskolát. Itt Földes László igazgató és Felter Andrásné, az intézmény párttitkára szólott az oktató-nevelő munkáról, eredményeikről, gondjaikról.

Korom Mihály programjának következő állomása a kétezer dolgozót foglalkoztató Budapesti Tejipari Vállalat volt, ahol Laczkó György igazgató és Tasi János pb-titkár adott tájékoztatást a vállalat gazdasági tevékenységéről, az üzemi pártmunka feladatairól, s bemutatták a kelet-pesti tejüzemet. Itt évente 246 millió liter tejet dolgoznak fel, s több mint 170 millió poharas tejterméket bocsátanak ki. Hagyományos készítményeik gyártása mellett gondot fordítanak újdonságok bevezetésére is. A második félévben megkezdik a hosszabb ideig eltartható tej gyártását. Korom Mihály XVII. kerületi látogatásának befejezéseként a kerületi pártbizottság székházában aktívaértekezleten adott tájékoztatót időszerű politikai kérdésekről.

Radnóti Miklós, a magyar antifasiszta és egyetemes líra egyik legkiválóbb képviselője 75. születésnapja alkalmából sírjánál koszorúzási ünnepséget rendeztek a Mező Imre úti temetőben. Az emberi és művészi helytállás kiemelkedő szép példáját örökül hagyó költő sírján a tisztelet, a megemlékezés koszorúit helyezte el a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tudományos, közoktatási és kulturális osztálya nevében Tétényi Pál osztályvezető és Radics Katalin osztályvezető-helyettes; a Művelődési Minisztérium képviseletében Tóth Dezső miniszterhelyettes és Rátki András főosztályvezető. Elhelyezték koszorúikat a Magyar Írók Szövetségének, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének képviselői, a költő özvegye, valamint a költő nevét viselő budapesti és jánoshalmi iskola több képviselője.

Fontos állomásához érkezett az Oroszlányi Szénbányák Márkus-hegyi bányájának építése: 210 méter mélységben létrejött az összeköttetés a déli függőleges légakna és a fő szállító alapvágat között. A két irányból haladó, egymáshoz közeledő elővájó brigádok csaknem háromezer méter hosszú vágat kihajtása után, pontosan a tervezett helyen találkoztak. A Márkus-hegyi bányaüzem és az Aknamélyítő Vállalat elővájó csapatai kimagasló teljesítményt nyújtottak: a tervezettnél két hónappal korábban, tehát igen jelentős időnyereséggel készítették el a földalatti vágatokat. Most már megkezdődhet a bánya végleges szellőztetésének és energiaellátásának a kiépítése. A vágatlyukasztással lényegében a legfontosabb földalatti bányászati munkák fejeződtek be Márkus-hegyen.

Legfelső szintű szovjet-lengyel tárgyalások kezdődtek Moszkvában, Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, államfő a kétoldalú kapcsolatokról, nemzetközi kérdésekről tanácskozott a munkalátogatásra ideérkezett Wojciech Jaruzelskivel, a LEMP KB első titkárával, kormányfővel. Előbb szélesebb körű. majd négyszemközti eszmecserére került sor, ezt követően pedig Konsztantyin Csernyenko és Wojciech Jaruzelski aláírta a két ország 2000-ig szóló gazdasági és műszaki-tudományos együttműködésének programját. A meleg, elvtársi légkörű, a teljes kölcsönös megértés jegyében lezajlott eszmecserén szovjet részről jelen volt többek között Tyihonov kormányfő, Gromiko külügyminiszter és Usztyinov honvédelmi miniszter, míg lengyel részről Jozef Czyrek a LEMP PB tagja, a KB titkára, Zbigniew Messner miniszterelnök-helyettes. Konsztantyin Csernyenko tájékoztatót adott az SZKP XXVI. kongresszusa s az azt követő plénumok határozatainak végrehajtásáról, kiemelve az SZKP és a szovjet állam bel- és külpolitikájának folyamatosságát, következetességét, amely élvezi a szovjet dolgozók aktív támogatását.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_konsztantyin_csernyenko_wojciech_jaruzelski.jpgA két tárgyaló küldöttség a Kremlben

A tárgyalásokon teljes egyetértésben állapították meg, hogy a jelenlegi veszélyes nemzetközi helyzet fő oka a legagresszívabb imperialista erők, elsősorban az Egyesült Államok katonai fölényre törekvő politikája. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozták. milyen fontos a szocialista közösség országainak egysége, védelmi szövetségük, a Varsói Szerződés megerősítése.

A nap folyamán Konsztantyin Csernyenko átnyújtotta a Lenin-rendet Wojciech Jaruzelskinek, akit a legmagasabb szovjet kitüntetéssel 60. születésnapja alkalmából tüntettek ki a szovjet-lengyel testvéri barátság és együttműködés fejlesztésében szerzett érdemeiért. Konsztantyin Csernyenko többek között hangsúlyozta, hogy a szovjet emberek, mint Lengyelország szomszédai és szövetségesei abban érdekeltek, hogy a népi Lengyelország erős szocialista állam legyen. - Nagyra értékeljük az ön tevékenységét, amely a szocializmus lengyelországi vívmányainak védelmére és megszilárdítására irányul - mondotta.

Rendszeres munkahelyévé vált már a nyílt világűr a Szaljut-7 űrállomás jelenlegi személyzetének. Leonyid Kizim parancsnok és Vlagyimir Szolovjov fedélzeti mérnök ismét kilépett a világűrbe. Két óra 45 percet töltöttek az űrállomáson kívül, folytatva a Szaljut-7 műszaki egységében korábban megkezdett munkát. Ezúttal egy második tartalék-fővezetéket iktattak be az űrállomás egyesített hajtóműrendszerébe. Tizenkét napon belül ez volt a negyedik alkalom, hogy a két kozmonauta elhagyta az űrállomást.

Egy percre megállt az élet Jugoszláviában délután három óra öt perckor. Az ország dolgozói, polgárai egyperces néma csenddel adóztak a négy évvel ezelőtt elhunyt Tito elnök emlékének.

A libanoni kormányválság elhúzódása a tűzszünet rendszeres megsértéséhez vezetett a bejrúti polgárháborús fronton. Nabih Berri, a síita Amal mozgalom vezetője háromnapos damaszkuszi tárgyalásai után megerősítette, hogy mindaddig nem vesz részt Rasid Karami miniszterelnök tíztagú nemzeti egységkormányában, amíg nem korrigálják az összeesküvésszerű kormányalakítás hibáit. Valid Dzsumblatt drúz vezető, a Haladó Szocialista Párt elnöke a Berri-probléma megoldásáig szintén bojkottálja a kabinet munkáját. Újabban Adel Oszeiran síita hadügyminiszter is hasonló álláspontra helyezkedett. Nyitott kérdés a görögkeleti Abdullah Raszi belügyminiszter részvétele is. Nabih Berri bejrúti sajtóértekezletén kifogásolta, hogy az ellenzéki pártokat megfosztották azoktól a fontos kormányposztoktól, amelyek politikai hatalomhoz és a politikai döntésekben való részvétel lehetőségéhez juttatták volna őket.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_rasid_karami.jpgKarami kijelölt libanoni miniszterelnök a bejrúti zöld vonal mentén levő parlamentbe indult tárgyalni különböző pártállású képviselőkkel, hogy felmérje, érdemes-e kísérleteznie

Líbia állandó ENSZ-képviselője levelet intézett a Biztonsági Tanács elnökéhez azzal kapcsolatban, hogy a sajtóban és amerikai hivatalos személyek részéről számos olyan kijelentés látott napvilágot, amelyek a líbiai nép elleni agresszív cselekedetekre szólítják fel a nyugati országokat. A levél emlékeztet rá, hogy Alan Romberg, az amerikai külügyminisztérium szóvivője a napokban kijelentette: - Az Egyesült Államok folytatja konzultációit szövetségeseivel a Líbia feltartóztatását célzó lépésekről. Ez a kijelentés nyitánya az Egyesült Államok agressziójának egy szuverén állam ellen. Washingtont terheli a felelősség bármely, Líbia ellen elkövetett agresszív akcióért, amely veszélyeztetné a nemzetközi biztonságot és a térség békéjét - hangoztatja a dokumentum.

Líbia üzenetet intézett a Biztonsági Tanács tagjaihoz, az Arab Ligához, az Afrikai Egységszervezethez és lndira Gandhi indiai miniszterelnökhöz, az el nem kötelezett mozgalom vezetőjéhez - közölte a JANA líbiai hírügynökség. Az üzenetben Líbia az országot fenyegető „kirívó fenyegetésekkel” vádolja az Egyesült Államokat. A dokumentum szerint az Egyesült Államok azt tervezi, hogy a NATO-tagállamokkal összehangolt akcióba kezd Líbia-ellenes kereskedelmi, gazdasági és politikai szankciók érdekében.

Tripoliban egyébként hivatalosan bejelentették, hogy fegyvereket - öt pisztolyt, 9 és 32 milliméteres lőszereket, két láda könnygázgránátot és húsz gázálarcot - találtak Nagy-Britannia tripoli nagykövetségének épületében. A tényt megerősítette Olaszország líbiai nagykövete. A líbiai-angol viszonyt érintő hír, hogy az angol rendőrség kiutasított Nagy-Britanniából hat líbiai diákot. Két diákot letartóztattak: egyiküket azzal vádolják, hogy ő a líbiai diákok forradalmi mozgalmának új angliai vezetője. Ugyanakkor kora délután befejeződött a londoni líbiai nagykövetség épületének átvizsgálása. A nagykövetség épületének kulcsait Szaúd-Arábia londoni nagykövetségén helyezték el, mivel Szaúd-Arábia képviseli a líbiai érdekeket Nagy-Britanniában azután, hogy London két hete megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Tripolival.

A dél-koreai Kvangzsuban a négy évvel ezelőtti, vérbe fojtott kormányellenes megmozdulások színhelyén megbékélést hirdetett II. János Pál pápa. Egyben sürgette a dél-koreai egyház tagjait, hogy legyenek a mérséklet és a megbékélés eszközei a kormány és az ellenzéki erők között.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_ii_janos_pal_papa.jpgA pápa Kim érsekkel

Charles Mathias és David Durenberger szenátorok határozati javaslatot terjesztettek elő az amerikai haditengerészeti atomrobbanó-töltetű manőverező robotrepülőgépekkel való felszerelésének elhalasztásáról. A két tekintélyes republikánus szenátor szerint a robotrepülőgépek hadrendbe állítása megakadályozná a fegyverzetkorlátozási tárgyalások felújítását. A szóban forgó nukleáris fegyverek amerikai hajókra való felszerelését a kormány júniustól tervezi.

május 5.

Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese Kurt Furgler, a Svájci Államszövetség alelnöke, gazdasági miniszter meghívására hivatalos látogatásra Svájcba utazott. A kormány elnökhelyettese a megbeszélést folytat svájci kormány tagjaival, valamint a gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi élet vezető képviselőivel.

A tatabányai sportcsarnokban rendezték meg a felső korhatárt elért hadkötelesek elbocsátásának országos ünnepségét. Ebből az alkalomból több mint ezer hatvanesztendős tiszt, valamint 55. életévét betöltött tiszthelyettes, tisztes és honvéd kapott emléklapot. Az ünnepség a tatai magasabbegység zászlójával és a történelmi zászlókkal bevonuló ifjú honvédek felsorakozásával kezdődött. Ismertették a honvédelmi miniszter parancsát, majd Rácz Sándor altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes mondott beszédet. Ezután a Honvédelmi Minisztérium nevében kitüntetéseket adtak át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tartalékosoknak. Az ünnepség a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Központi Művészegyüttesének műsorával ért véget.

Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, aki péntek óta rövid munkalátogatáson tartózkodik a Szovjetunióban, hivatalos tárgyalásai befejeztével délelőtt Moszkvából Rjazanyba utazott. Jaruzelski és a kíséretében levő személyiségek Rjazanyban részt vettek egy, a szovjet-lengyel fegyverbarátságnak szentelt emlékmű leleplezésében. A lengyel vendégeket elkísérte Rjazanyba Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB PB tagja, honvédelmi miniszter, és több más személyiség. Szovjetunióbeli látogatását befejezve Rjazanyból hazautazott Wojciech Jaruzelski. Jaruzelskit a repülőtéren Dmitrij Usztyinov és más hivatalos személyiségek búcsúztatták.

Bettino Craxi szocialista párti olasz miniszterelnök portugáliai utazása során - egyetértésben Mario Soares portugál miniszterelnökkel - azt javasolta a NATO-nak, hogy előfeltételek nélkül, azonnal szüntesse meg az amerikai nukleáris rakéták további telepítését Európában. Ily módon járuljon, hozzá, hogy folytatódhassék a két nagyhatalom közötti tárgyalás a nukleáris fegyverkezés befagyasztásáról, illetve csökkentéséről. Craxi természetesen és elsősorban a rendkívüli belpolitikai feszültségeket okozó comisói rakétatelepítés megszüntetését kívánja.

Egy római napilapnak adott nyilatkozatában az Egyesült Államok kormányának szóvivője azonnal és a leghatározottabban visszautasította Craxi javaslatát, amely az amerikai vélemény szerint kizárólag a Szovjetuniónak kedvez, és tovább fokozza Moszkva állítólagos erőfölényét. Craxi szerint viszont, „ha igaz az, hogy a NATO tárgyalni akar, akkor most az ideje, hogy tárgyaljon". Az olasz szocialista politikus úgy véli, hogy a NATO-rakéták megkezdődött telepítése Európában és a szovjet ellenintézkedések nyomán jelenleg erőegyensúly áll fenn a két szemben álló katonai tömb között, és most - ahogyan mondta - „meg kell állítani az órákat” mindaddig, amíg meg nem egyeznek.

Hajnalban rövid szünet után kiújultak a rendkívül heves tüzérségi összecsapások a libanoni polgárháborús frontvonal bejrúti, külvárosi és hegyvidéki szakaszán. A déli órákban lezárták a Bejrútot kettéosztó tűzszüneti vonal egyetlen átkelőhelyét a Nemzeti Múzeumnál. Az intézkedést a jobboldali és az ellenzéki erők folytatódó tűzpárbaja mellett az tette szükségessé, hogy a sikeresnek mondott damaszkuszi és bejrúti békéltető tárgyalások ellenére új keletű fegyveres összecsapások robbantak ki a Haladó Szocialista Párt és a nasszerista Al-Murabitun tagjai között. A szunnita főmufti a harcok azonnali beszüntetésére szólította fel a szemben álló feleket.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_bejruti_utcakep.jpgBejrútban összecsapások voltak. A felvételen bejrúti utcakép - páncélos katonai járművel

A bejrúti tüzérségi párbajjal egyidejűleg ismeretlen ágyúnaszád közelítette meg a haldei tengerpartot, és tüzet nyitott a Haladó Szocialista Párt ellenőrzése alatt álló településre. A drúz-szocialista fegyveresek távozásra kényszerítették a hadihajót. A katonai feszültség éleződése azzal függ össze, hogy hat nappal a kinevezése után sem lépett hivatalba Rasid Karami nemzeti egységkormánya. A jobboldali és az ellenzéki erők fegyveres úton próbálják befolyásolni a kormányválság megoldását.

Bejrútban biztató fejleménynek tartják, hogy a síita Amal mozgalom politikai bizottsága éjjel szabad kezet adott Nabih Berri elnöknek a kormányban való részvételre. Az Asz-Szaura című damaszkuszi lap azzal vádolta Izraelt, hogy a Bekaa-völgy déli részében folyó csapaterősítésekkel támadást készít elő Szíria ellen. Faruk As-Sar szíriai külügyminiszter rádiónyilatkozatában arra figyelmeztetett, hogy egy Szíria elleni támadással Izrael a saját állami létét tenné kockára.

A vietnami Ha Tuyen tartomány Vi Xuyen járásában folytatódtak a harcok a kínai 14. hadtest tüzérségi és gyalogsági alakulatai ellen. Egyidejűleg a vietnami területvédelmi erők folytatják a harcot a Yenh Minh járásba betört kínai egységek kiveréséért. A Ha Tuyen tartománybeli területvédelmi erők Minh Tanh falu közelében visszaverték a kínai támadókat, miután korábban az 1509. számú magaslat védelmében harcképtelenné tették az ellenség több mint ötven katonáját, több ágyúját és harci szállítóeszközét. A Nhan Dan, a Vietnami KP központi lapja beszámolójában arról ír, hogy április utolsó napjai óta a kínai fegyveres erők Ha Tuyen tartomány hét járása ellen intéztek támadást. A harcok során több száz kínai katona meghalt vagy megsebesült, sokan fogságba estek.

A lap, nyugati hírügynökségeket idézve, hírül adja, hogy a vietnami határ mentén riadókészültségbe helyezték Kunming és Kuangcsu kínai különleges katonai körzet haderőit. Ismét leszögezve, hogy Vietnam békét akar Kínával, a lap hangsúlyozza: szükség esetén a vietnami nép teljes elszántsággal fog szembeszállni azokkal, akik fegyvert emelnek hazája függetlenségére és szocialista építőmunkájára. A vietnami lakosság a fentiek szellemében, nyugodt légkörben folytatja hétköznapi munkáját. Szó sincs háborús hangulatról, mindenütt hangsúlyozzák, hogy békés és baráti viszonyt szeretnének ismét a kínai néppel.

A nicaraguai kormány felhívással fordult a Costa Rica-i néphez, és felszólította a semlegesség elveinek védelmére, továbbá ismételten kifejtette meggyőződését a közép-amerikai államfők találkozójának szükségességéről. Daniel Ortega, a nicaraguai kormányzó tanács koordinátora a Managuában akkreditált misszióvezetők - köztük Anthony Quainton amerikai és Jesus Fernandez Costa Rica-i nagykövet - előtt kijelentette, hogy a CIA erőfeszítéseket tesz azért, hogy Nicaragua és Costa Rica diplomáciai kapcsolatai megszakadjanak. Az amerikai hírszerzés ennek érdekében fegyveres provokációkat szervez, és a hírközlő szerveken keresztül pánikot kelt.

Daniel Ortega felhívta a déli szomszéd ország népét, hogy ne hagyja magát félrevezetni a CIA mesterkedéseitől, és figyelmeztetett, hogy az amerikai tervek célja Costa Rica katonai megszállása, amivel bezárulna a kör Nicaragua körül. A CIA máris megkaparintotta a kis közép-amerikai ország területének egy részét, ahol együttműködik Edén Pastora ellenforradalmáraival. A nicaraguai politikus kifejtette nézetét, miszerint a térség feszültségének politikai rendezéséhez hozzájárulhatna a közép-amerikai államfők találkozója.

Az idei volt a huszonkilencedik Eurovíziós Dalfesztivál, melynek Luxemburg fővárosa, Luxembourg adott otthont. A helyszín a luxembourgi Théâtre Municipal volt. Először fordult elő a dalverseny történetében, hogy a közönség fújolt egy dal után. Ez az Egyesült Királyságot képviselő Belle & The Devotions együttes produkcióját követően történt. Ennek oka az volt, hogy pár hónappal a verseny előtt egy 0:4-re végződött Luxemburg-Anglia labdarúgó mérkőzés után dőlt el, hogy Anglia nem jutott ki az 1984-es labdarúgó Európa-bajnokságra, és a csalódott angol szurkolók a meccs után Luxembourg városában okoztak nem kis botrányt. Az ABBA 1974-es diadala után ez volt a második alkalom, hogy Svédország tudott győzni. A Diggi-Loo Diggi-Ley című dalt a három Herrey-fivér adta elő. Az előadás az énekesek által viselt aranycipőkről - amelyekről maga a dal is szólt - maradt emlékezetes. Máig ez az utolsó alkalom, hogy a fellépési sorrendben elsőként előadott dal győzött.

május 6.

A nyárias, napsütéses hétvégén országszerte benépesültek a kiskertek, a folyók és a tópartok, az üdülőkörzetek. Budapesten a BKV telkesbuszjáratai (amelyek 20 percenként indultak a Deák térről Törökbálintra, a Moszkva térről Solymárra, illetve Nagykovácsi felé, valamint a Móricz Zsigmond körtérről Diósd környékére) egy-egy alkalommal 80-90 utast szállítottak. A Duna-kanyar nyaralótulajdonosai kerti munkákkal foglalatoskodtak. Szentendrén sok százan keresték fel a képzőművészeti gyűjteményeket, a múzeumokat; a Pap-szigeti kempingbe pedig megérkeztek az első külföldi vendégek.

Sokan kerestek felüdülést a már nyitva tartó főváros környéki strandokon is. Visegrádon megtelt az autóparkoló, sokan innen indultak gyalogosan a történelmi nevezetességek és látnivalók megtekintésére. Ugyancsak élénk volt a forgalom a fővárostól délre fekvő Ráckevei Duna-ág mellékén. Forgalmas volt a Vácon át a Börzsönybe vezető 2-es számú út is. Számosán látogattak el Verőcemarosra, Nagymarosra, Szobra és Zebegénybe. Megjelentek az első napozók a Velencei-tó partján, a kempingekben is többen vertek sátrat, s népesek voltak a horgásztanyák, a vízisporttelepek. A Balaton partján több ezren töltöttek kellemes hétvégét. A tó 13 fokos vizében azonban csak a bátrabbak mertek megfürödni. Budapesten az I. kerületi tanács Cakó utcai sporttelepén rendezett sportnappal folytatódott az ifjúsági barátsági hét eseménysorozata. A program tornabemutatóval kezdődött, majd kispályás labdarúgótornán vettek részt a magyar és a szovjet fiatalokból alakult csapatok.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_tabani_napozok.jpgPihenők a Tabán pázsitján

Wojciech Jaruzelski kormányfőnek, a LEMP KB első titkárának moszkvai látogatását értékelve a lengyel lapok az utazás történelmi jelentőségét méltatták. A párt központi lapja, a Trybuna Ludu jelkép erejűnek tartja Wojciech Jaruzelski és Konsztantyin Csernyenko megbeszéléseit a minőségileg új típusú államközi kapcsolatok építésében. A jövő évezredig szóló együttműködési program a lengyel-szovjet kapcsolatok tartósságába vetett bizalom kifejeződése, húzza alá a Trybuna Ludu, kiemelve, hogy az ilyen típusú diplomáciai dokumentumokban ritkán foglalkoznak a kapcsolatok fejlesztésének hasonlóan hosszútávú kilátásaival. A moszkvai tárgyalások lengyel szemszögből nézve megerősítették a lengyel-szovjet szövetség megbonthatatlanságát, a lengyel határok biztonságának garanciáját, Lengyelországnak a szocialista közösségben, illetve a nemzetközi kapcsolatokban betöltött pozícióját.

Hollandiában az ország területére telepítendő amerikai szárnyas rakéták elleni tiltakozás jegyében békehét kezdődött, amelynek nyitányaként sok város templomaiban virrasztottak az atomfegyverkezés ellenzői.

Az izraeli kormány nem szándékozik bezárni a Bejrút melletti Dbajéban működő összekötő irodáját, és nem hívja haza az iroda személyzetét - jelentette ki Jichak Samir izraeli miniszterelnök egy rádióinterjúban. A libanoni kormánnyal kötött megállapodás értelmében megnyitott iroda lehetőséget nyújt arra, hogy kapcsolatokat lehessen fenntartani különböző libanoni körökkel - mondta a miniszterelnök. A nyilatkozat néhány nappal azután hangzott el, hogy szíriai katonák fogták el az összekötő iroda három tagját, akik fegyveresen próbáltak behatolni a szíriai csapatok által ellenőrzött libanoni területre. A bejrúti kormány korábban felmondta az izraeli-libanoni szerződést, így az iroda fenntartásának nincs jogosultsága. Minthogy azonban az összekötő iroda az Izraellel együttműködő jobboldali milíciák, a „libanoni erők” ellenőrzése alatt levő körzetben van, a kormány tehetetlen a tel-avivi döntéssel szemben. A kapcsolatfenntartás kölcsönös szándékára utal, hogy a jobboldali milíciák parancsnoksága szintén összekötő irodát tart fenn Jeruzsálemben.

A zűrzavarba fulladt márciusi „főpróba” után kevesebb fennakadással, de kevesebb részvevővel sikerült megrendezni a salvadori elnökválasztások második fordulóját. Egybehangzó vélemények szerint - a nagyobb szervezettség ellenére - kevesebben mentek el szavazni, mint március 25-én. A mostani fordulóban a márciusi szavazáson legtöbb voksot kapott kereszténydemokrata José Napóleon Duarte és a szélsőjobboldali Nacionalista Köztársasági Szövetség elnevezésű párt jelöltje, Roberto D’ Aubuisson között választhattak a szavazók. A központi választási bizottság éjjel tartott sajtókonferenciáján még semmiféle részeredményt nem ismertettek, de egy amerikai magánintézet közvéleménykutatása szerint a szavazók 54 százaléka José Napoleón Duartéra adta le szavazatát.

Brazília és Paraguay határfolyóján, a Paranán, ünnepélyes keretek közt átadták a világ akkori legnagyobb vízierőművét, az Itaipu-gátat.

Az akkori áron 19,6 milliárd dolláros beruházást 1971-ben kezdték meg, amit a mai napig modern építészet egyik legnagyobb csodájaként emlegetik. Méretei és teljesítményének műszaki adatai úgy sem mondanának semmit a T. Olvasónak, de legyen annyi elég, a projekten 40 ezer ember dolgozott, a két országban összesen 27 millió háztartás szükségletét is fedezi. A hatalmas vízerőmű Brazília energia fogyasztásának 28%-át, Paraguayénak pedig 78%-át termeli meg. Ez nagyjából megfelel London háromévi villamos energia igényének. Az építkezés során felhasznált 12,3 millió m³ vas és beton anyagából közel 15 Csalagutat lehetne építeni. A tórendszer hossza 170 km, legnagyobb szélessége 12 km, felszínének területe 1350 km², ami háromszorosa a Balaton vízterületének. Az építés megkezdése előtt közel százezer család vesztette el otthonát a kisajátítások során, elkészülte alatt pedig többezer állatfaj természetes élőhelye szűnt meg. Felépítésével megszűnt a Guaíra-vízesés, amely addig a világ második legnagyobb hozamú vízesése volt. A világ legnagyobb gátja titulust egészen 2009-ig őrizte, ekkor adták át a kínai Három-szurdok-gátat, de ez is csak méreteiben és vízhozamában tudott az élre kerülni, energiatermelésben nem.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_itaipu.jpgLenyűgöző látvány...

Humor:
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_humor_1.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_humor_2.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_humor_3.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_humor_4.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_humor_5.jpg

Reklám:
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_reklam_1.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_reklam_2.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_reklam_3.jpg

Kékfény:
A Pécsi Rendőrkapitányság eljárást Indított Szél Gyula, Pécs, Engels út 50. szám alatti lakos, volt redőnykészítő kisiparos ellen, aki 1982 Januárjától az ország területén redőnykészítésre és iparának fejlesztésére előlegeket, illetve kölcsönöket vett fel. A rendőrség kéri azok jelentkezését, akiket Szél Gyula megkárosított. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben a Pécsi. Rendőrkapitányság vizsgálati alosztályán (7622 Pécs, Killián György út 3.), illetve a 11-666/1415-ös telefonszámon.

Megdöbbentő baleset történt Budapesten, a XVIII. kerületi Csévéző utca és Frangepán utca kereszteződésében. Lendenmayer Béla 77 éves budapesti nyugdíjas lakos segédmotoros kerékpárjával nem adott elsőbbséget, és nekihajtott a Kacziba Vilmos 37 éves budapesti gépkocsivezető által vezetett személygépkocsinak. Az autó az úttest szélén levő fának csapódott. Az ütközés következtében Kacziba Vilmos és a személygépkocsi utasai közül Somlai Károly 31 éves budapesti vízvezeték-szerelő a helyszínen meghalt. A gépkocsivezető 7 éves Vilmos és 11 éves Hajnalka nevű gyermekeit életveszélyes állapotban szállították kórházba. Lendenmayer Béla vezetői engedélyét a rendőrség bevonta, és eljárást indított ellene.

Egy taxisofőr gyilkosát tartóztatta le a rendőrség Zala megyében. Április 30-án a kora esti órákban egy fiatalember szállt be a zalaegerszegi Volán taxiállomás egyik kocsijába. Berta János 56 éves taxisofőr elindult a bemondott címre, de Zalaszentiván község előtt utasa mellbe szúrta, majd kilökte a kocsiból és elhajtott. A gépkocsivezetőnek volt még ereje ahhoz, hogy a falu szélső házáig elmenjen, ahonnan gépkocsival Zalaegerszegre szállították. A szerencsétlen férfi azonban útközben belehalt sérüléseibe. A rendőrség azonnal megkezdte a nyomozást, s május 1-én hajnali három órakor Zalabér határában egy földúton megtalálták az elhagyott gépkocsit, Tüskeszentpéteren pedig elfogták a bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható Hidasi János 22 éves segédmunkás, Zalaegerszeg, Göcseji út 45. szám alatti lakost. A rendőrség folytatja a nyomozást a gyilkosság ügyében.

A rendőrség többrendbeli súlyos bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt keresi Hegyesi Mihály 32 éves, büntetett, foglalkozás nélküli budapesti lakost. Személyleírása: 174 centiméter magas, vékony testalkatú, kreol bőrű, barna hajú, orra, szája egyenes. Ruházata: világos pantalló, sötét színű ing. Különös ismertetőjele: karján tetoválás, ajkán kisebb vágási heg látható. A rendőrség kéri a lakosságot, hogy aki a fénykép vagy a személyleírás alapján felismeri, vagy tartózkodási helyéről tudomása van, értesítse a Budapesti Rendőr-főkapitányságot a 07 telefonszámon vagy a legközelebbi rendőri szervet.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_hegyesi_mihaly.jpg

Balesetet okozott a figyelmetlenség Lentiben. A Szabadság téren Farkas Lajos lenti lakos KB 86-37 rendszámú Lada gépkocsijával balra nagy ívben akart kanyarodni, s közben nem adta meg az elsőbbséget a vele szemben szabályosan érkező Toplak István lenti lakos ZK 29-53 rendszámú Zaporozsecének. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár viszont jelentős.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_lenti_baleset.jpg

Közlemények:
Kérik annak a két házaspárnak a jelentkezését, akik április 21. és 23. között a cikolai tónál sátoroztak. Az egyikőjük fekete színű kutyája megharapta Gyurics Máté három és fél éves kisfiú bal combját. Az egyik házaspár narancsszínű Lada vagy Polski Fiat gépkocsival, a másik házaspár - 17 éves fiukkal és 6 éves Erzsike nevű kislányukkal - oldalkocsis motorkerékpárral volt. A kisfiú érdekében kérik, jelentkezzenek munkaidőben a 176-161, munkaidő után a 650-950-es telefonszámon, vagy csütörtök reggel 8 óráig a Fővárosi Köjál központi ügyeletén a 117-817-es telefonszámon.

A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy Madarász Magda „A kvantitatív viszonyok összehasonlítása a macska specifikus thalamusmagjaiban” című kandidátusi értekezésének nyilvános vitája május 9-én du. 14 órakor lesz a NET barna előadótermében (Bp. VIII., Nagyvárad tér 4.) -, Pethő Bertalan: „Endogén pszichózisok osztályozása, kórlefolyása és rezidulális dimenziója” című doktori értekezésének nyilvános vitája május 10-én du. 14 órakor lesz a SOTE II. Belklinika tantermében (Bp. VIII., Szentkirályi u. 46.).

Ismét indul a Filléres karaván! - Veszprém-Zirc 1984. május 19. Városnézés, múzeumlátogatás, ebéd. Részvételi díj: 330 Ft/fő. Salgótarján-Szécsény 1984. június 16. Városnézés, múzeumlátogatás, ebéd, Hollókői vár megtekintése. Részvételi díj: 350 Ft/fő.

Állásajánlat:idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_allasajanlat_1.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_allasajanlat_2.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_allasajanlat_3.jpg

Divat: Kötelező hosszúság nincs
A szoknya az a ruhadarab, amellyel talán legtöbbet játszhatnak a divattervezők. Néhány évtizeddel ezelőtt micsoda izgalmas látvány volt a hosszú szoknya alól véletlenül előbukkanó női boka. ha pedig a szoknya netán néhány centivel feljebb is csúszott, az már valóságos szeméremsértésnek számított. Az akkori férfiak legmerészebb álmaikban sem gondolhatták, hogy egy emberöltővel később Mary Quantot, a londoni divatkirálynőt a „Brit Birodalom Érdemérmével” tünteti ki az igazi királynő, mert feltalálta a női lábakat, sőt combokat is felfedő miniszoknyát. A kitüntetés után a londoni divatkirálynő úgy felbátorodott, hogy kitalálta a szuperminit, amelyet alsónemű nélkül illett viselni... Az üzletek kínálata divatos szoknyákból nem bőséges, de megfelelő. Kis utánajárással mindenki találhat ízlésének, alkatának megfelelőt. S végül egy jó tanács. Ne hamarkodják el a választást, mert a finom alapanyagú divatos szoknya nem olcsó, vagyis több évre kell vásárolni.idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_divat_1.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_divat_2.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_divat_3.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_divat_4.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_divat_5.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_divat_6.jpg

Befejezéshez közeledik a kukorica vetése: Határszemléken mérik fel a fagykárokat
Javában tartanak a tavaszi határszemlék. A mezőgazdászok felmérik az őszi vetésű gabona állapotát, és összesítik az utóbbi időszak fagykárait. Az elmúlt napok erős lehűlése helyenként mínusz 7, mínusz 8 fokos fagyot is hozott, s a fagyzugos helyeken károsodtak a gyümölcsösök. Mindenekelőtt virágkárokra számítanak a kertészek, hogy mekkorára, egyelőre nehéz eldönteni. Május második felében a csonthéjas gyümölcsösöknél és július derekán az almatermésűeknél győződhetnek majd meg végérvényesen arról, hogy a fagyok milyen mértékben pusztították a fák virágait. Ott, ahol csak kisebb fagyok érték a gyümölcsösöket, szőlősöket, abban reménykedhetnek, hogy, az ültetvények átvészelték ezt az időszakot. Az országos adatok szerint 2600 hektáron fagyott el az újburgonya, ezen a területen meg kell várni, amíg újra hajt a növény. Az időeltolódás az újburgonya felszedésének időpontját is befolyásolja. A cukorrépatáblákon a fagy hatásait figyelték meg a szakemberek. További gond, hogy a magot az erős szélviharok sokfelé elhordták a földből. Az üzemek gyors intézkedéssel újravetették a répát. A földeken befejezéséhez közeledik a kukorica vetése. Várhatóan a jövő hét derekára készülnek el a munkával. A már földben levő őszi vetésű gabona szárba ment. Jól jönne most az eső, különösen nagy szükség lenne a csapadékra a Tiszántúlon, a rosszabb vízgazdálkodású talajokon. Valamivel jobb a helyzet a Dunántúlon, de itt is elkelne az eső, lévén, hogy a szélviharok alaposan felszikkasztották a talaj felső rétegét.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_bajai_augusztus_20_termeloszovetkezet.jpgA bajai Augusztus 20. Termelőszövetkezet Mártonszállás határában levő földjén az utolsó táblákon vetik a kukoricát

Csigainvázió:
Ha május, akkor a MAVAD-nál - minden különösebb értesítés nélkül - csigaszezon kezdődik. A szakemberek állítják, ha az időjárás is kedvez, május végéig 180 vagon csigát szállíthatnak a felvásárló helyekről a nyugat-európai országokba. A vízum nélküli „turistákat” elsősorban a francia háziasszonyok várják türelmetlenül.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mavad_csigaszezon.jpg

Betegnyilvántartó számítógép:
A rendelőintézetek folyosóin kezelésre váró betegek sokszor egész kis paksamétát szorongatnak a hónuk alatt. Korábbi vizsgálati eredmények, laboratóriumi cédulák, kórházi zárójelentések lapulnak a dossziékban és a táskákban, hiszen ki tudja, mikor lesz rájuk szükség. Az orvosok munkáját kétségkívül megkönnyítheti az előzmények ismerete, de bizony nemegyszer előfordul, hogy elkallódik még a friss laboratóriumi adatokat tartalmazó lap is, ilyenkor aztán nincs más hátra, mint megismételni a vizsgálatot. Mi hát a megoldás? A kérdésre bizonyára sokan vágják rá azonnal: a számítógép.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_betegnyilvantartas_1.jpgIlyen számítógépek üzemelnek rövidesen az Országos Kardiológiai Intézetben

Székek exportra Angyalföldről:
Az exportnak Keletre, Nyugatra egyaránt két követelménye van: a minőség és a pontos szállítás. Nos, minden bizonnyal megfelel mindkét követelménynek a Szék- és Kárpitosipari Vállalat angyalföldi gyára, mert az idén mindkét területen fokozni tudták eladásaikat. 1984-ben 263 millió forint értékű széket készítenek, s ebből huszonkét a szocialista, és ötvenkétmillió a tőkés export. Az angyalföldiek termékeit a Szovjetunióba, az NSZK-ba, a skandináv országokba, valamint Hollandiába, Svájcba és az USA-ba szállítják. A Frangepán utcai gyárban feldolgoznak minden olyan hulladék faanyagot, amelyet eddig nem hasznosítottak.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_angyalfoldi_szekgyar.jpgKészülnek az exportszékek

Kísérleti gyártás:
Megkezdték a felvasalható hímzésminták kísérleti gyártását a Gardenia Csipkefüggönygyár hímzőüzemében A mintákból évi 2 és fél, 3 millió darabot készítenek férfi, női és gyermek felsőruházati cikkek díszítésére.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_gardenia_csipkefuggonygyar.jpgKészül a hímzésminta

Plakátok tiltott helyen:
Hol vannak már azok az idők, amikor az adni-venni, a lakást cserélni szándékozók még papírcetliket rajzszögeztek ki az autóbusz- és villamosmegállókban levő fákra, oszlopokra! Ma a házak falát, az aluljárók lejáratait, az árkádsorokat elborító, tiltott helyen és engedély nélkül elhelyezett plakátok láttán majdhogynem nosztalgiával gondolunk rájuk. Nyelvstúdió és zongorahangoló, dzsesszklub és kulcsmásoló, féregirtó és aerobik-tanfolyam hirdeti lépésről lépésre önmagát. Fittyet hányva minden előírásnak és rendeletnek, mit sem törődve a városképpel, az okozott károk helyreállításának költségeivel. Elég Budapest jelentősebb főútján végigsétálni, hogy magunk is meggyőződhessünk arról, valóban jó lenne véget vetni az engedély nélküli ragasztásoknak.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_palakatok_1.jpgCsendélet plakátokkal

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_palakatok_2.jpgA ragasztók nem kímélik a közművek berendezéseit sem

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_palakatok_3.jpgMaradványok az elmúlt hónap programjából

Fedett uszoda épült Baján társadalmi összefogásból:
A bajaiaknak kétszeresen is emlékezetes marad az idei május 1. Az ünnepen adták át a Petőfi-szigeten a társadalmi összefogással elkészült fedett uszodát. Még 1974-ben alakult meg a Bajai Sportuszodát Építő Egyesület, hogy közös összefogással megvalósuljon régi vágyuk. A létesítmény, a megyei és a városi tanács anyagi segítségével, 55 millió forintba került, ebből az egyesület tagsága 20 millió forint készpénzt gyűjtött össze hétéves előtakarékossággal és egymillió forint társadalmi munkával. Az elkészült fedett uszoda feszített víztükrű, 25 méteres, hat versenypályás. Ugyanakkor egy 6X12 méteres tanmedence is helyet kapott az épületben. Az új létesítményt az Általános Épülettervező Vállalat tervezői, Ács Tamás építészmérnök vezetésével készítették, kivitelezője pedig a Duna-Tisza-közi Állami Építőipari Vállalat volt. A bajaiak az új létesítmény átadása után már egy 50 méteres, nyolcpályás nyitott medence építésén gondolkodnak, amely majd a fedett uszoda kiegészítése lesz.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_bajai_uszoda.jpgAz új uszoda - kívülről

Ballagási ünnepségek több iskolában:
Szombaton az ország több oktatási intézményében rendeztek ballagási ünnepséget. Budapesten a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tanulói vettek búcsút iskolájuk tanáraitól. Hetvenötén végeztek a három osztályban, ők 12 féle mesterséget tanultak; van köztük szobrász és festő, ötvös és játékkészítő, grafikus és bőrdíszműves. 

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_ballagas.jpgSzázad eleji ruhákban ballagtak a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola végzősei

Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola 200 fiatalja búcsúzott. A végzősök zömmel kétszakos tanárként szereznek diplomát, kisebb részük pedig közművelődési szakember lesz. A főiskola ugyanis az országban elsőként vezette be a közművelődési szakemberképzést úgy, hogy tanári oklevelet is ad. Kaposvárott 82 fiatal búcsúzott a mezőgazdasági főiskolától. A végzős hallgatók az államvizsga után a termelőszövetkezetekben és az állami gazdaságokban kezdik meg állattenyésztői üzemmérnöki munkájukat.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_ballagas_2.jpgA feldíszített tanszékeken tanáraiktól, oktatóiktól köszönhettek el a szombathelyi ballagók

Reaktor-faggatás:
Tizenhét fejlődő ország fiatal szakemberei ismerkedtek a Budapesti Műszaki Egyetem tanreaktorával. A Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség megbízásából tartott tanfolyamon, a vendégek előadássorozaton, kísérletek segítségével sajátították el a kutatóreaktor működési elvét.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_bme_kutatoreaktor.jpg

Ez mind, mind Zsolnay kerámia!
A felvételen látható apró porcelántárgyak - sok ezer „társukkal” - a gyárnak az idén mintegy 45 millió forint hasznot hoznak. Ez éppen háromszor annyi, amennyit 1981-ben állított elő a pécsi üzem. A felújításra és bővítésre, amelyre nagy szükség volt már évek óta, nem lehet panasz. A hazai és külföldi piacokon egyaránt kitűnően értékesíthető a zsolnai porcelán.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_zsolnay_porcelan.jpg

Itt a strandszezon:
Hosszú, bolondos, így hol hűvös, hol melegebb hetek után, úgy tetszik, végleg megkezdődhet a nyári strandszezon. Hazánkban a hétvégén az egész országban 24-30 fok meleget mértek, s a barnulni vágyók ezrei keresték fel a fővárosi strandokat. Felvételünk szombat délben készült a Lukácsban.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_lukacs_furdo.jpg

A Magyar Televízió műsorán: Leg...leg...leg... Magyar szórakoztató műsor. Páratlan váratlanságok a Guiness rekordok könyvéből, magyar és nemzetközi rekordok különleges tálalásban. Rózsa György műsora. Adásai 17 esztendőn - 1982 és 1989 között - keresztül szórakoztatták a nézőket.

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_rozsa_gyorgy.jpgRózsa György műsorvezető

Hová menjünk? Moziba!
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mozi.jpg

Színházi bemutató: Ki lesz a bálanya? - Csurka István drámája (Pesti Színház)

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_tahi_toth_laszlo_hegedus_d_geza_szilagyi_tibor_tordy_geza.jpgTahi Tóth László, Hegedűs D. Géza, Szilágyi Tibor és a háttérben Tordy Géza

Magyar könnyűzene: Puncs az R-Go-ból
A Puncs együttes az R-Go együttes egyik ütőhangszeresének falánksága következtében született. Kocsis Gábor kivált a népszerű csikidám-zenét játszó revüből és újat hozott létre, s mivel tortából és fagylaltból is a puncsot kedveli a legjobban, e névre keresztelte csapatát. Hat fiú és három lány alkotja az év elején alakult együttest, s új zenét szeretnének játszani. Szó szerint, mivel az új zene néven ismert irányzat tavaly nagy sikert aratott Nyugat-Európában, megpróbálják a honosítását. E zene jellemzője: sok elektronikus effekt, beszélő ének, feszes tempók, melyhez újszerű látvány is párosul. A hozzáértők főként a frontember Mérey Péter david bowie-s egyéniségét és Szilágyi Judit szaxofonjátékát dicsérik. Az együttes tagjai: Kocsis Gábor (szintetizátor, ütősök), Mérey Péter (ének). Várnai Zsolt (basszusgitár), Szolnoki Pál (gitár), Szentmihályi Gábor (dob), Losonczi Pál (billentyűsök). Kádár Éva (ének), Mályi Zsuzsa (ének) és Szilágyi Judit (szaxofon).
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_puncs_egyuttes_kocsis_gabor.jpg

A 19. héten a magyar slágerlista a szólisták között: 1. Koncz-Szenes: Gyere el, ha bántanak (Kovács Kati), 2. Ihász-Heilig: Csillag vagy nekem (Ihász Gábor), 3. Presser-Sztevanovity D.: Amerika legszebb asszonya(Komár László).

Az előadók között: 1. Szikora-R-Go együttes: Kriszti (R-Go), 2. Satöbbi együttes: Az ajtó (Satöbbi), 3. Lukács-Bradányi: Őszinte dal (Universal).

A héten az amerikai slágerlistákat Lionel Richie Hello-ja, a nyugat-európai slágerlisták többségét a Duran Duran The Reflex című számai vezetik.

A héten olyan külföldi előadók jelentkeznek új albummal - többek között -, mint a Cure (The Top), a Bananarama (Bananarama), Jermaine Jackson (Jermaine Jackson), vagy Laura Branigan (Self Control).

Valódi kupaforduló zajlott szerdán. Még a meglepetésekkel számoló szurkolók és szakvezetők sem gondoltak arra, hogy többször is felborul a papírforma. Márpedig ez történt. A már-már bajnok Honvéd Békéscsabán szenvedett vereséget, a Ferencváros pedig sajnálatos módon Siófokon újólag igazolta, hogy semmit sem javult az ősz óta. A két fővárosi együttes búcsújával a vidéki együttesek között dől majd el a Magyar Népköztársasági Kupa sorsa. Ugyanis az MTK-VM saját pályáján büntetőkkel maradt alul a Tatabányával szemben, míg a Rábának nem okozott gondot Leninvárosban a lelkes Olefin gárdája. A hétköznap ellenére is szép számú érdeklődő jelent meg a pályákon. Így aztán jóval többen voltak a mérkőzéseken, mint például a Népstadion legutóbbi főtalálkozóján (18 022 fizető néző), a zöld-fehérek és a lilák rivalizálásán.

MTK-VM - Tatabánya
Pár napon belül újra találkozott a két NB I-es csapat, múlt vasárnap a Hungária körúton játszottak 1:1-t. A legjobb nyolc közé jutásért mindketten NB I-s csapaton keresztül jutottak a tovább. A hazaiak a Csepel ellen 1:0-ra, a vendégek a Zalaegerszegi TE ellen 2:1-re nyertek.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_mtk_vm_tatabanya.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_mtk_vm_tatabanya_2.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_mtk_vm_tatabanya_dombai_hermann_fodor.jpgTúlerőben a vendégvédelem a Hungária körúton. Dombai kapus és Hermann közös erővel tisztáz Fodor elől

Siófok-Ferencváros
A másodosztály egyik sikercsapata (ha nincs a bajnokság elején a négypontnyi levonás, talán jóval előrébb állnának, mint az 5. hely) fogadta az elsőosztályú Ferencvárost. Március elején a hazaiak a szintén NB II-es Keszthelyt búcsúztatták 2:0-s győzelemmel, míg a vendégek, akkor hazai pályán a szintén NB I-es Pécsi MSC-t verték 3:1-re.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_siofok_ferencvaros.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_siofok_ferencvaros_2.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_siofok_ferencvaros_pogany_bodi.jpgA két kapitány, Bódi és Pogány térfelet választ, középen Nagy B. játékvezető (forrás: tempofradi.hu)

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_siofok_ferencvaros_zsiboras_bodi.jpgEz volt az a pillanat, amikor a Siófoki Bányász NB II-es csapata kézzel fogható közelségbe került másodszor is a nagy bravúrhoz, a Ferencváros kiveréséhez az MNK-ból. Az óramutató a 91. percet mutatta, vagyis a hosszabbítás legelejét. A 11-es pontra letett labdát Bódi jobbal, gyilkos erővel vágta a kapu jobb oldalába, az ellenkező irányba „elküldött” Zsiborás mellett. Ez volt egyébként Bódinak, a találkozó főhősének harmadik találata, amellyel 3:2-re vezetett a Balaton-parti együttes

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_siofok_ferencvaros_olajos_pardavi_szabadi_virag_deak.jpgÖt játékos - 1 labda. Balról: Olajos, Pardavi, Szabadi, Virág és a kapuvonalon Deák

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_siofok_ferencvaros_knezy_jeno.jpgA Ferencvárosi kispad, és felül az állványon Knézy Jenő (Forrás: Rózsa Tibor gyűjteménye)

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_siofok_ferencvaros_kalap_zollei_janos.jpgKalap alias Zöllei János a népszerű szotyiárus nem hisz a szemének (Forrás: Rózsa Tibor gyűjteménye)

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_siofok_ferencvaros_kerekes_pardavi_takacs_pogany_szabadi.jpgBalról Kerekes (9) Pardavi, Takács, Pogány a földön, és Szabadi félig a kép jobb oldalán (Forrás: Rózsa Tibor gyűjteménye)

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_siofok_ferencvaros_takacs_brettner_pogany.jpgNagy Béla játékvezető, és Takács László, a háttérben Brettner Csaba bal oldalt Pogány László (Forrás: Rózsa Tibor gyűjteménye)

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_siofok_ferencvaros_takacs_belenyesi_horvath_szoke_miklos_horvath_ii.jpgA hosszabbítás előtti szünetben balról Takács László, Belényesi László háttal Horváth Károly, Szőke Miklós, és Horváth II. László kapus (Forrás: Rózsa Tibor gyűjteménye)

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_siofok_ferencvaros_olajos_kerekes_takacs_rubold_haaz_zsiboras.jpgOlajos, Kerekes (FTC) mögötte Takács a háttérben Rubold, Haaz, és a kapuban Zsiborás (Forrás: Rózsa Tibor gyűjteménye)

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_siofok_ferencvaros_olajos_takacs_balazs_zoltan_gyuro.jpgOlajos Takács,és Balázs Zoltán gyúró a hosszabbítás előtti szünetben (Forrás: Rózsa Tibor gyűjteménye)

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_siofok_ferencvaros_gyoztesek.jpgAz FTC-t az MNK-ból búcsúztató csapat. Felső sor balról: (két szurkoló) Horváth I., Takács, Brettner, Virágh. Alsó sor balról: Horváth II., Szabó J., Bódi, Belényesi, Onhausz, Olajos. A csapatképről hiányzik Tiber, Szajcz, és Pardavi (Forrás: Rózsa Tibor gyűjteménye)

Békéscsaba-Bp. Honvéd
A nap másik olyan párosítása, ahol NB II-es csapat fogad NB I-est. A bajnokságokban mindketten jól szerepelnek, a hazaiak esélyesek az egyik feljutó helyre, a vendégek pedig az NB I bajnoki címének fő várományosai. A nyolc közé jutásért a Békéscsaba hazai pályán az NB I-es Nyíregyházát lépte le 5:0-ra. A vendégeknek volt talán a legnehezebb dolguk mindközül. A tavalyi megismételt kupadöntőn pont a mostani legnagyobb bajnoki riválisuk, az Újpesti Dózsa otthonában nyertek 2:1-re.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_bekescsaba_bp_honved.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_bekescsaba_bp_honved_2.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_bekescsaba_bp_honved_sulija_andrusch.jpgSulija és a hazaiak első gólja Andrusch kapujában

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_bekescsaba_bp_honved_sikesdi_garaba_andrusch_gyurmanczy.jpgAndrusch húzza le a labdát Gyurmánczy elől, Sikesdi és Garaba biztosít

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_bekescsaba_bp_honved_gyoztesek.jpgA győztesek

Olefin-Rába ETO
A területi bajnokságban (harmadosztály) vitézkedő leninvárosi kiscsapat a tavalyi bajnokot fogadta. Előző körben a hazaiak már véghezvittek egy huszáros fegyvertényt. 1:1 után büntetőkkel verték ki az NB II-es Salgótarjáni TC-t, míg a vendégek a harmadosztályú Bóly csapatán keresztül jutottak tovább.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_mnk_leninvarosi_olefin_raba_eto.jpg

Szintén szerdán az európai 5. csoportban (itt szerepel majd Magyarország is) lejátszották az első VB-selejtező mérkőzést. Az idegenben játszó osztrákok nehezen nyertek.
Ausztria-Ciprus 2:1 (1:0). Nicosia, 1200 néző. G: Gisinger (37. p.), Prohaska (75. p.), ill. Hrisztoforu (72. p.).

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_ciprus_ausztria_vb_selejtezo_konsztantinu.jpgJelenet a ciprusi térfélen, Konsztantinu beavatkozásra kész

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_ciprus_ausztria_vb_selejtezo_osztrak_orom.jpgKeservesen született meg az osztrák válogatott győzelme, érthető a boldogság a mérkőzés lefújása után

A találkozón ott volt a konkurencia, a holland és a magyar szövetségi kapitány is. Így látták. Kees Rijvers: „Ausztria volt a jobbik csapat, de nagyon keservesen győzött. Mi decemberben játszunk Nicosiában, ha nyerünk, az szép karácsonyi ajándék lesz.” Mezey György: „Az osztrákoknak két helyzetük volt, mindkettőből gólt szereztek. Ciprus nem könnyű ellenfél, ilyen göröngyös pályán és lelkes közönség előtt nem lehet félvállról venni.”

Csütörtök este a televízió nyilvánossága előtt a Telesport műsorában elkészítették az MNK párosítását a döntőbe jutásért. Sós Károly, az egykori szövetségi kapitány, az MNK-bizottság elnöke olvasta fel a golyókban elhelyezett csapatok neveit tartalmazó cédulákat. Ezek szerint a Békéscsaba a Rábával, a Tatabánya a Siófok csapatával mérkőzik. A pályaválasztók az alacsonyabb osztályban szereplő együttesek, így Békéscsaba és Siófok lesz jövő szerdán (kezdés 17.30) a két összecsapás színhelye.

És akkor lássuk a lényeget, az NB I. 25. fordulóját! Ismét háromnapos a futballbajnokság első osztályának fordulója. Pénteken játsszák a Vasas-MTK-VM találkozót a Fáy utcában, szombaton öt, vasárnap két mérkőzéssel folytatódik, illetve zárul a pontvadászat huszonötödik szakasza. Két mérkőzés emelkedik ki a sorozatból, a Rába otthonában fogadja az Ú. Dózsa együttesét, míg a Honvéd „Videotonországba” látogat.

Vasas - MTK-VM
Az őszi 2:2 után a tavasz nagy fordulatot hozott mindkét csapat életében. A kiesőjelölt vendégek stabilan megkapaszkodtak a középmezőnyben, 24 ponttal a 9. helyen állnak. A dobogóra áhítozó hazaiak 23 ponttal a 11. helyen szerénykednek. A Vasasnál Katona sérülése jelentett gondot Mészöly Kálmánnak, így több verzió is felmerült a kezdőt illetően. A vendégeknél sem sérült, sem eltiltott nincs, nekik inkább az okozott gondot, hogy hat napon belül harmadszor kellett pályára lépnie Palicskó Tibor csapatának.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_vasas_mtk_vm.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_vasas_mtk_vm_birkas_gaspar.jpgEgyütt a két főszereplő: Birkás (balról) lövését ezúttal védte Gáspár, de a párviadalt végül is a Vasas-csatár nyerte

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_vasas_mtk_vm_kiss_laszlo_turner.jpgKiss tör kapura, Turner a földön, de az akcióból nem született gól 

SZEOL AK - Volán
A papírforma alapján a Volán csak akkor szerezhet pontot vendégjátékán, ha a Szeged jószívű. De ez a csapat más mentalitású. Ősszel a szegediek 1:0-ra nyertek a Czabán Samu téren. A vendégek a kieséstől menekülnek, a szegediek, elsősorban a jó hazai teljesítményüknek köszönhetően, stabilan állnak a középmezőnyben. Hazai pályán ebben a bajnokságban már minden nagycsapat skalpját begyűjtötték, nem valószínű, hogy most a Volán problémát jelentene nekik. A hazaiak a legerősebb összeállításban kezdenek, a vendégeknél Kiss Imre Hámori helyett Kékesit jelölte a kezdőbe.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_szeol_ak_volan.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_szeol_ak_volan_kiss_gabor.jpgA szegediek első gólja előtti mozzanat: Kovács G., miután combbal megszelídítette a labdát, a következő pillanatban a hosszú sarokba lövi

Csepel - Nyíregyháza
A piros-kék színű Csepel alkalmanként szürkén játszik, de a Nyíregyházának így sem lehet sok reménye. Ősszel a hazaiak 2:1-re nyertek Nyíregyházán. A Csepel akkor még harcban állt a dobogóért, tavaszra nagyon leküzdötték magukat. Az idei kilenc meccsből két győzelem, négy döntetlen és három vereség a mérleg. És nem csak az eredmény, hanem sokszor a mutatott játék is egyre több kívánni valót hagy maga után. Érezni lehet, valami lóg a levegőben. Ha most sem nyernek, nagy balhé lesz házon belül. És hát ki ellen nyernének, ha nem az életéért küzdő, de rendkívül gyenge erőkből álló nyírségi csapat ellen? A vendégeknél a teljes keretre számíthatott Kovács Imre edző, a hazaiaknál a múlt héten megsérült válogatott kapus, Kovács Attila nem jött rendbe, így tartalékja, Gendúr László áll a kapuba.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_csepel_nyiregyhaza.jpg

Haladás - ZTE
A hazai együttes az első osztály legrapszodikusabb csapata, az egerszegiek pedig elsősorban megbízhatóságukról híresek, így aztán valószínű a pontosztozkodás. Kettejük mérkőzései mindig érdekesek, szomszédvárak igazi presztízscsatái. Ősszel a Hali 2:1-re nyert a Zete vendégeként. Tulajdonképpen egész évben egy helyben topognak a csapatok, a zalaiak a felsőház alján, a vasiak az alsóház tetején álltak a szezonban. Annak ellenére jó mérkőzésre van kilátás, hogy igazándiból a végkimenetel szempontjából már egyiküknek se nem osztott, se nem szorzott a bekasszírozható két pont. Egyik csapat felkészülését sem hátráltatták hiányzók.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_haladas_zte.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_haladas_zte_szabo_ferenc.jpgA második hazai gól előtti pillanat. Szabó lábát már elhagyta a labda, s hamarosan hálót ér. Kereki, Nagy József és Péter csak figyelik a lövést

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_haladas_zte_soos_hegedus.jpgEgy kimaradt ZTE helyzet: Soós lábáról veszi le Hegedűs a labdát

Rába ETO - Ú. Dózsa
A bajnoki reményeitől elbúcsúzott Rába most már mindenki ellen bosszút forral, mert talán még sohasem akarta ilyen makacsul a győzelmet. Nehéz dolga lesz a liláknak, de könnyen lehet, hogy egy pontot még így is elcsípnek. Ősszel egy parádés meccsen nyertek a lilák 2:0-ra a Megyeri úton. A Dózsának most amolyan dupla vagy semmi a mérkőzés. Ha nyernek, marad a biztos távolság kettejük közt a lilák javára, és maradhatnak továbbra is a Honvéd nyakán. Ha veszítenek, alighanem végleg elköszönhetnek a bajnoki reményektől, illetve vészesen rájuk jöhet az ETO, veszélybe sodorva a lilák ezüstérmét is. A vendégek sorsát nehezítette, hogy Törőcsik András továbbra is sérült, sőt, Dékány Gáborra sem számíthat Temesvári Miklós.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_raba_eto_u_dozsa.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_raba_eto_u_dozsa_2.jpg

Ferencváros - Pécsi MSC
Még a minden eddiginél harmatosabb zöld-fehéreknek sem okozhat gondot a Pécs legyőzése, de csakis azon az alapon, hogy az FTC ifjai szeretnének fátylat borítani a siófoki kisiklásra. Ősszel 1:1-t játszottak Pécsett a csapatok. Tavaszra a PMSC a legjobban szereplő csapatok közé került, míg nem igazán tudta átlépni saját árnyékát összességében, új edző ide, átszervezett csapat oda. A Fradi (és a közönség) számára a legnagyobb kérdés, kilenc tavaszi forduló után végre tudnak-e győzni az Üllői úton? Hiányzók akadtak szépszámmal mindkét oldalon. A hazaiaknál az előző fordulót is sérülés miatt kihagyó Murai, Bánki és Pölöskei még mindig nem áll Vincze Géza rendelkezésére, sőt, azóta Ebedli is feliratkozott a listára. A vendégeknél Réfi Gábor és Kincses Viktor sérülés, Gallai István pedig sárgalapok miatt nem állhatott Rónai István rendelkezésére. Ideggyulladása van a jobb vállában Lutz Jakabnak, a Pécsi MSC labdarúgójának. Orvosi vélemény szerint gyógyulása több hónapot vesz igénybe, így ebben az idényben már nem lehet ott csapatában, a hátralevő bajnoki mérkőzéseken.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_ferencvaros_pecsi_msc_1.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_ferencvaros_pecsi_msc_kerekes_gyorgy.jpgKerekes (jobbról): ismét győztes gól, akárcsak a múlt héten

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_ferencvaros_pecsi_msc_szabadi_laszlo.jpgKüzdenie kellett a Ferencvárosnak a győzelemért, ez Szabadi (balról) arckifejezésén is látszik

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_ferencvaros_pecsi_msc_vedekezes.jpgMunkálkodik a pécsi védelem az Üllői úton. Egygólos győzelmével a Ferencváros messzebb került a kiesőjelöltektől

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_ferencvaros_pecsi_msc_szabadi_konya.jpgKetten az Üllői üli stadion zöld gyepén. A nagy harcot hozó találkozón gyakran előfordult, hogy a ferencvárosi jobbszélső, Szabadi (sötét mezben) és a pécsi jobbhátvéd, Kónya „összetalálkozott”. Kettejük csatája ezúttal döntetlenre végződött...

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_ferencvaros_pecsi_msc_kerekes_toma.jpgToma ered Kerekes nyomába

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_ferencvaros_pecsi_msc_bodnar_laszlo.jpgÉppen hogy befért... Kerekes gólja Bodnár hálójában

Videoton - Bp. Honvéd
A már-már páholyban levő Honvéd egészen bizonyos, hogy presztízsmérkőzést vív majd a tavasszal mélyen képességei alatt szereplő fehérváriakkal, így totónyelven szólva valószínű az x. Ismét egy csúcsrangadó az NB I-ben! Az őszi bajnok fogadta a bajnoki cím várományosát. Ősszel a fehérváriak 1:0-ra nyertek Kispesten, talán ez volt az egyik legnagyobb lépésük, végül csak gólkülönbséggel előzték meg a piros-fehéreket. Mostanra a Honvéd már öt pont előnnyel vezeti a tabellát, a tavasszal eddig kilenc meccsből hat vereséget begyűjtő Videotonnal szemben pedig már 10 pont az előny. Esetleges hazai győzelemnél legalább a fehérváriak bronzreménye életben maradhat.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_videoton_bp_honved.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_videoton_bp_honved_disztl_laszlo_esterhazy.jpgDisztl L. szereli sikeresen Esterházyt

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_videoton_bp_honved_csuhay_bodonyi.jpgMunkában a fehérvári védelem, Csuhay fejeli el a labdát Bodonyi elől

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_videoton_bp_honved_disztl_peter_esterhazy_vegh.jpgEsterházy Disztl Péter kapujára lő Végh szorongatásában

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_videoton_bp_honved_vadasz_bodonyi_2.jpgVadász (sötét mezben) elfejeli a labdát Bodonyi elől a fordulatokban bővelkedő találkozón

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_videoton_bp_honved_vegh_disztl_peter_kovacs_kalman.jpgVégh és Disztl Péter közös erővel hárítanak Kovács K. elől

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_videoton_bp_honved_csuhay_esterhazy.jpgCsuhay (a földön) becsúszva szereli le a kapura törő Esterházyt

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_videoton_bp_honved_garaba_csongradi.jpgGaraba próbálja meg Csongrádit (8) megállítani

Disztl P. csípi el a szorongatott helyzetben lévő Esterházy lövését

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_videoton_bp_honved_csuhay_bodonyi_szabo_jozsef.jpgCsuhay és Szabó J. (9) együttes erővel szabadítanak fel a földön fekvő Bodonyi elől

Tatabánya - DVTK
Ha létezik megbízható előrejelzés, akkor ezen a találkozón csak a hazai csapat nyerhet. De hát a prognózisok a meteorológiában sem pontosak. Ősszel egy soványka 0:0 volt Diósgyőrben. A hazaiak még kapaszkodhatnak a bronzéremért, a vendégek teljesen reményüket vesztették a bennmaradást illetően. Dalnoki Jenőnek annyi sérültje volt a héten, hogy csak közvetlenül a kezdés előtt tudott kezdőcsapatot hirdetni.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_tatabanya_dvtk.jpg

A mérkőzések után lássuk a 25. forduló válogatottjait! Láttunk látványos mérkőzéséket és teljesítményeket. Nem kevesebb, mint öten kaptak 8-as érdemjegyet, a győri Kovács László, a székesfehérvári Májer és Szabó, a szegedi Balogh és az újpesti Szendrei. Mivel a díjat nem lehet megosztani, ezért nálunk a duplázó Videoton csatár, Szabó József lett a forduló játékosa.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_a_fordulo_valogatottjai.jpg

A góllövőlista élén a székesfehérvári Szabó kétszer is eredményes volt, Esterházy pedig egyszer sem. Így Szabó utolérte Esterházyt.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_gollovolista.jpg

Slágermérkőzést játszottak az első osztályú labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szombati játéknapján, s bár a Rába és az Ú. Dózsa vetélkedésén nem volt igazán magas színvonalú a játék, a közönség nem panaszkodhatott, mert nem mindennapi körülmények között, ritka nagy csatában alakult ki a 2:1 arányú Rába-győzelem. Győzelmével a Rába egy pontra megközelítette a lila-fehér együttest. Az „alsóházban” ezúttal kevesebb volt az izgalom, mert a Volán egyértelmű vereséget szenvedett Szegeden, s a Nyíregyháza - nagy meglepetést keltve - ugyancsak sima mérkőzésen verte a tavaszi fáradtságát érző Csepelt. Így a nyírségiek most már okkal reménykedhetnek, hogy esetleg „befogják” az egy ponttal előttük álló Volánt. Érdekesség, hogy a ferencvárosi Kerekes duplázott: miként legutóbb az Ú. Dózsa ellen, ezúttal is csapata egyetlen, de győztes gólját szerezte. A Dózsa veresége miatt vasárnap a Honvédot nem érintette túl érzékenyen a székesfehérvári fiaskó, továbbra is öt pont előnnyel állnak az élen.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_tabella.jpg

Tekintsük át az NB II. legfontosabb hétvégi momentumait. A másodosztály 29. fordulója ismét szolgált meglepetésekkel. A legnagyobb, hogy a lendületbe jött Debreceni MVSC (5 mérkőzést nyertek egymás után úgy, hogy csak egy gólt kaptak) hazai pályán csak egy pontot szerzett a kiesőjelölt H. Szabó L. SE ellen. Pontot adott le idegenben a Békéscsaba is - a Sopronnak. Az Eger a kupahős Siófok ellen megszerezte a 19. győzelmét, s mivel vetélytársai pontot veszítettek, előnye négy pont a Békéscsaba és a Debrecen előtt. Feltűnést keltő bravúrral rukkolt ki a kiesés ellen küzdő Kazincbarcika, idegenben 5:0-ra verte az Ózdot.idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_nb_ii_1.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_nb_ii_2.jpg

Lássuk a másodosztály legjobb góllövőinek állását. Érdemi változás nincs, a közvetlen élmezőnyből egyedül a hatodik helyen álló egri Csepregi talált csak be, így ő már 13 gólos.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_nb_ii_gollovolista.jpg

Hétvégén teljes fordulót rendeztek a harmadik vonalban, a Területi bajnokságokban is.
idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_teruleti_bajnoksagok.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_25_fordulo_teruleti_bajnoksagok_tabella.jpg

Szerdán folytatódnak a Magyar Népköztársasági Kupa küzdelmei is, ezúttal már a döntőbe jutásért. A párosítások:

Békéscsaba - Rába ETO
Siófok - Tatabánya

A következő hétvégén jön a 26. forduló, az alábbi párosításokkal:

Ú. Dózsa - Csepel
Volán - Vasas
Bp. Honvéd - Pécsi MSC
Nyíregyháza - SZEOL AK
DVTK - Videoton
MTK-VM - Rába ETO
Tatabánya- Haladás
ZTE - Ferencváros

Első ránézésre azt mondanánk, a következő forduló a papírformák fordulója, de hát tudjuk... Ha nem borul, akkor a jelenlegi állások bebetonozódása várható. Esélyesebb otthon a Honvéd a PMSC, a Dózsa a Csepel, valamint idegenben a Rába ETO az MTK-VM, és a Videoton a DVTK ellenében. A kiesőjelöltek közül már csak a Volán és a Nyíregyháza mérkőzései hozhatnak változást, de sem előbbi a Vasas ellen, sem utóbbi a SZEOL AK ellen nem számít esélyesnek. Mindenesetre, ha valahol a végeredmény majd ellentmond a vártaknak, adott esetben nagyon át tudják írni a tabella állását.

Kiemelt támogatónk:
idokapszula_nb_i_1980_81_nepsport.jpg

Aranyfokozatú együttműködő partnerünk:
idokapszula_nb_i_1980_81_kepes_sport.jpg

Ezüstfokozatú együttműködő partnerünk:
idokapszula_nb_i_1980_81_labdarugas.jpg

Bronzfokozatú együttműködő partnerünk:
idokapszula_nb_i_1980_81_nepszabadsag.jpg

Emlékeztetőül:

Időkapszula: NB I. - 1983/84

Szintén figyelmükbe ajánljuk: 

Időkapszula: NB I. - 1980/81
Időkapszula: NB I. - 1981/82
Időkapszula: NB I. - 1982/83

Végül egy kis kötelező irodalom: 

Osztálynapló
Két évtized felejthetetlen és elfelejtett magyar hálóőrei

Köszönetnyilvánítás:

Sorozatunk nem jelenhetne meg Kárpáti Tamás segítsége nélkül akinek ezek a kincsek digitalizálva is megvannak. Köszönet illeti a Népsport tudósítói gárdáját is a kiváló összefoglalókért. Belenézünk az Arcanum Adatbázisba is, mert nekik is szokott lenni releváns érdekességük.

Megjegyzés:

A sorozatot maribor és a szerethető dózsás együtt készíti, a szerző neve csak blogmotor etetésére van feltüntetve.

Olvasóink segítségét szeretnénk kérni: Szívesen fogadunk kiegészítéseket, javításokat, javaslatokat, korabeli anyagokat, egyszóval bármit amivel pontosítani és jobbá lehet tenni a sorozatot. Különösen örülnénk ha volt játékosok, edzők, vezetők, játékvezetők, gyúrok, jegyszedők, szurkolók és bárki más akinek valamilyen története, emléke van jelentkezne nálunk és egy-egy interjúval és beszélgetéssel színesíteni tudnánk az anyagot. Elérhetőségeink: emailen a valogatott.blog@gmail.com, Twitteren @ValogatottBlog, Facebookon pedig megtalálhatóak vagyunk a https://www.facebook.com/Valogatottblog címen. Előre is köszönjük.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr9716352806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RTB 2021.01.22. 12:41:27

Kérdés, amit 8 évesen nem mertem feltenni senkinek:
Miért Indián, a Jones? Miért nem Jones, az indián?

maribor_ 2021.01.22. 16:03:15

@RTB: István, a királlyal keveri a T. Olvasó.

Rich.mond 2021.01.22. 17:20:34

Azért Győrben elég tisztességes nézőszám volt.
A kupafordulóval kapcsolatban azt sajnálom, hogy a szimpatikus Leninváros nem tudott meglepetést okozni. A Siófok a KEK-ben még viccnek is rossz, jó hogy nem már NB I egy ekkorka városnak.

maribor_ 2021.01.22. 18:18:06

@Rich.mond: Lesz meg itt egy Volan-Honved. Varjuk meg.

Millerdraft 2021.01.24. 11:43:25

Igazi vasárnapi cikk, órákig olvastam.

maribor_ 2021.01.24. 11:56:30

@Millerdraft: Hetfon kikerdezlek. Del-Libanonbol diplomazhatsz. A doktori cimert keresd meg, a Puncsbol fel ev mulva ki jatszott a Zizi Laborban.

Feyyaz 2021.01.31. 00:28:57

Csepel-Nyíregyháza (0-3).

"MLSZ közlemény:
Az MLSZ fegyelmi bizottsága vizsgálatot folytatott az 1984. május 5-én lejátszott Csepel-Nyíregyháza NB I-es bajnoki mérkőzés ügyében. A bizottság megállapította, hogy Karaffa László, az NYVSSC technikai vezetője és Szíjjártó Lajos, a klub szövetségi képviselője megkereste Kun Jenőt, a Csepel SC labdarúgó szakosztályának elnökét és a mérkőzés eredményét befolyásoló ajánlatot tett. Az ajánlatról Kun Jenő a szövetséget kellő időben nem tájékoztatta. Az MLSZ fegyelmi bizottsága ezért Karaffa Lászlót és Szíjjártó Lajost tíz-tíz évre, Kun Jenőt öt évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltotta.

A fegyelmi bizottság a lefolytatott eljárás alapján az alábbi tényállást tekintette bizonyítottnak.
1984. április elején - közelebbről meg nem határozható időpontba - Szíjjártó Lajos, a Nyíregyházi VSSC fővárosi képviselője és Karaffa László, a Nyíregyházi VSSC labdarúgó szakosztályának technikai vezetője telefonon felhívta Kun Jenőt, a Csepel SC labdarúgó szakosztályának elnökét, s találkozót kértek arra hivatkozva, hogy Fecsku István játékosuk átigazolási ügyében kívánnak tárgyalni. A megbeszélés időpontjában nevezettek megjelentek Kun Jenőnél, a Csepel SC sporttelepén levő irodájában. Ekkor Karaffa László és Szíjjártó Lajos felajánlotta, hogy - amennyiben az 1984. május 5-én lejátszásra kerülő Csepel SC - NYVSSC NB I-es bajnoki mérkőzés 2 pontját a csepeli együttes átengedi, ellenszolgáltatásul hozzájárulnak Fecsku István térítés nélküli átigazolásához, s ezen felül további 300.000 forintot fizetnek. Kun Jenő ezt a javaslatot elutasította. Ezt követően érkezett meg Dr. Puskás Lajos vezetőedző, akivel Kun Jenő közölte, hogy a jelenlevő sporttársak Fecsku átigazolása ügyében jöttek. Néhány perces -más irányú- beszélgetés után Karaffa László és Szíjjártó Lajos eltávoztak. Ekkor Kun Jenő Dr. Puskás Lajost tájékoztatta az elhangzott ajánlatról, majd amikor Dr. Puskás kijelentette, hogy részéről ez elfogadhatatlan – hozzátette azt is, hogy „kirúgtam őket, nem téma”.
Kun Jenő még ugyanezen a napon jelentette az esetet Báthori Jánosnak, a Csepel SC elnökének, a szakosztály vezetése pedig a bajnoki találkozót megelőzően a játékosok részére kifizetendő prémiumot pontonként 500 forinttal megemelte.
A történtekről a Csepel Sport Club elnöksége – a mérkőzés lejátszását követően – 1984. május 8-án – feljegyzésben tájékoztatta a Magyar Labdarúgó Szövetséget.
A fegyelmi bizottság a rendelkezésre álló adatokból jelenleg nem állapíthatta meg – ez további vizsgálatot igényel -, hogy a Szíjjártó Lajos és Karaffa László által tett ajánlat befolyásolta-e, s ha igen, milyen mértékben az 1984. május 5-én lejátszott Csepel SC-NYVSSC I. osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredményét.
Szíjjártó Lajos és Karaffa László a fegyelmi eljárás keretében történt meghallgatásuk során tagadták, hogy Fecsku átigazolását a mérkőzés két bajnoki pontjának átengedéséhez kapcsolták volna, miként azt is, hogy ugyanezen cél elérése érdekében 300.000 forintot ajánlottak fel. Állításuk szerint a két egyesület közötti bajnoki mérkőzés sorsa e tárgyalásuk alkalmával fel sem merült, mindössze azt kívánták közölni, hogy Fecsku átigazolására -minthogy a játékos szerződése még nem járt le- a bajnokság végén hajlandóak visszatérni.
***

Kun Jenő (Csepel SC szakosztályvezető) interjú:
-A nagy vihart kiváltó eset, az 1984. május 5-i Nyíregyháza elleni 0-3 volt. Feltételezésem szerint ön ott ült a lelátón és ha előbb nem is értesült, akkor a két szemével látnia kellett, hogy valami nem stimmel a pályán.
-Az biztos, hogy akkor már benne volt a levegőben, a nézőtér hangulatában, hogy a Csepel eladja ezt a meccset. A mérkőzés után természetesen beszéltem a játékosokkal. De képzelje, még Tulipán Mihály, a csapat prókátora, aki a saját szakállára is szaglászott, sem tudott semmi gyanúsat kideríteni!
-És a vétkes játékosok? Velük is beszélt?
-De még mennyire! Kovács Attila például, aki azon a meccsen nem is védett, csak – mint utóbb kiderült- eltett egy bizonyos összeget a nyíregyháziak által küldött pénzből, civilben bejött az öltözőbe és azt mondta: Jenő bácsi, maga itt olyan hangulatot kelt, amilyenben nem lehet játszani. Merthogy én a mérkőzés előtt valóban többször, nyomatékosan felhívtam a csapat figyelmét arra, hogy teljes erőbedobással játsszanak, megemlítettem a győzelemért járó prémium összegét is… De beszéltem a mérkőzés után az ügy elsőrendű vádlottjával, Kőhalmi Gáborral is, aki a legtöbb pénzt vette fel a nyíregyháziaktól. Azt mondta: ő, mint csapatkapitány körbejárta a srácokat és nyugodjak meg, nem volt bunda."
Forrás: Bocsák Miklós: Elátkozott sporttörténetek

Feyyaz 2021.01.31. 00:31:03

"Az az 1984. május 5-i Csepel-Nyíregyháza találkozó valóban pocsék mérkőzés volt, a nézők már tíz perc után bundát kiabáltak, a hazaiak láthatólag nem strapálták magukat.
Akkorra már mindenki úgy érezte, hogy be van csapva. Vezetők, edzők, szurkolók. Sőt, panaszszavak hallatszottak az öltözők felől is: néhány játékos elég hangosan nehezményezte, hogy a bundapénz elosztásakor hiába nyújtogatták a tenyerüket.
Valamit tenni kellett Kunék megbüntetése után. A szövetség a rendőrség segítségét kérte, ami valóban példa nélküli az élvonalbeli magyar futball történetében!
***
Szepesi György (MLSZ elnök) intejú:
-A Csepel-Nyíregyháza mérkőzésen csordult ki a már régen betelt pohár. Amit a két csapat produkált, az arcul csapása volt a közönségnek, a szövetségnek és mindenféle morális rendnek. Utána sokáig együtt maradtam Juhász Gyula igazgatóval és Bátori János sportköri elnökkel azon tanácskozva, mit lehetne tenni. Itt a kísérő jelenségeket boncolgatva sikerült egy olyan szálra bukkanni, amely jó lehetőséget kínált egy hatósági vizsgálathoz. Bizonyítani, hogy a Nyíregyháza pénzzel vesztegetett. Kun Jenő, a Csepel szakosztályának a vezetője tagadta, mondván, hogy csak szurkolói szintű megkeresés történt. A fegyelmi bizottság előtt, a szembesítésnél ellentmondásokba keveredtek, s ezután döntöttünk úgy, hogy rendőri segítséget kérünk. A rendkívül gondos vizsgálat mindent feltárt. Bebizonyosodott, hogy az összes megbüntetett csapat így vagy úgy, de részt vett különböző mértékű vesztegetésekben.
***
Az Esti Hírlap utolsó oldaláról, a bűnügyi rovatból értesültünk mit vizsgált ki a rendőrség, mi áll a vádiratban, amely végül három mérkőzés körülményeiről szólt. Mindhárom esetben Kőhalmi Gábort, a Csepel kapitányát jelölte meg kulcsszereplőként, mint aki részt vett a „kapcsolatok” megteremtésében, a pénz átvételében, az összeg szétosztásában. Csapattársai közül Kovács Attila, a válogatott volt kapusa Gendur László, a tartalékkapus és Lazsányi László, az együttes középpályása került a vádlottak közé. A három megnevezett mérkőzés egyike természetesen a Csepel-Nyíregyháza találkozó volt, a vizsgálat szerint három nyíregyházi játékos, Szikszai Mihály, Polyák József és Gáspár László kérték meg(?) vezetőiket, dr. Bihari Albert ügyvezető elnököt és Karaffa László technikai vezetőt: vásárolják meg a mérkőzést. A nyíregyházi vezetők Pestre utaztak és 200.000 Ft-ot fizettek Kőhalminak, aki azt sajátos arányban osztotta szét: 90.000-et magának tartott, 60.000-et Kovácsnak adott, aki nem is védett azon a mérkőzésen(!), 25-25.000-et Lazsányinak és Gendurnak juttatott."
Forrás: Bocsák Miklós: Elátkozott sporttörténetek

Feyyaz 2021.01.31. 00:32:56

Csepel-Nyíregyháza (0-3).

"Kőhalmi Gábor (Csepel SC játékos) interjú:
-Volt aki előre hozta a pénzt…
-Igen, a nyíregyháziak voltak olyan frankók, hogy megbíztak bennem, előre odaadták a 200.000-et. De ha nem jött volna be a dolog, visszaadom…
-Buta kérdés, de nem volt valamiféle erkölcsi aggályod, amikor gyakorlatilag ellenszolgáltatás nélkül eltetted a nem kis összegeket?
Most megint fölényes a mosolya. Szabatosan, magabiztosan fogalmaz.
-Ezek az összegek többnyire fekete pénzek. És a fekete pénzeknek az a tulajdonságuk, hogy nem kerülnek vissza oda, ahonnan összeszedték őket. Ha én például nem teszem el a nyíregyháziak 200.000 Ft-ját, szétosztják egymás közt, vagy zsebreteszi közülük valaki. Nem károsítok meg vele senkit, ha zsebrevágom. Ajándék.
-A nyíregyháziak?...
-Ők a lakásomon kerestek meg. Már próbálkoztak a vezetőinknél is, de ott elzavarták őket.
-És ha jól tudom, Kun Jenő, az akkori szakosztályelnök külön felhívta a játékosok figyelmét: vigyázzanak, a nyíregyháziak valószínűleg náluk is próbálkozni fognak… Igaz ez?
-Pontosan így volt. Akkor már egyébként is nagyon puskaporos volt a levegő.
-Csak nem féltél?
-Egy kicsit megijedtem. Aztán az összegről esett szó… Lehet, a pénz nagysága döntött. Lehet, hogy ezért nem tudtam nemet mondani.
-Ők ajánlottak összeget, vagy te mondtál egy számot?
-Ők jöttek azzal, hogy 150-200 ezret megérne nekik a dolog. Hát akkor legyen 200,- feleltem. Ez két nappal a mérkőzés előtt lehetett.
-Megtudtad tőlük, honnan veszik elő ezt a hatalmas összeget?
-Igen. 80.000 lett volna győzelem esetén a játékosok hivatalos prémiuma, ezt a sportköri elnök megemelte 40.000-rel, az ugye már 120.000. Ehhez jött még a baráti körük felajánlása 100.000 Ft, vagyis 220.000, amiből 200-at nekem adtak, húszat pedig szétosztották a saját játékosaik között.
Dr. Puskás Lajos (Csepel SC vezetőedző) interjú:
-És mégis te indítottad el a lavinát…
-Mert azt már nem lehetett bírni tovább. Mert a Nyíregyháza elleni meccsnél tényleg betelt a pohár. Én addig még reméltem… Ki akartam jönni ezekkel… Aztán a Nyíregyháza elleni 0-3 már egyértelművé tette, hogy kijátszanak, becsapnak, félrevezetnek. Akkor már Szepesi is kikelt magából. Nagyon nehéz helyzetben volt. Már régóta meg akarta fogni valahogy a bundát, de nem sikerült. Rettenetesen nehéz a bundát megfogni! Rajtam is múlt, hogy végre el lehetett indulni egy szálon!
-Hogyan? – türelmetlenkedem.
- Szepesi segítséget kért és én elmondtam neki, hogy hetekkel ezelőtt itt járt két nyíregyházi vezető. Kunék először tagadták ezt a látogatást! Szepesi rám kérdezett: jártak itt Nyíregyházáról? Jártak -feleltem. Sokkal többet még akkor sem tudtam segíteni neki. Hogyan jelentsem ki például azt: hogy ha azon a bizonyos találkát én öt perccel később lépek az irodába, akkor már meg is egyezik a csepeli és a nyíregyházi vezetés az eredményben?! Ezt nem jelenthetem ki, mert erre nincsen bizonyíték. Kun viszont gyanússá vált azzal, hogy Szepesiék előtt ellentmondásba keveredett. Való igaz, hogy ő volt az, aki megemeltette a csepeli játékosok prémiumát a nyíregyházi mérkőzés előtt. De az én ráhatásomra! Mert ez sem ment ám könnyen, akadékoskodtak, azt mondták, nem lehet, mire én közöltem, hogy inkább a saját zsebemből fizetek, de ráígérek erre a mérkőzésre. Mielőtt Szepesiék kikérdeztek, a klubnál megpróbáltak visszafogni, hallgatásra bírni, de engem már semmi nem érdekelt, én nem akartam takargatni senkit. Lehet, hogy kicsit össze-vissza beszélek, mert ma már sok mindent tudok, amit akkor még nem tudtam. Igaz, én sem ma jöttem le a falvédőről, nekem is volt emberem a csapatban, aki elmondott ezt-azt."
Forrás: Bocsák Miklós: Elátkozott sporttörténetek

maribor_ 2021.02.05. 08:59:30

@Feyyaz: A legszomorubb, ismerem Kovacs Attila verziojat. 1. Ot olyan meccsekert meszeltek el, amiken nem is jatszott. Nem mondom, hogy szent volt. 2. Kovacsot es Kohalmit dobtak oda koncnak, hogy a Honved jatekosait mentsek. 3. Mehetett volna a fel NB I. a bortonbe. 4. A nagy rakas kakikupacot az akkori hatalom becsomagolta selyempapirba, atkototte masnival es talalta nekunk. 5. A fobunosok Mexikoig meneteltek. 6. Nem veletlen, hogy erre par ev mulva szinte minden ekkori erintett a futkosoig jutott. 7. En senkinek nem kivanom azt, amit Kovacs atelt Tokolon. 8. Hajra, magyar foci. 9. Koszonjuk a kiegeszitest.

Feyyaz 2021.02.05. 23:06:53

@maribor_:
2. Igen, fogok írni "kiegészítést" a Honvéd elleni meccsükről is!
3. Rendkívül sokat próbálok informálódni a témában, az alapján több, mint a fele!
5. Úgy tudom, személyesen Mezey György mentette meg őket.
6. Igen, a Fekete Hétfő! Mehettünk nélkülük Pireuszba.
7. Igen, olvastam a nyilatkozatát a tököli napokról.
+1. Maga Szepesi György mondta a vizsgálat során: "Na jó, húzzunk egy vonalat, inkább ne menjünk időben még visszább, inkább akkor ne is akarjuk tudni, hogy mi volt még előbb!"

Lakat T. Károly: "...piaci krumplihoz hasonló áruként adott-vett bajnoki pontok".

maribor_ 2021.02.11. 10:19:26

@Feyyaz: 2.Keszul a 27. fordulo... 5. A tabornoki kar, Czinegevel az elen. Meg Mezey sem tudta Kovacsot megmenteni. Pedig nagyon akarta. Eloszor Kiss Imre esett ki, vele nagyon szamolt a kapitany. Aztan Kovacs. Szerencsere kapus poszton piszok erosek voltunk.

Fandor 2021.02.11. 13:54:53

@maribor_: bár a kérdés nem nekem szólt, de beneveznék a doktori címre: A Z'zi Laborba Szolnoki Pál igazolt (a Puncs képen a két hölgy között bújik meg, jobbról a harmadiként).
Köszönöm hogy elmondhattam.

maribor_ 2021.02.11. 14:11:08

@Fandor: Keblemre, T. Olvaso! <3. Oly annyira, hogy amikor irtam meg a cikket, mar akkor elkuldtem a kepet Gomori V. Pista baratomnak :)

maribor_ 2021.02.11. 14:40:19

@Fandor: Amugy implicite azert szerkesztotarsamnak szolt a kerdes, mert kabe 20 eve rohog rajtam, hogy en vagyok a vilag egyetlen olyan hulyeje, aki Queen koncertre a Z'ZI Labor miatt ment :)

Feyyaz 2021.02.12. 23:27:48

@maribor_: Felkészülten várom a 27-et!
Egy könyvben olvastam, hogy némely Honvédost Mezey mentett meg.
Nem tudtam, hogy konkrétan a váll-laposok...

maribor_ 2021.02.17. 09:09:21

@Feyyaz: Holnap reggel itt lesz :)
süti beállítások módosítása