Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

A szabályváltozások hatásai II.

2021.06.07. 17:00 Fradista Utazó

A kézilabda szabályai 2016. július 1-től változtak. A változásokat 5 pontban lehet összefoglalni, blogunk mind az 5 pontot körüljárta egy-egy cikkben. Néhány hónappal később röviden át is tekintettük, mit hoztak a változások. 

szabalyvaltozas_kek_lap_2.jpg

Marcus Helbig és Lars Geipel játékvezetők kék lapokkal (Fotó: RP Online)

2016 őszi cikkünk: A szabályváltozások hatásai

És hogy néz ki ugyanez most, a következő olimpia előtt? 

A kék lap

Annak idején, amikor az új szabályokat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) meghirdette, a kék lap okozta a legnagyobb felfordulást. Egyrészt mert látványos volt (egy három támadáson keresztül a padon ülő játékos kétségkívül ezen cikk illusztrációjaként se volna túl sikeres), másrészt, mert kezdetben mindenki félreértette, mire is szolgál majd a kék lap. Ez aztán viszonylag hamar elcsitult, és bár az EHF különutassága okozott némi bizonytalanságot, azért mára a kék lap szépen beépült a kézilabdás köztudatba. Túl sűrűn nem is látjuk, nagyjából mindenki megtanulta, mire való, nemigen téma ma már.

Hat passz passzív jelzésnél

Ha van változás, ami igazán félrement, akkor ez az. Annak idején a változás célja az volt, hogy adjanak egy eszközt a játékvezetők kezébe, amivel megfoghatják a támadást imitáló, és passzív jelzés után még akár fél percig időt húzó csapatokat. Egyben hangsúlyozták: a játékvezetők nem kötelesek kivárni a hat passzt, ha teljesülnek a szabálykönyvben leírt feltételek, hamarabb is el lehet venni a labdát, a hetedik átadásnál viszont akkor is, ha a régi szabályok szerint még folytathatná a labdát birtokló csapat a játékot.

A valóságban a szurkolók ezt az első pillanattól fogva egy, a passzív játék objektív megítélése felé tett lépésként értékelték a szabályváltozást, és úgymond elvárták: a játékvezető ne avatkozzon közbe a saját döntése alapján, hanem, ha felemelte a kezét, akkor utána legyen még hat passz, objektíven. A játékvezetők is engedtek a nyomásnak, és mára szinte etalonná vált: ha felemelte a kezét, még passzolhatsz hatot, bármit is csinálsz. Alig akad játékvezető, aki elveszi a labdát hamarabb. 

A gyakorlatban tehát azt látjuk: a passzív játék lehetőségeit szűkíteni akarták, de éppen ellenkező hatást értek el, az időt húzni kívánó csapat előtt több lehetőség tárult ki, amíg a hat passzuk le nem járt, azt csinálhatnak, amit akarnak, nem fogják lefújni. Láttunk már tiszta ziccerből hátrafelé passzoló játékost, a síp néma maradt, hiszen még volt két passz. Arról már nem is beszélve, amikor a támadó csapatnak már lejárt a hat passza, és semmi mást nem keresnek, csak, hogy legyen még egy fault, arra jár még egy szabaddobás, akkor lehet még egyet passzolni, és tovább a faultot keresni - láványosan passzív, kapura nem törő játék, de nem fogják lefújni, az objektivitás jegyében. 

Nem véletlen, hogy újra napirendre került ennek a szabálynak a módosítása, az IHF-nél is látták, hogy ez teljesen rosszul sült el, hivatalosan is bejelentettek egy változtatási kezdeményezést. Hogy ez túléli-e Ramon Gallegónak, az IHF illetékes vezetőjének viharos támadását, azt most még nem tudjuk megmondani. 

Sérült játékos

Ez a változás viszont egyértelműen elérte a célját, radikálisan lecsökkent a pályán történő ápolások száma. Persze szinte mindenki látott, pont a tegnapi (mindenkori tegnapi) meccsen olyat, amikor valaki megsérült, az ellenfelet ki kellett volna állítani, de a csaló bíró nem állította ki, és emiatt három támadásra le kellett ülni. Hát, mondhatjuk, ez az ára annak, hogy eltűnt a szimulálás. A játékvezetők általában jól kezelik az eseteket, nem hívják be egyből az orvost, gyúrót, csak, ha meggyőződtek arról, hogy ez elkerülhetetlen. 

Egy eredetileg kritikus kérdésre is megszületett a megoldás: a zsüriasztalon jelzik, mikor jár le a három támadás, mikor mehet vissza az ápolt játékos. 

Az idén láttunk egy érdekes esetet: a Covid-járvány következményeként egy klub összesen hat mezőnyjátékost tudott nevezni egy bajnoki mérkőzésre. Az ő esetükben, mivel cserélni nem tudtak, ha egy játékosnak három támadásra le kell ülnie, akkor ez emberhátrányt jelent. A játékvezetők ezt felmérték, és a szokásosnál is türelmesebbek voltak: ez egyik játékos feltápászkodására több, mint egy percig vártak, egy másik esetnél is csak akkor rendeltek el ápolást, amikor a padlón fekvő játékos úgy nézett ki, hogy felmerült: további várakozás akár az egészségét kockáztatja. A szabály az szabály: a hosszas ápolás után le kellett mennie, csapata emberhátrányba került. 

Talán egy apróbb módosítást elbírna a szabály: azt beleírták, hogy nem kell lemennie a kapusnak, ha fejbedobták, és ezért ápolásra szorul. A fej, mint testrész, a szabályban konkrétan szerepel, itt a játékvezetőknek nincs mérlegelési lehetősége. A férfi mezőnyben előfordulhat, hogy egy kapust más, hasonlóan érzékeny pontján talál el a lövés, talán valahogy ilyen esetben is engedékenyebb lehetne a szabály. Különösen fontos volna ez, amikor a csapatnak nincs cserekapusa (pl. azért, mert megsérült, vagy, mert, alsóbb osztályban, eleve csak egy jött el a meccsre). 

Az utolsó fél perc

A legnagyobb hatású, és máig a legtöbbször félreértett változás. Néhány hete, egy, amúgy a szabályokat többé-kevésbé ismerő szurkolótól hallottam olyat, hogy egy mondaton belül két észvesztő marhaság is volt benne. Talán az olimpia előtt még egyszer neki is futok ennek a témának itt a blogon. 

Bár a szabály nem túl bonyolult, ráadásul az, hogy mi szabályos, és mi nem, nem is változott 2016-ban, sőt, az utolsó fél percben pont ugyanaz szabályos, és ugyanaz tilos, mint előtte 59 perc 30 másodpercen át, sok szurkoló számára még ma se világos, miről is szól a szabály. Bár a játékvezetők mára az esetek nagyon nagy többségében jól alkalmazzák, a szurkolók gyakran a jó döntéssel szemben is kritikusak, mert azt hiszik, a játékvezető nem a megfelelő ítéletet hozta. És, sajnos, azért olyat is látunk, hogy fújni kellene, de néma marad a síp, mert a játékvezető nem meri vállalni a felelősséget. 

Az utóbbi években felmerült kérdéseket általában sikerült tisztázni. 2018-ban még utólagosan egy kissebb kiigazítást is alkalmaztak: azóta akkor is alkalmazni kell a szabályt, ha a szabaddobást túl közelről szándékosan lesáncolják (ez azelőtt is szabálytalan volt, de csak kiállítás járt érte). 

A szabály kritikus, hiszen alkalmazása rendszerint szoros meccsek végén, éles helyzetben merül fel, és a legtöbbször eldönti a mérkőzést. A játékvezetőtől tehát a helyzet jó felismerését, és a helyes döntés felvállalását követeli meg - egyik sem magától értetődő. Előfordul, hogy a játékvezetők hibáznak. De ezzel együtt, összességében, azt gondolom, a szabály jó irányba tett lépés volt, és meg is volt a hatása, még ha lassabban és nehezebben is, mint vártuk, és nem is értünk még el az út végére. 

Kapus nélküli játék

Bár a kapus lehozatala egy fokkal kevésbé terjedt el, mint öt éve vártam, mára azért elég alapvető része lett a kézilabdának. Emberhátrányban a magyar első osztályban már szinte minden csapat leviszi a kapust, hogy egyenlő létszámban támadhasson, és a nemzetközi mezőnyben is sokan. 

Hét mezőnyjátékossal támadó csapatot ma sokat látunk, de azért ez nem vált általánossá. De láttam már ilyet, és erre igazából 2016-ban nem számítottam, ifjúsági mérkőzésen, vagy a harmadosztályban is. Mivel ez viszonylag kockázatos, a legtöbben akkor alkalmazzák, ha nagyobb hátrányba kerülnek, és úgy érzik, vállalniuk kell a rizikót. 

Mezőnyjátékost megkülönböztető mezben már nemigen látunk, mindenki azzal számol, vissza fogja tudni cserélni a kapust. Ez a csere azért még nem mindenkinek sikerül, van, hogy nem megy le senki, de olyan is, hogy lemegy egy támadó, és felmegy a kapus meg a védekezőspecialista is - ez ugye nem szabályos, és kiállítással jár. 

A legtöbben a klasszikus 5-2 felállást játsszák, azaz két beállóval támadnak, de pl. a VfL Oldenburg a 4-3 felállás alkalmazásával lett sikeres, és ért el a német női első osztályban kb. 4-5 helyezéssel jobbat, mint amire a játékosállományuk alapján jónak tartották őket a szakértők. Ehhez kb. 6-8 olyan meccset kellett megnyerniük, ahol nem ők voltak a favoritok, és ahol vesztésre is álltak a szünetben, majd a második játékrészben így fordítottak. A férfiaknál ez azért aligha lesz sikeres taktika, kilenc játékos a falban már zsúfoltságot okoz. 

Összefoglalás

Bár kezdetben akadtak nehézségek, mára azért a játékvezetők alapvetően megtanultak alkalmazkodni az új szabályokhoz, a problémás esetek száma csökkent, és tovább csökken. A csapatok, edzők, játékosok is egyre jobban megtanulják, mire kell figyelniük, és milyen lehetőségeket teremtettek számukra a változások. A passzív játékra vonatkozó változás sikeressége kétséges, a többi ugyan okozott vitákat és akadnak ellenvélemények mind a mai napig, de összességében sikeresnek mondható. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr7916583802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása