1954. július 16-án született Bíró Antal, mindenki Toncsija, az Újpesti Dózsa, a Salgótarjáni BTC, a Kaposvári Rákóczi és a magyar olimpiai labdarúgó-válogatott egykori csatára.
A nyírségi Szamosújlakon született játékos a helyi TSZ SK-ban ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. Még tizenhét éves sem volt, amikor már a Mátészalkai MEDOSZ felnőtt csapatában rugdosta a gólokat. Nem csoda, hogy Újpesten is hamar felfigyeltek rá.
Az Újpesti Dózsa ifjúsági csapatában 1973-ban az alsó sorban balról a második Fekete Csaba és Fekete László között...
Schumann János, az ifi edzője így jellemezte az 1973-as év elején: Él-hal a fociért, bele is betegedne, ha nem játszhatna valamelyik mérkőzésen…
...és a Várhidi Pál vezette tartalék bajnokcsapatban az 1973/74-es szezonban az alsó sorban jobbról a negyedik Fekete László és Kikilai János között
Eleinte csak a tartalékok között játszott, de a lilák tartalékcsapatából is könnyebb volt bármelyik válogatottba bekerülni, mint a Dózsa kezdőbe, amely Törőcsik András, Fekete László, Fazekas László, Nagy László, Bene Ferenc, Dunai II. Antal és Zámbó Sándor (de hogy nehezebb dolga legyen, Kerekes Gurigát is megemlíthetjük) által bőven rendelkezett gólerős támadókkal.
1975 nyarán került fel a felnőtt keretbe, Törőcsik Andrással dekázgatnak a fotó kedvéért
1975 őszén került be először a lila-fehérek kezdőcsapatába az SBTC elleni Megyeri úti találkozón.
1975 ősz végén az MLSZ Téli Kupa tornáján lövi az újpestiek egyik gólját a diósgyőri Szabó László hálójába...
...1976 tavaszán a "nagy öreg" Dunai II. Antallal és a fiatal csapattárssal, Fekete Lászlóval...
...és az 1975/76-os bronzérmes csapatképén az alsó sorban balról a negyedik Törőcsik András és Bene Ferenc között
1976 nyarán az alapozáskor Fekete Lászlóval végzi párban a gyakorlatot...
...ősszel Törőcsik Andrással együtt sorállományú határőrként...
...de közben szóhoz is jutott, októberben a Népstadionban a Csepel ellen egy óriási helyzetben, Hajdú Lajos üti le a lábáról a labdát...
...és az őszi bajnokcsapatban az alsó sorban jobbról az ötödik Fekete László és Kerekes György között...
...és az 1976/77-es ezüstérmes csapatban az alsó sorban balról a harmadik Törőcsik András és Fekete László között
De a várt áttörés elmaradt, két szezon alatt mindössze 10 bajnoki találkozó jutott neki, ezeken három gólt szerzett.
Remek képességei ellenére sem igazán fért bele Várhidi Pál elképzeléseibe, ezért egy ezüst- és egy bronzéremmel a tarsolyában 1977 nyarán Salgótarjánba került.
Itt álljunk meg egy pillanatra.
Egy nem mindennapi hármas csere egyik kulcsszereplőjeként került Salgótarjánba. Az újpestiek minden követ megmozgattak egy tarjáni középhátvéd, nevezetesen Kovács II. József (közismertebb nevén a Vörös Kovács, az egykoron Norvégiában játszó válogatott csatár, Kovács Péter édesapja) megszerzéséért. A karancsaljai csapat tizenkilencre lapot kért és bejött. A védőt csak három játékosért cserébe adták, megnevezve egy kapus, egy védő és egy csatár. Így ment Kovács „Kuvik” Lászlóval és Ádám Lászlóval együtt a Stécébe. Hogy megérte-e a csere, sosem tudjuk meg. A védő Kovács II. József kétszeres bajnok lett az Újpesttel, mindössze 6 mérkőzésen játszott. A tarjáni bajnokcsapatban Kovács II. László csak 6 meccsen védett. Ádám és Bíró mind a 32 meccsen játszottak, előbbi öt, utóbbi huszonkét (!!) gólig jutott. Kovács László a következő idényben visszakerült az NB I-be a Volán játékosaként, Ádám a Fradiba került, Toncsi maradt, de státuszát illetően ő még mindig a lila-fehérek kölcsönjátékosa volt.A történet úgy teljesen kerek, hogy amikor a salgótarjániak feljutottak az NB I-be, mindenképp szerették volna megtartani a rendkívül gólerős csatárt. Az újpestiek annyit mondtak, ám legyen. Egy nevet mondtak cserébe és Salgótarjánban rábólintottak. A név úgy hangzott: Kardos József...
Mondani sem kell, az első salgótarjáni mérkőzésén, a bajnoki nyitányon beköszönt a BVSC-nek.
1977 őszén az SBTC 3:1 nyert a Nagykanizsai Olajbányász ellen. Az egyik gólt ő rúgta...
...1978 tavaszán pedig hazai pályán győzték le 2:1-re a Dorogot. Ő rúgta a második gólt...
...és a Salgótarjáni BTC 1977/78-as NB II-es bajnokcsapatának képén az alsó sor közepén Földi Attila és Cséki János között
Az NB II-es bajnoki cím eredményeként az 1978/79-es bajnokságot a legfelső osztályban kezdték meg, abban a reményben, hogy a csapat bentmarad. Nos, meglepetésre és mindenki elismerésére ez úgy sikerült, a kiesés réme szinte be sem látogatott az öltözőbe, a három kieső csapat (Csepel, Haladás, Vasas Izzó) és a nógrádiak között az akkor 18 csapatos NB I-ben „beszorult” még az MTK-VM és a Székesfehérvári MÁV Előre is.
1978 decemberében a Megyeri úton rohamozza az Újpesti Dózsa kapuját. Salgótarjáni szempontból csúnya vége lett a találkozónak...
...1979 tavaszán a Salgótarján gyakorlatilag a Bp. Honvád legyőzésével biztosította be a bentmaradást. Ő szerezte az egyenlítő gólt, itt átugorja Gujdár Sándort, miután a kapus már megkaparintotta a labdát. Varga Józsefnek és Kocsis Istvánnak nem kell beavatkoznia
A kiesés szempontjából sorsdöntő mérkőzést játszottunk a Honvéddal Salgótarjánban. A találkozó előtt edzőnk, a legendás Lakat Károly doktor lépett az öltözőbe. Egyik zsebéből egy doboz Munkás cigarettát, a másikból pedig egy doboz Marlborót, míg a nadrágja zsebéből egy letört száraz kenyeret, s egy friss zsemlét húzott elő. - Döntsétek el, hogy melyiket akarjátok, és úgy játsszatok - mondta, s kiment az öltözőből. Mi pedig „meghaltunk" a pályán; nyertünk, s így bent maradtunk az NB l-ben.
Már mellékszál, de ha az egyik vereség döntetlenre egyenesedett volna ki, a csapat akár a 10. helyen is végezhetett volna. Toncsi derekasan vette ki a részét a dologból, 33 találkozón tizenhárom gólt szerzett.
Hogy ez akkori értéken mennyit jelentett? Ugyanannyi gólt szerzett a bajokságban mint Törőcsik András. Kevesebbet, mint a gólkirály, Fekete László. Olyan nevek tudták csak megelőzni őt a lőtt gólok számában, mint Fazekas László, Nyilasi Tibor, Weimper István, Gass István, Kuti László és Várady Béla. És ő olyan neveket előzött meg közvetlen, mint Burcsa Győző, Kiss László és Schmidt István. A kieső csapatok közül kettő alig szerzett egyenként kétszer többet, mint ő.
A következő évben (1979/80) a csapatot utolérte az, amit a modern sportpszichológiában egyszerűen csak úgy hívnak, hogy „másodéves átok” (sophomore slump), vagyis, ha valaki az elsőéves, a vártnál jobb teljesítményét a következő évben meg sem tudja közelíteni.
1979 őszén a Salgótarjániak 1:1-t játszottak hazai pályán a Békéscsaba ellen. Láza János szerelte őt szabálytalanul a tizenhatoson belül. A megítélt büntető értékesítéséből tartották otthon az egyik pontot a hazaiak...
...1980 tavaszán pedig duplájával győzték le 2:1-re a Volánt. Az egyik gólt lövi
Nem bízta a véletlenre, egyedül megrúgta a csapat góljainak közel harmadát, az SBTC viszont simán kiesett.
Ő viszont maradt az NB I-ben, a frissen felkerült Kaposvári Rákóczi játékosa lett. 29 bajnoki találkozón kilenc gólt szerzett.
1980 őszén az ő góljával verték hazai pályán az MTK-VM-t 1:0-ra. Épp a csapattársakkal, Kisteleki Istvánnal és Zentai Józseffel hozzák kellemetlen helyzetbe a vendégek kapusát, Brünyi Bélát...
...1981 tavaszán az utolsó fordulóban Kaposvárott már bajnokként lépett pályára az FTC legénysége. Mivel a mérkőzésen döntetlen lett az eredmény, és a DVTK is egy pontot szerzett, a Kaposvár is elbúcsúzott az NB I-től. Mörtel Bélával csatázik, hátrébb Nyilasi Tibor, aki harminc góljával a legeredményesebb játékosnak bizonyult a bajnokságban, és akkor még - Bulgária kivételével - egész Európa úgy számolt vele, hogy Aranycipőt szerzett a legjobb góllövők versenyében. Nyilasi mellett Petrók Viktor
Dr. Puskás Lajos, az együttes vezetőedzője három játékos teljesítményét emelte ki a bajnokság végén: szerinte Zentai, Szlovák és Bíró nyújtotta a legtöbbet. Többen képességeik alatt szerepeltek…
Megint nem rajta múlt. Már-már szokásos módon megint hozta a csapat lőtt góljainak közel a harmadát. A Kaposvár kétszer annyi gólt kapott, mint amennyit rúgott, nem is lehetett más vége a történetnek, mint sima kiesés.
1981 őszén, immáron az NB II-es Kaposvári Rákóczi gólzsákjaként...
...1982 tavaszán a kaposváriak hét gólt rúgtak a Dombóvárnak, ebből ő maga (a kép balszélén) hármat. Ez volt a harmadik gólja
Ezzel nem volt vége a lejtmenetnek, a Kaposvári Rákóczi egy év múlva már a harmadosztályban, a Területi Bajnokság Dráva-csoportjában találta magát (Ekkor csináltak a háromcsoportos másodosztályból egycsoportosat, így a 16 csapatból az összevonás miatt 11 csapat esett ki, így a 7. helyen végzett kaposváriak is). A Kaposvárnak talán azért is sikerült ritka szerencsétlenül az 1981/82-es NB II-es szezon, mert egy komoly térdsérülés miatt mindössze 12 találkozón lépehetett pályára, de azokon hét gólt sikerült összehoznia.
Négy év következett a harmadosztályban, szorgalmasan termelte immáron csapatkapitányként a gólokat.
1983 tavaszán ezúttal a Bólynak rúgott egy hetest a Kaposvár, egymaga rúgott ebből négyet. Csapata és saját maga első gólja Puch hálójában...
...ősszel hazai pályán a Rákóczi 3:1-re verte a Nagyatádi VSE-t, ő duplázott. Saját maga második, csapata harmadik gólját szerzi Szabó kapus mellett elhúzva a labdát
1984 tavaszán. A bajnokság végén a Dráva-csoport gólkirálya lett huszonegy góllal...
...ősszel, miközben a magyar labdarúgó-válogatott épp világbajnoki selejtezőn cipruson nyert 2:1-re, a Kaposvári Rákóczi 9:2-re verte a Kisdorogot. Kettőt rúgott, ezúttal felszedi előle a labdát a kapus
1985 tavaszán vezet támadást a Dráva-csoport városi rangadóján (0:0) a Honvéd Táncsics SE ellen...
...decemberben - egy remek őszi idény után - a Kaposplast nemzetközi teremtornáján csapatkapitányként a győztesnek járó kupát veszi át Góliás Róberttől, az MLSZ elnökségének tagjától
1986 tavaszán megint a Bóly és megint Puch kapus. 2:0-ra nyert a Rákóczi, az első gólt lövi
Kétszer bajnokként osztályozón bukták el a feljutást, egyszer ezüstérmesek lettek, amivel semmire nem mentek, majd következett a feljutás.
Az 1986/87-es szezonban ismét az NB II-ben szerepeltek és ha már ráéreztek a feljutás ízére, rögtön innen is léptek egyet feljebb.
Az NB II. őszi idényében a Volán elleni kaposvári 2:2-es rangadón a vendégek kapusa, Varga Nándor húzza le a labdát Bócz Lajos elől, a háttérből figyel a fejleményeket...
...tavasszal pedig az utolsó előtti fordulóban dőlt el végleg a feljutás, amikor a Kaposvár hazai pályán 3:0-ra verte a Komlói Bányászt, természetesen ő is rúgott egy gólt. Dárdai Pállal csatázik a labdáért...
...és az 1986/87-es NB II-es szezon bajnokcsapatában az alsó sor közepén Bócz Lajos és Czabula Ferenc között
Mind a 38 találkozón szerepelt, tíz gólig jutott.
A következő év volt az NB I-es búcsú, 34 évesen.
Utolsó kaposvári és NB I-es szezonjában a Kaposvári Rákóczi csapatkapitányaként
Érdekesség, hogy utolsó gólját az élvonalban pont az Újpesti Dózsa ellen szerezte 1988 májusában a Megyeri úton.
Az összes salgótarjáni és kaposvári éveit figyelembe véve csak az egyik szezonban nem lett aktuális csapata házigólkirálya.
Ezután Ausztriába került, egy évet játszott az SK Sparkasse Altheim, majd még kilencet a Rauchoffen csapataiban.
A szomszédban megérhette azt, hogy 43 évesen Szabolcs fiával egy csapatban játszhatott bajnoki mérkőzést. Kint is megőrizte a népszerűségét; az idősebbek a mai napig ott is megsüvegelik.
Bár nagyválogatott sosem volt, salgótarjáni időszakában több előkészületi mérkőzésen is szerepelt az olimpiai csapatban.
Dr. Lakat Károly eligazít az olimpiai válogatottunk edzésén. Balról: Kutasi László, Salamon László, Bíró, Baranyi Sándor...
...és az 1979 februári, Salgótarjánban lejátszott Eintracht Frankfurt elleni edzőmérkőzés előtt a kezdőcsapatban az alsó sorban jobbról a második Pásztor József és Rab Tibor között
1980 év elején több mérkőzésen is szerepelt kölcsönjátékosként a magyar ligaválogatott néven dél-amerikai turnén szerepelő Ferencváros csapatában. A túra egyik érdekessége, hogy a csapat megmérkőzött a VB-selejtezőkre készülő román válogatottal (2:2) is, ahol a szintén kölcsönjátékos, Kuti László helyett állt be csereként. A román statisztikai oldalakon ez a találkozó hivatalos nemzetek közötti mérkőzésként szerepel (az MLSZ nem ismerte el annak), kis szerencsével akár válogatott játékosnak is mondhatta volna magát.
Pályafutása befejezése után Ausztriában maradt, a Rauchoffen csapatánál dolgozott utánpótlás edzőként, egészen a nyugdíjba vonulásáig.
- Minden úgy jó, ahogy történt, nem bántam meg semmit. Újpesten Fazekassal, Benével, Dunai II-vel és Nagy Lászlóval kellett csatáznom a csapatba kerülésért, s ha mellettük gyakorta nem is fértem be, játszhattam az olimpiai és a ligaválogatottban, s bejárhattam a fél világot. A családom nyugodt, biztos hátteret adott, s ez nekem mindennél többet jelentett.
Bíró Antal 2024 nyarán egykori kaposvári játékostársak között, az első sorban jobbról a második (mellette zöld pólóban Murai Sándor)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ajánlott bejegyzések: