Állandó válogatott-kísérő soproni ultra barátainkat nem rettentette el a bukaresti ruha, egy jó zakóért egészen Hollandiáig mentek, egyetlen mentségük, hogy összekötötték a kellemetlent a kellemessel és Amszterdam után a Balti-tenger partjához indultak egy baráti összejövetelre. 4 nap alatt két tengerpart....méghogy nincsenek kalandozó magyarok!
Nagyjából három héttel a meccs előtt kitaláltuk, hogy hiába a románok elleni kudarc, ne szakítsuk meg a sorozatot, utazzunk el Hollandiába is. Sokat nyomott a latba, hogy egy rostocki meghívásnak is illett már eleget tennünk, ezért úgy döntöttünk összekombináljuk a két programot.
Erre a túrára 3 fix résztvevő egyből akadt, a 4. kiadó helyre 4-5 ember is jelentkezett,de ahogy ilyenkor lenni szokott, végül mindenki visszatáncolt. Volt még egy hetünk, de úgy döntöttünk, nem keresgélünk tovább, vállaljuk a plusz kiadásokat a kényelmesebb utazást előtérbe helyezve. Gyors jegyrendelés, szállásfoglalás, és a meccs előtti este 11 órakor már bepakolva, indulásra készen állt az autó. Hullafáradtan, egy nehéz, stresszes nap-hét után, pihenés nélkül 2 sofőrrel vágtunk neki az 1220 km-es útnak. Szerencsére gond nélkül rugalmasan haladva, 3 rövid megállóval (végig szakadó esőben) pontban délben célba is értünk.
Az MLSZ szerint közveszélyes bűnözők
Miután elfoglaltuk a szállást egy Amszterdam közeli campingben, egyből bontottuk a söröket és nagy lendülettel belecsaptunk az alapozásba. Nagy mennyiségű erdélyi szilvapálinkával voltunk ellátva, így spórolnunk sem nagyon kellett a következő napokra. Az első arrajárót leállítottuk, hogy süssön el pár képet rólunk, cserébe kapott pár doboz sopronit, aminek annyira megörült, hogy azonnal két marék fűvel jött törleszteni. Sok kommentárt nem igényel a tette – ez Amszterdam.
Három óra múlva is hiába vártuk az Angliába emigrált szegedi haverjainkat, szokásukhoz híven kemény késésben voltak. Ezért még mindig szakadó esőben, jó 20 perces séta után metróra szálltunk és beblicceltünk a városba. A centrum megállóban már egyre több kisebb-nagyobb magyar társasággal találkoztunk. De láttunk két társaságot is a belvárosban, akik magyarként tetőtől talpig narancsban, holland sálakkal a nyakukban flangáltak. Számomra ez felfoghatatlan, de nem vagyunk egyformák.
A városnézést rövidre fogtuk a szűnni nem akaró eső miatt, beültünk inkább sörözni. Nem volt egyszerű a helyválasztás sem, mert a kocsmák nagy része már csövön volt narancsosokkal. Pár sör után tettünk két kört a piros negyedben, ahol már akkor szép számmal álltak a lányok az ablakokban melóra várva... Újabb bliccelés és 10 perces késéssel már a stadionnál voltunk, ahol pár perces vita után elkobozták a mi magyar zászlónkat is, mondván túl nagy.
Nekünk a hazaiba jutott csak jegy, mire felértünk a szektorunkba, már 1-0 volt oda. Ennek "örömére" kiugrottunk a büfébe, mialatt már kaptuk is a másodikat. Éreztük már hogy itt szarabbul járunk, mint bukarestben.
Nem vak az, csak bátor
A biztonságiak idegesítően túlbuzgók voltak, a második slukk cigi után már a nyakamban lihegett 1 elefántcsontparti meg 2 kenyai ropi, hogy most nyomjam el, de nehogy a betonlelátón, hanem a cipő talpán, és tegyem zsebre utána. Közben kaptuk a harmadikat. Ezután már az elhelyezkedésünkben találtak újabb problémát, addig nem nyugodtak, míg be nem tereltek minket egy sorba. Erre jött a 4. gól, és lett is hányingerünk ettől az egésztől. Gyorsan csináltunk két fotót, és vitorláztunk is ki a stadionból, leszarva az egész második félidőt.
Biztosra mentünk, minket aztán ne pereljen Pogácsa!
Irány újra a város "A hangulatunkat nem baszhatja el ez a csodás csapat!" jelszóval. Bejáratnál beleszaladtunk egy szegedi haverunkba aki csak akkor ért oda. Tudattuk vele a részeredményt, egyből dobta is el a jegyét és inkább hozzánk csatlakozott.
Ezután már sokkal nyugodtabb és vidámabb hangulatban jártuk újra a kocsmákat, kávézókat éjjel kettőig. Mindenki megtelt rendesen, ezért buszra szálltunk és megindultunk a szállás felé. Leszállás után totálisan elvesztettük a fonalat, és másfél órát keringtünk a környéken, mire megtaláltuk a campinget. Nincs is jobb érzés, mint italosan befáradva kóvályogni éjszaka a semmiben.
A kitervelt reggel 7 órás indulást csak délre sikerült megvalósítani, így már ugrott is a tervezett rostocki városnéző program, tudtuk hogy így csak az esti buliban tudunk részt venni...
***
Pár rostocki sráccal személyes haverságban vagyunk, ami bő 2-3 éve alakult ki, Jártak már nálunk vendégségben is nyáron, mikor egy balatoni csoportbulijukról 8-an tiszteletüket tették a Hűség Városában. Azóta kaptunk pár meghívást, amit csak most tudtunk elfogadni. Az egyik csoport vezetőjének a 30. születésnapi partyjára igyekeztünk, szerencsére gond nélkül, egy tankolási szünettel ledarálta az egyik sofőr a 640 km-es távot 6 óra alatt.
A helyi srácok nagyon készültek, remek szállást intáztek nekünk 3 perc járásra a buli helyszínétől, a szobába piák bekészítve. A helyszín egy Rostockhoz közeli kisvárosban volt, egy csarnokot bérelt ki a születésnapos, ahova kb. 80 ember lett meghívva. Gyors felfrissülés és rövid bemelegítő piálás után át is sétáltunk hozzájuk, ahol addigra nagyjából minden meghívott már jelen volt.
Komoly társaság jött össze, ismerve a beállítottságukat, azon sem lepődtünk meg hogy nagy részük kopasz. A korosztály 20-45 év közé tehető. Leginkább az idősebb tagok keresték a társaságunkat, a fiatalok hamar leittasodtak, de régen mi sem csináltuk ezt másképp. Az nem derült ki, hogy minden vendég ingyen fogyasztott-e, de a mi poharainkat folyamatosan 2 lány felügyelte, ahogy fogyott, már hozták is a következőt.
Nemsokára hatalmas, kétasztalnyi tálon behoztak egy egész sült disznót, ami szalonnadarabokkal kevert savanyúkáposzta-ágyon pihent. Nagy sikert aratott, de mi inkább csak a piára koncentráltunk. Nagy beszélgetések, érdekes sztorik, infók jöttek felénk, igazán barátságos fogadtatásban volt részünk.
Éjfél után prezentáltuk a mi ajándékunkat, tálca sör és pár üveg pálinka mellett névvel ellátott mezt adtunk át, az egészet aztán egy kis pirózással is megspékeltük, amibe bevontuk a hazaiakat is. Lebeszéltük pár sráccal, hogy pihenő után reggel 9-kor bevisznek minket a városba, körbevezetnek minket. De mivel ezt a bulit is megnyomtuk (utolsók között, reggel 6-kor hagytuk el a helyszínt), és még a szálláson is rátettünk egy lapáttal, így ebből sem lett semmi. Délelőtt 11-kor keltettek a helyiek, matricacsere, kisebb ajándékosztás stb, 1 óra alatt összeszedtük magunkat és inkább hazafelé vettük az irányt, mivel nekünk Sopron pont 1000 km-re esik
Kihasználva a német autópálya előnyeit, több száz km-en keresztül 160-180-as tempót tudtunk diktálni, Teplicén egy rövid autós városnézést beiktattunk, de így is egész korán, este 10 után már a Hűség Városába értünk.
3 nap, közel 3000 megtett kilométer, ami közel sem volt olyan fárasztó ahogy azt előtte gondoltuk. Cserébe újabb nagy élményeket kaptunk, ami nem a csapatunknak volt köszönhető. Köszönöm a két barátomnak, hogy együtt tölthettük ezt a remek hétvégét. Ebben a sorozatban Andorra, Törökország és románia után Hollandiát is kipipálhattuk, remélem mihamarabb újabb túráról tudunk beszámolni.
Hajrá Magyarok, hajrá Sopron!
Mit gondolnak, mit fognak tenni az MLSZ lelketlen biztonsági emberei ezzel a családokat szórakoztató, kedves táncoló macival (
A Békés megyei III. osztály A csoportjának rangadóján, az első helyezett Atletico Békéscsaba a második helyezett Dombegyházat fogadta és többször is elszabadultak az indulatok. Juhász Tamás, az Atletico edzője az 50 kilométeres távolságot is bevállaló vendégszurkolókat tette felelőssé az ellenséges hangulatért. Az Atletico 5:0-ra nyert és 39:1-es gólkülönbséggel magabiztosan vezeti a csoportot.
Viszlát! (fotó: vidamrikkancs.com)
