Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

7 perc

2014.04.10. 23:16 Püspök utcai gombaszedő

Aki angol focit akar nézni most hétvégén, ne lepődjön meg, ha a meccs egy kicsit késve indul. Nem a Premier League híresen precíz szervezésébe csúszott hiba: a 7 perces "csúszás" a Hillsborough stadionbeli katasztrófa 25. évfordulójának szól majd.

Azok számára, akik nincsenek képben az angol futball történelmével, álljanak itt a száraz tények: 1989 április 15-én többezer Liverpool-szurkoló kelt útnak Sheffieldbe, hogy csapatát buzdítsa az FA kupa elődöntőjében. 96-an nem tértek haza többé. Az áldozatok között volt fiatal, öreg, férfi, nő, minden meccsre kijáró fanatikus, és olyan is, akit csak az alkalom csalogatott oda. A meccs háromkor kezdődött, de a vendégszurkolók még ezután is özönlöttek be az állóhelyes terasz hátsó része felől a magas vasrácsokkal körbevett ún "karám"-okba (pen), nem tudva, hogy elől a rácsoknak egyre jobban nekipréselődnek társaik és már nem kapnak levegőt. Az elől állók közül néhányan megpróbálták kinyitni a vészkapukat, mások átmásztak a rácson, próbáltak segíteni a fuldoklóknak.

A mérkőzést a hetedik percben fújták le, de 96 embernek ez már túl késő volt.

A tragédia az angol futball egészét alapjaiban rázta meg: minden szurkoló érezte, hogy ez akár velük is megtörténhetett volna. Közülük is legerősebben a városi rivális Everton drukkerei, akik ugyanebben az időben a kupa másik elődöntőjében voltak érdekeltek, a Villa Parkban. A helyszínek tehát semlegesek voltak, hogy ki melyik stadionban játszik, sorsolással döntötték el. 

De volt más ok is. Liverpool két csapata nem hagyományos módon osztja ketté a várost. Sem területi, sem etnikai, sem vallási, sem egyéb nyilvánvaló törésvonal nincs. Azok, akik aznap a Villa Parkban az Evertonnak szurkoltak, a saját családtagjaik miatt aggódtak.

Goodison Park, 2013 (fotó: theguardian.com)

A kezdeti sokk után persze azonnal a szokásos két kérdés merült fel: ki a felelős a történtekért és hogy lehetne megakadályozni, hogy ilyesmi valaha is megismétlődjön az angol pályákon?

A második kérdésre a választ láthatjuk minden Premier League közvetítésben: a stadionokban kizárólag ülőhelyek vannak, a rácsot elbontották. Ezen felül a beléptetés és a kiürítés szigorú előírások és tervek alapján történik, minden jegy helyre szól (a híresztelések ellenére viszont névre nem - a szerk).

Joggal kérdezheti a naív olvasó, hogy akkor miért akkora nagy ügy ez még mindig, miért ennyire traumatikus ez az évforduló azok számára is, akik nem voltak érintettek a tragédiában? A válasz pedig az első, a felelősség kérdésével függ össze.

96 név és 96 élet hossza (fotó: wanderingaway.blogspot.com)

Aki ma kilátogat egy angol meccsre, nehezen tudja elképzelni, milyen is lehetett ugyanez a Thatcher-korszakban. Akkoriban a futballszurkolóra nem kiaknázandó üzleti lehetőségként tekintett a hatalom és az általa támogatott üzleti szféra, hanem elvadult, félállatias söpredékként. Ha például balhé volt, a rendőrök rezzenéstelen arccal végignézték, majd a vége fele jól szétvertek mindenkit. Idegenbe utazni külön kaland volt, a hírhedt Football Special különvonatok arra szolgáltak, hogy "tisztességes" embernek ne is kelljen egy levegőt szívnia ezzel a csürhével. A stadionok lepusztultak voltak, szinte semennyit nem költötték rájuk, úgyis csak szétvernék.

Ebben az ellenséges légkörben történt a tragédia, aminek – ma már tudjuk – közvetlen kiváltó oka a rendőrség azon húzása volt, hogy a lassú beléptetés miatt kint feltorlódott tömeget egy jóval nagyobb, kizárólag kijáratnak szánt kapun keresztül ellenőrzés és számolás nélkül beterelték.

Az első hírek persze nem erről szóltak, hanem halott szurkolótársaikat kizsebelő és levizelő részeg huligánokról meg egyéb elképesztő hazugságokról. A hecckampány zászlóshajója a Sun nevű bulvárlap volt, amihez hasonló alja szenny még az amúgy igen színes angol sajtópalettán is páratlanul ritka. (És azóta se változtak: az ő vasárnapi testvérlapjuk volt kénytelen lehúzni a rolót pár éve, amikor kiderült, hogy lehallgatták egy eltűnt – mint később kiderült, meggyilkolt – tinédzser hangpostafiókját, hátha valami jó kis zaftos információhoz jutnak.)

Liverpoolban azóta se veszi szinte senki (fotó: mirror.co.uk)

Aztán megindult a hivatalos vizsgálat is és bár a vizsgálatot lezáró Taylor-jelentés világosan kimondta, hogy sem az ittasság, sem az állítólagos hamisított jegyek nem voltak számottevő tényezők, a rendőrség természetesen mosta kezeit, és továbbra is úgy kezelte az esetet, mint amiben nekik semmiféle felelősségük nincs. És biztos, ami biztos, a vizsgálat alapjául szolgáló anyagok többségét titkosították.

Ez volt hát a hivatalos álláspont egészen 2009-ig, amikor az áldozatok családjai által húsz éven át vívott küzdelem végre eredményre vezetett: a kormány elrendelte egy új vizsgálóbizottság felállítását, amely az eredeti dokumentumokba korlátlanul betekinthetett, majd a vizsgálat végén nyilvánosságra hozhatta azokat.

Az újabb eljárás három évig tartott, és az eredmény ismét sokkolta a közvéleményt. Nem csak a közvetlen kiváltó rendőri hiba bizonyosodott be minden kétséget kizáróan, hanem fény derült a rendőri tanúvallomások ipari méretű hamisítására és cenzúrázására is, a halottkém falazására, arra, hogy a rendőrség segítség helyett szondáztatta az áldozatokat (hogy bizonyítékot gyűjthessen ellenük), hogy a mentőautókat nem engedték a pályára behajtani, hogy 41-en jó eséllyel túlélhették volna, ha kaptak volna rendes elsősegélyt, és megannyi elképesztő részletre.  És arra is, hogy a thatcherista politikai elit hogyan hunyt szemet mindefölött. (Észak-Anglia, és azon belül is különösen Liverpool szemében Thatcher enélkül is vörös posztó.)

Huszonöt éve "Justice for the 96" a jelszó, a cél már talán tényleg csak karnyújtásnyira. (fotó: liverpoolfc.com)

Ezért van hát az, hogy huszonöt évvel később nem szimpla egyperces néma csenddel emlékeznek meg országszerte egy már lezárt tragédia áldozatairól, hanem Hillsborough még ma is eleven, nyílt seb az angol futball testén.

Ha elzarándokolunk Anglia valamelyik patinás régi vagy épp csilivili új stadionjába, és odafele menet végignézünk a mosolygós és udvarias lovasrendőrökön, nyomát se látjuk az akkori világnak. A szurkoló ma már nem külön állatfaj, hanem megbecsült állampolgár. De Hillsborough még mindig zajló történetét elnézve, az akkori hozzáállás még mindig ott bujkál a hatalom képviselőiben. 

Veszélyesen közel a felszínhez.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr326013414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása