Válogatott okosságok

Guttmann Béla neve viszonylag jól ismert Magyarországon, többszörös magyar, portugál és olasz bajnok, osztrák és portugál szövetségi kapitány, a Benficával kétszer is BEK-et nyert szakember a legsikeresebb edzőink közé tartozik. Cikkünk másik főhősét azonban (akiről már megemlékeztünk egy cikkünkben) valószínűleg még a focitörténet iránt érdeklődő olvasók közül is csak kevesen ismerik, pedig a Magyarországot Guttmannhoz hasonlóan az 1920-as évek elején elhagyó Czeizler Lajos az olasz válogatott szövetségi kapitánya is volt, edzői pályafutása során összesen hét – svéd, olasz, portugál – bajnoki címet szerzett. Mindketten az 1920-as évek elején az MTK-ból távoztak külföldre, s bár sosem játszottak együtt, edzőként többször is keresztezte egymást pályafutásuk.

A Guttmann Béla életéről 2015-ben megjelent könyv

Az elfeledett mester

Czeizler 1893. október 5-én született Heves városában, labdarúgó-pályafutása már Budapesten indult. Ezzel kapcsolatban tréfásan azt nyilatkozta, hogy egy erős késéssel érkező villamosnak köszönhet mindent. A magyar futball hőskorát idéző történet szerint Révész Béla, az MTK hátvédje edzésre igyekezve minden reggel az István utcán sétált a villamosmegálló felé és figyelgette a házak közti füves tereken focizó fiúk játékát. Mivel az MTK éppen egy gyerekcsapat létrehozásán fáradozott, a villamos pedig késett, elhívott a térről és magával vitt a kék-fehérek pályájára három tehetségesnek tűnő srácot. Köztük Czeizlert is, s bár az első csapatba nem tudta beverekedni magát, az a tény, hogy Európa egyik legerősebb klubjának keretéhez tartozott, a későbbiekben jó ajánlólevélnek bizonyult. 1921-ben az osztrák Germania Schwechat együtteséhez igazolt, majd hamarosan a Barcelona későbbi edzője, ekkoriban a Cracovia bajnokcsapatát trenírozó Pozsonyi Imre hívta edzőnek Lengyelországba. A játékosként szerény eredményekkel rendelkező Czeizler végre megtalálta igazi hivatását. Az ŁKS Łódź-nál előbb négy évet töltött (1923-26), majd egy olaszországi kitérőt (Udinese, Faenza, Lazio, Catania, Casale) követően újabb két esztendőt (1935-36). Edzői karrierjének fontos állomása volt Svédország, ahol tizenkét évig dolgozott. 1942-ben a Norrköping edzője lett és az elkövetkező hat évben összesen öt bajnoki címet és két kupagyőzelmet ért el a svéd gárdával. A svédországi edzősködés fontos hozadéka volt, hogy svéd állampolgárságot nyert és semleges államban vészelte át a második világháborút. Az ekkor már hat nyelven – magyarul, németül, angolul, franciául, lengyelül, olaszul – beszélő Czeizler svédül is megtanult.

Négy magyar edző - Wampetits, Nagy, Czeizler és Konrád - Svédországban

Az olasz meló

Az 1940-es évek végén az AC Milan kitűnő svéd játékosokkal igyekezett megerősíteni keretét. A piros-feketéknél a neveik rövidítéséből GreNoLi-nak nevezett, 329 bajnoki gólig jutó félelmetes támadó trió tagjai közül az Olaszországban öt gólkirályi címet szerző Gunnar Nordahl, illetve Nils Liedholm a Norrköpingben Czeizler játékosai voltak (Gunnar Gren pedig a Göteborgból érkezett Olaszországba). 1949-ben a magyar edzőt is szerződtette a milánói klub, első idényében második helyen végzett a bajnokságban, 1951-ben viszont az Antonio Busini és Czeizler Lajos által irányított együttes jobb gólarányának köszönhetően megelőzte az Intert és 44 év után újra a dobogó legfelső fokára állhatott. Ráadásul nemzetközi porondon is termett babér a Milannak, sikerült elhódítania a Latin-kupát. A következő, a klubnál töltött utolsó szezonjában Czeizler nem tudott újra bajnokságot nyerni, ahhoz szerinte a szerencse mellett egy jobb csapatra is szükség lett volna, így a bajnoki aranyat a Sárosi György edzette Juventus nyerte.

Czeizler Lajos Olaszországban (forrás: l'Unità)

Sikerei következtében Czeizler komoly tekintélynek, megbecsülésnek örvendett Olaszországban. Alkata, csendes bölcsessége, kedélyes, általában nyugodt természete miatt a „Buddha”, kora, atyai gondoskodása alapján pedig a „Lajos bátya” (Zio Lajos) becenévvel illették. A sztorizásra mindig kapható, kutyabolond, olasz operák iránt rajongó – áriákat örömmel el is éneklő – magyar mestert 1953-ban kinevezték a világbajnokságra készülő olasz válogatott szövetségi kapitányává. A svájci VB-szereplés azonban, miután Olaszország már a csoportmérkőzéseken kiesett, egyértelmű kudarcot jelentett. Rossznyelvek szerint Czeizler annyira bizonytalannak mutatkozott a válogatott összeállítása tekintetében, hogy a bázeli mérkőzés előtt telefonon diktálták be neki, hogy kik szerepeljenek a csapatban.

Czeizler, az olasz szövetségi kapitány a Juventus játékosának (a klub későbbi elnökének), Bonipertinek magyaráz (forrás: wikipedia)

Eközben Czeizler egykori klubja , a bajnoki idényt Busini vezetésével meglehetősen rosszul kezdő Milan 1953 novemberében megkereste  a ciprusi Apoelt irányító Guttmann Bélát. Az olaszok számára a magyar tréner egyáltalán nem volt ismeretlen, korábban a Padova és a Trieszt edzőjeként megvillantotta tehetségét. Az elővigyázatos Guttmann, korábbi keserű itáliai tapasztalataiból tanulva, mielőtt elfogadta volna a Milan felkérését, Czeizler Lajoshoz fordult információkért. Bár Guttmann Olaszországba érkezésekor rögtön megnyugtatta az újságírókat, hogy ismeri a Milan összes játékosát, biztosan hasznosak voltak számára azok az értesülések, amelyeket Czeizlernek köszönhetett.

A bajnoki idény közben érkező Guttmann még nem tudott csodát tenni, a szezont harmadik helyen zárta a Milan. 1954-ben a klub Andrea Rizzoli, kiadó és filmproducer kezébe került, a megnövekedett ambícióknak és anyagi lehetőségeknek köszönhetően a svéd sztárok, az olasz klasszisok (a kapus Lorenzo Buffon és a Trieszt együtteséből szerződtetett Cesare Maldini) mellé erősítésként érkezhetett egy uruguay-i világbajnok, Juan Alberto Schiaffino is.

Az 1954/55-ös bajnoki idényt káprázatos győzelmi sorozattal kezdték. Úgy tűnt, a Guttmann által felépített és megzabolázott, kérlelhetetlen támadójátékot folytató együttes megállíthatatlan. Tíz forduló után a mérlegük kilenc győzelem és egy döntetlen volt, 27:5-ös gólkülönbséggel. A lendület azonban az elkövetkező mérkőzéseken megtört. Az addig egekbe dicsért edző azonnal kritikák kereszttüzébe került és a károgók egyre erősebben hangoztatták, hogy komoly veszélybe került a Milan bajnoki címe. Ekkor találkozott egy milánói szórakozóhelyen Guttmann Czeizler Lajossal, aki 1954 októberétől, a bajnokság nyolcadik fordulója óta a Sampdoria edzői tisztét töltötte be Paolo Tabanelli mellett. Feleségeik kíséretében ültek le vacsorázni, de egy idő után beszélgetésükből hangos szóváltás kerekedett, a veszekedésbe a hölgyek is bekapcsolódtak. A csetepaté odáig fajult, hogy Czeizlerné még egy borosüveget is megpróbált hozzávágni Mariann, Guttmann hitvese fejéhez.  Mivel a két edző külföldiként olasz földön nem akarta magát kényelmetlen helyzetbe hozni, gyorsan kijelentették, hogy kibékültek.

 A kegyelemdöfés

Két héttel a botrányt követően, 1955. február 13-án a két magyar edzőóriás a San Siro stadionban nézett farkasszemet egymással. A Milan egykori és új vezetőit, játékosait és edzőjét kitűnően ismerő Czeizler a pályán vett elégtételt, a Sampdoria 3:1-re legyőzte a Milant. A nagydumás Guttmann (vagy emlékeinek lejegyzője, Hámori Tibor, Régi gólok, edzősorsok című könyvében) később szeretett úgy emlékezni, hogy még ekkor is „fölényesen vezetett” a bajnokságban és annyira biztos volt az első helyben, hogy Liedholmot elengedte pihenni San Remoba. Az igazság azonban az volt, hogy a Sampdoria elleni vereség után a Milan előnye a tabellán már csupán egyetlen pont volt a második helyen álló Bolognával szemben.

Czeizler Lajos és Guttmann Béla - a Milan edzői

A Milan vezetősége szinte rögtön a meccs után összeült és éjszakába nyúlóan, öt órán át tanácskozott. Guttmann feleségével egy közeli bárban várta, hogyan határoznak felőle. Kétszer is áthívták a megbeszélésre, ahonnan végül udvariasan mosolyogva, gyors léptekkel távozott. Hajnali két óra körül az igazgatótanács kiadott egy hivatalos nyilatkozatot, miszerint Guttmannt felmentették állásából, helyére Ettore Puricelli kerül. Mivel Puricellit sokan Busini emberének tartották, hamar napvilágot látott a sajtóban egy olyan elképzelés is, miszerint Czeizler és egykori társa, Busini kulisszák mögötti mesterkedései vezettek Guttmann elbocsátásához. Az újságírók természetesen örömmel vették volna, ha Guttmann kiteregeti a szennyest. Állítólag komoly összeget is ajánlottak neki, ha egy cikksorozatban felfedi, mi történt a háttérben, ő azonban erre nem volt hajlandó.

Később visszaemlékezve viszont több helyen is célozgatott rá, hogy a Milan vezetői, valamint azok családtagjai között fennálló kényes, „kicsit bonyolult intim viszonyok” okozták vesztét („Busini alelnök és Puricelli segédedzőm (…) elhatározták, hogy megbuktatnak. Pontosabban a Busini és a Puricelli család jó viszonyba került egymással, ha nem lennék ilyen diszkrét, még azt is mondhatnám, hogy a két házaspár furcsa wirtschaftban élt.” – írta Hámori Tibor már idézett könyvében). Abszurdnak tartotta, hogy eltávolították, miközben a Milan még mindig a bajnoki pontverseny első helyén állt. Tanult az esetből, szerződéseiben a továbbiakban mindig szerepelt, hogy nem küldhetik el, ha együttese éppen vezeti a tabellát.

A Milan végül elnyerte a scudetto-t, a Sampdoria a kilencedik helyen végzett. Guttmann számára apró vigaszt nyújthatott, hogy teljes honoráriumát kifizették és a csapattól kapott egy kedves búcsúlevelet, amelyet kivétel nélkül minden játékos aláírt. Az AC Milan – Budapesti Honvéd barátságos mérkőzést követően pedig a kispestieknek köszönhetően ott lehetett az „Ördögök” bajnoki címet ünneplő bankettjén. Nordahl, a csapatkapitány dicsérte és megköszönte a magyar edző munkáját, majd átnyújtott egy arany emlékérmet, amelynek felirata örök bizonyítékként hirdette, hogy Guttmann Béla az 1954/55-ös idény olasz bajnokcsapatának, az A.C. Milannak volt edzője. A szép gesztus ugyanakkor nem tudta begyógyítani a sebet. Guttmann később is úgy érezte, más aratta le munkája gyümölcsét, egész pályafutása során ez volt a legnagyobb pofon, amit kapott.

A Benfica magyar bajnokai

A két magyar edző útjai a hatvanas évek első felében újra megközelítették egymást. Egy, a Milanhoz hasonlóan jelentős klub, a portugál Benfica ebben az időszakban Guttmannt és Czeizlert egyaránt foglalkoztatta.

A Milánóban mélyütést elszenvedett Guttmann a Lanerossi Vicenzához szerződött, de rövidesen elhagyta Olaszországot. A brazil São Paulo FC-nél talált munkát, ezután Portugáliában az FC Porto, majd az SL Benfica edzője lett. Luzitán földön érte el legnagyobb edzői sikereit: bajnokságot nyert a Porto-val, kétszer a Benficával, a lisszaboni sasokat egymás után két alkalommal vezette aranyéremig a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. Egy ideig a portugál válogatott edzői teendőit is ellátta.

Eusébio, Guttmann és Mário Coluna, középen a BEK-trófea (forrás: www.colunabenfiquista.pt)

1962-ben otthagyta legnagyobb sikerei helyszínét. A BEK-győzelem után Guttmann állítólag extra prémiumot kért, amit a Benfica vezetősége nem volt hajlandó teljesíteni. Ekkor született a híres átok, az edző „biztosította” a klubot arról, hogy nélküle száz évig nem nyernek BEK-et, a történet másik verziója szerint a Benfica soha többé nem hódít el semmilyen nemzetközi kupát. A máig „hatásos” átok azonnal „működött”, a klub nélküle (először, de nem utoljára) 1963-ban elbukta a BEK-döntőt – éppen korábbi klubja, az AC Milannal szemben. A portugál klub vezetői újra magyar trénert kerestek és szerződtették Czeizlert. A bajnokságban szárnyaltak a Sasok, általában fölényesen, nagy gólkülönbséggel győztek, az idény során mindössze egyetlen vereséget szenvedtek el és végül magabiztosan végeztek a tabella élén. A csapat a Portugál Kupában is menetelt, az 1964. július 5-én rendezett döntőben 6:2-re győzték le az ősi rivális Porto-t. Ez volt azonban az utolsó mérkőzés, amelyen Czeizler Lajos a lisszaboni együttes trénereként szerepelt és egyben negyvenegy éves edzői pályafutásának utolsó állomása is. Sorsa valójában már 1963. december 4-én megpecsételődött, amikor a Benfica a BEK-sorozat nyolcaddöntőjében 5:0-s vereséget szenvedett a Borussia Dortmund vendégeként. A megnövekedett étvágyú lisszaboni klub számára a bajnoki cím és/vagy a Portugál Kupa elhódítása ugyanis csupán előételként szolgált volna az áhított főfogáshoz, a BEK-győzelemhez. A dortmundi mérkőzésen sérülés miatt nem játszott két kulcsjátékos, a kapus Costa Pereira és a legendás csatár, Eusébio, de Czeizler nem hárított, nem akarta erre fogni a vereséget. A Benfica-tábor gyászolt. A kudarcért a Czeizler által alkalmazott taktikát, felállást tette felelőssé és mintegy Messiást várva, Guttmann azonnali visszahívását követelte.

Czeizler Lajos 1964-ben a portugál kupával (forrás)

1964-ben Guttmann az osztrák válogatott szövetségi kapitánya volt, s igyekezett maximálisan kihasználni, hogy Portugáliában felerősödtek a visszatérését követelő hangok. Egyre feljebb srófolta az árát, a Benficával folytatott tárgyalások során anyagi téren újabb és újabb igényekkel állt elő. Nem is tudtak megállapodni, inkább a temesvári születésű Schwartz Eleket szerződtették, akivel a Benfica ugyan bejutott a BEK döntőjébe, de ismét alulmaradt, ezúttal a másik milánói csapattal, az Interrel szemben. Ekkoriban, egy rövid momentum idejére ismét metszette egymást a két edző életútja. 1965 tavaszán, a Győri Vasas ETO – SL Benfica BEK-elődöntőt megelőzően a két korábbi Benfica-edző, Guttmann Béla és Czeizler Lajos Budapestre látogatott. A Párizsi cukrászdában hazai szakvezetők társaságában a magyar labdarúgás helyzetéről, fontos kérdéseiről elmélkedtek.

Az újabb elveszített BEK-döntő után a Benfica vezetése kénytelen volt fejet hajtani a szurkolók óhaja előtt és az 1965/66-os szezonra szerződtette Guttmannt. Azt várták, megint Európa trónjára vezeti az együttest, a várt siker azonban elmaradt. A Manchester United 1966 márciusában megállította, meggyőző játékkal verte ki a kupaküzdelmekből a portugál gárdát. A Benfica öt év után első ízben veszített hazai pályán meccset a BEK-ben, ráadásul négy góllal kapott ki. A katasztrófáért Guttmann taktikáját tették felelőssé, az edző pedig a motiválatlan, elkényelmesedett játékosokat okolta. Ráadásul a Benficának hosszú idő után a bajnoki címet és Portugál Kupát sem sikerült elhódítania. A Guttmann-varázs szertefoszlott, a magyar tréner tekintélyén komoly csorba esett, távoznia kellett.

Epilógus

Guttmann Czeizlerhez hasonlóan ugyancsak negyvenegy éven át dolgozott labdarúgó-edzőként és pályafutásában az ő esetében is Portugália jelentette a végállomást. Az 1973/74-es idényre szerződést írt alá az FC Porto-val. A bajnokságban a magyar mesterrel a Sárkányoknak csupán a negyedik helyre sikerült befutni, ráadásul az idényt egy szörnyű tragédia is beárnyékolta. 1973 decemberében a Setúbal elleni mérkőzésen a portóiak Pávának (Pavão) becézett fiatal játékosa váratlanul összeesett a pályán, életét nem tudták megmenteni. Ez a haláleset adta meg a végső lökést Guttmann-nak az elhatározáshoz, hogy visszavonuljon.

A két vándor élete utolsó éveire visszatért a futball Duna-menti iskolájának bölcsőibe. Czeizler 1966 júniusában Svédországba utazott, de onnan hazahúzta a szíve a magyar fővárosba, barátaihoz, az egykori MTK-s fiúkhoz, akikkel együtt kezdte a futballt. 1969. május 6-án hunyt el, a rákoskeresztúri temetőben helyezték örök nyugalomra. Guttmann pedig fiatalkori sikerei színhelyére, Bécsbe tért vissza, az osztrák fővárosban 1981. augusztus 28-án halt meg.

Czeizler Lajos sírja (a szerző felvétele)