1982. december 6-19., a hónap második és harmadik hete
Összeült az országgyűlés téli ülésszaka
Lássuk először a két hét legfontosabb közéleti és külpolitikai eseményeit.
december 6.
Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke budapesti üzemek, intézmények életével, s a következő időszak feladataival ismerkedett. Programja reggel a budapesti pártbizottságon kezdődött, és az esti órákban a Budai Várpalotában zárult. A nap folyamán eszmecserét folytatott a főváros párt- és állami vezetőivel, találkozott országos hírű gazdasági szervezetek dolgozó kollektíváival, s tájékozódott a vendégforgalom, a közművelődés teendőiről, a mihamarabbi megoldást sürgető budapesti gondokról. A program további részében az Átrium Hyatt szállót tekintette meg, majd a Budavári Palota helyreállításának eredményeivel és a további rekonstrukciós tervekkel ismerkedett meg az I. kerületi pártbizottság első titkára, Fehér Józsefné, illetve kulturális intézményvezetők, szakemberek társaságában.
Az Elnöki Tanács elnöke a Ganz Villamossági Művekben
Apró Antalnak, az országgyűlés elnökének meghívására küldöttség élén hivatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezett Rabah Bitat, az algériai népi nemzetgyűlés elnöke. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Apró Antal fogadta. Jelen volt Abdelaziz Kara, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság budapesti nagykövete is.
Dmitrij Usztyinov, a Szovjetunió marsallja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere a moszkvai katonai körzet pártaktíváján beszédet mondott, amelyben többek között kijelentette: - Az Egyesült Államok és szövetségesei politikája napjainkban egyre veszélyesebb jelleget ölt. Washington az objektív valóság és a józanész követelményeivel ellentétben mindent elkövet, hogy katonai fölényt szerezzen a Szovjetunióval szemben, és világuralomra tör. Ezt a célt szolgálja a példátlan intenzitású katonai készülődés. A háború utáni első 35 esztendőben az Egyesült Államok kétbillió dollárt költött fegyverkezésre, most viszont csupán 1983 és 1987 között 1,6 billiót akar ilyen célokra fordítani. A hatalmas összeg igen jelentős részét a hadászati támadó fegyverek és a nukleáris fegyverek fejlesztésére szánják. A Szovjetunió honvédelmi minisztere hangsúlyozta: a Szovjetunió békeszerető ország, és ez a szocialista állam lényegéből fakad. De senki ne higgye, hogy a béke szeretete gyengeséget jelent, és senki ne próbáljon a Szovjetunióval a fenyegetőzés nyelvén beszélni. A Szovjetunió nem tart igényt idegen területekre, sem semmi másra, ami másé. De nem is mond le semmilyen körülmények között arról, ami az övé, és ami drága a számára.
Kéthetes nyugat-európai körútra indult George Shultz amerikai külügyminiszter. Ez lesz Shultz első nagyobb önálló külföldi útja, amióta júniusban Alexander Haiget felváltotta a fontos kormányposzton. Washingtoni vélemények szerint a külügyminiszter arra fog törekedni, hogy rávegyen több nyugat-európai kormányt a Perahing-2 és a cirkálórakéták Európába telepítésével szembeni fenntartásainak megváltoztatására. Az amerikai elképzelések szerint a NATO brüsszeli miniszteri értekezletén olyan határozatokat kellene hozni, amelyek kimondják: a rakétatelepítés ellenzői gyengítik az Egyesült Államok pozícióit a genfi szovjet-amerikai tárgyalásokon. Shultz további feladata az lenne, hogy folytassa a közös stratégia kidolgozását az Egyesült Államok nyugat-európai partnereivel a Szovjetunió irányában. Mindenekelőtt a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatokat, s azon belül is a hitelpolitikát szeretné Washington koordinálni, miután eddigi ilyen irányú kísérletei nem vezettek eredményre.
december 7.
Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára kedden a KB székházában bemutatkozó látogatáson fogadta Konsztantyin Kocsetov altábornagyot, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnokát. A találkozón részt vett Korom Mihály, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára és Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott nagykövete.
Konsztantyin Kocsetov és Kádár János az MSZMP KB székházában
Jasszer Arafat, a PFSZ végrehajtó bizottságának elnöke táviratban nyilvánított köszönetét a Szovjetuniónak a palesztinai arab nép igazságos harca iránt kinyilvánított szolidaritásért. Az SZKP Központi Bizottságához és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségéhez intézett, Moszkvában nyilvánosságra hozott üzenetben Arafat hangsúlyozza, hogy a „palesztinai nép bármilyen nehézséggel szembenézve még összekovácsoltabban, még eltökéltebben folytatja harcát törvényes jogainak helyreállításáért”.
Nyugat-európai kőrútjának első állomásán, Bonnban, az amerikai külügyminiszter a kelet-nyugati kapcsolatokról, biztonságpolitikai kérdésekről és a nyugati szövetség belső problémáiról tárgyalt vendéglátójával, Hans-Dietrich Genscherrel. Shultzot fogadta Carstens köztársasági elnök és Helmut Kohl szövetségi kancellár is. Elutazása előtt még találkozik az SPD vezető személyiségeivel, köztük Helmut Schmidttel.
A bonni sajtóértekezleten Shultz súg kollégájának, Genschernek
A közel-keleti helyzetről kezdett vitát az ENSZ közgyűlésének 37. ülésszaka. A teljes ülés elé terjesztették az ENSZ titkárságának a térséggel foglalkozó beszámolóit. A dokumentumok megállapítják, hogy a Közel-Keleten változatlanul rendkívül feszült a helyzet, s ez komolyan veszélyezteti a nemzetközi békét és biztonságot. Mindezt az Egyesült Államok átfogó politikai, gazdasági és katonai segítségére támaszkodó Izrael agresszív cselekményei okozzák.
A Magyarországon zajló női kézilabda-világbajnokságon mától igazán nagy napjai lesznek a Budapest Sportcsarnoknak: egy műsorban rendszeresen három rangadót láthatnak a nézők, hiszen a hatos döntőben már minden mérkőzés sláger. A csehszlovák csapattal közvetlenül a világbajnokság előtt kétszer is találkozott a magyar válogatott; egyszer döntetlent ért el, egyszer pedig kikapott. Csík János azonban úgy nyilatkozott: más az előkészületi mérkőzés, és más a VB-összecsapás. Igaza lesz? Magyarország-Csehszlovákia 20:17 (11:7). Budapest Sportcsarnok, 8000 néző. Jv.: Ludvigsen, Sjong (norvégok). Góldobó: Gódorné (12), Angyal (3), Sterbinszky (2), Csíkné, György, Vadászné.
december 8.
Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára a KB székházában fogadta Rabah Bitatot, az algériai népi nemzetgyűlés elnökét, a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN-párt) Politikai Bizottságának tagját, aki parlamenti küldöttség élén tartózkodik hazánkban. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen eszmecserét folytattak a nemzetközi helyzet időszerű kérdéséiről, s áttekintették a párt- és államközi kapcsolatokat. Megerősítették készségüket a két ország jól fejlődő együttműködésének további elmélyítésére, az MSZMP és az FLN-párt kapcsolatainak erősítésére.
Megindultak az aratógépek az ország legnagyobb összefüggő nádterületén, a Fertő tó magyar oldalán. A teljes gépparkot - a 17 nagy teljesítményű dán aratógépet és három saját készítésű úszó gépet - akkor állítják munkába, ha az idő hidegebbre fordul. A fertőiek annak örülnének a legjobban, ha a tó mielőbb befagyna, mert akkor naponként 80-100 ezer kéve nádat is learathatnának. A Fertői Nádgazdasági Vállalat nemcsak a Fertő tavon, hanem a Balaton északi partján, a szigetközi, rábaközi kisebb tavakon is érdekelt, s az Alföldön szintén vannak bérelt nádterületei. Számítások szerint a mostani szezonban 2,8-3 millió kéve nádat dolgoznak fel, jórészt exportra.
A kelet-nyugati kapcsolatok kezelésében mutatkozó vélemény- és érdekkülönbségek, valamint a szervezeten belüli különféle viták jegyében kezdődik ma Brüsszelben a NATO külügyminisztereinek kétnapos tanácsülése, amellyel lezárul az észak-atlanti katonai tömb szokásos, decemberi konferenciasorozata.
George Shultz amerikai külügyminiszter délelőtt Brüsszelbe, nyugat-európai körútja második állomására érkezett, ahol megbeszélést folytatott Wilfried Martens belga miniszterelnökkel és Leo Tindemans külügyminiszterrel. Ma és holnap Shultz részt vesz a NATO tanácsülésén; péntek délután pedig az európai közösségek bizottságában - négy washingtoni minisztertársa kíséretében - a nyugat-európai közösség vezetőivel folytat fontosnak ítélt megbeszélést.
Az amerikai képviselőház teljes ülése kedd este 245:176 arányban arra adta szavazatát, hogy a hadiköltségvetésből töröljék azt a pótlólagosan kért egymilliárd dollárt, amelyet a kormány a következő költségvetési évben az MX rakéta gyártására kíván fordítani.
Jó napja volt a magyar női kézilabda-válogatottnak. Az együttes kitűnő játékkal, valóságos gólparádét rendezett a Budapest Sportcsarnokban, pedig ellenfelét, a dél-koreai csapatot eddig a szovjet és a jugoszláv válogatott is csak nehezen győzte le. A hatos döntő másik két mérkőzésén az NDK és a Szovjetunió szerzett két pontot; az előbbi fölényesen, az utóbbi a hajrában kissé küszködve nyert Csehszlovákia, illetve Jugoszlávia ellen.
Magyarország-Dél-Korea 31:25 (18:12). Budapest Sportcsarnok, 6000 néző. Jv.: Christensen és Wöhlk (dán). Góldobó: Angyal (8), Vadászné (7), Barna (6), Gombai, Sterblnszky (3-3), Csíkné, György, Krámerné, Csajbókné.
Angyal Éva nyolc góllal járult hozzá a magyar csapat újabb győzelméhez
A hatos döntő újabb fordulóját pénteken rendezik.
december 9.
A Minisztertanács ülésén elfogadta az 1983. évi népgazdasági tervet, kijelölte a végrehajtással összefüggő kormányzati tennivalókat, egyidejűleg jóváhagyta a hitelpolitikai irányelveket. Megvitatta az 1983. évi állami költségvetésről szóló törvény tervezetét, és úgy határozott, hogy a javaslatot az országgyűlés elé terjeszti. A kormány jelentést hallgatott meg az idei áruellátás tapasztalatairól, egyúttal áttekintette a jövő évi felkészüléssel összefüggő feladatokat is. Kötelezte az illetékeseket, hogy minden szükséges intézkedést tegyenek meg a kiegyensúlyozott áruellátás fenntartására.
Kádár János, a Magyar, Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára a Magyar Nemzeti Bankba látogatott. Kíséretében volt Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A vendégeket Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, valamint Szűcs Istvánné, az MSZMP V. kerületi Bizottságának első titkára és Horváth J. Zoltán, az MNB pártbizottságának titkára fogadta. Kádár János találkozott az MNB elnökségének tagjaival, vezető munkatársaival, valamint az intézmény párt- és tömegszervezeti vezetőivel. Tímár Mátyás tájékoztatót tartott a bank feladatairól, jövő évi tennivalóiról, a nemzetközi pénzügyi helyzetről és annak magyar vonatkozásairól.
Kádár János és Havasi Ferenc a Magyar Nemzeti Bank vezetőivel
Ülést tartott a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Baranyai Tibor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője. A testület meghallgatta Fejti Györgynek, a KISZ KB első titkárának tájékoztatóját az MSZMP KB december 1-i üléséről, majd Juhász Andrásnak, a KISZ KB titkárának előterjesztésében megvitatta és meghatározta a KISZ feladatait a munkásifjúság körében. A vitában részt vett Sólyom Ferenc, a SZOT titkára, valamint az MSZMP KB ifjúsági bizottságának és a KISZ KB ifjúmunkás tanácsának több tagja is.
A magyarországi mozikban bemutatják Tarr Béla gyöngyszemét, a kultikus Panelkapcsolat című fekete-fehér magyar abszurd filmdrámát. Az alkotás érdekessége, hogy a Szovjetunióban már július óta vetítették addigra a filmet. A forgatáson az egész Koltai család is részt vett, hiszen a főszereplő panellakó házaspárt Koltai Róbert és Pogány Judit, gyermeküket pedig Koltai Gábor alakította. A filmben fontos szerepet kap még Ambrus Kyri és egy Minimat automata mosógép is.
A film egyik jelenete
Az amerikai képviselőház csütörtökre virradóan nagy többséggel jóváhagyta, hogy a következő költségvetési évben a Pentagon 231 milliárd dollárt költhessen el katonai célokra. Eltérően az MX rakétától - az ennek gyártására javasolt összegre a képviselőház előző nap nemet mondott -, a békeidőben rekordot megtestesítő, teljes hadiköltségvetés nem forgott veszélyben: a képviselők csaknem kétharmadának választókerületében jelentős hadiipari létesítmények működnek.
december 10.
Magyarország két hitelmegállapodást kötött, összesen 600 millió dollárnak megfelelő összegben a Nemzetközi Valuta Alappal (IMF), amelynek ez év május 6-a óta tagja. Az egyik annak az exportárveszteségnek a részbeni áthidalását teszi lehetővé, amely 1981 közepétől 1982 júniusáig - a világgazdasági recesszió miatt - bekövetkezett. A hitel összege 80 millió dollár. A másik megállapodás 520 millió dollár hitelkeretet biztosít, amellyel a Nemzetközi Valuta Alap a külső egyensúly további javítására irányuló 1983. évi gazdaságpolitikai célok eléréséhez nyújt pénzügyi támogatást.
Az észak-libanoni Tripoli lakossága általános sztrájkkal tiltakozott a város egész területére kiterjedő harcok ellen, amelyeknek két nap alatt húsz halottja és 90 sebesültje volt. Az összecsapásokban egymással rivalizáló mohamedán vallási- politikai csoportosulások vettek részt. Pénteken a város egyik kerületében további két személy életét oltották ki az orvlövészek fegyverei.
Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa levélben üdvözölte a világűrből visszatért Anatolij Berezovojt és Valentyin Lebegyevet, valamint azokat a tudósokat, konstruktőröket, mérnököket, technikusokat és munkásokat, akik lehetővé tették, hogy a Szaljut-Szojuz űrkomplexumon az űrkutatás történetének leghosszabb repülését hajtsák végre. A világűrben végzett munkája elismeréseként a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Anatolij Berezovoj parancsnokot a Szovjetunió Hőse címmel és Lenin-renddel tüntette ki. Berezovoj megkapta a Szovjetunió űrhajósa kitüntető címet is. Valentyin Lebegyev fedélzeti mérnök másodszor kapta meg a Szovjetunió Hőse címet jelképező aranycsillagot és a Lenin-rendet; ezért a Legfelsőbb Tanács Elnökségének rendelete értelmében Lebegyev szülőhelyén felállítják az űrhajós mellszobrát.
Az ENSZ-közgyűlés ismét határozatban sürgette egy független palesztin állam létrehozását és Izrael kivonulását az 1967-ben megszállt területekről, beleértve Jeruzsálemet is. A határozatot 113 szavazattal fogadták el. Ellene szavazott az Egyesült Államok, Izrael, Kanada és Costa Rica, míg a Közös Piac országai - az igennel szavazó Görögország kivételével - tartózkodtak.
A női kézilabda-világbajnokságon a magyar lányok 17:16 (10:9) arányban alulmaradtak Jugoszláviával szemben, ezzel nem csak az aranyremények szálltak el, de bronzéremhez is bravúr és szerencse kell majd.
december 11.
A Földre péntek késő este visszatért két űrhajóst a reggel már Bajkonurban érte. Berezovoj és Lebegyev a következő néhány napban a kazahsztáni űrközpontban piheni ki 211 napos útjának fáradalmait. Átesnek az első orvosi vizsgálatokon, megkezdik az űrrepülés tapasztalatainak értékelését, és mielőtt a Moszkva melletti Csillagvárosba visszatérnének, sajtóértekezleten számolnak be útjukról az újságíróknak. Mint Anatolij Jegorov, az űrrepülések orvosi programjának egyik irányítója újságíróknak nyilatkozva elmondta, Berezovojék beszámolója és a leszállás utáni első gyors orvosi vizsgálat megállapította, hogy a két kozmonauta jó egészségi állapotban tért vissza hosszú útjáról.
A tervezettnél gyorsabban halad a Szibériát Nyugat-Európával összekötő 4451 kilométer hosszú gázvezeték szovjet szakaszának építése. Szombatig az építők 1500 kilométernyi csövet fektettek le. Mint Anatolij Veszeljov, a Szovjetunió kőolaj- és gázipari vállalatépítési miniszterének helyettese a Nyegyelja című hetilap tudósítójának elmondta: az építkezésen dolgozó mintegy húszezer embernek rendkívül nehéz körülményekkel kell megbirkóznia. A szibériai szakaszon nyáron a mocsaras, télen a fagyott talaj igen bonyolulttá teszi a munkát. A közeljövőben még jobban felgyorsul a csőfektetés üteme. Az építkezés fő erőit a szibériai szakaszon összpontosították. Bármilyen nehezek is a természeti viszonyok, az építkezésen nincs hiány munkaerőben.
Ma a Budapest Sportcsarnokban befejeződött a női kézilabda-világbajnokság. A magyar csapat ellenfele a nagy esélyes szovjet csapat volt. Magyarország-Szovjetunió 15:13 (6:6) Budapest Sportcsarnok, 10 500 néző. V: Schuening, Woldt (NSZK-beliek). Mindkét kapusunk, Őriné és Rácz Mariann is szenzációs formában védtek az olimpiai és világbajnok ellen, nagyban hozzájárultak a szenáziós győzelemhez, mely végül az ezüstérmet jelentette nekünk. A magyarok góljait Gódorné (7), Sterbinszky, Angyal, Gombai (2-2), György és Nyári Zs. (1-1) szerezték.
december 12.
Országszerte zsúfoltak voltak a nagy bevásárlóközpontok az ezüstvasárnapon. A fővárosban a Centrum-hálózat több mint negyven áruházában a forgalom elérte a rekordot. Az áruházak tájékoztatása szerint nemcsak az ajándékosztályokon fordult meg sok vásárló, hanem a hagyományos cikkek osztályán is. A Corvin Áruház mintegy kilencmillió forintot forgalmazott, a Skála Budapest Nagyáruházban 15 millió forint, a tavalyinál csaknem 25 százalékkal volt nagyobb a bevétel. A Triói 23 játék- és három hangszerboltjában a budapestiek hat és félmillió forintért vásároltak. A vállalat Körcsarnokba kihelyezett játék- és sportszervására is sok érdeklődőt vonzott. Az Amfora Kereskedelmi Vállalat boltjaiban az ünnepi ajándékokra több mint másfél millió forintot költöttek a vásárlók. Sok ajándék közül válogathattak a belvárosi Semmelweis utcában és a Vörösmarty téren az Aranykapu-pavilonokban, ahol 10 vállalat és szövetkezet kínálta portékáit.
Az ezüstvasárnapra nyitotta meg sportboltját a Rottenbiller utcában a Szivárvány Áruház Vállalat. A kilencszáz négyzetméteres üzletben 22 millió forintos készlet várja az érdeklődőket
Ammanban összeült a jordániai-palesztin vegyes főbizottság, hogy megfogalmazza azt a közös álláspontot és javaslatot, amelyet Husszein jordániai király képvisel majd Washingtonban, amikor december 21-én találkozik Reagan amerikai elnökkel. Miután az Egyesült Államok nem hajlandó érintkezésbe lépni a Palesztinai Felszabadítása Szervezettel mindaddig, amíg az nem ismeri el Izraelt, most olyan jordániai-palesztin vegyes bizottság összeállításáról folyik az eszmecsere, amelyben formálisan nem vennének részt ugyan a PFSZ képviselői, de amely felhatalmazást kapna a PFSZ-től a közel-keleti béketárgyalásokon való részvételre.
december 13.
Varsóban a parlament kétnapos ülést kezdett, amelyet a szükségállapot bevezetésének első évfordulóján hívtak össze. A tanácskozást megelőzően vasárnap este Jaruzelski hadseregtábornok rádió- és televíziós beszédben közölte: a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa elérkezettnek látja az időt a szükségállapot felfüggesztésére, végleges megszüntetésére azonban még nem. A lengyel kormány eközben tiltakozott egy újabb, provokatív amerikai beavatkozási kísérlet miatt.
Három nappal az űrhajósok visszatérése után, este moszkvai idő szerint 18 óra 32 perckor leválasztották a Szaljut-7 űrállomásról a Progressz automatikus teherszállító űrhajót. Most fordult elő először, hogy egy teherszállító űrhajó a kozmonauták távozása után még néhány napig együtt keringett az űrállomással. A Progressz-16-ot november elején bocsátották fel, üzemanyag- és élelmiszer-utánpótlással a fedélzetén. A Szaljut-7 űrállomás automatikusan folytatja keringését.
december 14.
Németh Károlyt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát több évtizedes munkásmozgalmi tevékenységének és a szocialista társadalom építésében szerzett kiemelkedő érdemeinek elismeréseként - 60. születésnapja alkalmából - az Elnöki Tanács a Magyar Népköztársaság Érdemrendjével tüntette ki. A kitüntetést a Parlamentben Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen volt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára.
Hatvanéves a Szovjetunió címmel fotókiállítás nyílt meg a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. A tárlat - amelyet a TASZSZ szovjet hírügynökség újságírói, fotóriporterei, szerkesztői a Szovjetunió megalakulásának jubileumára állítottak össze - bemutatja a szovjet nép hat évtizedes munkájának eredményeit. A kiállítást Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának vezetője nyitotta meg.
A kiállítás egy részlete
A Mátraaljai Szénbányák Thorez bányaüzemében, ahol a magyar szénvagyonnak csaknem harminc százalékát termelik, reggel kibányászták az idei hétmilliomodik tonna szenet. Ezt a teljesítményt most a tavalyinál egy héttel korábban érték el. A visontai bányászok időarányos széntermelési tervüket eddig 126 ezer tonnával túlteljesítették, s a tervezettnél átlagosan 33 kalóriával magasabb fűtőértékű szenet adtak a szomszédos Gagarin Hőerőműnek.
Shultz amerikai külügyminiszter európai körútja során reggel Párizsba érkezett, ahol Cheysson külügyminiszter fogadta. A két külügyminiszter megbeszélése után Shultz az Elysée-palotál kereste fel, ahol Mitterrand elnökkel folytatott eszmecserét.
december 15.
Az Elnöki Tanács délelőtt tíz órára összehívta az országgyűlés téli ülésszakát. A parlament tagjai a Magyar Népköztársaság jövő évi költségvetésével foglalkozó törvényjavaslatot vitatták meg. A törvényjavaslatot az utóbbi időben megvitatták az országgyűlés állandó bizottságai és a megyei képviselőcsoportok is. Mint a tanácskozásokon elhangzott, népgazdaságunk idei fejlődése a vártnál is kedvezőtlenebbül alakuló külgazdasági és pénzügyi helyzet ellenére - bár több ponton eltér a tervezettől - megfelelt alapvető céljainknak: az év közben hozott intézkedések következtében a tervezettnél nagyobb mértékben sikerült javítani a nem rubelviszonylatú külkereskedelmi mérleget, megtartani a fizetőképességet, összességében megőrizni a lakosság életszínvonalát.
Az első sorokban a párt és a kormány vezetői: Sarlós István, Havasi Ferenc, Losonczi Pál, Óvári Miklós, Németh Károly, Lázár György és Kádár János
George Shultz amerikai külügyminiszter európai kőrútjának következő állomására, Madridba érkezett. Megfigyelők szerint Shultz európai látogatásának egyik legnehezebb állomása Spanyolország. Az ország NATO-tagságának sorsa ugyanis éppúgy tisztázandó kérdés, mint az amerikai támaszpontok használati jogának témája, vagy az Egyesült Államoktól vásárolandó F-18-as harci gépek ügye. A spanyol külügyminisztérium szóvivője „kapcsolatteremtő útnak” nevezte Shultz 24 órás villámlátogatását. Az amerikai diplomácia vezetőjét délután fogadta Felipe González miniszterelnök is. Az új szocialista kormány Shultz személyében első hivatalos vendégét fogadta.
december 16.
Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára látogatást tett a Népszabadság szerkesztőségében. A látogatásra elkísérte Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára és Lakatos Ernő, a Központi Bizottság osztályvezetője. Berecz János, a Népszabadság főszerkesztője a lap munkájáról tájékoztatta Kádár elvtársat, aki a szerkesztő bizottság tagjaival folytatott beszélgetés során az időszerű politikai kérdésekről és a pártsajtó előtt álló feladatokról szólott.
Kádár János a Népszabadság szerkesztő bizottság tagjaival
Az Egyesült Izzó delegációja Pekingben 7,5 millió svájci frank értékben szerződést írt alá kínai partnerével lámpagyártó gépsorok és lámpaalkatrész-gyár tó gépek jövő évi szállításáról.
Gdanskban és Gdyniában a nyugalom, a komolyság és a normális, zavartalan munka jegyében telt el a 12 évvel ezelőtti tragikus események évfordulójának napja - jelentette a PAP lengyel hírügynökség. Mindkét városban az 1970. decemberi, véres összetűzések áldozatainak emlékművénél koszorúkat, virágcsokrokat helyeztek el a hazafias nemzeti újjászületési mozgalom (PRON), az üzemek, vállalatok képviselői és magánszemélyek. Előzőleg a két városban röplapokat terjesztettek, amelyek szerzői arra uszítottak, hogy rendezzenek tüntetést a gdanski emlékműnél. Ez azonban - írta a PAP hírügynökség -, nem talált támogatásra a gdanski üzemek dolgozói, a helyi lakosság részéről. A munkások döntő többsége az első műszak után nyugodtan hazatért, néhányan közülük virágot helyeztek el a hajógyár bejáratánál levő emlékműnél. Mindössze egy kis csoport kísérelte meg felelőtlen magatartásával megzavarni a megemlékezés méltó hangulatát, és nyugtalanságot szítani. Ez a kísérlet azonban nem sikerült.
George Shultz amerikai külügyminiszter délután Madridban tárgyalt. A Felipe González miniszterelnökkel és Fernando Moran külügyminiszterrel való találkozóján a két ország kapcsolata, valamint Spanyolországnak a NATO-hoz való csatlakozása volt a fő téma. A spanyol vezetők megismételték álláspontjukat: felülvizsgálják és újratárgyalják az amerikaiakkal kötött - de a parlament által még nem ratifikált - úgynevezett védelmi szerződést. A madridi kormány ezzel szeretné elérni a főváros közelében levő Torrejon amerikai támaszpont bezárását. A spanyol fél a megbeszéléseken hangoztatta, hogy az ország nemzeti érdekeit fölébe helyezi mind a NATO-ba való belépés, mind pedig a szerződés ügyének. Elutazása előtt Shultzot fogadta János Károly király is. Ezt követően az amerikai külügyminiszter Madridból Londonba repült 48 órás hivatalos látogatásra. A brit főváros kőrútjának utolsó állomása.
december 17.
Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára a KB székházában fogadta az Olasz Kommunista Párt küldöttségét, amely Paolo Bufalini, a vezetőség tagja vezetésével tartózkodik hazánkban. Az elvtársi légkörű találkozón tájékoztatták egymást pártjaik tevékenységéről, és véleményt cseréltek a nemzetközi politikai élet, valamint a két párt együttműködésének fontosabb kérdéseiről. A találkozón részt vett Rodolfo Mechini, az OKP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője és Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a külügyi osztály vezetője.
Megbeszélés az MSZMP KB székhazában
Az európai béke és biztonság kérdéseivel foglalkozó madridi találkozó 1983. február 8-ig elnapolta munkáját. A részt vevő 35 ország küldöttei a plenáris ülésen döntöttek a téli szünet beiktatásáról. Az ülésen felszólalt a magyar küldöttség vezetője, Varga István nagykövet is. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi helyzetre, ezen belül az európai politikára egyidejűleg gyakorolnak hatást az enyhülés és a feszültség elemei. Ez a kettős hatás érződik a madridi találkozón is. - Abban bíztunk, hogy jelentős előrehaladás, sőt megállapodás jöhet létre. Ezzel szemben a mostani ülésszak kezdetén előterjesztett több mint egy tucat módosító javaslat - bármilyen szándékkal készítették is azokat - semmiképpen sem segítette elő a megállapodást a záróokmány szövegében - mutatott rá Varga István.
Francis Pym brit és George Shultz amerikai külügyminiszter délelőtt rendkívül hasznosnak mondott eszmecserét tartott a két felet foglalkoztató kérdések széles köréről. Napirendre került a kelet-nyugati viszony, a Szovjetunió vezetésében végbement változás, a genfi fegyverzetcsökkentési tárgyalások, a madridi találkozó, a világgazdaság helyzete - különös tekintettel a jövő év kilátásaira -, Namíbia, Közép-Amerika és természetesen a Közel-Kelet. Ez utóbbival kapcsolatban a két miniszter közös sajtóértekezletén Pym elmondta: Nagy-Britannia minden támogatást megad a Reagan-tervre alapozott, folyamatban levő közel-keleti amerikai „béke-erőfeszítéseknek”. Az újságírók kérdéseire válaszolva Shultz a Szovjetunióhoz való viszonyról szólva kijelentette: kormányát négy szempont vezérli. Az első a realizmus, a második az erő, a harmadik a megegyezésre való készség, a negyedik „a világ jobbá tétele”. Azt mondta: az új szovjet vezetéssel kapcsolatban a harmadik elem kerül előtérbe, de „pusztán az óhajok és a készség miatt nem szabad a realizmust és az erőt szem elől téveszteni”.
december 18.
Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának vezetésével - a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány meghívására - szombaton magyar párt- és állami küldöttség utazott Moszkvába, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulása 60. évfordulójának ünnepségeire. A küldöttség tagja Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Várkonyi Péter, a Központi Bizottság titkára és Rajnai Sándor, az MSZMP KB tagja, hazánk szovjetunióbeli nagykövete, aki Moszkvában csatlakozik a küldöttséghez.
Indulás előtt a Keleti pályaudvaron: Lázár György, Németh Károly, Kádár János és Losonczi Pál
A karácsony előtti nagyobb bevásárlásokra számítva, a zöldség- és gyümölcskereskedelem burgonyából, vöröshagymából az évszaknak megfelelő mennyiséget, zöldségfélékből, valamint téli almából a szokásosnál jóval többet szállított ki az üzletekbe és elárusítóhelyekre. A főzelékfélék közül fejes káposztából, kelkáposztából és vörös káposztából ugyancsak kielégítő a piaci kínálat. Az utóbbi napokban azonban mindhárom cikk ára emelkedett. A fővárosi Zöldért üzleteiben a fejes káposztát most kilónként 7-9 forintért, a kelkáposztát és a vörös káposztát pedig 8-12 forintért árusítják. Savanyított káposztából, vegyes savanyúságból és céklából bőséges az ellátás. A paradicsomot kilónként 40 forintért, a tölteni való paprikát pedig darabonként - a minőségének megfelelően - 6-11 forintért árusítják. A gyümölcspiacon változatlanul sok a téli alma, és a lakosság igényeit ebből is ki lehet elégíteni. Citromból megfelelő az ellátás. A kubai grapefruit már hosszabb ideje rendszeresen található az üzletekben. Most már egyre több a narancs, és a héten már a banán is forgalomba került. Javában tart a fenyőfavásár. Az idén is mintegy másfél millió fenyőfa kerül a piacokra. Így ki lehet belőle elégíteni a keresletet. Érvényben van a Belkereskedelmi Minisztériumnak az a rendelete, amely szerint az árusításkor a fenyőfát a talpától nem a csúcsáig, hanem a legfelső elágazásáig kell mérni. A fővárosi Zöldért elárusítóhelyein a lucfenyőt méterenként 28 forintért árusítják, ugyanannyiért, mint tavaly decemberben.
Fenyőfa-árusítás a budapesti Otthon Áruház mellett
A szakszövetségek véleménye alapján az MTI sportrovata 1964-től minden esztendő végén közzéteszi, hogy az egyes sportágakban kik voltak az év legjobbjai. Az idén a különböző szövetségek 72 sportolót jelöltek. A korábbi évekkel ellentétben nagyon sok új név került a listára, összesen 39-en. Az újoncok mellett természetesen szép számmal vannak, akik tovább gyarapították első helyeik számát. A rekorder a 17-szeres győztes Portisch Lajos; az íjász Nagy Béla 12., az autós Ferjáncz Attila 11., a teniszező Taróczy Balázs 10. alkalommal került a lista élére. A nőknél a műugró Kelemen Ildikó nyolcadszor lett az év legjobbja, hetedszer első a sakkozó Petronicsné Verőci Zsuzsa és a tollaslabdázó Vargáné Cserni Éva. Az idei lista több érdekességgel szolgál. Garaba Imre személyében az MLSZ már talált kiemelésre méltó játékost (az előző két esztendőben nem jelölt senkit). Az asztaliteniszező Jónyer István 1975 után szerepel ismét a legjobbak között. A női kézilabda VB sztárja, Gódórné Nagy Marianna egymás után negyedszer sportága legjobbja. A megkérdezett szövetségek közül egyedül a Magyar Lovas Szövetség nem válaszolt az MTI felkérésére.
december 19.
Napközben 25 ezren, este hétezren voltak ott, hogy eltöltsenek néhány kellemes órát barátainkkal az aranyvasárnapon a Budapest Sportcsarnokiban. A szovjet állam megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére a KISZ Központi Bizottsága és a Magyar-Szovjet Baráti Társaság ezen a hétvégén változatos, tartalmas programmal várta a látogatókat. Délelőtt, a megnyitón, Köpf Lászlóné, a KISZ Központi Bizottsága titkára hangoztatta: a haladó gondolkodású emberek a világ minden részén velünk együtt tisztelettel adóznak az évfordulónak. Reprezentatív kiállítást is láthattak a találkozó részvevői. A „60 éves a Szovjetunió” című tárlaton a szovjet nép több mint hat évtizedes munkáját, harcának jelentősebb eseményeit, sikereit mutatták be a kiállítás rendezői. Délben, délután és este igazi ünnepi hangulat volt a Budapest Sportcsarnokban. A gyerekek önfeledten játszottak Levente Péterrel, Kemény Henrikkel, a szovjet és magyar bohócokkal, csodálták a szovjet artisták bátorságát és ügyességét. A tánc alapvető lépéseivel ismerkedtek a táncházban. Délután már valóságos fesztiválhangulat uralkodott a folyosókon. A felnőttek válogathattak az ünnepi vásár pavilonjában a játékok, órák, dísztárgyak, háztartási gépek, híradástechnikai cikkek, sportszerek, képzőművészeti albumok, könyvek, bélyegek és sok más ajándéktárgy között. A saslik, a pirog, a különböző saláták is megvásárolhatók voltak.
Alekszandra Permjakova és a Balalajka együttes is a fellépők közt volt
Az aranyvasárnapon az áruházakban és az üzletekben feltöltött polcok, megfelelő áruválaszték, nyugdíjas kisegítőkkel, irodai dolgozókkal és diákokkal megerősített eladói gárda várja a vásárlók idei utolsó nagy rohamát. A kereskedelmi vállalatok a legkeresettebb cikkekből is igyekeznek biztosítani a megfelelő kínálatot, hogy azok is vásárolhassanak ajándékot, akik ezt az utolsó pillanatokig halogatták. A Triál utánpótlást szerzett be NDK és csehszlovák elemes autókból, elemes varrógépekből s a hazai Modul és Gabi építőkből, valamint lendkerekes autókból. Az üzletekbe néhány elektronikus játék is érkezett, ezekből azonban nem tudják kielégíteni az igényeket. Jugoszláv kétkészülékes, működő játéktelefonra, valamint csehszlovák plüss játékokra és a keresett mágikus tábla rajzoló játékra várnak még. A Körcsarnokban megnyílt játékvásár ezer négyzetméternyi területén a szakeladók mellett tíz központi kisegítő és 15 főiskolai hallgató segíti a kiszolgálást. A Centrum Áruházak több mint kétmilliárd forintos árukészlettel várják a vásárlókat. Változatlanul széles az ajándékozható árucikkek választéka. A budapesti Skálában négyszázmillió forintos ünnepi árukészlettel várják az aranyvasárnapon a vásárlókat. Újdonságokat is kínálnak: nagy választékban szereztek be kazettákat, kétfajta grillsütőt, társasjátékokat, s kapható lesz Helios színes televízió is. A Szivárvány-hálózat üzleteiben változatlanul sláger a Diamont sztereó rádió-magnó, amelyből sok fogyott, az áruházak azonban kaptak utánpótlást. Újabb szállítmány érkezett az újpesti szövetkezet síöltönyeiből. A sílécek azonban elfogytak a Szivárvány üzleteiben. A Keravill üzleteiben nem csökkent a hónap elején kialakított ajándéksarkok kínálata. A választék még gazdagodott is a Videoton új típusú, fekete-fehér készülékével, és az NC 150-es sztereó sassie-lemezjátszóval.
Ünnepi forgalom egy konfekcióosztályon
Moszkva és a szovjet nagyvárosok mindegyike zászlódísszel, díszkivilágítással köszönti az ünnepet. A Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségsorozatra 135 külföldi delegáció érkezett a fővárosba. Köztük van a Kádár János vezette magyar párt- és állami küldöttség. A magyar vendégek vasárnap késő délután megérkeztek Moszkva Kijevi pályaudvarára. A vonatból kilépő Kádár Jánost, az MSZMP KB első titkárát, Losonczi Pált, az Elnöki Tanács elnökét, Várkonyi Pétert, az MSZMP KB titkárát és Rajnai Sándort, hazánk moszkvai nagykövetét - aki a szovjet fővárosban csatlakozott a delegációhoz - Viktor Grisin, az SZKP PB tagja, a moszkvai városi pártbizottság első titkára és Leonyid Szmirnov miniszterelnök- helyettes köszöntötte.
A lengyel fővárosban este bejelentették, hogy az államtanács - az előző nap elfogadott törvények alapján - december 31-i érvénnyel felfüggeszti Lengyelország egész területén a szükségállapotot, amelyet 1981. december 13-án léptettek életbe.
Humor:
Reklám:
Kékfény:
Áldozatát cserbenhagyó gépkocsivezetőt vett őrizetbe a rendőrség a fővárosban. Szántó Tamás 49 éves budapesti üzletvezető ittasan vezette személygépkocsiját, és a VI. kerületi Bajza utca és Benczúr utca kereszteződésében elütötte Újvári Györgyné 49 éves budapesti lakost, majd a helyszínről megállós nélkül továbbhajtott. Újvárinét a mentők súlyos sérüléssel kórházba szállították. Szántó Tamást a rendőrség elfogta, őrizetbe vette, jogosítványát bevonta, és megindította ellene az eljárást.
Szabadidő:
Ha valaki netán elmulasztotta volna a szörfözést május és szeptember között, kánikulában, vízen és egy szál gatyában, akkor - nem csoda, nem ámítás! - még pótolhatja télen. Az évszakváltás persze szörfügyben is következményekkel jár, kánikula helyett tartós fagyok, víz helyett kövérre hízott jég kell, s ebből következően fix, hogy nem lesz elég egy fürdőgatya. Nem nehéz kitalálni, a jégszörfről van szó, ami, ha a legegyszerűbben akarjuk meghatározni: a deszkavitorla téliesített változata.
A Magyar Televízió műsorán: A mi sulink. Játékos iskolák közötti vetélkedő diákoknak és tanároknak.
Csányi Miklós rendező és Déri János műsorvezető
Két hetes ciklusunk első szerdáján elutazott a labdarúgó-válogatott Közép-Amerikába. A küldöttség tagjai: dr. Páncsics Miklós, Mészöly Kálmán, Bacsó István, Östreieher Emil. dr. Botár Zoltán, Vinkovics Lajos. Játékosok: Katzirz, Zsiborás, Csuhay. Kerekes A., Garaba, Mile, Varga J., Csongrádi, Pásztor, Hannich, Póczik, Burcsa, Sallai, Bodonyi, Szentes, Kerekes Gy., Kiss L., Borostyán, Pölöskei. A magyar válogatott műsora: december 10. Curacao szigetén, Willemstadban, 12. Aruba szigetén, Oranjestadban, 15. Trinidad-Tobagón, Port of Spainben, 19. Suriname-ban, Paramaribóban lépnek pályára.
Bemutatkozott az olimpiai válogatott is.
Ugyanezen a napon került sor az UEFA Kupa visszavágó mérkőzéseire a legjobb nyolc közé jutásért. Ezzel a bajnokok és a kupagyőztesek tornája után a harmadik labdarúgókupában is kialakult a legjobb nyolc mezőnye; ezek az együttesek is márciusban folytatják a küzdelmet.
Örvendeznek a Kaiserslautern játékosai: Nilsson (balról) megszerezte az első gólt a Sevilla elleni 4-0-ás mérkőzésen
Vasárnap a magyar labdarúgó-válogatott megkezdte vendégszereplését Karib-tengeri túráján. Az első mérkőzésre Curacao szigetén, a helyi Yong Holland ellen került sor, a válogatott 5:0 (2:0) arányban győzött. Gól: Pölöskei (3), Burcsa (2).
Ugyanaznap befejeződött a futballbajnokság másodosztályában is az őszi szezon. Az utolsó fordulóban a listavezető Volán a várakozásnak megfelelően döntetlenül játszott Salgótarjánban, meglepetés a Siófok veresége Keszthelyen, és az egykor szebb napokat látott Ózd otthoni kudarca a Bajával szemben. Most szünet következik, viszontlátásra tavasszal.
Fociban gazdag volt a hét utolsó napja. Vasárnap Tokióban a Montevideo Penarol és az angol Aston Villa mérkőzött az Interkontinentális Kupa döntőjében. Az esemény már hagyományosnak számít, keretében mindig az európai bajnokcsapat azaz a BEK-győztes és a dél-amerikai Libertadores Kupa első helyezettje játszik az úgynevezett Világ Kupáért.
A mérkőzés rövid összefoglalója
Következő kedden a Karib-tenger térségében portyázó magyar labdarúgó-válogatott második mérkőzésén, Aruba szigetén 9:0-ra győzött a helyi együttes ellen. A Surinam elleni tervbe vett összecsapás, az országban kialakult politikai helyzet miatt elmarad. Ha nem sikerül lekötni a venezuelai találkozót, akkor válogatott labdarúgóink napokon belül hazaérkeznek. És nem sikerült, csütörtökön Zürich érintésével hazaérkezett a magyar labdarúgó-válogatott...
És akkor lássuk a lényeget, az Őszi zárás első részét! Kezdjük a felsőház edzőivel. A sorrend a bajnoki tabellán, a 16. forduló után elfoglalt helyezés szerint alakult ki. Hagyományainkhoz híven ezúttal is elkészítettük idényzáró gyorsmérlegünket. A 16 NB I-es edzőt arra kértük, válaszoljon négy kérdésünkre, amelyek közül három a most véget ért időszakra vonatkozik, a negyedik pedig arra, mit csinálnak a bajnokság tavaszi rajtjáig, február 26-ig.
A kérdések:
1, Milyen tervet készített a szakosztály az 1982/83-as idényre? Ezen belül mik voltak az őszi célkitűzések?
2, Mit valósítottak meg a tervekből? Melyek azok a területek, ahol nem tudtak előbbre lépni?
3, Kikkel elégedett a vezető edző és kik nyújtottak kevesebbet a vártnál?
4, Az NB I tavaszi idényének rajtjáig több mint két hónap van hátra. Mit csinál a csapat a hosszú bajnoki szünetben?
A Csepel SC labdarúgó csapata, az NB I. 1982/83-as bajnokságának őszi első helyezettje. Álló sor (balról): Keszthelyi Mihály vezetőedző, Gendur, Elekes, Tulipán, Godán, Lazsányi, Kőhalmi Gábor csapatkapitány, Mészöly, Gálhidi, Kovács A., Mednyánszky Rudolf pályaedző. Elől: Budavári, Tyukodi, Kelemen, Fischli, Weber, Kincses, Vincze, Dékány, Roltenbiller István gyúró
A Rába ETO együttese, az NB I. 1982/83-as őszi második helyezettje. Álló sor balról: Győrffy László pályaedző, Kovács L., Vági, Hlagyvik, Szepesi, Mile, Leskó, Józsa Zoltán gyúró. Középső sor balról: Póczik, Hanniich, Burcsa, Szániel János ügyvezető elnök, Verebes József vezetőedző, Szentes, Rezi, Magyar Lajos csapatkapitány. Alsó sor balról: Varga, Szíjjártó, Szabó O., Hajszán Wunder
3. Bp. Honvéd
4. Vasas
5. Ú. Dózsa
Törőcsik András összpontosít. Ősszel sokáig volt sérült, erőltették a játékát, aztán ráfizetett...
Szokolainak teljesen mindegy. Ő kiváló teljesítményt nyújt középcsatárban, beállásban és a középpályás sor bármelyik helyén
Disztl Péter, a „viking", aki azon kívül, hogy a Videoton kapuját nagyszerűen őrzi egyszerre utánpótlás válogatott és az olimpiai keretben is benne van
Az alsóházi csapatok edzőinek értékelésével folytatjuk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
KissGecihuszár 2018.10.13. 10:29:50
Millerdraft 2018.10.13. 19:07:32
KissGecihuszár 2018.10.13. 20:45:12
Millerdraft 2018.10.15. 08:00:45
maribor_ 2018.10.15. 09:45:08
KissGecihuszár 2018.10.15. 21:44:04
Ad1; ha ez egy főként focival foglalkozó blog, akkor miért kell egyéb más,a focitól fényévnyi távolságra lévő témát is feldobni?
Ad2; ha itt csak és kizárólag focival kapcsolatos kommentek engedélyezettek, akkor erre a bloggazda (ák) miért nem hívják fel az olvasók figyelmét?
Ad3; miért engedélyezett, hogy egyesek ex catedra lehülyézzenek olyanokat, akik a blogbejegyzésben leírt valamely más témához fűznek kommentet??
ad4; ki a faszom ez a Millerdraft?? Tán csak nem vmi szépemlékű "old boy" focista??
maribor_ 2018.10.16. 08:20:08
KissGecihuszár 2018.10.16. 22:39:44
Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2018.10.16. 23:12:03
Szeretnél valami értelmeset is hozzászólni a közeljövőben, vagy csak hepciáskodni tervezel?
Ajánlott bejegyzések: