Válogatott okosságok

Csütörtökön este kitűnő barátom és szerkesztőtársam nagyfokú meghívásának eleget téve tiszteletemet tettem a BVSC-Zugló – Voyage SE Budapest Kupa mérkőzésen. A találkozó azt volt hivatott eldönteni, hogy melyik együttes léphet majd pályára a Magyar Kupa következő kiírásában. (Igen, a 2012/2013-as MK végső győztesét még nem is ismerjük, de a kertek alatt már megkezdődtek a következő kiírás előselejtezői.) Nem a meccs előtt és közben elfogyasztott - viszonylag jelentősnek mondható - alkohol mondatja velem, de a hetedosztályú és a negyedosztályú csapat találkozója páratlan élményekkel ajándékozott meg.

A mérkőzés előtt – részben Kálmán bácsi tiszteletére - egy Angyalföldön található napközi otthonban pörgettünk és melegítettünk becsületesen. Még az sem szegte kedvünket, hogy egyetlen feles szederpálinka árából máshol bizony vidáman elfogyaszthattunk volna akár öt-hat sört is. Ez persze nem jelenthette azt, hogy nem ittunk sört.

Emiatt aztán éppen a találkozó kezdetére estünk be a Szőnyi úti komplexumba. Az élményfaktort az már eleve emelte, hogy ilyen szinten alacsonyabb osztályú csapatok meccsét is villanyfény mellett rendezik meg. Szépen világított mind az öt (!) reflektor, igaz, az eredményjelző tábla cserébe sötéten ásítozott a kapu mögött. A nézőszámot olyan 200-250 közöttire tenném, ezt NB II-hez is szokott szervezetem egy határozottan magas számként kezeli. Igaz, a közelmúltból olyan NB I-es meccseket is fel tudnék eleveníteni, ahol ennek a létszámnak csak a töredékét lehetett megtalálni a lelátókon.

A pálya talaját ugyan nehéz lenne összetéveszteni a biliárdasztallal, de láttam én már ennél sokkal rosszabbakat is, ráadásul ennél sokkal magasabb osztályokban. Maga a stadion és a lelátók alapvetően rendben vannak, persze a BVSC azért nem is éppen ma kezdte a szakmát. Az idén 102 éves klub akár az Ossiantól is választhatna magának indulót („Éltem fényben, sötétségben / Nagyon fent és nagyon mélyen), ahogyan fent említett, a kiccsaládjával együtt egy ideje már a kerületben éldegélő barátom is pazarul megemlékezett erről ebben az írásában.

Na hát a szurkolás az óriási! Szakadatlanul zeng-zúg a Haj-rá Zugló, és ilyenkor aztán van aki a karjait, van aki a zászlóját, és olyan is akad, aki egy üveg bort csap lazán a magasba. A lelátókon békésen lehet sörözni és dohányozni is, és azt sem kérdezi meg senki, hogy ugyan mi lapul abban a laposüvegben?

                A kép fényét mi ketten is emeljük, a felvétel a www.pestifoci.hu oldalról származik

Az „Istenért, Hazáért, Zuglóért” rigmus szintén egészen pazar. Ment ám azért az „Áruló, áruló!” skandálása is (talán nem annyira véresen komolyan), ebből aztán arra gondoltunk, hogy valamelyik volt zuglói játékost valószínűleg megszédíthette a siker, a pompa és a csillogás ígérete, és három osztályt feljebb lépve a BLSZ I-be igazolt. A szünetben aztán bizonyosságot nyert a feltételezésünk, miután az egyik játékos kijött a pálya szélére, és megmutatta a szurkolóknak, hogy mi lapul a vendégmez alatt. Egy BVSC-címeres póló volt az, kapta is szépen a tapsokat. Aztán később kiderült, hogy a Voyage játékosai közül többen is korábban a Szőnyi úton űzték az ipart.

A játékvezető ítéleteinek és a mérkőzés alakulásának függvényében persze a helyi fanatikusok sem mennek a szomszédba egy kis csibészségért, de ennyi még bőven belefér. Nem kellenek azért mindenhová kamerák és túlbuzgóságra is hajlamos biztonsági őrök sem.

Magáról a meccsről: az első félidőben ugyan nem láthattunk gólt, de ha valaki a semmiből csöppent volna ki a lelátóra, az ugyan meg nem mondta volna, hogy itt a két csapat között úgy van három osztálynyi különbség, hogy ráadásul egy hetedosztályú játszik egy negyedosztályúval. Igaz, hogy senki sem állította meg a fülén a labdát, és nem folyt öldöklő taktikai csata sem a játéktéren, de azért mindenki zakatolt becsülettel.

A második félidőben aztán megjöttek a gólok is. Amikor a vendégek védelmének komoly segítségével a hazaiak megszerezték a vezetést (Bálint János, 62'), szinte felrobbant a lelátó, de hogy újabb közhellyel folytassam, a későbbiek során aztán kidomborodott a két csapat közötti komoly osztálykülönbség. A Voyage hármat is belapátolt a zuglói vagonba (Sipaki Patrik 71', Bodrogi Marcell 78', Benedek Tamás 88'), úgyhogy a végeredményt nézve ez tulajdonképpen egy sima meccs volt. Pedig nem.

A Voyage honlapja egyébként rendkívül kulturált és színvonalas ( http://www.voyage-sport.com/), és még az is kiderül belőle, fiatal barátaim, hogy a hazai meccseiket Angyalföldön a Mészöly Kálmán Pályán szokták játszani, a büdösúristenit!

A szurkolókon kívül persze a két csapat játékosai is megérdemlik az elismerést. Ők aztán tényleg a játék kedvéért, és nem a gyors meggazdagodás vagy a celebbé válás reményében kergetik a labdát. Iskola után, munka után, a saját szabadidejükben. És egy-egy lökdösődés vagy egymásnak való beszólogatás is jól mutatja, hogy ennek ellenére maximálisan komolyan veszik a játékot. Példát lehet róluk venni!

Persze tudom én jól, hogy kiscsapatok meccseire járni egyáltalán nem divatos dolog. (Igaz, lassan már nagyobb csapatok meccseire sem...) Én is hallom azokat a kényeskedőket, akik „egyáltalán nem nézik ezt a magyar szart”, ehelyett külföldi csapatokkal és külföldi játékosokkal kelnek és fekszenek, mert csak azt hajlandó bevenni a gyomruk.

Sok mindent mondhatnék én erre is. De álljon itt inkább egy idézet, amely mindent elmond helyettem. Szurgent Lajos, szeretett kispesti klubunk élő legendája mondta egyszer:

„Egy barátom megkérdezte tőlem: szereted még a futballt? Imádom! Visszakérdezett: ezt a mait? Mit mondhattam volna neki? B...meg, itt élek! Ennyit tudunk, de én ezt is szeretem, engem ez is kielégít. Nem élek Barcelonában, sem Londonban. Én magyar ember vagyok, és ez a futball az enyém.”