Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

Ez egy kicsit Erős...

2013.05.06. 16:30 Nóbádi iz der

Erős Károly azon kevés magyar fodballista közé tartozik, aki veretlenül tudott visszavonulni a címeres meztől. Az egykori középpályás ugyanis kétszeres válogatottnak mondhatja magát, miután a 2000-es évek elején a Lengyelország és a Jordánia elleni barátságos meccseken is a döntetlent elérő nemzeti tizenegy tagja volt. Ekkor éppen az MTK játékosaként, de később játszott még Újpesten, egy kicsit Siófokon, egy kicsit Kispesten, aztán négy évre még visszament a Megyeri útra, végül pedig a REAC csapatában fejezte be első osztályú karrierjét. Újabban E. Károlynak is szokás őt hívni, ezt a becenevet pedig leginkább utolsó állomáshelyének köszönheti.

e_karoly2.jpg

Tavaly év elején a Központi Nyomozó Főügyészség első körben E. Károlyt, K. Balázst, K. Vincét, K. Andrást, Cs. Gergőt és V. Zoltánt gyanúsította meg azzal, hogy 2007 és 2009 között  futószalagon csalták el a REAC első osztályú és Ligakupa-meccseit. Akár a véletlenek különös összejátszásának is tűnhet, hogy E. Károly annak idején éppen ebben az időszakban Erősítette a rákospalotaiak csapatát. Különösen azért, hiszen tavaly februárjában még a következő írás jelent meg róla:

„A visszavonult csupaszív középpályás húszéves autóval járt az edzésekre, felszántotta a pályát a mérkőzéseken, miközben egyesek a háta mögött busás pénzekért eladták az eredményeket. A jelenleg az Újpest utánpótlásában dolgozó negyvenéves szakember elárulta, habár már annak idején is hallott ezt-azt, nem hitte volna, hogy társai becsapták.

– Nem tudhattam, hogy a nagy zakóinkat tudásbeli különbség vagy szándékos csalás okozta – árulta el Erős. – Az volt csak feltűnő, hogy rengeteg gólt kaptunk. Volt olyan mérkőzés, amikor annyira alárendelt szerepet játszottunk, hogy kínomban én is csak forgolódtam a pályán.”

Már majdnem sajnálni kezdtük az ártatlanul meghurcolt sportembert, amikor nagyjából egy hónappal később „feltáró jellegű, beismerő vallomást” tett, ezért aztán cserébe ki is engedték a kaptárból.

erős2.jpg                                                 Mondd meg az igazat, betörik a fejed!

A hétvégén aztán most újra megszólalt, és többek között az alábbiak hagyták el a száját:

Pitiáner 300 ezer forintról van szó. Eddig is tiszta volt a lelkiismeretem, ezután is az marad, én nem vagyok csaló. Beleestem abba a körbe, ami ott volt, de mondom, 300 ezer forint, nevetséges. Nem is értem, miért kellett minket a TV-ben mutogatni, hogy példát statuáljanak. Ha eltettünk volna több milliót, azt mondom, b… az anyját, megérdemeltük. Ha én vagyok a magyar futballban "a csaló", akkor mögöttem még nagyon-nagyon sokan vannak. Mit gondoltak, mit fognak a játékosok csinálni, amikor vannak helyek, ahol hónapokig tartoztak? Nekem is több millióval maradtak adósak.

erős.jpg                                               Itt is éppen a "TV-ben mutogatják"

Kedves Károly! Nem tudom, futsalloztál-e valaha, mindenesetre úgy gondolom, hogy nem vagy te kispályás! A helyzet ugyanis a következő:  Nincs olyan, hogy valaki csak kicsit csal, csak kicsit lop, csak kicsit gyilkol. Ha valaki ilyesmiket követ el, akkor az csaló, tolvaj, illetve gyilkos, még akkor is, ha valami megmagyarázhatatlan módon azzal próbálja védeni magát, hogy vannak olyanok is, akik többet csaltak, többet loptak nála, vagy éppen egyenesen tömeggyilkosok. A 300.000 forint egyébként annyira azért nem nevetséges, mert elárulom neked, hogy jócskán élnek ebben az országban olyanok, akik ezért a pénzért hónapokig dolgoznak, ráadásul talán hihetetlennek tűnik, de becsületesen. És köztük bizony még olyanok is akadhatnak, akik ebből a kevés pénzükből is meccsre járnak, mert hiába ez a semmilyen magyar posvány, valami miatt akkor is ez az életük. Többen közülük talán éppen Rákospalotára jártak meccsre, és így az ő fejüket is alaposan átbasztátok, bár tudom, hogy ez téged annyira nem zavar.

Egyébként te most komolyan úgy érzed, hogy az a szemét média hurcolt meg benneteket? Te most komolyan azt gondolod, hogy ha valaki „átmeneti pénzzavarba” kerül, akkor a csalás az egy teljesen megérthető és elfogadható út? Pláne akkor, ha az a többi csaláshoz képest csak egy egészen kicsike kis csalásocska? És te most komolyan azt gondolod, hogy ezek után neked kellene gyerekeket oktatni a labdarúgásra, a becsületre, a tisztességre?

Nem gondolod, hogy azért ez így egy kicsikét Erős?

erős_1.jpg                                            Sándor Tamásnak a haja bánta ezt az ütközetet


komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr135283297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2013.05.06. 17:14:53

Nézd, ha közben a REAC ennyivel lógott nekik fizetéssel, akkor simán megfelel a szemet-szemért elvnek, ráadásul úgy, hogy a REAC-on kérhetik számon a nézők is.

Nóbádi iz der 2013.05.06. 17:24:24

@valamit: Mondjuk szerencsére még nem voltam ilyen helyzetben, de ha a munkahelyemen nem kapnék fizetést, még nem biztos, hogy hazahoznám a laptopot, a fénymásolót meg a kávéfőzőt.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.05.06. 17:29:56

@Nóbádi iz der: Én voltam ilyen helyzetben és egyszerűen közöltem, hogy addig nem jövök be dolgozni, amíg nem kapom meg a pénzt.

Tudom, ez nem minden esetben működik, de valahogy mégis tisztességesebb, mint csalni.

Nemzeti trafikos 2013.05.06. 17:45:28

Szerencse, hogy profi beléptetőrendszerek vannak ma már a fodbalártányok stadionoktól való távoltartására.

Ha jól csalódom, E. "Csupaszív" Károly előkelő regszámmal szerepel a feketelistán, hiszen az MLSZ éjt nappallá téve dolgozik azon, hogy kibassza a stadionok környékéről is azokat, akik miatt nem járnak a normális emberek meccsekre.

Nóbádi iz der 2013.05.06. 17:47:38

@Püspök utcai gombaszedő: Így van, de nyilván nagyon sokan "nem tehettek mást".

maribor 2013.05.06. 18:14:18

Karcsi, megpróbálok finoman fogalmazni, remélem, tudsz a sorok között olvasni. Szopjál le és menj a büdös picsába.

maribor 2013.05.06. 18:39:35

@Tocvarek: Igen, igen, Dini, a méltán közismert és elhíresült videójában tán E. Károlynak is üzent.
süti beállítások módosítása