Hétfőn délután a Szent István-bazilika altemplomában örök nyugalomra helyezték Grosics Gyulát, az Aranycsapat tagját, minden idők egyik legnagyszerűbb kapusát. A közszolgálati televíziók a legendás Fekete Párduc sportolói és emberi nagyságának megfelelő terjedelemben számoltak be az eseményekről. A Duna Televízió egyenes adásban közvetítette a szertartást, majd bő egy órán keresztül korábbi műsorok és interjúrészletek felhasználásával folytatta a megemlékezést, végül pedig az esti órákban „Értük szólt a himnusz” címmel egy portréfilmet is bemutatott Grosics Gyuláról. Szép és méltó megemlékezéseket láthattunk volna tehát, amennyiben „csak” ennyi történik. A Magyar Királyi Televízió 1-es kanálisa azonban gondoskodott arról, hogy a nagyszerű sportoló elvesztése felett érzett szomorúságunkon túl az értetlenség és a düh is tovább keseríthesse a szánk ízét, miután szűk hatvan perces „megemlékezésükkel” szinte mindent sikerült lerombolniuk, amit a testvércsatorna felépített.

Nem mindenki látszik egyformán megrendültnek (Fotó: MLSZ)

Annak tudatában, hogy a köztévé sportosztályának egyébként sem túlságosan erős mezőnyéből az „elit” (nevezzük őket most udvariasságból így...) jelenleg Brazíliában tartózkodik, a kérdést kizárásos alapon megközelítve sajnos nem számított túl nagy meglepetésnek, hogy Riskó Gézáék a hétfő esti stúdióbeszélgetés moderálását Mohay Bencére bízták. A fiatalemberrel kapcsolatban már sokszor és sokakban felmerült a jogosnak tűnő igény, hogy ha már nem ért ahhoz, amivel megbízzák, akkor legalább beszélni és kérdezni tanuljon már meg végre. Sajnos ennek a lélektani lépcsőfoknak a legyőzése hétfőn este sem sikerült neki. A világért sem szeretnénk vitatkozni a „minden kezdet nehéz” mondás létjogosultságával, de az azért akkor is megdöbbentő volt, amikor fiatal barátunk már a legelső mondataiból is csak kínnal és keservvel volt képes úgy-ahogy kikeveredni. Ráadásul a baj szinte soha sem jár egyedül, és miután a beszélgetőpartnerei némileg érthetetlen módon (na persze azért sejtjük mi azt, hogy miért…) exdoktor Schmitt Pál és az ismert harcművész Simicskó István voltak, így egyértelműnek tűnt, hogy sajnos a kínos bevezetés után sem érnek véget a megpróbáltatásaink.

Grosics Gyula a Népligetben 1961-ben (Fotó: MTI - Petrovits László)

A műsorvezető felkészültségéről talán bőven elég annyi, hogy ha a köztévé éppen szolgálatban lévő sportot kedvelő portása vagy valamelyik karbantartója ugrott volna be a kamerák elé, minden bizonnyal még ő is konkrétabb és értelmesebb kérdéseket tett volna fel. (Az persze kétségtelen, hogy a rutintalanságából következően valószínűleg kevésbé bántóan alákérdezve.) De még az volt a szerencse, hogy a gondosan kiválasztott beszélgetőtársak számtalan, Gyula bácsival kapcsolatos élményt és emléket elevenítettek fel. Az már más kérdés, hogy ezek a történetek semmiféle újdonságot nem jelentettek azok számára, akik legalább alapszinten tisztában vannak a felejthetetlen hálóőr életrajzával, és olvastak-láttak-hallottak már legalább egy néhány perces interjút vele. Persze azért másról is esett szó, Simicskó például megpróbálta megmagyarázni nekünk, laikusok számára, hogy mi a jelentősége a labdarúgásnak. Később Grosics kapcsán arra is kitért, hogy „a Párduc név is nyilván a mozgására utal elsősorban”. (Hát vajon mégis mi másra utalna, mélyen tisztelt sportért felelős államtitkár úr!?)

Egy fekete párduc

A beszélgetés szereplői érezhetően azzal sem voltak tisztában, hogy Grosics Gyula aktív pályafutása idején már javában feltalálták a mozgóképet, így az Aranycsapat 1-esének mozgásáról, helyezkedéséről, védéseiről az idők során már mindannyian képet alkothattunk.

Természetesen a hálás és kellően kereszténydemokratikus téma is szóba került: köztudott - hiszen maga Gyula bácsi is nagyon gyakran elmesélte a történetet -, hogy Grosicsot eredetileg papi hivatásra szánták a szülei. Ezzel kapcsolatosan egyetlen mondatot szeretnénk idézni a beszélgetésből, reményeink szerint ezt szó szerint tesszük:

"Lehet, hogy nagyon jó pap lett volna, de hogy világbajnok kapus lett, világszínvonalú kapus, olimpiai bajnok kapus lett, az biztos."

(Ezután egyetértettek abban, hogy valószínűleg „ezzel kárpótoltuk a Jóistent is”…)

Az est egyik fénypontja Mohay Bence azon kérdése volt, miszerint Grosics a visszavonulása után „Benne maradt-e a sportéletben?”. Nem, kispofám, az edzősködés után csak közel két évtizedig volt a Volán SC elnöke, utána pedig aktívan és rendszeresen részt vett a legkülönbözőbb, sporttal kapcsolatos rendezvényeken, de nem, nem maradt benne…

 Egy további, már-már pintérattilai magasságokat megidéző gyöngyszem a beszélgetésből:

"Én bízom benne, hogy ööö, hogy ööö, iskolákat, sportklubokat, akadémiákat lehet a nevével fémjelezni, mindig egy minőséget jelent..."

Szerencsére a beszélgetés során azért arra is jutott idő, hogy mindkét meghívott vendég nagyon szerényen a saját, Gyula bácsival kapcsolatos érdemeire is kitérhessen. Kicsit sajnáljuk persze, hogy ez (is) a Grosics Edinával készült hosszabb beszélgetés bemutatásának a rovására ment. Ebből az interjúból ugyanis szívesen megnéztünk volna többet is, miután kizárólag a Gyula bácsi lányával folytatott beszélgetés elemei tartalmaztak érdemi újdonságot.

Most elsősorban emlékezni szeretnénk, de emellett mégis sokunkban sokféle kérdés merül fel.

Jó lenne tudnunk például, hogy egy világszerte ismert és elismert sportember emlékműsorában miért egy alkalmatlan műsorvezetőt, egy emberileg és erkölcsileg is megbukott politikust, valamint az éppen regnáló hatalom egyik megtestesítőjét láthatjuk?

Abban sem vagyunk teljesen biztosak, hogy a műsor készítése során csak egy - amúgy kiváló - volt úszót, valamint egy – különben szintén zseniális – olyan volt labdarúgót kellett még meginterjúvolni, aki bőven nem volt még 20 éves sem akkor, amikor Grosics Gyula befejezte sportolói pályafutását. Miért nem kapott meghívást vagy megszólalási lehetőséget a volt játékostársak közül – a teljesség igénye nélkül – Buzánszky Jenő, Rudas Ferenc, Várhidi Pál, Szentmihályi Antal, Faragó Lajos, Rákóczi László, vagy a fiatalabbak közül például Göröcs, Mészöly és a többiek?

Hogyan fordulhatott elő, hogy a temetési szertartás során volt olyan, aki előbb szólította meg az ott lévő jelenlegi és volt politikusokat, mint a gyászoló család tagjait? Hogyan fordulhatott elő, hogy a gyászbeszédek során többen is a wikipédia szócikkéből olvastak fel részleteket?

Hogyan fordulhat elő, hogy mi már megemlékezni sem tudunk?