Válogatott okosságok

Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak...

1921. december 18-tól meghatározatlan időre – az első hírek szerint fél évre – a budapesti rendőr-főkapitányság a sorozatos botrányok miatt megtiltotta, hogy a fővárosban nyilvános futballmérkőzéseket rendezzenek. Bár a bajnokság tavaszi idénye csak később kezdődött, a klubok természetesen januárban is játszottak felkészülési találkozókat. Ezekre elvileg nem engedhettek be szurkolókat, ám a korlátozást – vélhetően mert nem tétmeccsekről volt szó – nem vették teljesen komolyan. A Sporthírlap január 23-án megjelent tudósításából kiderült, hogy akik bejuthattak ezekre a találkozókra, még arra is ügyeltek, hogy csendben maradjanak:

„Mi kinnt voltunk egynémely téli – zárt ajtók mögött – lefolyó mérkőzésen. Olyanon is, amelyen közel ezer néző volt kinnt (amely természetesen nem fizető). Azt tapasztaltuk, hogy a futballmérkőzések közönsége is tud rendesen és korrektül viselkedni, ha az ő feje felett is ott lebeg a Damokles kardja. A lármázóra csak egyszer kellett rászólnia valamelyik egyesület tagjának: »ne kiabáljon, mert kivezetik« s máris elhallgatott, mert tudta, hogy tilos gyümölcsbe harapott, amikor a zárt ajtók mögé beeresztették.”

Február elején az MLSZ elnöksége napirendre tűzte, hogy milyen lépéseket tegyenek a futballtilalom megszüntetése érdekében. Vészesen közeledett azonban a bajnoki nyitány, s a klubok jelentős bevételkieséstől tarthattak. A két nagy pályatulajdonos, a Ferencváros és az MTK számára volt legfontosabb a tilalom feloldása, nem véletlen, hogy a kék-fehérek az MLSZ-t is megelőzve léptek. A forrásokból nem derül ki, hogy tudták meggyőzni a rendőrséget, tény, hogy a főkapitányság 1922. február 12-re engedélyezte, hogy valamennyi mérkőzést közönség előtt rendezhessenek.

A nézőket végül tehát szűk két hónapra tiltották ki a lelátókról, de ettől kezdve a rendőrség központi szerepet játszott abban, hogy a futballpályák rendezett terekké váljanak. Még a tilalom feloldása előtt ankétot szerveztek a Belügyminisztériumban, a minisztérium, a rendőrség és az MLSZ részvételével. Ezen az MLSZ vállalta, hogy a bajnoki fordulót megelőzően jelzi a rendőrségnek, hogy milyen mérkőzéseket rendeznek, s ezek közül melyek azok, melyek „különleges figyelmet igényelnek”. A klubok számára előírták, hogy karszalagos rendező gárdát szervezzenek. A rendőrség pedig ígéretet tett arra, hogy a meccseken „detektíveket helyeznek el a közönség soraiban, akik izgató, provokáló és sértő kiabálások elkövetőit azonnal igazoltatni fogják”.

1922. március elején a budapesti főkapitány-helyettes adott ki instrukciókat a rendőrszemélyzetnek, amiben szabályozta a rendőrök feladatát futballmérkőzéseken. A „közönség okulására” a parancsot a Nemzeti Sport is közölte. Ebben igyekeztek megszüntetni azokat az anomáliákat, melyekre korábban több példa volt (például a rendőr önkényesen beszüntette a meccset): „A játék menetébe a rendőri kirendeltség csak akkor avatkozzék bele, ha a mérkőzés vezetésével megbízott bírótól erre felszólítást kap, vagy pedig oly tettlegességet tapasztal, melynek megakadályozására vagy teljes megszüntetésére a bíró képtelen.” A parancsból az is kiderült, hogy a rend fenntartása mindenekelőtt a klubok dolga, a rendezők „a gomblyukban viselendő rendezői jelvénnyel vannak ellátva, azonkívül a pályavezetőség által kiállított igazolvánnyal bírnak”. Egyértelművé tették, hogy a nézők nem léphetnek a pálya területére: „A pályán a huszonkét játékoson, egy bírón, két határbírón kívül más nem tartózkodhat”, orvosok, edzők is csak akkor léphetnek arra, ha azt a bíró engedélyezi. A nézőkkel külön passzusok foglalkoztak:

5. A pályákon botrányt okozó, sértő kifejezéseket használó, vagy pedig durva játékra uszító egyéneket a rendezőség, játékbírák, vagy pedig az MLSZ igazolvánnyal ellátott funkcionáriusai felszólítására az oda kivezényelt közegek kötelesek leigazoltatni, illetőleg szabályszerű igazoltatásuknál a szokásos módon eljárni.

6. Az egyes mérkőzések után a közönség tartozik a nézőteret elhagyni. Ebből az alkalomból különös figyelem fordítandó arra, hogy a nézőközönség be ne hatoljon a játéktérre. Nagy súly helyezendő még arra is, különösen a kültelki pályákon, hogy a pályákat elhagyó nézőközönség azon célból, hogy a bírákat, vagy a játékosokat inzultálja, nagyobb tömegekbe ne csoportosuljon.

7. A játék vége előtt, a játéktérről az öltöző irányába bevonuló bírák és játékosok részére az út megfelelően biztosítandó. Ugyanez eljárás követendő akkor is, amikor a bíró által bármely oknál fogva kiállított játékos az öltözőbe távozik.

Három évvel később, a főkapitányság 12.943–fk.I.1925. sz. rendelete a legapróbb részeltekig szabályozta, hogyan ügyeljenek a rendőrök a futballmeccsek rendjére. Pontosan szabályozták, hogy a pálya egyes részeire hány rendőrnek kell állnia, betartják-e a tűzbiztonsági rendelkezéseket, és hogy van-e elegendő hordágy és kötszer. S hogy mennyire tudott a rendőrség hatékonyan rendet tartani a futballmérkőzéseken? Egyelőre csak annyit árulunk el, hogy sorozatunk még sokáig folytatódni fog…

Hamarosan folytatjuk sorozatunkat, de addig is szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani jelen írás szerzőjének Riválisok című könyvét, amelyről blogunkban már tavasszal írtunk, Facebook oldala pedig itt található.