Közgazdászok szerint a következő évtizedekben, a fociban a vezető szerep könnyen más földrészekre tevődhet át, köszönhetően a futball globalizálódásának és a futballtudás exportjának. A 20-as években a világfutball élvonalához tartozó magyar játékosok és edzők olyan jól megtanították az olaszokat focizni, hogy azok 1938-ban pont az egykori tanítóikat verték meg a VB döntőben. Elképzelhető hogy 10 év múlva a kínaiak emelik a magasba a VB megnyeréséért járó trófeát?

Az elmúlt napok egyik, de korántsem vezető hazai sporthíre volt Mbaye Diagne Kinába igazolása. Az újságírók leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy lejegyezzék a vezetőedzőtől a tartalék fedezeten keresztül egészen a Megyeri úti perecárusig terjedő, általában nem túl hízelgő véleményt a szenegáli támadó távozásával kapcsolatban. Vignjevic edző például örömének adott hangot, hogy a játékos végre eligazolt és nem felejtette el megemlíteni, hogy időnként lusta volt és leginkább amúgy is szerencsés. (Csak zárójelben jegyezzük meg: Nem látunk a megyeri úti kulisszák mögé, de amikor egy játékos az utolsó hét meccsén zsinórban 8 gólt szerez és 3 pontokat érő találatokat jegyez, idegenben eldönti az idén szinte verhetetlen Fradi elleni ragadót, akkor lehet, hogy egy arasznyival több tisztelet, netán köszönetet érdemelne.) A lényeg pedig elsikkadt Diagne eligazolásával kapcsolatban. Meg nem erősített hírek szerint közel két millió eurót fizettek érte a kínaiak, ennyiért pedig a magyar bajnokságból nem sokan szoktak bárhová is eligazolni.

Mbaye Diagne hamar kinőtte a magyar bajnokságot és az Újpestet (forrás: gazzetta.it)

A látszattal szemben az újpestieknek nem csak egyszerűen szerencséjük volt, hanem a véletlen folytán a téli átigazolási piac fősodrába kerültek. A Kínai Szuper Liga a legutóbbi „mercato” egyértelmű királya lett, maga mögé utasítva a dúsgazdag Premier League-et. Nagy meglepetésre a kínai második liga került a dobogó alsó fokára.  Bár kétségtelen, hogy az őszi-tavaszi rendszerben játszó európai bajnokságok inkább nyáron költenek többet, de sok csapat igyekszik télen korrigálni a nyári hibáit vagy pótolni a hosszan gyógyuló sérülteket. Az átigazolási viszonyok olyannyira megváltoztak, hogy az Inter csak a Kínából kapott pénzzel tudott erősíteni, míg a Milan egy végül kútba esett kínai üzlet miatt szinte alig igazolt.  

A tavasszal kezdődő kínai bajnokságban ráadásul még nincs vége az átigazolási időszaknak, de az eddig kiadott 250 millió dollárral máris sikerült többet költeni játékosokra, mint amennyit a Serie A, a Liga, a Bundesliga és a Ligue 1 összesen!  A Jangsu Suning nem sajnált 50 milliót a Sahtar brazil középpályásáért Texeiráért, a bajnok Guangzhou Evergrande csekély 42 milliót fizetett az atleticós Jackson Martinezért. Egyes hírek szerint nem elképzelhetetlen hogy John Terry, Wayne Rooney vagy akár Ezequiel Lavezzi is nemsokára egy kínai csapat mezét húzza magára.

Az alábbi táblázatba összegyűjtöttük a legfontosabb téli kínai igazolásokat.

Alex Teixeira a téli "MVP" (forrás: uefa.com)

A táblázat több érdekes tényre is felhívja a figyelmet. Egyrészt a kínaiak nem kiöregedett, pályájuk végén járó egykori sztárokat igazolnak le, hanem nyugat-európai vagy dél-amerikai klubjukban meghatározó játékosokat. Másrészt a toplistán több kínai játékos is található, ami a kínai futball megerősödését jelzi. Harmadrészt pedig olyan összegek állnak rendelkezésre a kínai futballban, ami bármelyik bajnoksággal felveszi a versenyt a világon. Itt nem egy hóbortos dagesztáni üzletember szeretne az ESPN címlapjára kerülni, elvégre még a második ligás Tianjin is 40 millióból erősített.

A játékosok mellett az utóbbi években megerősödött a nemzetközi futball „know-howjának” importja is. A futballban megvalósíthatatlan a bevett kínai divat, azaz egy sikeres nemzetközi termék egyszerű lemásolása. A szerzői jogokra fittyet hányó kínaiak a legcsillogóbb sanghaji áruházban is megvehetik például a legókkal azonos helyi készítésű „lago” készleteket, ahogy koppintottak már európai autót, sőt egy festői osztrák kisváros őszinte megdöbbenésére turistának álcázott kínaiak évekig mérték fel a települést, hogy a másolatot felhúzhassák otthon. A labdarúgásban azonban megkerülhetetlen a tudásimport és a kínaiak nem is sajnálják a pénzt világhírű edzők szerződtetésére. Marcello Lippit két és fél évre 30 millió euróért halászták el az olasz riválisok elöl, akik egyszerűen képtelenek voltak ekkora fizetéssel versenyezni. Lippi nyugdíjba vonulása után a bajnok Guangzhou a brazilok egykori vb győztes mesterét Scolarit igazolta le, sajtóértesülések szerint szezononként 5 millióért. A két világbajnok edző mellett a legutóbbi nagy fogás a svéd Sven Goran Eriksson csekély 15 millióért évente, de Alberto Zaccheroni és Gregorio Manzano neve is ismerősen csenghet például a Milan vagy az Atletico Madrid szurkolóinak.

A kinai Hallstatt (forrás: Der Spiegel)

Mielőtt utánajárnánk, hogy honnan lett a kínaiaknak ennyi pénze hirtelen a focira, időzzünk el egy pillanatra a kínai profi foci rövid történetén.

A futball globalizálódásának hatására 1994-ben alakult meg az első professzionális labdarúgó-bajnokság Kínában. A kezdeti évek tapogatózásai után 2004-ben a Kínai Labdarúgó Szövetség létrehozta a Kínai Szuper Ligát és alá a Kinai 1. Liga névre keresztelt második osztályt. Az első másfél évtized inkább a bundáktól és fogadási csalásoktól volt hangos, ami csökkenő érdeklődéshez vezetett. 2010-ben egészen a Labdarúgó Szövetség felső berkeibe vezettek a bundák szálai, ezért a párt a kormány rendteremtésre szánta el magát, és a szövetség két alelnöke is börtönbe került. A beavatkozás következtében ismét emelkedni kezdtek a nézőszámok, és a vezető klubok elkezdték a külföldi sztárok és edzők importját.

A 16 csapatos első osztály együttesei vagy nagy állami vállalatok vagy vezető magáncégek patronálása alatt állnak. Az utóbbi években sorra bajnok Guangzhou Evergrande Taobao a déli kiemelt gazdasági övezet csapataként az Evergrande ingatlanbirodalom és az Alibaba csoport tulajdonában van. A fővárosi Beijing Guoan F.C.-t az állami befektetési társaság a CITIC csoport támogatja.

Figyelemre méltó, hogy a rekordarányú költekezést a kínai csapatok pont akkor kezdték el, amikor a kínai gazdaság lassulásának adatai sorban rázták meg a világ tőzsdéit. Akkor mégis mi állhat a nagybevásárlás mögött? A magyar olvasók számára meglepő lesz a válasz: Xi Jinping elnök. Az ország első embere azon kívül, hogy nagy focirajongó hírében áll, a sporton és elsősorban a legnépszerűbb sportágon keresztül igyekszik Kína vezető szerepét erősíteni a világban. A 2008-as nyári olimpia után 2022-ben az ország téli olimpiát rendez, de Xi mindent követ megmozgat a 2026-os futball VB megrendezése érdekében is. A bajnokság csapatai mögött álló állami és az államhoz ezer szállal kötődő magáncégek pedig – recesszió ide vagy oda - pénzt nem sajnálva igyekeznek az ország vezetőjének álmát megvalósítani.  

Meglátjátok, nyerünk mi még VB-t! (forrás: SCMP)

Bár ma még sokan nevetnek annak hallatán, hogy Kína meghatározó tényező lehet a futball világbajnokságon 10 év múlva, érdemes egy pillantást vetni az olimpiákra. Kína fél évszázad kihagyás után 1984-ben, Los Angelesben tért vissza a nyári játékokra. 1988-ban, Szöulban Magyarország 11 aranyat nyert, Kína mindössze 5-öt. Talán nem teljesen függetlenül a hirtelen szabaddá vált keletnémet edzők alkalmazásától, 20 év elteltével 2008-ban Pekingben Kína 51 arannyal a táblázat élén végzett, és azóta is meghatározó szerepet tölt be az olimpiákon.

A kínaiak már a futballban is a spájzban vannak. A gazdaság hatalmas léptekkel fejlődött az elmúlt évtizedekben, nincs még egy ország, ami hasonló embertömegből válogathat. A javuló életkörülmények egyre jobb élelmezési viszonyokat teremtettek és ennek eredményeként egyre többen alkalmasak az élsportra. Az állami ösztönzés nyomán világviszonylatban is számottevő pénzek áramlottak a futballba, a taktikai elmaradás leküzdésére a legjobb edzőket és játékosokat szerződtetik. Az olaszoknak kb. egy évtizedbe telt mire megtanultak tőlünk focizni a háború előtt, vajon 10 év múlva Kína ül fel a futball trónjára?