Az elmúlt évtizedekben - miközben a magyar labdarúgás egyre távolabb került Európa centrumától - több portugál sztár is elkápráztatta a focirajongókat. Így nehéz elképzelni, pedig igaz: a portugálokat részben magyar edzők tanították meg futballozni. Edzőink portugál futballban betöltött szerepét jelzi, hogy a három nagy klub története során – az erdélyi magyar Possák Vilmost, Schwartz Eleket és Bölöni Lászlót is számítva – a Portónál tíz, a Benficánál hét, a Sportingnál hat magyar szakember dolgozott. A magyar edzők közül a Benficával kétszeres BEK-győztes Guttmann Béla neve a legismertebb, de a magyar mesterek aranykora az 1945 előtti időszakra tehető, 1937 és 1944 között például hét szezonon keresztül megszakítás nélkül minden bajnok és ezüstérmes csapatnak magyar trénere volt. De arra is volt példa, hogy egy idényben öt honfitársunk is dolgozott a portugál élvonal csapatainál. Az 1921-45 közötti időszakban összességében több mint húsz magyar származású edző ült portugál kispadon.

A Campeonato de Portugal (1921–1934) és a bajnokság (1934–1945) első és második helyezettjeinek edzői

Portugália a századelőn nemcsak földrajzi értelemben, hanem a futballtérképen is európai perifériának számított, hiszen országos szintű tétmérkőzésen csak 1921-től mérhették össze erejüket a csapatok. Spanyolországhoz hasonlóan, itt is kieséses rendszerű versenysorozatot írtak ki Campeonato de Portugal néven. Nevében bajnokság volt, lebonyolításában azonban 1938-ig kieséses rendszerű, ekkor szerepét a Taça de Portugal (lényegében a Portugál Kupa) vette át. Hagyományos értelemben vett bajnokságról az 1934/35-ös idénytől beszélhetünk, az I. Liga Experimental küzdelmeit 1938-ban váltotta a Campeonato Nacional da Primeira Divisão.

1921-ben, az első ízben kiírt, kieséses rendszerű Campeonato de Portugal döntőjében máris egy magyaros hangzású névvel találkozhatunk: a vesztes Sporting kispadján Augusto Sabbo ült. Sabbo Lisszabonban született, több forrás szerint német-magyar család (eredetileg vélhetően Szabó) sarjaként látta meg a napvilágot. Németországban ismerkedett meg a labdarúgással, majd megfordult Ausztriában és Magyarországon is. Edzői karrierjének fontos állomása volt, amikor a Sportinghoz került. Az 1921/22-ben induló bajnokságban döntőt játszott, de a Portótól vereséget szenvedett. A következő idényben vezetésével a lisszaboni klub megszerezte története első bajnoki címét.

Augusto Sabbo (1887. március 27., Lisszabon – 1971. október 30.) (forrás: forumscp.com)

Játékosai nehezen fogadták el a német, osztrák, magyar viszonyok között szocializálódott, a Sporting első rögbicsapatában is szerepelt Sabbo kemény, katonás edzésmódszereit. A labdarúgók erőnléti felkészítésére is komoly gondot fordított, sokszor Lisszabon meredek sugárútján gimnasztikáztatta játékosait. Szerződtette az első portugál profi ökölvívót, hogy leckéket adjon focistáinak, de a bajnok egyszer túlzásba esett és össznépi verekedéssel végződött az edzés. Sabbo később a Barreirense edzője lett, amelyet nyolc szezonon át dirigált. Kétszer a bajnoki döntőig menetelt, mindkét alkalommal csak hosszabbításban kapott ki csapata.

1923-ban az FC Porto egy mindössze 26 éves budapesti fiatalembert szerződtetett edzőnek, Teszler Ákos, a Vasas egykori játékosa lett a klub első fizetett futballtrénere. A rövidpasszos stílus bevezetésével rögtön a döntőig vezette együttesét, ott azonban vereséget szenvedtek. Erősítésként Teszler az éppen felnőtt korba lépő magyar kapust, Siska Mihályt hívta a klubhoz. A következő idény döntőjében két huszonéves magyar fiatal irányította Portugália két meghatározó klubját: a diadalmaskodó Portót Teszler, a vesztes Sportingot pedig Lelovich Gyula. A bajnokság megnyerése után Teszler fizetésemelést kért, azzal érvelve, hogy Lisszabonban dupláját keresik az edzőkollégák, de kérését elutasították. Hajóra szállt, az Egyesült Államokba távozott.

Teszler Ákos (1897 Budapest – 1952 Queens, New York) (forrás)

Egy portugál szociológus szerint Siska Mihály, a Vasas egykori hálóőre volt az első szerződéses külföldi játékos a portugál futballban. Szerződtetése rögtön komoly vitákat szült, mert hivatalosan egy ma is neves bortermelő cégnél szerelőként dolgozó Siska havi 1000 escudo fizetést kapott az akkoriban elvileg színtisztán amatőr alapon működő bajnokságban. A „profi” Siska ugyanakkor a klubhűség mintaképe volt: játékosként majd edzőként szolgálta a klubot, később az FC Porto titkárságán adminisztratív teendőket látott el. A portugál futball történetének ő volt az első legendás kapusa, szinte eseményszámba ment, ha sikerült neki gólt lőni. Többször szerepelt sportújságok címlapján, az is felmerült, hogy védjen a portugál válogatottban. A harmincas évek végén edzőként két bajnoki címet is szerzett a Portóval. Megtanult portugálul, elnyerte az állampolgárságot, a nevét Miguelre változtatta, de súlyosan megbetegedett, 41 évesen hunyt el tüdőrákban.

Siska Mihály (1906. január 4., Budapest – 1947. október 25., Porto) (forrás: dragaodoporto.blogspot.hu)

A portugál-magyar futballkapcsolatokban nem csak Vasas-játékosoknak, hanem a Szombathelyi AK együttesének is úttörő szerepe volt. A SzAK első ízben 1921/22 telén utazott Portugáliába, majd többször visszatért oda, azaz nekik köszönhető, hogy a portugálok rácsodálkozhattak a korabeli magyar játéktudásra, stílusra. A kalandozók közül páran rögtön kint is ragadtak, Woggenhuber Ferenc, Lelovich Gyula, Ekker Ferenc és Szabó József edzőként helyezkedett el Portugáliában. Az 1925/26-os idény előtt a madeirai Marítimo meghívta Funchalba a SzAK együttesét, hogy hatékonyabban készülhessenek a bajnokságra. A mérkőzések hasznosnak bizonyultak, a madeirai gárda Ekker Ferenc vezetésével ugyanis megnyerte a bajnokságot. Az edző már valószínűleg azzal beírta nevét a portugál futballkrónikába, hogy a Marítimo 7-1-re diadalmaskodott a Porto felett.

Madeira szigetén a SzAK egyik fedezetének játéka lenyűgözte a helyi Nacional csapatának vezetőjét és felajánlotta neki, hogy maradjon, játsszon a klubban. A szívós, óriási akaraterővel rendelkező, hajszíne miatt „Piroskának” vagy „Vörösnek” becézett apró termetű egykori Fradi-játékos, Szabó József hamarosan letelepedett családjával a szigeten. Egy idényt a Nacionalban töltött, majd átigazolt a helyi rivális Marítimohoz.

A madeirai kaland után Szabó az FC Portóhoz szerződött játékos-edzőnek, 1931-ben második, 1932-ben bajnok lett csapatával. Komolyan vette edzői hivatását, Londonba, az Arsenalhoz utazott továbbképzésre, s az ott látottak lenyűgözték Szabót. A Portóhoz visszatérve számos újítást készült bevezetni, azonban váratlanul összekülönbözött a klub egyik vezetőjével. Játékosai egy győztes meccs után annyira siettek a városba ünnepelni, hogy mezeiket szétdobálva a földön hagyták. Az öltözőbe érkező Szabó a szereléseket a szállodába vitette, ahol a Porto egyik vezetője kinevette és bolondnak nevezte. Az edző nehezményezte, amiért nem értékelik, hogy megóvta a klub vagyonát, s egy ökölcsapással adott nyomatékot véleményének – pár óra múlva menesztették is. Pályafutását a Bragánál folytatta, a hagyomány szerint ő győzte meg a klubot arról, hogy az addig használt zöld-fehér szerelés helyett inkább olyan mezeket hordjanak, mint az Arsenal játékosai.

1937 elején a Sporting rekordgázsit ajánlott Szabónak. A Sportingnak már több magyar edzője volt korábban, sőt, az Aletico Madridtól érkező, korábban 21-szeres magyar válogatott Jeny Rudolf bajnoki címet is szerzett a klubbal, az 1934-es győzelem után azonban a távozás mellett döntött. Szabó jóval hosszabb ideig szolgálta a klubot, sőt ő a Sporting történetének legeredményesebb és legtovább hivatalban lévő edzője. „Oroszlánszívű José” összesen tizenegy szezonon át irányította a fővárosi zöld-fehéreket, háromszor megnyerte a nemzeti bajnokságot, egyszer a Campeonato de Portugalt és kétszer elhódította a Portugál Kupát. A klub történetében nevéhez fűződik még a legtöbb mérkőzés, legtöbb győzelem, a legtöbb rúgott gól és a második legjobb gólátlag.

Szabó József (Gönyű, 1896. május 11.- Lisszabon, 1973. március 17.) (forrás: iol.pt)

Az edzéseket általában kabalaszékében ülve irányította, pipázva vagy szivarozva, jellegzetes kalappal a fején. Ars poeticája a kevésbé tehetséges labdarúgókat is megnyugtatta: „a futballban a siker 10 százalékban a tehetségen, 90 százalékban a verejtéken múlik”. Szigorú volt, sokat követelt magától és játékosaitól egyaránt, de az eredmények őt igazolták.  Reggel héttől minden korosztálynak edzést tartott, majd este még megmasszírozta a játékosokat. Mielőtt aludni tért, a biztonság kedvéért ellenőrzést tartott, végigjárta tanítványai házait. Korlátozta az alkoholfogyasztást, keretek közé szorította a dohányzást, szabályozni igyekezett a szexuális életet, feltétlen tiszteletet követelt. Játékosai többnyire tisztelték és szerették, időnként jól szórakoztak jellegzetes portugál kiejtésén és azokon az irodalminak legkevésbé sem nevezhető szavakon, kifejezéseken, amelyeket ők tanítottak neki.

A háborút követően Szabó tucatnyi portugál klubnál dolgozott. Az 1953/54-es szezonban visszatért szeretett lisszaboni gárdájához és a portugál vezetőedző munkáját pályaedzőként segítette. Újra bajnoki címet és portugál kupát nyert. Utolsó aktív éveiben a Sporting fiataljait edzette, majd az angolai válogatott szövetségi kapitányaként fejezte be pályafutását. Bár az FC Porto is magáénak vallja Szabót, úgy tűnik, a sok zöld-fehér együttes közül, ahol megfordult (Győri ETO, FTC, Braga, Sporting) a Sportingért dobogott leginkább a szíve. Az Alvalade stadionhoz közeli otthonban, edzőközpontban töltötte élete utolsó napjait.

Szabó méltó ellenfele volt a Benficát irányító Biri János. A Kispest ötszörös válogatott, az 1924-es párizsi olimpián is pályára lépő kapusa több magyar vándorhoz hasonlóan felvette a portugál állampolgárságot. Több mint harminc éven át vett részt aktívan a portugál labdarúgásban, előbb a Boavista játékosként, majd kitűnő edzőként. Nyolc szezonon át ült a Benfica kispadján, nála többször csak a klub egyik legendás alapító atyja. Három bajnoki címet és három kupagyőzelmet ünnepelhetett a Benficával. A klubnál 75 éven át tartotta a legtöbb mérkőzés, legtöbb győzelem rekordját, ezt csak 2014-ben tudta megdönteni Jorge Jesus. A Benfica szurkolói számára Biri mérkőzései közül minden bizonnyal az a derbi a legemlékezetesebb, amikor a lisszaboni sasok minden idők legnagyobb arányú győzelmét (12-2) érték el az FC Portoval szemben.

Biri János (Budapest, 1901. július 21. – 1974. február 20. / 1983. március 29. ?) (forrás)

A legázolt Porto kispadján ekkor éppen Hertzka Lipót ült. Hertzka – aki 1932-ben a Real Madrid első bajnokcsapatának trénere volt – valószínűleg a polgárháború elől menekült Portugáliába, s a Ferencváros 1936 végi portugáliai portyáján már együtt kaszinózott a zöld-fehérekkel Estorilban. A Benficával egymás után két bajnokságot nyert, majdnem sikerült tripláznia, de a bajnoki cím sorsáról döntő Porto–Benfica mérkőzés végén a bíró nem adta meg a lisszaboniak győztes gólját. Így riválisa, Siska Mihály örülhetett. Ezután kisebb kluboknál edzősködött, majd visszakerült a Benficához. Majdnem megint sikerült bajnokságot nyernie, de a Sporting végül jobb gólkülönbséggel győzött. Életrajzához tartozik, hogy 1937-ben – vélhetően annak köszönhetően, hogy egy évtizeden át edzett spanyol csapatokat – egy meccs erejéig a portugál válogatott mellett is dolgozhatott. A spanyol Marca egy 2011-es cikke szerint Hertzkát nevezték ki, hogy készítse fel a válogatottat a Vigóban rendezett spanyol-portugál meccsre, ahol végül a portugálok első ízben győzték le a szomszéd riválisukat.

Hertzka Lipót (Bécs, 1893. december 27. – Montemor-o-Novo, 1951. március 14.) (forrás)

A háború után jóval kevesebb trénerünk dolgozott Portugáliában, ám a hatvanas években újra felragyogott a magyar edzők csillaga. A sort Guttmann nyitotta, aki 1959-ben előbb a Portót, majd a következő két idényben a Benficát segítette bajnoki győzelemhez. Munkásságát a lisszaboniaknál két egymást követő BEK-győzelemmel koronázta meg. A Benficával Czeizler Lajos, majd az erdélyi születésű Schwartz Elek ünnepelhetett még bajnoki címet ebben az időben. Schwartz a Porto edzéseit is irányította, ahogy olyan, egykori legendás labdarúgóink, mint Orth György és Kalmár Jenő. A nyolcvanas években a Benficával Baróti Lajos bajnokságot és Portugál Kupát, Csernai Pál „csak” kupát nyert. Az új évezred elején a marosvásárhelyi Bölöni László pedig a Sporting együttesét vezette bajnoki- és kupagyőzelemre. Tény azonban, hogy a portugáliai magyar edzők páratlan sikerszériája 1982-ben megszakadt. Ekkor búcsúzott a Benficától Baróti Lajos, az utolsó magyarországi edző, aki komoly sikereket ért el a luzitánoknál. Nem valószínű, hogy a közeljövőben lenne követője.

Baróti Lajos (Barót, 1914. augusztus 19. – Budapest, 2005. december 23.), 1981-ben, a portugál szuperkupával (forrás: labdarugo.be)