Válogatott okosságok

Több mint három évtizede rendszeresen meccsre járó javíthatatlan sportbarátként természetesen nekem is tudomásomra jutott, hogy a szezon végéig érvényes éves bérletemet a beléptetésekkel kapcsolatos intézkedések miatt most majd ki kell cseréltetnem. Rezzenéstelen arccal bediktáltam hát a nevemet, a születésem helyét és idejét, valamint a lakcímemet, majd rövidesen átvettem az új igazolványomat. Tisztában vagyok azzal, hogy most sokan kétségbe vonják a mentalitásomat, néhányan pedig egyenesen egy utolsó megalkuvó bólogatójánosnak titulálnak, akivel bármit meg lehet tenni, de akkor is be kell vallanom, hogy ez az eseménysor semmilyen törést nem okozott az életemben.

Most hosszú-hosszú bekezdéseken át meditálhatnék arról, hogy vajon mi a különbség az ultra, a huligán és mondjuk egy „mezei” szurkoló között. Tekintettel arra, hogy magamat az utóbbi kategóriába sorolom, a saját magammal szembeni elfogultság miatt érvek tucatjait hozhatnám fel arra, hogy szerintem én miért is vagyok legalábbis egyenrangú fél abban – az egyébként teljesen értelmetlen és felesleges – vetélkedésben, ami azt hivatott eldönteni, hogy ki is az igazi szurkoló. A saját értékrendem szerint megcáfolhatatlannak tűnő indokokat tudnék felhozni, de természetesen tisztában vagyok azzal, hogy sokan még azt is kétségbe vonnák, hogy nekem egyáltalán jogom van betenni a lábamat egy futballstadionba. Jelen bejegyzés azonban most egyáltalán nem erről szól.

Tekintettel arra, hogy eddig sem tartottam hétpecsétes lakat alatt azt a tényt, hogy rendszeresen járok futballmérkőzésekre, most így hirtelen azt sem gondolnám, hogy a jövőben bármilyen problémám származna majd abból, ha egy nyilvántartásban majd egyértelműen kimutatható lesz, hogy én bizony részt vettem egy adott sporteseményen. Különösebben a kamerák sem zavarnak majd, hiszen megszokhattam már, hogy a boltokban, a közterületeken és úgy általában a nyílt utcán akárhol ilyen berendezések pásztázhatják minden lépésemet. Mivel sehol sincs semmilyen takargatnivalóm, így igazság szerint még azon sem nagyon elmélkedtem, hogy micsoda megkülönböztetést jelent számomra, ha valahol valakik esetleg éppen azt figyelik, hogy hol és mit vásárolok, illetve milyen útvonalakon szoktam közlekedni.

Most persze én is mondhatnám azt, hogy elszakadt bennem valami, hogy most már aztán tényleg elég volt. Hogy engem most már kamerák tucatjai fognak figyelni, és én most már abszolút felesleges vagyok. Hogy engem már elnyomnak, kétes nyilvántartásokba kerültem és báb lettem. És én már így nem is tudok a tükörbe nézni.

Tudom jól: néhányak szemében olcsó demagógia és szánalmas meghunyászkodás azt mondani: nekem tényleg nincs takargatnivalóm. Azt is tudom, hogy itt bizonyos ELVEKRŐL van szó. Ettől függetlenül engem akkor sem zavar, ha tudják rólam, hogy ott vagyok. Ha nem tetszik a bíró ténykedése, akkor ezután is ugyanúgy anyázni fogok, és ha rá akarok gyújtani a meccsen, akkor ezt majd ezután is megteszem. Persze azért elvtelen megalkuvó vagyok: ha tilos lesz a stadion területén a dohányzás, akkor én sem fogok premier plánban pöfékelni.

A megadott alapadataim nyilvántartásához viszont ezúton is hozzájárulok. Manapság, amikor sokan mindenüket kiteregetik a közösségi oldalakon, majd pont azon fogok problémázni, hogy tudják a nevemet meg a lakcímemet. Ezek közül egyébként eddig sem volt egyik sem titok.

Azt a nézetet persze én sem fogadom el, hogy ez egy végtelenül helyes intézkedés volt, mert most aztán majd eltűnnek végre a randalírozók, és újra békés családi program lesz a meccsrejárás. És ettől kezdve majd ezerszám tódulnak a stadionokba az eddig rettegésből távolmaradók. Ez persze egy nettó hülyeség, hiszen meccsre járni azért eddig sem kellett félni. Ráadásul még azt is tudom, hogy emiatt nem több, hanem inkább még kevesebb néző lesz majd a meccseken.

De engem személy szerint egyáltalán nem zavar, ha tudják, hogy én is ott vagyok, ott voltam. Engem más zavar: ha néhányan NEKEM akarják megmagyarázni, hogy ÉN miért nem vagyok IGAZI szurkoló.