Válogatott okosságok

A bejegyzés címét olvasva akár több dologra is lehetne asszociálni. Távol álljon tőlem azonban, hogy bibliaértelmezéssel, II. János Pál pápa fiatalokhoz intézett tanításaival, vagy neadjisten Bajnai Gordon október 23-án elhangzott beszédével foglalkozzak. A volt egyházfőről egyébként sokan tudják, hogy szenvedélyesen rajongott a sportért (különösen a labdarúgásért), és állítólag ha nem a papi pályát választja, akkor akár focikapusként is komoly sikereket érhetett volna el. A volt miniszterelnök ugyancsak szívesen tevékenykedik a gólvonal környékén, úgyhogy ha ez nem lenne több okból is lehetetlen, akkor akár együtt is mondhatnák: Ne féljetek.... meccsre járni sem!

A közelmúltban több bejegyzésben is foglalkoztunk a szurkolókkal kapcsolatos, gyakran alapvetően téves és rosszindulatú előítéletekkel. Bizony lánchegységeket mozgathatna meg az a sóhaj, ami a szurkolói adatszolgáltatás miatt elégedetlenkedők bojkottjának bejelentése után kiszakadt a rettegőkből: „Na hála Istennek, most már végre én is kivihetem a kisfiamat a stadionba!”

A – véleményem szerint – alapvetően értelmetlenül morgolódó szurkolókról a múltkor már írtam, de nem én lennék, ha nem vizsgálnám meg a „másik oldal” szemszögéből is a dolgokat.

Sóhajtozó embereink ugye azon lelkendeznek, hogy most aztán végre megtisztulnak a lelátók a gaz, bomlasztó elemektől, akik kizárólag azért jártak meccsekre, hogy székeket tépjenek fel és hajigáljanak a küzdőtérre, boldog-boldogtalanba beleköthessenek, szétverjék a BKV összes, még üzemképes járművét, és persze elsősorban egy kiadósat zsidózhassanak, cigányozhassanak, trianonozhassanak, természetesen csordában, és lehetőleg minél jobban bebaszva és bedrogozva.

Na most aki így vélekedik, az elsősorban nem tudom, hogy volt-e már valaha meccsen. De hogy az utóbbi időben nem volt, az biztos. Másodsorban ok nélkül általánosít, és megmondóemberségének teljes tudatában úgy tesz, mintha ez egy tízből tizenegyszer előforduló jelenség lenne. Harmadsorban rosszabb esetben még lélegeztetőgépezik meg felsőoktatásozik is egyet-kettőt, és így akkor már határozottan jobban esik a Fókusz és a Bariközt közötti szünetben eleresztett böffentés, hiszen ő már ma is tett valamit népünk és országunk felemelkedéséért. Ellentétben ezekkel...

Elárulom a titkot: fenti barátaink akkor sem mennének ki egyetlen meccsre sem, ha minden kilátogatót teával és aprósüteménnyel várnának, a „buta bíró” kifejezés után már vasra verve vezetnék el a renitenskedőt, mindenki boldogan mosolyogna egymásra és a szektorokat szép lassan átjárná a Szeretet, és a vándorköszörűs és a bankigazgató egymás kezét fogva figyelné az eseményeket.

Mennyivel tisztességesebb lenne ezt mondani: azért nem megyek ki, mert nem érdekel a sport, mert szar a foci, mert drágák a jegyek, vagy mert a rendkívül magas szintű intellektusom nem engedi meg, hogy huszonkét mihaszna fiatalembert bámuljak, amint épp egy labdát akarnak a kapuba juttatni.

De nem, erről szó sincs, hiszen sokkal kényelmesebb a karosszékből hörögni és uszítani egy kicsit.

Mivel adakozó kedvemben vagyok, így szívesen elárulok még egy titkot: elmebetegek a nagy számok törvénye alapján mindenhol vannak. De ehhez nem kell ám stadionokba menni, megtalálhatóak ők a bevásárlóközpontokban, az orvosi rendelőkben, a szórakozóhelyeken, a pártrendezvényeken, a templomokban és a zsúfolt buszokon is. Így hát a lelátókon is.

Aki engem ismer, az azért tudja rólam, hogy alapvetően konfliktuskerülő vagyok. Moldova mester szavaival élve ha kinyitva nyelek le egy biztosítótűt, akkor azt valószínűleg becsukva fogom kiszarni. Az ultrákról, és különösen a huligánokról nekem is megvan néha a saját véleményem, de túlzásokba azért tényleg ne essünk már. Nagyjából három évtizede bukkanok fel különböző sportlétesítményekben különböző sporteseményeken, voltak közöttük nem kifejezetten egyszerű helyek is, és mégsem ért még semmilyen komolyabb atrocitás. Jó, egyszer-kétszer én is kaptam már a kollektív könnygázból, de ez nem okozott maradandó sérüléseket, mindenkit megnyugtatok, hogy nem ettől lettem hülye.

Korábban már kifejtettem, hogy aki a kereskedelmi híradókból, vagy egyéb hasonlóan nívós forrásokból tájékozódik, annak leginkább a legcsekélyebb fogalma sincs a nagyvilágról, és a benne zajló eseményekről. Ezeken a helyeken kétségtelenül láthatott már szétvert metrókocsit, horogkeresztes zászlót és nagydarab kopasz fiatalembereket is, de kérdem én: mikor hallott bántalmazott kisgyerekekről, anyukákról, vagy idősekről? Megsúgom én ezt is: ugyan történnek ilyen dolgok (ezek a kiváló médiumok bizonyos szelektálás után, ezt-azt elhallgatva többé-kevésbé be is számolnak ezekről), csak éppen ezeknek semmi közük a meccsekhez. Ott ugyanis semmi ilyesmi nem történik. Előtte sem, utána sem.

Az aggódóknak szeretném még azt is elmondani, hogy ma már olyan szintű biztonsági intézkedések vannak a stadionokon belül, hogy esély sincs a balhéra. A „problémásabb” szurkolókkal rendelkező csapatok szimpatizánsait különszerelvényekkel, különbuszokkal, hermetikusan lezárt terelőutakon viszik a stadionba, onnan pedig ugyanígy kísérik ki őket. Nem túlzás azt kijelenteni, hogy szinte nagyobb létszámban vannak ilyenkor a rendőrök és a biztonsági emberek, mint a vendégszurkolók. Így hát tökéletesen nyugodt vagyok akkor is, amikor a környezetemben élő hölgyek vagy kiskorúak óhajtják megtekinteni a soron következő mérkőzést. A szebb lelkűek számára a legnagyobb problémát majd az okozza, ha trágár beszédet fog hallani.

Úgyhogy nem kell a felesleges duma, nem kell hinni a mende-mondáknak, nem kell a mindenáron való ellenségkeresés, továbbá nem kell a demagógia és nem kell a fotelrettegés sem.

Ne féljetek!