Válogatott okosságok

A jelenleg Portugáliában edzőtáborozó Dusev-Janics Natasa most boldognak érzi magát, amiért továbbra is Magyarországon folytathatja pályafutását. Megkönnyebbült, felszabadult és végre így már a jövőjét is tervezheti. Ráadásul az is eszébe jutott, hogy nálunk nagyon erős a mezőny, igazán magas a színvonal és igazság szerint már a szövetségünk által kialakított rendszerhez is hozzászokott. Ma már azt is tudja, hogy kik tesznek jót a sportnak és kik nem, és hát azzal is tisztában van, hogy nem tudna máshol versenyezni. Ha most gonosz akarnék lenni, akkor ezt úgy értelmezném, hogy a "nem tudna" kifejezés azért közel sem érzelmi jelentéssel bír, hanem a Nagy Megvilágosodás során arra kellett rádöbbennie, hogy nagyon elnézte a rajzot, amikor azt gondolta, hogy itt csak úgy simán kiszállhat a hajóból.

A történet ugye ott kezdődött, hogy miután Londonban nem akasztottak aranyérmet a nyakába, nem kifejezetten ugrott fel a csillárra örömében. Pedig nem érhette szó a ház elejét, hiszen néhány hónappal szülés után visszatérve egy olimpiai ezüst és egy bronz igazán minden tiszteletet és dícséretet megérdemel. Persze ő addig nem ilyen színű érmek gyűjtögetéséről volt közismert, így saját magától is bevallottan többet várt. Közvetlenül a 200 méteres döntő után egy Riót firtató kérdésre még a következőt nyilatkozta: "Egyik pillanatban azt érzem, hogy leteszem a lapátot, a másikban meg azt, hogy folytatom a versenyzést, fogalmam sincs még." (Nagyjából ugyanekkor mondta azt a Magyar Rádió mikrofonjába, hogy a gyerek amúgy egészen jól viselte az eseményeket, csak az a "sok hülye" ne kiabált volna mellette. Azért nem egy diplomata, mondjuk ki...)

Sírni csak a.....

Végül aztán úgy döntött, hogy a - még egyszer mondom: elsősorban csak számára - rosszul sikerült olimpia után folytatja a karrierjét. Azzal a kicsiny változtatással, hogy ezt immár újra szülőhazájában, Szerbiában teszi. (Magáról a távozásról, annak lehetséges okairól, a férj szerepéről és az esetleges visszatérésről is érdekes dolgokat nyilatkozott annak idején a Natasát, valamint korábban az ő olimpiai ezüstérmes édesapját is edző Kovács László  a Bors névre elkeresztelt sajtóterméknek.)

Bevallom, azért nem ájultam el a meglepetéstől, amikor kiderült, hogy a magyar szövetség sem amolyan Galaxis útikalauzos stílusban (Viszlát és kösz az érmeket!) eresztené szerb vizekre a versenyzőt. Azt a tényt kár is lenne takargatni, hogy annak idején a hazai vezetésnek is igen-igen kapóra jött, hogy egy istenadta világklasszis csobbanhat hirtelen az ölükbe, miután a Szerbiában honos körülmények enyhén szólva is mostohák voltak  Natasa számára. Azt már soha nem tudjuk meg, hogy "otthon" vajon elérhette volna ugyanazokat az eredményeket, mint "itthon" (mondjuk mernék azért némi pénzt rátenni, hogy nem), de talán azon sem érdemes csodálkozni, hogy a szövetség azért szeretett volna "némi" ellenszolgáltatást cserébe az elért eredményekért és juttatásokért. Az az igazság, hogy annyira nem is szerénykedtek, mivel potom 150.000 eurót kértek a szerbektől, akik beintettek egy nagyot erre az összegre, és nem is küldték a pénzt. A határidő aztán lejárt, a magyar szövetség pedig puszira nem adta ki a versenyzői engedélyt, úgyhogy a nemzetközi szövetség sem tehetett mást, mint elutasította a Natasa által benyújtott kérelmet. Emiatt Janicsnak két évet kellett volna várnia, hogy újra szerb színekben lapátolhasson. Ezután már-már bohózatba illő variációkról hallhattunk, hogy mégis miféle útja-módja lehetne annak, hogy Janics már hamarabb versenyezhessen. Felvetődött, hogy a férje révén hirtelen bolgárrá válna, vagy papíron elválnak (rossznyelvek szerint mondjuk még mindig így járna a legjobban), és aztán azon melegében újra házasságot kötnek, vagy esetleg a névházasság lehetne a megoldás. Szóval ilyen és ehhez hasonló okosságok keringtek a médiában.

Janics a visszatérésének múlt heti bejelentésekor aztán már egyértelműen kijelentette, hogy ő bizony semmilyen trükköt nem óhajt a versenyengedély megszerzésének érdekében alkalmazni. Nyilván jó oka van arra, hogy végül így döntött...

Kutya egy helyzet...

Most akkor nézzük, hogy a már említetteken túl mit tartalmaz még a mai nyilatkozata:

Jól tudom, sokaknak nem tetszett a döntésem, de nem tudják, mi van a fejemben. - ez túlságosan magas labda, úgyhogy csak arra térnék ki, hogy szó szerint ugyanezt mondta akkor is, amikor tavaly ősszel búcsút intett nekünk

A magyar szurkolóknak nagyon sok örömet köszönhetek, rájöttem, hogy hibáztam. - jó reggelt kívánok!

Elnézést kérek, ha valaki csalódott bennem, igyekszem majd jóvá tenni, ha lehet... - jól mondod, ha lehet...

Szegedre nem akartam visszamenni, van okom rá, de nem akarok róla beszélni. - nekik is lenne rá okuk, de talán mindenkinek jobb, ha ők sem beszélnek...

Félreértés ne essék, nekem tényleg nem az az életcélom, hogy Dusev-Janics Natasán köszörüljem a nyelvemet (senki sem röhög!!!)[Akarsz fogadni? - a szerk], és azt is tudom, hogy ez a történet kicsit már túl lett lihegve és túl lett kommunikálva. Ahhoz sem férhet kétség, hogy azért az sem csak a véletlen műve lehet, hogy ha egymás mögé állna az összes, az országot elhagyott vagy elhagyni szándékozó kajakos és kenus, akkor az a sor lassan már hosszabb lenne a riói karneválnál. Ezen kívül az is egyértelmű, hogy miután nem mozgok otthonosan a sportágban, így a teljes igazságot sem ismerhetem. Megpróbálom megérteni azok véleményét is, akik most tárt karokkal várják vissza az eltévedt báránykát. A különböző fórumokon még olyanok is akadnak, akik párhuzamot vélnek felfedezni a "Nagy Laci-üggyel". (Erre most külön ki sem térnék, de hogy nagyon aktuális legyek, a két eseménynek nagyjából annyi köze van egymáshoz, mint a múlt heti hóviharnak a 2006-os tüzijátékhoz.)

Natasa, ha véletlenül olvasnád ezt, akkor közlöm veled, hogy én nem gyűlöllek téged. (Gondolom most nagy kő esett le a szívedről...) Elfogadhatatlannak tartom, amit tettél, de vannak olyanok szép számmal, akik jóval többet ártottak és ártanak ennek az országnak. Nem kívánok neked rosszat, természetesen nem akarom, hogy megsérülj, nem vágyom arra, hogy kettétörjön a lapátod karriered. Nincs jogom a zsebedben kotorászni, a magánéletedben vájkálni, és azt sem nekem kell megítélnem, hogy vajon mennyire lehetsz te "okos". Mindenesetre azt bevallom, hogy azért egy cseppet sem bánnám, ha normális válogatási elvek mellett (azért ebben a sportágban ez sem annyira magától értetődő...), mindenféle kivételezések nélkül, korrekt, egyenlő és nemes küzdelemben legyőzne téged egy fiatal, tehetséges, magyar versenyző.

A teljesítményedet és a tehetségedet nem lehet elvitatni. Ha rendeznének egy futamot a világ valaha élt legnagyobb női kajakosainak, akkor neked is egyértelműen ott lenne a helyed. Háromszoros olimpiai bajnok, tizennyolcszoros világbajnok és tizenhétszeres Európa-bajnok vagy.

De példakép ezután már nem lehetsz.

Miután annyi mindenre ráébredtél mostanában, egyszer talán majd arra is rájössz, hogy emiatt pedig jóval kevesebb lettél.

Na,hát az én fejemben ez van, kedves Dusev-Janics Natasa!