Válogatott okosságok

Amikor megláttam a hírt, hogy Dzsudzsák önmagával babázhat, azt gondoltam, arra célozgatnak, hogy mihez kezdjen a szabadidejével a következő szezonba is átnyúló, négymeccses eltiltása alatt. De nem, csak rendelt magának egy szett Matrjoska babát a saját képére és hasonlatosságára. Maga az objektum a műfaj követelményeinek megfelelően förtelmesen néz ki, és ezzel le is zárhatnánk a történetet, csakhogy az igazi kérdés az, hogy búcsúajándék-e ez vagy maradni tervez Balázs az orosz vadonban.

Történetünk a távoli múltban kezdődik, egészen pontosan 2011 júniusában, amikor hosszas huzavona után, amelynek során a sportsajtó (főleg a magyar) fűvel-fával összeboronálta hősünket, az Anzsi Mahacskala csapata hajlandó volt kipengetni igencsak borsos, egyes források szerint 14 millió euróra rúgó vételárát.

A sárga pulóvernél minden jobb.

Anzsi, Aaaaanzsi, when will those clouds all disappear? 

Az átigazolás azonnali vihart kavart a magyar szurkolók körében: a pénzt leszámítva (hiszen kibicnek semmi se drága) vajon jó döntés volt-e? Most nem futnék végig az akkor elhangzott sok pro és kontra érven, de azért három dolgot így utólag megkockáztathatunk:

1.  Bár Balázs toronymagasan a PSV legjobb játékosa volt, maga a csapat nagyon nyögvenyelősen játszott, egyértelműen leszállóágban volt, azóta is csak vergődik a bajnokságban, pedig nagyon sok pénzt költöttek.
2.  Az Anzsi idei eredményeit látva, egy ilyen ambíciózus projekthez elmenni zsoldosnak igenis vonzó lehetett szakmailag is, legalábbis papíron, de nem az első hullámban, ahogy ő tette.
3. Végül pedig egyáltalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy Dzsudzsák valódi döntési helyzetben volt. A PSV-ben nem volt értelme maradnia, és hiába a sok patinás csapatnév, amiket emlegettek vele  kapcsolatban, nagyon úgy néz ki, hogy az Anzsi volt az egyetlen, amelyik tényleg hajlandó volt kifizetni az árát.

Na de ami történt, megtörtént, a legkisebb fiú Dagesztánba költözött, illetve dehogyis, ott lőnek, valójában moszkvai lakos lett, ahogy a csapat összes többi tagja is. Rövid edzőtáborozás után rögtön a másfél éves monstre bajnokság második harmadában találta magát, és hát a csapat finoman szóla is ótvargyenge volt. Nincs mit szépíteni rajta, aki nézte az Anzsi meccseit akkoriban, láthatta, hogy pár kivételt leszámítva egyénileg is, de csapatként mindenképpen  reménytelenek voltak.

És hát ott volt az a fránya fizikalitás is: az orosz bajnokságban több az erdészeti szakmunkás, keményebben és sokszor szándékosan rúgnak és ütköznek, jobban odakönyökölnek, mint Hollandiában. Jöttek vele a sérülések is, az átállás nehézségei, védekezni is sokkal többet kellett, padozott is, egyszóval szenvedett Balázs rendesen. Szerencsére ez a válogatottbeli formáján nem látszott meg túlzottan, de így is meglepetés volt, amikor 2012 januárjában a Dinamo Moszkva kivásárolta. Állítólag 19 millió euróért, de az orosz átigazolási díjakban inkább ne is keressünk piaci rációt.

– Drágám, feltaláltam a dinamót! – Tudom, Ányos.

Itt már azért valamivel magasabb volt a színvonal játékosok terén, de a csapat még annyira se funkcionált csapatként, mint Mahacskalában, a 2012-13-as szezon rémálomszerű kezdete után edzőcsere történt és szép lassan felkapaszkodtak a kiesőzónából az EL-t érő helyek közelébe, Balázs, ha nem is brillírozott, de elfogadhatóan játszott, önbizalma is visszatért, ám pont ekkor jött a pofon...

Mármint szó szerint, mert az Alanyija elleni tavaszi meccsen egy borzalmas belépő utáni verekedéshez ment oda békíteni, de a történet itt Rejtőbe ment át: a nyírlugosi sztrovacsek előbb kapott egy pofont, majd egy piros lapot, rá egy négymeccses eltiltást, a Dinamo meg végül lemaradt az EL-ről.

És ezzel elérkeztünk a jelenhez. Ha két éve jó ötletnek is tűnt Oroszországba szerződni, mostanra már eleget láthatott az ottani állapotokból ahhoz, hogy ismét átgondolja az egészet. Ráadásul most még a formája is van annyira jó, hogy egy kockázatot vállalni kényszerülő nyugati csapat bevásárlólistájára felkerüljön. A fizetési igényekből alighanem engednie kell, a Dinamótól sem biztos, hogy elengedik, és még az is lehet, hogy egy papíron az orosznál gyengébb bajnokságba hívnák, de most még határozottan van remény arra, hogy a pályafutásából megmentsen valamit.

Ha nem él a lehetőséggel, akkor onnan egyenes út vezethet a török bajnokságba, ahova a futballkarrierek mennek meghalni.