1953. augusztus 27-én született Weimper István, a "Paripa", a Budapesti Honvéd, a Tatabánya, a Rába ETO és a magyar labdarúgó válogatott egykori csatára.
Tizenhárom évesen kezdett a labdarúgás alapjaival megismerkedni Soroksáron, a VM Egyetértés csapatában. Gólerős játéka hamar meghozta gyümölcsét, mikor alig tizennyolc évesen az első osztályban is bemutatkozhatott 1971-ben.
Az Egyetértés csatáraként 1972-ben
Három idény alatt 75 bajnoki találkozón 14 gól szerzett. Az egyetértés játékosaként már az ifjúsági válogatottba is meghívót kapott.
1972-ben az ifjúsági válogatott címeres mezében
Csapata megszüntetése után, 1974-ben került a Bp. Honvéd gárdájához. Baróti Lajos keze alatt a magyar labdarúgó válogatottban is bemutatkozott, 1976 és 1979 között hat alkalommal húzhatta magára a címeres mezt.
Élete első válogatott meccsén 1976-ban Argentína ellen az alsó sorban középen
Összes válogatottbeli mérkőzésére a Honvédból kapta a meghívót. 1980-ban a Dunaújvárosi Kohászba igazolt.
A Dunaújvárosi Kohász csatáraként az angyalföldi Komjáti felett egy emelettel 1980 őszén a Fáy utcában
Onnan egy év múlva tovább is állt újabb sikereinek színhelyére, Tatabányára. Az itt töltött évek alatt történt a híres Real-verésük...
2:04-nél tizenegyese a Real Madrid kapujában
Három év tatabányai játék után egy évre a görög Arisz Szaloniki játékosa lett, innen a Rába ETO csapatába tért vissza Magyarországra. 1986-tól már alacsonyabb osztályú csapatoknál (Kazincbarcikai Vegyész, Ráckeve) kamatoztatta tudását, harmincnégy évesen fejezte be aktív játékos pályafutását.
Ezután edzősködött a Dunavarsány, a Gyál és a Taksony csapatainál, 1998 és 2001 között pedig a labdarúgó válogatott pályaedzője volt, 2003-ban ugyanebben a minőségben dolgozott a Videotonnál is.
Pályafutása alatt a válogatotton felül négy olimpiai válogatott meccset jegyezhet, egy góllal, az első osztályban pedig 367 mérkőzésen 138 gólt rúgott, gyakorlatilag minden „két és feledik” mérkőzésen betalált.
1980 - az olimpiai válogatott mezében
Legnagyobb sikerei és címei közt tarthatjuk számon, hogy a Tichy Lajos vezérelte Bp. Honvéddal 1979-80-ban bajnok lett, jegyezhet még három bajnoki ezüstöt, kettőt a Honvéddal, egyet a Rába ETO-val, továbbá van két bronzérme is tatabányai és győri szereplései által.
1985-ben a Rába ETO játékosaként
Nemzetközi kupaszereplései alatt két Közép-Európai Kupa ezüstérme van a Honvéddal, 1975 és 1978-ból, sőt, a kispesti alakulattal 1978/79-ben egészen az UEFA Kupa negyeddöntőig menetelt. A török Adanaspor ellen 8:2-vel mentek tovább, Paripa ebből kettőt rúgott, aztán jött a román Politechnika Temesvár 4:2 ellenében, Weimper ismét kétszer volt eredményes. Ezek után az Ajax Amsterdamon léptek túl, összesítésben 4:3-mal, Paripa itt is betalált. Végül a nyugatnémet MSV Duisburg ellen estek ki 3:3-mal, kevesebb idegenben rúgott góllal. Weimpernek azért itt is volt egy találata. A Tatabányai Bányász mezében gólt rúgott a Real Madridnak és a Saint Etienne-nek is.
Weimper István 2014-ben
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Feyyaz 2013.08.27. 22:50:06
Az Arisz Szalonikinél nagyon pechesen kezdődött a karrierje. Érkezés után mindjárt a hotelbe vitték,és 4 napig feléje sem néztek. Persze nem tudta,hogy edzés lett volna...
Az első bajnoki előtt kiderült,hogy nem küldték el a játékengedélyét itthonról. De betenni aztán játékengedéllyel sem akarták a csapatba. Az edzőcserében bízott,de amikor megjött az új,holland edző,beküldték az öltözőbe,hogy ne is találkozhasson vele. És ez így ment két hétig.
Ezen okok miatt lett abból az egy évből mindössze 5 hónap...
maribor_ 2013.08.27. 23:06:47
josé73 2024.01.03. 22:28:30
maribor_ 2024.01.04. 07:33:25
Ajánlott bejegyzések: