1985. október 26-27., a hónap utolsó hétvégéje
A hűvösebb napok beköszöntővel sem alszik téli álmot a Balatoni Úttörőváros. Háromhetes turnusokban váltják egymást a táborozók
Lássuk először a hét második felének legfontosabb közéleti és külpolitikai eseményeit.
október 24.
A kormány Tájékoztatási Hivatala közli:
A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének szófiai üléséről szóló jelentését.
A kormány megtárgyalta és elfogadta a vállalati jövedelem- és keresetszabályozás 1986. évi módosításáról szóló jogszabályokat.
A kormány áttekintette az Országgyűlés októberi ülésszakán elhangzott képviselői javaslatokat és észrevételeket. Ügy döntött, hogy a javaslatokat a VII. ötéves terv véglegesítésekor hasznosítja. Egyidejűleg kötelezte illetékes tagjait, hogy a konkrét indítványok megvalósításának lehetőségeiről tájékoztassál az Országgyűlés elnökét és az érdekelt képviselőket.
Az Országos Béketanács, a Magyar ENSZ Társaság és az Interparlamentáris Unió magyar tagozata, valamint az ENSZ megalakulásának 40. évfordulójával és a nemzetközi békeévvel kapcsolatos programok magyar nemzeti bizottsága csütörtökön ünnepi ülést rendezett a Parlament vadásztermében. A tanácskozást a világszervezet létrejöttének 40. évfordulója és a most kezdődő nemzetközi békeév magyar programjának meghirdetése alkalmából rendezték. A jubileum egybeesik hazánk ENSZ-tagságának 30. évfordulójával, így a megemlékezés alkalmat adott, hogy áttekintsék Magyarország tevékenységét, szerepét a világszervezetben.
Az ülés elnökségében helyet foglalt Szűrös Mátyás, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára is. Péter Jánosnak, az Országgyűlés alelnökének megnyitó szavai után Várkonyi Péter külügyminiszter mondott ünnepi beszédet.
Bevezetőjében kiemelte: az Egyesült Nemzetek Szervezetének születésnapjáról méltóan megemlékeznek minden államban, amely hitet akar tenni a jelenlegi, feszültségekkel terhes nemzetközi helyzetben is az alapokmányban megfogalmazott nemes célok és elvek mellett. Hazánk is így tesz, s nemcsak itthon, hanem a világszervezet New York-i székhelyén is, ahol az Elnöki Tanács elnöke több tagállam államfőjének társaságában részt vesz az ENSZ jubileumi közgyűlésén és az ünnepi megemlékezésen.
Simai Mihály akadémikus, a Magyar ENSZ Társaság elnöke felszólalásában az ENSZ eddigi tevékenységét méltatva egyebek között emlékeztetett rá, hogy az ENSZ feltárta azokat a súlyos globális gondokat, amelyek mai világunkat terhelik, s rávilágított a megoldások lehetséges útjaira is.
Az ünnepi tanácskozáson Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnöke szólít a nemzetközi békeévről, amelynek meghirdetése minden korábbinál szélesebb körű, a világ haladó közvéleményét mozgósító, nagyszabású nemzeti és nemzetközi akciókat ígér. Ismertette a békeév hazai rendezvényeit is. Mint elmondta, jövő októberben ül össze a XI. országos békekonferencia. Hazánk emellett részt vesz az ugyancsak 1986 októberében Koppenhágában ülésező béke-világkongresszus előkészítésében, s majdan munkájában is.
Barcs Sándor, az Interparlamentáris Unió magyar tagozatának elnöke felszólalásában történelmi áttekintést adott az IPU és a nemzetközi szervezetek csaknem évszázados kapcsolatáról.
Az ünnepi rendezvényen részt vett az a szovjet békedelegáció is, amely Lev Szemejkónak, a Szovjet Békevédelmi Bizottság elnökségi tagjának, a leszerelési bizottság alelnökének vezetésével tartózkodik hazánkban. Lev Szemejko felszólalásában a szovjet békemozgalom törekvéseiről beszélt.
Az ünnepségen Várkonyi Péter átadta Simai Mihálynak a Magyar Népköztársaság aranykoszorúval ékesített Csillagrendjét, amelyet a Magyar ENSZ Társaság elnöki tisztségében kifejtett munkásságáért, valamint az ENSZ-ben és más nemzetközi fórumokon végzett eredményes tevékenységéért adományozott neki az Elnöki Tanács. A Magyar ENSZ Társaság emlékérmét harmincán vehették át.
Az ünnepi tanácskozás
Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke csütörtökön egésznapos programon tájékozódott a főváros politikai helyzetéről, ipari üzemeinek gazdálkodásáról. Gáspár Sándort a Budapesti Pártbizottság székházában Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Farkasinszky Lajos, a Fővárosi Tanács általános elnökhelyettese és Kovács Károly, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának vezető titkára fogadta. Ismertették a hetedik ötéves tervvel kapcsolatos gazdálkodási, városfejlesztési feladatokat, a párt XIII. kongresszusán hozott határozat végrehajtásának budapesti helyzetét.
A megbeszélés után Gáspár Sándor a főváros vezetőinek kíséretében a Gamma Művekbe látogatott. Itt a vállalat irányítói adtak tájékoztatást a gyár eredményeiről, feladatairól. Egyebek között elmondták: gyártmányaik - ezek között a nukleáris orvosdiagnosztikai berendezések, a geofizikai műszerek - iránt növekedett az érdeklődés. A következő ötéves tervidőszakban - a gyártmányfejlesztés eredményeiben bízva - évente 8,1 százalékkal kívánják növelni a termelést.
Az ismertető után Gáspár Sándor a főváros néhány nagyüzemének szakszervezeti tisztségviselőjével találkozott, s tájékozódott a budapesti szakszervezeti választásokról.
Megalakult a Budapest Cigányzenekar. A száztagú együttes társadalmi-kulturális egyesületként működik majd. A zenekar először 1986 tavaszán mutatkozik be, ezután évente három-négy fellépést vállal.
A Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar a világon egyedülálló együttes. (A Fővárosi Bíróságon bejegyzett hivatalos neve: 100 Tagú Cigányzenekar Országos Kulturális és Közművelődési Egyesület).
Tagjai főleg cigány származású muzsikusok, a komolyzene (többek között Liszt, Bartók, Kodály, Hubay, Brahms, Sarasate, Strauss művei) mellett tradicionális magyar cigánymuzsikát is játszanak. Nevével ellentétben megalakulásakor 140 tagja volt, cikkünk írásakor 138 van.
A zenekar „kulturális egyesület”-i jogállással jött létre Budapesten, a hasonló magyarországi szervezetek közül elsőként. Az ötlet idősebb Járóka Sándor, akkori prímáskirály 1985 áprilisi temetésén fogant meg, mikor az elhunyt tiszteletére egy több száz fős alkalmi zenekar állt össze, hogy végső útjára kísérje. Berki László és Mészáros Tivadar volt a zenekar megálmodója az első lépések az ő irányításuk alatt történtek. Úgy vélték, hogy ezen alkalmi zenekar megszervezve nagy létszámú koncertképes zenekar lehetne, mely egyben az országban elszórtan élő legkiválóbb cigány zenészeket tömörítené magába.
Az ország legjobb vendéglátós muzsikusai, az 1984-es Vonópárbaj győztesei, a Honvéd Művészegyüttes, a Budapest Tánc Együttes, az Magyar Állami Népi Együttes, a BM Duna Művészegyüttes, valamint a Rajkó Zenekar tagjaiból verbuválták össze a 140 fős monstre zenekart.
Dr. Gyenes József elnök, Boross Lajos elnökhelyettes és Berki László művészeti igazgató irányításával az első próbák a Magyar Állami Népi Együttes színháztermében zajlottak. A zenekar próbáit később az egyesület tiszteletbeli elnökének választott Cziffra György (zongoraművész) többször meglátogatta, elismerő szavai reményt és önbizalmat adtak az alakuló zenekarnak. Összesen 23 próba előzte meg a bemutatkozó koncertet, melyre 1986. március 22-én a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében az előző évben átadott Budapest Kongresszusi Központ „Pátria” termében került sor, telt ház előtt. A koncert átütő sikert aratott, a korabeli magyar sajtó szinte mindenhol címlapon hozta az eseményt, hosszasan méltatva a világon egyedülálló produkciót.
A magyar és cigány kultúra és a cigányzenekarra hangszerelt, klasszikus zene magas szintű előadásával fennállása óta a zene és a kultúra nagyköveteként több mint 1000 koncertet adott Magyarország legkisebb településének kultúrházaitól kezdve a világ számos híres koncertterméig. Ennek egyik csúcspontja az 1998-as Lisszaboni Világkiállítás (Expo '98) megnyitója volt, ahol a 100 Tagú Cigányzenekar koncertje volt a főesemény. A 100 Tagú Cigányzenekar, 2014. március 18-án, „a zenekar világhírű művészi és hagyományőrző gyakorlata” néven került be a Hungarikumok Gyűjteményébe, ezáltal jogosult a HUNGARIKUM kitüntető cím használatára.
Az egyesület elnöke Beke Farkas Nándor, alelnöke Lendvai „Csócsi” József, az egyesület örökös művészeti igazgatója id.Berki László a zenekar alapítója, Liszt díjas prímás, tiszteletbeli elnöke Cziffra György (zongoraművész) a Magyar Köztársasági Érdemkereszt középkeresztje és a Francia Becsületrend kitüntetettje, világhírű zongoraművész.
Buffó Rigó Sándor, az egyesület előző elnöke 2014. április 27-én rövid, súlyos betegség következtében elhunyt.
1986. március 22-én a Budapest Kongresszusi Központ „Pátria” termében
Mihail Gorbacsovnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának bulgáriai baráti látogatása csütörtökön megkezdődött. A nap folyamán Mihail Gorbacsov találkozott Todor Zsivkovval, a BKP KB főtitkárával.
Mihail Gorbacsov a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának és Minisztertanácsának meghívására tesz látogatást Bulgáriában, közvetlenül azután, hogy küldöttség élén részt vett a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének szerdán befejeződött ülésén.
Mihail Gorbacsov ezután a Bolgár Kommunista Párt KB székházába látogatott. A találkozón Todor Zsivkov vezetésével részt vettek a BKP Politikai Bizottságának tagjai, póttagjai és a KB titkárai.
A megbeszélésen központi helyet foglaltak el a bolgár-szovjet kapcsolatok kérdései és fejlesztésük fő irányai. A BKP és az SZKP, Bulgária és a Szovjetunió közötti együttműködés sokoldalú és valóban testvéri jellegű, minden területen intenzíven és eredményesen fejlődik.
Megelégedéssel állapították meg, hogy jó ütemben fejlődnek gazdasági kapcsolataik, a gazdasági és tudományos-műszaki kooperáció új formáit honosítják meg a termelés vezető ágazataiban. Felhívták a figyelmet a tudományos-műszaki vívmányok gyakorlati alkalmazásának meggyorsítására, a termelési kapacitások és a belső erőforrások maximális hasznosítására. Hangsúlyozták az egyeztetett gazdaságpolitikán alapuló nemzetközi szocialista munkamegosztás előnyeit.
Todor Zsivkov és Mihail Gorbacsov nagyra értékelte a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületé szófiai ülésének eredményeit, az ott elfogadott nyilatkozatot. Leszögezték, hogy a szófiai ülés hozzájárul a testvérországok szövetsége további erősítéséhez, nemzetközi téren megvalósított együttműködésük szélesítéséhez és elmélyítéséhez.
Hangsúlyozták, hogy a jelenlegi helyzetben különösen fontos a kommunista és munkáspártok széles és aktív együttműködése, internacionalista szolidaritásuk fokozása. A két párt a jövőben is hozzájárul a nemzetközi kommunista mozgalom összeforrottságának erősítéséhez. Todor Zsivkov és Mihail Gorbacsov találkozóját a hagyományos testvéri barátság jellemezte, kifejezte a két párt és a két ország nézeteinek és álláspontjának teljes egységét. Mihail Gorbacsov hivatalos baráti látogatásra hívta meg Todor Zsivkovot.
Gorbacsov és Zsivkov csütörtökön Szófiában bolgár-szovjet barátsági nagygyűlésen vett részt.
Gorbacsov itteni beszédében hangsúlyozta, hogy a szocialista országok együttműködésének elmélyítése új követelményeket támaszt. Az egyes országok, külön-külön aligha tudnának egyedül megbirkózni ezekkel a feladatokkal, vagy legalábbis időt veszítenének. Ma pedig az idő döntő tényező. Ezért ésszerűen kell összpontosítani az erőfeszítésekét. Az együttműködés hatékonyabb, bátrabb és rugalmasabb módszereire van szükség.
A feszült nemzetközi helyzetben - mondta - a történelem különösen nagy felelősséget ró a szocialista országokra. Erejük képes megfékezni az imperializmus agresszív köreit, nem engedi meg, hogy nukleáris katasztrófába taszítsák a világot. A szocialista testvérországok a Varsói Szerződés szófiai nyilatkozatában világos választ adtak arra, hogyan értékelik a jelenlegi nemzetközi helyzetet; a Szovjetunió a testvéri szocialista országokkal, a békeszerető erőkkel együtt állhatatosan védelmezi a békét.
Todor Zsivkov beszédében kiemelte, hogy Bulgária támogatja az SZKP és a Szovjetunió békepolitikáját, majd arról szólt, hogy a bulgáriai fejlődés jövője elválaszthatatlan a szocialista gazdasági integrációban való részvételének elmélyítésétől, mindenekelőtt a Szovjetunióval kialakított együttműködés fejlesztésétől.
Bulgária jelenlegi gazdasági problémáiról szólva kiemelte, hogy a szárazság okozta nehézségek és a kényszerű, népszerűtlen intézkedések ellenére a párt továbbra is nagy figyelmet fordít a nép életszínvonalának emelésére, szellemi és kulturális fejlődésére.
Hoszni Mubarak, egyiptomi elnök csütörtökön Jordániába érkezett, ahol Husszein királlyal egy különutas közel-keleti rendezés kilátásait tekintette át. Ez volt a két vezető tizedik egyeztetése azóta, hogy Jordánia tavaly - az Egyiptomot bojkottáló arab országok közül elsőként - helyreállította diplomáciai kapcsolatát Kairóval.
Jól tájékozott egyiptomi források szerint a két vezető Ammanban fontolóra vette az Aráját vezette Palesztinái Felszabadítási Szervezet jövendő szerepét a tervezett különtárgyalásokon. Eddig mindkét fél kitartott amellett, hogy a PFSZ-nek helyet kell adni a tárgyalási mechanizmus első szakaszában. Az Achille Lauro olasz hajó ügye és az erőszakos cselekmények sorozata után azonban a nyugat-európai országok már nem támogatják az Arafat irányította szervezetet még abban az óvatos formában sem, ahogy eddig tették. Ezt Ammannak és Kairónak egyaránt tekintetbe kell most vennie. Másrészt Egyiptom és a PFSZ viszonya lehűlt; Egyiptomot sértették azok a palesztin célozgatások, hogy szerepe lett volna az Achille Lauro eltérítőinek őrizetbevételében.
A jordániai uralkodó csütörtökön külföldi újságírók előtt élesen reagált azokra a hírekre, hogy Reagan elnök a republikánus párt szenátusi vezetőinek megígérte: március elsejéig elhalasztják a Jordániának már odaígért harci repülőgépek, Hawk föld-levegő rakéták szállítását, és az egyezmény végrehajtását a jordániai-izraeli különtárgyalásoktól teszik függővé. Ha a szállítások nem történnek meg a már kialkudott formában, Jordánia - mondotta Husszein - az üzletet tárgytalannak tekinti, s az Egyesült Államoknak számolnia kell azzal, hogy az események hatással lesznek a két ország kapcsolatára.
Tel-avivi hírek szerint izraeli részről ingerülten reagáltak arra, hogy Jordánia hivatalosan elutasította Simon Peresz izraeli kormányfőnek a két ország közötti tárgyalások megkezdésére vonatkozó javaslatát.
Peresz, aki a külön tárgyalás okra vonatkozó ajánlatot két nappal ezelőtt, a világszervezetben elhangzott felszólalásában tette, szerdán egy televíziós nyilatkozatban konfrontációra való törekvéssel vádolta meg az arab országokat, mindenekelőtt Jordániát. Peresz azt állította, hogy a javaslat elutasításával tovább romlik a helyzet a Közel-Keleten, ami egy újabb háború lehetőségét is felveti. Mindezért közvetve az ammani kormányt tette felelőssé.
Ariel Saron izraeli kereskedelmi és ipari miniszter, szintén az izraeli televíziónak nyilatkozva, javasolta, hogy a Peresz-féle indítvány elutasításának megtorlásául Izraelnek támadást kellene intéznie a jordániai palesztin bázisok ellen. Saron és az izraeli kormány több más szélsőjobboldali tagja egyébként még a Peresz által tett javaslatot is „túl liberálisnak” tartotta. Sáron nyilatkozatában ismételten azt hangoztatta, hogy Jordániáinak el kell távolítania a területén levő palesztin táborokat, és - mint mondotta - Peresznek tárgyalási javaslatát is ehhez a feltételhez kellett volna kötnie.
Újabb halálos áldozatai voltak szerda este és csütörtökön a dél-afrikai összecsapásoknak. Egy parlamenti ellenzéki csoport azzal vádolta a dél-afrikai rendőrséget, hogy megkülönböztetés nélkül fegyvert használ a feketék ellen.
Rendőrségi jelentés szerint két holttestet találtak egy feketék lakta településen. Egyikükkel golyó végzett, másikuknak valószínűleg egy benzines palack robbanása okozta a halálát.
Egy fehérbőrű dél-afrikai gépkocsijából tüzet nyitott félvérek egy csoportjára egy kisváros utcáján. Egy embert megölt, kettőt megsebesített. Szemtanúk szerint a támadást nem provokálták az áldozatok.
A rendőrség sörétes puskával lőtt fekete bőrű tüntetőkre Guguletu településen. Egy tüntető meghalt, 12 személyt letartóztattak.
A brit parlament alsóházában a képviselők Thatcher kormányfőnek a brit Nemzetközösség nassaui csúcsértekezletén képviselt álláspontját vitatták meg. A brit miniszterelnök ellenezte, hogy a közösség kötelező érvényű, szigorú szankciókat fogadjon el az apartheidrendszer ellen. Ellenzéki képviselők hangsúlyozták: Thatcher ezzel a magatartással elszigetelte Nagy-Britanniát mind a brit Nemzetközösségben, mind pedig az ENSZ-ben. Neil Kinnock, az ellenzéki Munkáspárt vezére követelte, hogy Geoffrey Howe külügyminiszter találkozzék az ANC vezetőivel. Howe ezt a követelést ugyanebben a vitában azonnal vissza is utasította.
Londonban a pretoriai kormány képviselői az ország adósságainak átütemezéséről tárgyaltak. A tanácskozás első fordulója után bankszakértők kijelentették: a dél-afrikai adósságok problémájának rendezése mindenekelőtt attól függ, hogy Pretoria milyen politikai változtatásokat hajt végre és hogyan reagál azokra a hazai és a nemzetközi közvélemény.
Pretoria azt szeretné, ha a hitelező bankok átütemeznék tartozásának egy részét, de a londoni megbeszélésekről kiszivárgott hírek szerint a dél-afrikai küldöttség majd csak a következő, novemberi tanácskozáson terjeszti elő konkrét javaslatokat az adósságprobléma rendezésére. így az év vége előtt nem várható megegyezés az átütemezésről.
Franciaország kísérleti atomrobbantást hajtott végre a dél-csendes-óceáni Mururoa korallszigeten.
A kísérleti robbantás előtt néhány órával francia haditengerészek elfoglalták a Greenpeace környezetvédő mozgatom Vega nevű vitorlás hajóját, és a rajta tartózkodó hét aktivistát őrizetbe vették. Paul Quiles francia hadügyminiszter szerint a hajó a nyílt tengerről behatolt a sziget körüli 12 mérföldes övezetbe. A párizsi kormány korábban kilátásba helyezte, hogy fellépnek minden olyan tiltakozó hajó ellen, amely feltűnik ebben az övezetben.
A robbantást a helyszínen szemlélte meg Laurent Fabius kormányfő és Quiles hadügyminiszter, aki aznap érkezett Mururoára. Fabius azzal indokolta személyes jelenlétét, hogy be akarja bizonyítani: a nukleáris kísérletnek nincs környezetkárosító hatása.
Csütörtökön New Yorkban hét felszólalással befejeződött az Egyesült Nemzetek ünnepi hete. Szót kaptak a Biztonsági Tanács állandó tagjai, India az el nem kötelezettek és Új-Zéland a kis országok képviseletében. A felszólalásokat a novemberi Gorbacsov-Reagan találkozó időpontjának közeledése miatt a két világrendszer közötti problémák elemzése jellemezte.
Elsőként Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke kapott szót. Megérkezését példátlan méretű biztonsági intézkedések kísérték. Maga a felszólalás, amely nem mulasztotta el hangsúlyozni a két rendszer közötti különbséget és ideológiai ellentétet, változást jelzett. Ügy tetszik: a genfi csúcstalálkozón az Egyesült Államok arra készül, hogy a fegyverzetkorlátozási témákkal azonos hangsúlyt adjon a regionális konfliktusok problémáinak.
Reagan beszédében „új kezdetet”, „új elkötelezettséget” ígért, és kimondta: a szovjet-amerikai problémák nem növekedhetnek nyílt konfliktussá. Megállapításai felvázolták a Genfben képviselendő amerikai pozíció lényegét.
Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter beszéde sok vonatkozásban szinte a Reagan-felszólalásra való válasznak volt tekinthető. Sevardnadze szerdán későn érkezett - a Varsói Szerződés szófiai csúcstalálkozójáról - New Yorkba, de - mivel az amerikai elnök külön helikoptert küldött elé a repülőtérre - még részt tudott venni az ünnepi vacsorán, ahol találkozott Reagannel is. Beszéde előtt Sevardnadze ismertette Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárhoz és az ENSZ közgyűléséhez intézett üzenetét, majd az ENSZ tevékenységét értékelte. Sevardnadze összefoglalta azokat a javaslatokat, amelyeket az utóbbi időszakban a Szovjetunió tett a fegyverkezési verseny megállítására, és állásit foglalt az elmúlt időszakban felmerült több vitás kérdésben.
Csao Ce-jang kínai miniszterelnök Kínát fejlődő szocialista országnak minősítette, amely tagja a harmadik világnak. Kifejtette, hogy a nukleáris fegyverek radikális csökkentése a „két szuperhatalom” részéről megfelelő feltételeket biztosítana az atomfegyverek teljes betiltásához. A küszöbönálló szovjet-amerikai csúcsértekezlettel kapcsolatban csak annyit mondott, reméli, tárgyalások útján megállapodásra jutnak, s ezt a megállapodást cselekvéssé formálják.
Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök a helyi konfliktusok veszélyeire mutatott rá. Ugyanakkor hangsúlyozta az ENSZ pozitív szerepét az utóbbi évtizedek feszültséggócainak megszüntetésében. Emlékeztetett arra a kezdeményezésre, amelyet öt kontinens hat országa tett az idén Delhiben, s amely a nukleáris fegyverkísérletek tilalmát szorgalmazta.
Margaret Thatcher brit miniszterelnök keveset foglalkozott a világban zajló folyamatokkal, és főként az ENSZ tevékenységére koncentrált. Az ENSZ a világ parlamentje lehet, de sohasem lehet a világ kormánya - mondta. Ez a tény korlátozza akcióit. David Lange új-zélandi miniszterelnök a kis országok aktivitásának a fontosságára figyelmeztetett. Bírálta az Egyesült Államokat, miért - műként a hágai Nemzetközi Bíróságról való kivonulása is bizonyította - nem hajlandó figyelembe venni olyan véleményeket, amelyekét nemkívánatosnak talál. Roland Dumas francia külügyminiszter az ENSZ szerepének fokozásáról beszélt.
Az ülés után Reagan elnök és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter találkozott.
Eduard Sevardnadze (balról) és Ronald Reagan találkozója az ünnepi ülésszak részvevőinek adott díszvacsorán
Hat vezető tőkés ország állam-, illetve kormányfője megbeszélésre ült össze csütörtökön New Yorkban. A Reagan amerikai elnök kezdeményezésére létrejött találkozó „csonka csúcsnak” minősíthető, mivel Francois Mitterrand francia köztársasági elnök nem fogadta el a meghívást.
Reagan mellett Brian Mulroney kanadai, Nakaszone Jaszuhiro japán, Margaret Thatcher brit és Bettino Craxi olasz miniszterelnök, valamint Helmut Kohl nyugatnémet kancellár vesz részt a megbeszélésen. A fő téma a novemberi szovjet-amerikai csúcstalálkozóra való felkészülés.
Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, aki az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlésére érkezett New Yorkba, délután a magyar ENSZ-képviselet székházában találkozott Pak Szong Csollal, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság alelnökével. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen eszmecserét folytattak a két ország közötti kapcsolatokról. Áttekintették a nemzetközi helyzetet, különös tekintettel a Korea békés egyesítésével kapcsolatos kérdésekre.
Losonczi Pál ezután ugyancsak a magyar ENSZ-képviseleten találkozott Turgut Özal török miniszterelnökkel. A szívélyes légkörű beszélgetésen eszmecserét folytattak időszerű nemzetközi kérdésekről, és kifejezték reményüket, hogy a novemberi szovjet-amerikai csúcstalálkozó kedvező hatással lesz a nemzetközi helyzetre. Áttekintették a két ország közötti kapcsolatok legfontosabb kérdéseit és azok továbbfejlesztésének lehetőségeit is.
Az Elnöki Tanács elnöke késő délután részt vett azon a fogadáson, amelyet Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke adott a közgyűlés ünnepi megemlékezésén részt vevő állam- és kormányfők tiszteletére.
Ezután Losonczi Pál arra a vacsorára volt hivatalos, amelyet Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök adott több, az ülésszakon jelenlévő állam- és kormányfőnek.
október 25.
A szakszervezetek ifjúsági munkájának továbbfejlesztéséről tárgyalt pénteki ülésén a Szakszervezetek Országos Tanácsa. A SZOT elnökségének a testület elé terjesztett javaslata egyebek között azt indítványozta, hogy a mozgalmon belül hozzanak létre ifjúsági tagozatokat és ifjúsági tanácsokat. Ezek feladata elsősorban az legyen, hogy tárják fel, elemezzék, képviseljék és védjék a fiatalok érdekeit, mozgósítsák őket a termelési, gazdasági, intézményi feladatok minél színvonalasabb ellátására.
A javaslat szerint a létrehozandó ifjúsági tagozatok a 30 évesnél fiatalabb dolgozókat tömörítik majd, saját vezetőséget választanak, munkatervet dolgoznak ki, meghatározott kérdésekben döntési, illetve képviseleti jogkörük és anyagi eszközeik is lesznek.
A vállalatok, intézmények ifjúsági tagozatainak a munkáját - ott, ahol több szakszervezeti alapszerv is működik - ifjúsági tanácsok koordinálják majd. Ezek választás útján jönnek létre, a különféle fórumokon - a KISZ-szel együttműködve - képviselik a szakszervezeti fiatalok érdekeit. Az ifjúsági munka területi, ágazati és országos összefogására, a koordinálására - javasolta az ülésen a SZOT elnöksége - a megyei szakszervezeti tanácsok, az ágazati szakszervezetek központi vezetőségei is ifjúsági tanácsokat hoznak létre és megválasztják az Országos Ifjúsági Tanácsot is.
Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke Komárom megyébe látogatott. Tatabányán, a megyei pártbizottság székházában Antalóczy Albert első titkár fogadta. A megye életéről szóló tájékoztató meghallgatása után Szabó István részt vett a Komárom megyei párt-végrehajtóbizottság ülésén.
A Politikai Bizottság tagja ezután felkereste a nyergesújfalui Magyar Viscosagyárat. Bakucz Miklós, a gyár igazgatója, beszámolt a 2500 dolgozót foglalkoztató vállalat munkájáról. Egyebek között elmondta, hogy megváltoztatták az üzem termékszerkezetét, megszüntették a gazdaságtalan cikkek gyártását, és jó minőségű alapanyaggal látják el a magyar textilipart. Ismertette a fejlesztés terveit is.
A TOT elnöke délután az ászári Aranykalász Mezőgazdasági Termelőszövetkezet munkájával ismerkedett. Itt Simon István, a tsz elnöke adott tájékoztatást a gazdaság várható idei eredményeiről és terveiről.
Komárom megyei programjának befejezéseként a Politikai Bizottság tagja eszmecserét folytatott a megye mezőgazdasági vezetőivel az ágazat időszerű feladatairól.
Moszkvában péntek este a TASZSZ hírügynökség nyilvánosságra hozta az SZKP újraszerkesztett programtervezetét, amelyet a szombat reggeli számában teljes terjedelemben közöl a Pravda, az SZKP központi lapja.
A tervezetet a párt központi bizottságának legutóbbi ülésén hagyták jóvá. Ott határoztak arról is, hogy párton belüli és össznépi vitára bocsátják a tervezetet, s azt, figyelembe véve a vitában elhangzó javaslatokat. véleményeket, az SZKP jövő február végén kezdődő, XXVII. kongresszusa elé terjesztik.
Az SZKP jelenleg érvényes, harmadik programját a párt 1961-ben megtartott, XXII. kongresszusán fogadták el, s újraszerkesztéséről az 1981-es pártkongresszus határozott. Külön szerkesztőbizottság alakult, amelynek élén az SZKP mindenkori főtitkára állt. A munka 1982 novembere után gyorsult fel. Az elfogadott értékelés szerint a program fő irányai változatlanul helyénvalók. ezért nem volt szükség új programra, viszont szükség volt az elmúlt negyedszázad fejlődésének, tapasztalatainak alkotó elemzésére, s ebből kiindulva egyfelől a program gazdagítására, másfelől azoktól a tételektől való megszabadítására. amelyek nem állták ki az idők próbáját. A bevezetőből és négy fejezetből álló, új szerkesztésű programtervezet lényege a szocializmus sokoldalú, tervszerű továbbfejlesztése, a szovjet társadalom előrehaladása a kommunizmus felé a társadalmi-gazdasági fejlődés meggyorsításával, s annak határozott megerősítése, hogy az SZKP következetesen küzd a békéért, a társadalmi haladásért.
Az első fejezet korunk fő tartalmát a kapitalizmustól a szocializmushoz és kommunizmushoz való átmenetben jelöli meg, történelmi visszatekintést is adva. A második fejezet az SZKP feladatait jelöli ki a szocializmus továbbfejlesztésében, a kommunizmushoz való, fokozatos átmenetben. A harmadik fejezet az SZKP nemzetközi feladatait összegzi, míg a negyedik a párttal, mint a szovjet társadalom vezető erejével szembeni megnövekedett követelményeket foglalja össze.
Az SZKP Központi Bizottsága októberi ülésén elfogadott határozatában e rendkívül nagy jelentőségű dokumentum nyílt, alkotó légkörű megvitatására hívott föl a kongresszusi felkészülés jegyében, s ezt a pártszervezetek kiemelt feladatául szabta. Az ülésen jóváhagyták a szervezeti szabályzat javasolt módosításait is, továbbá a gazdasági-társadalmi fejlesztés ezredfordulóig érvényes, fő irányait. Ezeket is nyilvánosságra hozzák, és vitára bocsátják. Az előbbit, a tervek szerint, november 2-án közlik, majd ezt követi a fő irányok publikálása is.
Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára kétnapos baráti látogatását befejezve, pénteken elutazott Szófiából. A szovjet vezető a bolgár párt- és állami szervek meghívására tett látogatást Bulgáriában.
Rendkívül hasznosnak nevezte Mihail Gorbacsov rövid bulgáriai látogatását Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a Bolgár Államtanács elnöke azon a díszvacsorán, amelyet előző este adtak a szovjet vendég tisztéletére Szófiáiban.
A bolgár kommunistáik előtt álló feladatokról szólva kijelentette: a tudományos-műszaki vívmányok gyakorlati alkalmazásának meggyorsítása, a népgazdaság hatékonyabbá tétele, az irányítás és a politikai rendszer, a munkastílus és a módszerek korszerűsítése minden területen - ezek a fő feladatok, amelyek újszerű, hozzáértő és érdemi megoldást követelnek. - Munkánkban különböző természetű nehézségekbe ütköztünk és fogunk ütközni. Az utóbbi időben a természet is súlyos megpróbáltatások elé állított bennünket. A tartós szárazság miatt egyensúlyzavarok támadtak az ország energia- és vízháztartásában, a gyümölcstermés jelentős része megsemmisült. A párt, az egész nép a veszteségek pótlásán fáradozik, a fejlődési ütem stabilitásának és dinamizmusának megőrzését tartja szem előtt, valamint azt, hogy mindez ne befolyásolja komolyan a dolgozók életszínvonalát - mondta a bolgár vezető.
Mihail Gorbacsov pohárköszöntőjében kiemelte, hagy a szocialista országok egymással szoros szövetségben építik jövőjüket. Ahhoz, hogy ez a szövetség erősödjék, szükség van a testvérpártok és országok közötti állandó kontaktusokra, az elvtársi tapasztalatcserére, közös döntésekre és konkrét megállapodásokra, mindarra, ami új ösztönzést ad együttműködésünk fejlesztésének.
A Politikai Tanácskozó Testület szófiai üléséről szólva rámutatott, hogy a testvérországok vezetői véleményt cseréltek a közelgő szovjet-amerikai csúcstalálkozóról. - Most lehetőség nyílik olyan kölcsönösen elfogadható megállapodás elérésére, amelyet a világ népei várnak. Remélni szeretném, hogy az amerikai kormány élni fog a lehetőséggel, és felelősen lát munkához. A Szovjetunió részéről nem hiányzik a jóakarat. Készen álunk, hogy a realizmus és a kölcsönösség alapján közeledjünk az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolataink és általában a kelet-nyugati kapcsolatok megjavításának kérdéseihez. Genfben a létfontosságú problémák igazságos és konstruktív megoldására törekszünk. A Szovjetunió szava a Varsói Szerződés minden részvevőjének szava is lesz egyúttal - hangsúlyozta az SZKP KB főtitkára.
A dél-afrikai közvélemény óriási felzúdulását váltotta ki a pretoriai kormány legutóbbi javaslata a botbüntetés bevezetéséről. A kormány azt kérte a törvényhozóktól: engedélyezzék botozás kiszabását a tüntetéseken való részvétel miatt.
Dél-afrikai lapvélemények rámutatnak, hogy ez a középkori büntetési mód nem az erőszak megfékezését, hanem további terjedését eredményezné. Valamennyi civilizált országban eltörölték már ezt a megalázó büntetést, és a Dél-afrikai Köztársaságban is teljes eltörléséről, nem pedig alkalmazásának kiterjesztéséről kellene dönteni. A parlament jövőre vitatja meg a javaslatot.
Pretoriai rendőri jelentés szerint nyolcán haltak meg az utóbbi két nap összetűzéseiben Fokváros környékén. Az áldozatok feketék és félvérek voltak.
Rendőrök egy Fokvároshoz közeli településen tüzet nyitottak a fekete bőrű tüntetőkre, akik benzines palackokkal hajigálták meg őket. Két tüntető halálosan megsebesült. Durban egyik külvárosában éjszaka pokolgép robbant egy iskolában, amelyet a tervek szerint a jövő héten választási helyiségnek használtak volna a fehérek számára tartandó időközi választásokon. A robbanás helyszínén két fekete bőrű holttestére bukkantak.
Csatatérre emlékeztetnek a dél-afrikai Soweto utcái a zavargások után
A nemrégiben Dubaiban megalapított Emirates Airlines légitársaság elindította első járatát Karacsiba, Pakisztánba.
Nem véletlen, hogy az első menetrendszerinti járat pont a legnagyobb pakisztáni városba indult. A Pakistan International Airlines a légitársaság első két repülőgépét biztosította és ingyenes képzési lehetőséget biztosított az Emirates légiutaskísérőinek a karacsi repülőtéren.
Mára a Közel-Kelet legnagyobb légitársasága lett, több mint 3600 járatot üzemeltetett a dubaji nemzetközi repülőtér 3-as terminálján lévő központjából. Közel 300 repülőgépből álló flottájával 6 kontinens 80 országának több mint 150 városába közlekedik.
Az Emirates a világ negyedik legnagyobb légitársasága a repült utaskilométerek alapján, és a második legnagyobb a teheráru-szállításban a tonnák száma alapján.
George Shultz két órán át tárgyalt szovjet kollégájával. Eduard Sevardnadzéval. A találkozó az amerikai ENSZ-képviselet New York-i épületének tizenkettedik emeletén volt. Munkareggelinek minősítették a korai (fél nyolc órai kezdés miatt, de - mint egy szóvivő elmondta - „inkább soványka reggeli és bőséges tanácskozás” jellemezte a megbeszélést. Péntek délben amerikai részről bejelentették: a szovjet kormány meghívására, november 4-5-én Moszkvában tanácskozik majd Shultz.
A pénteki találkozón a november 19-én kezdődő szovjet-amerikai csúcsértekezlet témáit tekintették át. Shultz közölte, amerikai részről üdvözlik azt a szovjet javaslatot, hogy Genfben a két vezető állapodjon meg a leszerelési tárgyalások további menetének alapelveiről. Egy magas beosztású amerikai kormánytisztviselő ugyanakkor közölte, hogy Shultz magával viszi Moszkvába a legutóbbi szovjet leszerelési javaslatokra kidolgozott ellenindítványt. Így a szovjet fél, még a csúcstalálkozó előtt, kellően tanulmányozhatja azt.
Shultz (balról) és Sevardnadze a megbeszélések előtt
Mind az Egyesült Államokban, mind a vele szövetséges országokban vegyes visszhangot keltett Reagan amerikai elnöknek az ENSZ-közgyűlés jubileumi ülésén elmondott beszéde.
Az első televíziós és sajtókommentárok egyértelműen propagandajellegű akciónak minősítik a beszédet, amelynek célja, hogy elterelje a figyelmet a leszerelés problémájáról - az Egyesült Államok meg akarja őrizni űrfegyverkezési programját - s más, a regionális problémákra irányítja a figyelmet.
A The New York Times szerint Reagan meglepő módon válaszolt a Szovjetunió leszerelési javaslataira, amikor a kelet-nyugati konfliktus egy egészen más területét választotta témául. Célja - fehérházi tisztviselők szerint -, hogy újra definiálja a genfi tárgyalások témakörét. A lap aláhúzza, hogy Reagan olyan valóságos válsággócokat hagyott ki beszédéből, mint a Közel-Kelet, Dél-Afrika - egyetlen szava sem volt az apartheid ellen -, Salvador és Chile vagy Dél-Korea, miközben a Nicaraguában amerikai segítséggel ténykedő kontrákat demokratikus ellenálló erőknek minősítette. (Daniel Ortega nicaraguai elnök az ENSZ arcul csapásának ítélte Reagan szavait; Etiópia pedig hivatalos nyilatkozatban utasította vissza, hogy helyzetét Reagan szóba se hozza Genfben.)
A tekintélyes amerikai lap aláhúzta: Az Egyesült Államok európai partnerei több mint egy hónapja sürgetik, hogy Amerika tegyen kezdeményezést a leszerelés terén, s most elégedetlenek Reagan más irányú javaslataival, amelyek olyan egyoldalúak, hogy semmi remény sincs azok komoly megfontolására a Szovjetunió részéről. Nyugati szövetséges diplomaták szerint a beszéd nem azért készült, hogy választ adjon aggodalmaikra, hanem csupán belső politikai propagandának szánták - írta a The New York Times.
Shultz amerikai külügyminiszter mindenesetre a beszéd elhangzása után több ízben, így a tőkés mini csúcstalálkozóról tájékoztatva is szükségét érezte, hogy kijelentse: az, hogy az elnök csütörtöki beszédében a regionális kérdéseket állította előtérbe, még nem jelenti azt, hogy ne kívánna foglalkozni Genfben a leszerelés témájával, és az nem kerül a napirend végére. Nem hivatalos, de a tőkés csúcson részt vett delegációk környezetéből származó nyugati értesülések szerint Reagan biztosította szövetségeseit, hogy a szovjet-amerikai csúcstalálkozón egyszerre, és nem elsőrendű kérdésként kíván foglalkozni a regionális konfliktusokkal, és megerősítette, hogy megmarad a rakétaelhárító rendszereket korlátozó szerződés szorosabb értelmezésénél.
Mind a tőkés csúcstalálkozóra meg nem hívott kisebb NATO-országokban, mint az Atlanti Szövetség brüsszeli központjában csalódást keltett Reagan beszéde, ezzel szemben figyelemre méltónak ítélték Gorbacsov üzenetét és a szovjet külügyminiszter beszédében foglalt újabb szovjet javaslatokat. Reagan beszédéből azt a következtetést vonják le, hogy az amerikai elnök a tényleges fegyverzetcsökkentést, amelyben Nyugat-Európa annyira érdekelt, másodlagosnak tekinti.
Nemzetközi békeévvé nyilvánította 1986-ot az ENSZ közgyűlése a világszervezet létrejöttének 40. évfordulóján, az állam- és kormányfők részvételével megtartott ünnepi ülésen. Az erre vonatkozó határozatot délután hozták meg.
Az ülésen nem fogadták el az eredetileg tervezett ünnepélyes nyilatkozatot, mert annak szövegében a tagállamok nem jutottak teljes egyetértésre. Néhány nyugati állam például kifogásolta a tervezetnek azokat a részeit, amelyek elítélik az imperialista politikát. Nem jutottak megegyezésre a palesztinok önrendelkezési jogával kapcsolatos megállapítások szövegében sem.
A határozat kimondja, hogy a nemzetközi békeévben, amely szorosan kapcsolódik a világszervezet megszületésének 40. évfordulójához, mind az Egyesült Nemzetek Szervezetének, mind pedig tagállamainak arra kell összpontosítaniuk erőfeszítéseiket, hogy minden eszközzel előmozdítsák és meg is valósítsák a béke eszményeit, mert ez az alapokmány egyik sarkalatos célja.
Az ENSZ-közgyűlés ünnepi ülésén Javier Pérez de Cuellar főtitkár leszögezte: ha a tagállamok között megfelelően erős a szolidaritás érzése, akkor a békeév nyújtotta lehetőséget hatékony eszközként tudják felhasználni.
Javier Pérez de Cuellar vacsorát adott a jubiláris ülésszakon részt vett állam, és kormányfők egy csoportjának tiszteletére. A vacsorán részt vett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke is.
Losonczi Pál pénteken az ENSZ székházában találkozott és megbeszélést folytatott Javier Pérez de Cuellarral. A szívélyes légkörű beszélgetésen áttekintették a nemzetközi élet fő problémáit, különös figyelemmel a világszervezet szerepére a válságok megoldásában, az államközi kapcsolatok fejlesztésében és egy igazságosabb gazdasági világrend kialakításában. A megbeszélésen részt vett Horn Gyula külügyi államtitkár és Rácz Pál nagykövet, hazánk állandó ENSZ-képviselője.
Losonczi Pál ezután felkereste Jaime de Piniest, a közgyűlés ülésszakának elnökét, és szívélyes légkörű beszélgetést folytatott vele az ülésszak napirendjén szereplő kérdésekről.
Kétórás eszmecserét folytatott az ENSZ székhelyén, New Yorkban Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter és Helmut Kohl, az NSZK kancellárja. Mindkét politikus a világszervezet közgyűlésének ünnepi ülésszakán tartózkodik New Yorkban.
Szovjet részről felhívták az NSZK vezetőinek figyelmét a Szovjetunió békekezdeményezéseire. A felek síkraszálltak a szovjet-nyugatnémet kapcsolatok fejlesztéséért. A találkozó - amelyen részt vett Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere is - tárgyszerű légkörben zajlott le. Helmut Kohl a megbeszélése után tartott sajtóértekezletén bizakodóan nyilatkozott a novemberi genfi szovjet-amerikai csúcstalálkozó kilátásairól.
Sebesült salvadori gerillák egy csoportja érkezett Havannába péntek hajnalban, részeként annak a fogolycserének, amelynek nyomán a hazafiak csütörtökön szabadon engedték a salvadori elnök szeptember 10-én elrabolt lányát.
Szívós diplomáciai küzdelem után végre sikerült végrehajtani a salvadori kormány és a hazafiak között már korábban létrejött megállapodást a fogolycseréről. A megállapodás értelmében a hazafiak szabadon engedték a salvadori elnök szeptemberben elrabolt lányát és annak barátnőjét, valamint huszonhárom más személyt. A salvadori kormány ennek fejében szabadlábra helyezett huszonkét politikai foglyot, s hozzájárult, hogy az ellenállási küzdelemben részt vett, s a harcok során megsebesült kilencvenhat hazafi eltávozzon az országból. A sebesültek két csoportban - a kubai kormány humanitárius gesztusának eredményeként - péntek hajnalban Havannába érkeztek.
Mint a sebesültek egy csoportja újságíróknak elmondta, a huszonkét politikai fogoly közül tizennyolc Salvadorban maradt, és az ellenállási harc folytatása mellett döntött, a többiek gyógykezelésre Panamába és Kubába utaztak.
október 26.
Több településen tartottak kommunista műszakot. Az üzemek, intézmények és a lakosság széles körű bevonásával közterületi kommunista szombatot szerveztek Csepelen. A hét végi akcióban hatezren vettek részt, hogy folytassák a kerület fásítási, parkosítási programjában kijelölt - az elmúlt hetekben megkezdett - munkákat.
Az idei második kommunista műszakot tartották a szolnoki MÁV Járműjavító üzemben és kisújszállási üzemegységében. Ezernél több dolgozó állt munkába; több dízelmozdonyt és személyvagont javítottak meg, hogy segítsék az őszi szállítási csúcs lebonyolítását. A műszak bérét szociális célokra ajánlották fel; a pénzzel a dolgozók lakásvásárlását, valamint a nyugdíjasok életkörülményeinek a javítását segítik.
Kommunista műszakot tartottak Vas megye két üzemében, a szombathelyi MÁV Járműjavítójában, valamint az Élgép celldömölki, 7-es számú gyáregységében is.
A dolgozók a bér egy részét mindkét vállalatnál a Berhida környéki földrengéskárosultak megsegítésére, valamint a vasi megyeszékhely kórházának orvosiműszer-ellátottságának javítására ajánlották föl. A többi pénzt a szombathelyiek nyugdíjasaiknak, a celldömölkiek sportegyesületi célokra szánják.
A kommunista műszak keretében 3100 órában javítottak ki egy M 43-as típusú dízel-mozdonyt a Szombathelyi Járműjavítóban
Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, aki New Yorkban részt vett az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének 40., jubileumi ülésszakán és a világszervezet fennállásával kapcsolatos megemlékezéseken, szombat este hazautazott Budapestre.
Losonczi Pál kíséretében volt Horn Gyula külügyi államtitkár.
Az Elnöki Tanács elnökét a New York-i Kennedy repülőtéren Házi Vencel, hazánknak az Egyesült Államokban akkreditált nagykövete és Rácz Pál nagykövet, Magyarország állandó ENSZ-képviselője búcsúztatta.
A szovjet-indiai kapcsolatokról és a kölcsönös érdeklődésre számot tartó időszerű nemzetközi kérdésekről folytatott eszmecserét szombati találkozóján Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Radzsiv Gandhi indiai kormányfő. Gandhi New Yorkból hazatérőben szakította meg rövid időre útját a szovjet fővárosban.
A barátság és a kölcsönös megértés légkörében megtartott megbeszéléseken a két politikus elégedetten állapította meg, hogy a két ország kapcsolatai jól fejlődnek a szovjet-indiai béke-, barátsági és együttműködési szerződés alapján. Mindkét fél a hagyományosan baráti kapcsolatok szélesítésére, az együttműködés bővítésére törekszik - mutattak rá. Az ázsiai és az egyetemes béke és biztonság megszilárdításáért a Szovjetuniónak és Indiának még inkább együtt kell működnie nemzetközi téren - állapították meg.
Mihail Gorbacsov felhívta partnere figyelmét a Szovjetunió konstruktív javaslataira, amelyek megvalósítása valódi áttörést hozna a nemzetközi kapcsolatok fejlődésében. a földi fegyverkezési hajsza megfékezésében és a világűrre való kiterjesztésének megakadályozásában. Hangsúlyozta: a Szovjetunió szilárdan síkraszáll az emberiség előtt álló legégetőbb problémák igazságos megoldásáért. Tájékoztatta a miniszterelnököt a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének a napokban megtartott üléséről, az azon megfogalmazott javaslatokról. Az SZKP KB főtitkára nagyra értékelte India szerepét a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítására irányuló egyetemes erőfeszítésekben.
Radzsiv Gandhi kijelentette, hogy India szilárdan elkötelezett a béke és a haladás, a népek függetlensége, az államok egyenjogú együttműködése, a fegyverkezési hajsza elleni küzdelem, a nukleáris katasztrófa elkerülésének ügye mellett. Rámutatott a világűr militarizálásának megakadályozására és a hadászati nukleáris fegyverek jelentős csökkentésére irányuló szovjet javaslatok jelentőségére.
Bagdadban tett villámlátogatását befejezve, még szombat este visszatért Ammanba Husszein jordániai király. Az iraki hírközlő szervek szerint Szaddam Husszein iraki elnök és Husszein király megbeszéléseiken azonos nézeteket vallottak a közös arab fellépés erősítésének szükségességéről az arab jogok, nevezetesen a palesztin nép jogainak helyreállítása végett.
Az iraki-jordániai csúcstalálkozón általános megítélés szerint előkelő helyen szerepelt a palesztin mozgalom jelenlegi helyzetének értékelése, összefüggésben a térségben lezajlott legutóbbi eseményekkel, s azok nemzetközi visszhangjával. Hírügynökségek emlékeztetnek Hoszni Mubarak egyiptomi államfő múlt heti ammani látogatására, s arra, hogy Husszein király a napokban közölte: Jasszer Arafattal, a PFSZ vezetőjével, akit ugyancsak Ammanba várnak, nagyon őszinte tárgyalásokra számít.
október 27.
Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, aki New Yorkban részt vett az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének 40., jubileumi ülésszakán, vasárnap délelőtt hazaérkezett. Az Elnöki Tanács elnökének fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Katonai Imre, az Elnöki Tanács titkára, Várkonyi Péter külügyminiszter és Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke.
A Ferihegyi repülőtéren Trautmann Rezső üdvözli Losonczi Pált
Leopold Gratz osztrák szövetségi külügyminiszter Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására vasárnap délután hivatalos látogatásra Budapestre érkezett.
Az osztrák diplomácia vezetőjét a Ferihegyi repülőtéren vendéglátója, Várkonyi Péter fogadta. Jelen volt Nagy János, hazánk bécsi és Arthur Agstner, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete.
Röviddel az érkezés után megkezdődtek a magyar-osztrák külügyminiszteri tárgyalások. A két ország diplomáciájának vezetője áttekintette a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdéseket. valamint a magyar-osztrák kapcsolatok alakulását. Az eszmecserén jelen volt Nagy János és Arthur Agstner.
A tárgyalóasztalnál
Páratlan műkincsrablás történt Párizsban. A gengszterek fényes nappal, látogatási idő alatt, negyven-ötven látogató jelenlétében több milliárd frank értékű impresszionista képet raboltak el a Marmottan Múzeumból. Mire a rendőrök rohamkocsin a helyszínire érkeztek, a rablóknak már hűlt helyét találták, öt Monet, két Renoir, egy Berthe Morisot és Narusé tűnt el. Közülük Monet Impressziók napkeltekor című vászna az igazgatóság szerint önmagában is felbecsülhetetlen kár, frankmilliárdokat ér. Az elrabolt képek között van Monet két arcképe is, amelyet Renoir, illetve Narusé festett.
A szemtanúk szerint két harisnyás álarcos gengszter nagy kaliberű lőfegyverekkel tartotta sakkban az őröket és a látogatókat, amíg két vagy három társuk az alagsorban és a földszinten leakasztotta a képeket. Az elektronikus biztonsági és riasztóberendezés nem volt bekapcsolva, s a halálra rémült teremőrök csak a rablók távoztával mertek telefonálni a rendőrségnek.
Az egész művelet nem tartott tovább öt percnél: a profi munka megdöbbentette a rendőrséget és a szemtanúkat! Amíg sem a rablókat, sem a képeket nem találták, egy fiatal nyomozó, bizonyos Mireille Ballestrazzi, a Műalkotások és Műtárgyak Lopásainak Ellenőrzéséért Felelős Központi Hivatal vezetője még egy évvel azelőtti ügyön dolgozott, 1986 novemberében látványos rablás történt Tokióban. Egy csoport megtámadott egy Mitsubishi banki furgont, és hatalmas, 330 millió jenes, azaz több mint 10 millió frankos zsákmánnyal tűntek el. Az ellopott furgonban azonban a bűnözők véletlenül ujjlenyomatokat hagytak, amelyeket az 1984-s festményrablás elkövetőiként azonosították. Mireille Ballestrazzi azonnal Japánba repült. Miközben a korábbi műkincsrablás nyomára bukkan, felfedezi, hogy a francia tolvajok kapcsolatban álltak egy bizonyos Fudzsikumával, egy japán férfival, aki a félelmetes jakuza tagja. A férfi otthonában a rendőrség egy katalógust talált a Marmottan Múzeumról, amelyen kilenc ellopott festmény volt tollal bekarikázva! A férfiról kiderült, hogy kulcsfigura volt a Corot-lopásban és a Marmottan-rablásban...
Telefon lehallgatások és hosszas nyomozás vezeti végül a nyomozót Korzikára. 1990. december 3-án a Marmottan Múzeumból öt évvel korábban ellopott festmények fotóit fedezték fel egy fiatal, munkanélküli korzikai csapos, Donatien Comiti fészerében. December 4-én letartóztatták, felfedte a festmények rejtekhelyét, és még aznap megtalálták azokat egy üres lakásban Porto-Vecchióban. A képek a jakuzával kötött üzletre vártak…
Izraeli harci gépek vasárnap délután légitámadást hajtottak végre két palesztin tábor ellen a Bekaa-völgyben, Bar Eliasz település közelében, a szíriai határtól alig nyolc kilométernyire. A hírt palesztin források és az izraeli hadsereg szóvivője is megerősítette.
A két táborban a Népi Front Palesztina Felszabadításáért-főparancsnokság elnevezésű, Szíriával szövetséges palesztin szervezet fegyveresei állomásoznak.
Az izraeli hadsereg szóvivője a légitámadás hírét megerősítve közölte, hogy az izraeli gépek nyolc épületet, valamint harckocsikat, járműveket és egy lőszerraktárt találtak el. Mint mondotta, a támadást végrehajtó négy izraeli harci gép épségben visszatért támaszpontjára.
Egyelőre egyik forrás sem jelezte, hogy a bombázásnak vannak-e áldozatai vagy sebesültjei. Az idén ez volt a 11. izraeli légitámadás libanoni terület ellen.
Jordánia vasárnap szükségesnek látta kinyilvánítani, hogy nem bocsátkozik Izraellel közvetlen tárgyalásokba a negyven év óta fennálló hadiállapot megszüntetéséről. Mohamed El-Hatib tájékoztatási miniszter állítása szerint Jordánia a leghatározottabban elvet minden olyan javaslatot, amely egy részleges vagy különutas rendezésre irányul. Ilyen indítványt tett Simon Peresz izraeli kormányfő az ENSZ-ben egy hete. A miniszter szavainak értelmében a palesztinkérdést jól csak egy nemzetközi értekezlet oldhatja meg, olyan, amelyen részt vesz a Palesztinai Felszabadítási Szervezet és minden más érdekelt fél, beleértve az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagját.
Hafez Asszad szíriai államfő elutasította az izraeli miniszterelnöknek hétfőn az ENSZ-ben elhangzott tárgyalási javaslatát, rá mutatva, hogy miközben Izrael „előfeltételek nélküli” tárgyalásokra hívja fel az arab államokat, továbbra is ragaszkodik az általa elfoglal* arab területek megszállásához, am önmagában is előfeltételnek minősül.
A rendkívüli állapot pénteki kiterjesztése után sem hagyott alább a nyugtalanság Dél-Afrikában. A hét végén, a vasárnap délig beérkezett jelentések szerint, hat személy vesztette életét Fokföld tartományban.
Botha dél-afrikai államfő pénteken Fokvárosra és hét szomszédos körzetre is kiterjesztette a kivételes állapotot.
Dél-Afrikában nyílt ellenállást váltott ki a kivételes állapot kiterjesztése, valamint a hatóságok azon rendelkezése, amellyel meghatározatlan időre megtiltották az újságíróknak a belépést Sowetóba, Johannesburg legnagyobb, feketék lakta elővárosába.
A fegyveres harc fokozását helyezte kilátásba a londoni tévében elhangzott interjújában a dél-afrikai faji elkülönítés rendszere ellen harcoló Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) vezetője.
Oliver Tambo, akinek szervezete illegalitásban vívja harcát, a délafrikai helyzetet egyre mélyülő konfliktusként festette le, amelyhez - mint mondotta - hozzátartozik a fegyverek használata is. Egy korábbi nyilatkozatában Tambo arról szólt, hogy a dél-afrikai feketék közül akár százezrek is készek életüket áldozni a fajüldözés felszámolásáért.
Hétezer ember vett részt azon a fokvárosi temetési szertartáson, amelyen az utóbbi napok faji összecsapásainak színes bőrű áldozatait búcsúztatták
Radzsiv Gandhi vasárnap Moszkvából visszaérkezett Új-Delhibe. A repülőtéri sajtóértekezleten Mihail Gorbacsowal folytatott megbeszéléseiről szólva az indiai miniszterelnök rámutatott, hogy India és a Szovjetunió sok kérdéskörben hasonló nézetekét vall. Gandhi az Egyesült. Államokban gazdasági kérdésekben folytatott tárgyalásait szintén sikeresnek minősítette, de rámutatott a két ország között a pakisztáni nukleáris program, illetve a dél-afrikai helyzet megítélésében mutatkozó nézeteltérésekre is. Ziaul Hakk pakisztáni elnökkel folytatott New York-i megbeszélését értékelve Radzsiv Gandhi a sajtóértekezleten továbbra is kétségeinek adott hangot, hogy Pakisztán atomprogramja - az ott elhangzottaknak megfelelően - valóban kizárólag békés célokat szolgál.
Humor:




Reklám:


Kékfény:
Október 22. és 24. között a Kecskeméti Városgazdálkodási Vállalat raktárából ismeretlen személyek elloptak egy metilbromidgázt tartalmazó, 130 centiméter hosszú, 45 centiméter átmérőjű, középkék színű hengeres palackot. A palack oldalán fehér festékkel a következő szöveg van feltüntetve: Bromomehane metilbromide ADR Class 2. RID Class ID. A szöveg alatt fehér papírra nyomdai úton rombusz van rajzolva, amelyben fekete halálfej és POISON gas felirat látható. A palackban színtelen, az éterhez hasonló Illatú cseppfolyós gáz van, amely, ha bőrfelületet ér, fagyási sérülést okoz. Ha a gázt nagy mennyiségben belélegzik, három-hat órán belül halált okoz. Közepes dózis esetén 6-24 óra alatt áll be a halál. A mérgezés tünetei: fejfájás, hányás, szédülés, egyensúlyi és keringési zavarok. A rendőrség kéri, hogy aki az ügyben bármilyen felvilágosítást tud adni, jelentkezzék a legközelebbi rendőri szervnél.
Baleset történt délelőtt fél tíz tájban Szombathelyen, a Rohonci út és a Bartók Béla körút kereszteződésében. A Clarembeaux Marcel belga állampolgár által vezetett Trabant gépkocsi a Bartók Béla kőrútról akart ráfordulni a Rohonci útra, a sötétkék Zsiguli a város felől érkezett. A Trabant nem adott elsőbbséget, és így a két gépkocsi a kanyarban egymásnak ütközött. A baleset szerencsésnek is mondható, hiszen csupán a Zsiguli vezetőjét kellett kivizsgálásra kórházba szállítani, a Trabant vezetője és utasa sértetlen maradt. A két gépkocsiban - az első becslések szerint - 25-30 ezer forintos kár keletkezett. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.
Képünk röviddel a baleset megtörténte után készült a helyszínen
A Szabolcs-Szatmár megyei Besenyődön csütörtökön este az italbolt előtt megölték Szabó György 41 éves alkalmi munkást és Dusinszki János 34 éves gépszerelőt, helyi lakosokat, ezenkívül egy személyt súlyosan, egyet pedig könnyen megsebesítettek. A széles körű nyomozás során a rendőrség péntek délelőtt Besenyőd határában elfogta a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható Bakró János 22 éves segédmunkás, büntetett, besenyődi lakost és két társát, Bakró István 21 éves alkalmi munkás, büntetett és B. Kálmán 17 éves alkalmi munkás, besenyői lakosokat. A rendőrség Bakró Jánost előzetes letartóztatásba helyezte, társait pedig őrizetbe vette és ügyükben folyik a vizsgálat.
Közlemények:
A Família Rendező Intézet felvételt hirdet művészeti stúdiójába Budapesten lakó amatőr vagy hivatásos versmondó-előadóművészek számára. Föltételek: megfelelő beszédtechnikai előképzettség, esztétikus megjelenés, férfiaknál bariton, nőknél alt hangfekvés. Életkor: nőknél 20-25 év, férfiaknál 25-30 év. Meghallgatásra előzetes bejelentkezés a 224-895 v. 426-522 telefonon, naponta 9 órától 15 óráig.
November 9-ig a Centrum Csepel Áruház bútorosztálya Barba elemes szobabútorra előjegyzést felvesz.
A Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet felhívja a felhasználók figyelmét, hogy a korábbi években forgalomba került, különböző típusú irodagépek (írógépek, számológépek stb.) egy részénél hibásan kötötték be a hálózati csatlakozóvezetékeket. A vizsgálatok kiderítették, hogy ezeknél a gépeknél a nemzetközi és a hazai előírásokkal ellentétben a zöld-sárga színű vezetékeket nem a védőföldelésnél használják. Ez a meghibásodott gépek javításakor megtévesztő, és balesetveszélyes lehet. Ezért kérik a felhasználókat és az ilyen gépek javításával foglalkozó szakembereket, hogy minden esetben ellenőrizzék a csatlakozóvezetékek bekötését, illetve cseréljék ki a csatlakozókészletet.
Állásajánlat:


Divat: Divatbemutató Sárváron
A KIOSZ sárvári szervezetének ruhaipari szakosztálya és nőbizottsága Sárváron, a 409. számú Szakmunkásképző Intézet tornatermében sikeres divatbemutatót rendezett mintegy kétszáz néző előtt. 14 kisiparos 118 ruhát mutatott be. A sárváriakon kívül répcelaki, rábapatyi és nyőgéri szabómesterek is elhozták legszebb termékeiket, amelyek között húsz menyasszonyi ruha is szerepelt. A műsorban közreműködött a sárvári művelődési központ táncegyüttese. Az együttes tagjai sárközi leánytáncot adtak elő. A bemutató végén Bődi Endre, a KIOSZ sárvári szervezetének titkára köszönte meg a rendezők és közreműködők fáradtságos munkáját.



Jól halad a betakarítás:
A hétvégén országszerte teljes műszakban dolgoztak az őszi mezőgazdasági munkákon a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok. A legtöbb helyen a kukorica, cukorrépái, burgonya betakarítása, az almaszedés és a szüret, illetve az őszi talajimunkák és a vetés elvégzése volt a feladat. Rendben halad, és mind több gazdaságban a végéhez közeledik a búza vetése. Csongrád megyében Szeged, Röszke, Zákányszék, Mórahalom, Zsombó, Ásotthalom és Rúzsa környékén több mint hatezren szedték a paprikát. Ehhez a munkához igazodva, vasárnap is fogadták a termést a termelőszövetkezeti szárítóüzemek. A Kalocsa környéki fűszerpaprikaföldeken a családtagok segítségével gyűjtötték az érett paprikát. Szolnok megyében, a mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezet szárítóüzemében ugyancsak teljes műszakban folyt a fűszerpaprika feldolgozás előtti előkészítése. A borsodi szántóföldekéin vasárnap estig a tervezett terület több mint harminc százalékán földbe került az őszi búza vetőmagja, s ugyancsak jói halad a kukorica törése. Fejér megyében négyszáz kombájn dolgozott a kukoricatáblákon, s a hét végi munka eredményeként négyezer hektárral csökkent a betakarításra váró terület nagysága; a cukorrépa hetvenöt százaléka már a tárolóhelyekre került.
A hétvégén száz hektáron vetették el a búzát Kerecsend határában
Cukor Mezőhegyesről:
A Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát cukorgyárában naponta 3 ezer tonna cukorrépát dolgoznak fel. A répa cukortartalma több mint 16 százalék.
A cukrot 50 kg-os zsákokba csomagolják
Dohányfeldolgozás:
Javában tart az idei termésű dohányok feldolgozása a Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalatnál. Jelenleg tőkés exportra szánt dohányt is fermentálnak a vállalat nyíregyházi üzemében.
Bálacímkézés közben
Brikettgyár épül Tokod-Altárón:
Tokod-Altárán, a 4,3 milliárd forintos beruházással épülő brikettgyár a tervek szerint 1986. január elsején kezdi meg próbaüzemét, és áprilistól folyamatosan termel. Elkészült már a nyolc betonsiló, a szénporszállító szalag váza, s több olaj- és kötőanyagtartály.
Az egyik betonsiló szerelése
Szerszámkészítő gépsor a sátoraljaújhelyi Elzett gyárban:
Az Elzett Művek sátoraljaújhelyi gyárában a szerszámok készítéséhez új Decker-megmunkáló egységeket helyeztek üzembe. A gépi öntőformák, a kivágó és a húzószerszámok nagy pontossággal készíthetők el a számítógépvezérlésű szikraforgácsolón és NC-marógépen.
A szikraforgácsoló gép
Technológiai korszerűsítés Sajószentpéteren:
Befejezéséhez közeledik a Sajószentpéteri Üveggyárban az évi 42 ezer tonna kapacitású üveghuta építése. Az új berendezés, decemberi átadása után, százmillió korszerű üveggel látja el az élelmiszeripart.
A modern gépsor szerelése
Kútbekötés:
Méhkeréken az idei nyáron nemegyszer gondot okozott a vízellátás. Hogy a jövőben ne kelljen korlátozni a vízfogyasztást, ezért megkezdték az eddig tartalékként szereplő kút bekötését a hálózatba. Ez a munka mintegy 3 millió forintjába kerül a tanácsnak.
A tervek szerint az új kút bekötésével duplájára növekszik a vízszolgáltatás, várhatóan a hónap közepétől
Címfestők:
Egy régi szakma a reneszánszát éli, hiszen egyre több címfestő műhely nyitja meg kapuit a borsodi megyeszékhelyen. A városrendezés egyelőre még szaporítja a komor tűzfalakat, amelyeket csak jól sikerült, szép kivitelű reklámmal lehet esztétikussá „varázsolni”. Ugyancsak növekedett az igény az ízléses vendéglői, bolti „cégérek” iránt, így a nemrég alakított Ferszolg szakcsoport nem szűkölködik megrendelésekben.
Csetneki László gasztrófalreklámot fest
BETONYP-bemutató Debrecenben:
Az Anyagbeszerző és -szolgáltató Szövetkezeti Közös Vállalat szervezésében Debrecenben, a Veres Péter utcán két BETONYP-elemekből épített referenciaházat mutattak be. A Szombathelyi Fagazdasági Kombinát által gyártott falpanelekből készült épületeket félkész állapotban tekinthették meg a meghívott vendégek. Ennek magyarázata, hogy a gyártó és a közös vállalat elképzelései szerint ilyen formában kerülnek majd értékesítésre a lakóházak. A jövendő tulajdonosok a szükséges szakipari munkák elvégzése (elvégeztetése) után költözhetnek be új otthonukba. A közös Vállalat szakemberei szerint minimálisan száz négyzetméteres alapterületűeknek kell lenniük a házaknak ahhoz, hogy az építtetőnek gazdaságos legyen a gyártás. 1986-ban az igényektől függően - egyelőre csak Debrecenben, az Acsádi úti lakótelepen - 20-40 házat kívánnak átadni.
A félkész BETONYP-elemekből készült épületeknek előreláthatólag tízezer forintba kerül majd négyzetmétere
Automatizálás:
Automaták vezérlik a gyártást Vas megye legkorszerűbb téglagyárában Kőszegen. A nemrégen elkészült üzemben emberi kéz érintése nélkül kerül a tégla a kemencébe. A gyár az idén több mint négymillió, jövőre tizenkétmillió kisméretű téglát készít az építkezőknek.
Kovács Pál a vezérlőpultot kezeli
Vasalónők:
Nagy teljesítményű gépekkel dolgoznak ma már a Patyolat Vállalatnál is. A vegytisztítást, mosást is ilyenekkel végzik. Bizonyos ruhaneműknél azonban a kézi vasalást sem nélkülözhetik.
A képen látható két asszonynak s több társuknak is a vasaló a munkaeszköze a szombathelyi Zanati úti szalonban
Több tubustárcsa exportra:
Idén tovább növeli kohóalumínium termelését az Inotai Alumíniumkohó. A tetemesen emelkedő nyersanyagárak ellenére a múlt évinél kisebb nyereségtervét minden valószínűség szerint túlteljesíti az üzem. Ebben alapvető szerepe van a nyers alumíniumból előállított tubustárcsa-alapanyagnak, valamint a húzott huzalnak. Tubustárcsából idén 20 százalékkal többet termelnek, mint tavaly, s ennek jelentős hányada exportra kerül. Exportkötelezettségeit eddig a szerződésben vállalt, időben, jó minőségű gyártmánnyal teljesítette az inotai gyár.
A szalag-öntvényhengerlést ellenőrzi Létai István, aki 18 éve dolgozik ebben a szakmában
Mikroprocesszoros adatfeldolgozó Balkányban:
Mikroprocesszoros adatfeldolgozó gépet helyez üzembe a Balkányi Állatni Gazdaság 1986 elején. A két Robotron mikroszámítógép már megérkezett a gazdaságba és öten, Pethő Lászlóné, Göndör Istvánné, Keczán Ilona, Közlök Ibolya és Pál Györgyné ezekben a napokban kezdték elsajátítani a kezelését. A Számorg Számítástechnikai Kisszövetkezet szakemberei tanítják be a gazdaság könyvelőit a gépkezelésre.
Az összesen másfél millió forintot érő két gép végzi hamarosan a főkönyvi könyvelést, a készletnyilvántartást, az állóeszközkönyvelést és a bérgazdálkokodást
A Magyar Televízió műsorán: Míg új a szerelem. Magyar tévéfilm (1983)
Móricz Zsigmond részben önéletrajzi adalékokból építkező, az 1920-as években játszódó Míg új a szerelem című regénye szolgált a budapesti művészeti hetek keretében bemutatandó, azonos című tévéfilm alapjául. Ebben a műben egy jó hírű szobrászművész, már nem éppen fiatal ember és egy hasonlóan jó hírű drámai színésznő köt házasságot. A két művész életének egybefonódása, két életpálya és két baráti kör találkozása, különböző beidegződések és életfelfogások egyeztetésének nehézsége kap megkapóan emberi ábrázolást a regényben, amely most. Szőnyi G. Sándor rendezésében, Kállai Ferenc (ő látható szemben a képen), Sunyovszky Szilvia, Haumann Péter, Szegedi Erika, Gáti Oszkár, Komlós Juci és igen sok más színész megjelenítésében látható az első műsorban. (Kállai Ferenc egyébként éppen a napokban ünnepelt 60. születésnapját.)
Hová menjünk? Moziba!

Színházi bemutató: Pán Péter (Kaposvári Csiky Gergely Színház)
Lukáts Andor és Igó Éva
Magyar könnyűzene:
A 44. héten a magyar slágerlista a szólisták között: 1. Presser-Sztevanovity D.: Csak a szívemet adom eléd (Vikidál Gyula), 2. Koncz T.-Sülyi: Névtelen banda (Kovács Kati), 3. Illés-Bródy: Jelbeszéd (Koncz Zsuzsa).
Az előadók között: 1. Citrom: Amazonas (Citrom), 2. Frenreisz-Szűcs: Azt beszéli már az egész város (Skorpió), 3. Hevesi-Névtelen Nulla: Jeremy (Névtelen Nulla).
Rock klub Budapesten
A Fővárosi Művelődési Házban minden csütörtökön Rock klub működik, Rock Körkép címmel. Tulajdonképpen egy élő rockújságot szeretne bemutatni az érdeklődőknek, 18-22 óráig. Az első program mindjárt nagy csemegének számított, mert a Som Lajos vezette Senator együttes itt mutatta be készülő nagylemezének zenei anyagát. A továbbiakban lesz Solaris, Mini, Pokolgép és Hungária klubest is. Tehát ennek a klubformának a lényege, hogy nem állandó együttessel kísérleteznek, hanem a rockzene barátainak próbálnak változatos, különböző stílusú zenét produkálni a rendezők. A házigazda zenekar egyénisége és munkája határozza majd meg a kiegészítő programok témáját is. Lesz Rolling Stones-est, de vendégül látnak több újságírót is, hogy személyesen is találkozhassanak a szerkesztők, újságírók a rovat olvasóival. Az első ezek közül a Polifon zenei szaklap lesz.
A FMH nyitányán a Senator
Külföldi könnyűzene:
A hét második felében az amerikai slágerlistákat továbbra is Mick Jagger és David Bowie Dancing in the Street-je, a nyugat-európai slágerlisták többségét a Sandra Maria Magdalena című számai vezetik.
A Videoton elnökségének tájékoztatása szerint a székesfehérváriak csütörtökön megóvták a szerdai találkozó eredményét. A Videoton úgy véli, hogy a lengyel együttes egyik játékosa, Dziekanowski jogosulatlanul játszott az október 23-i első összecsapáson, mert nem az UEFA által előírt időpontig igazolt át a Lództól a varsói katonacsapathoz
És akkor lássuk a lényeget, az NB I. 15. fordulóját! Kupaszerda után bajnoki szombatvasárnap következik, azaz a 15. forduló. Tulajdonképpen ez lesz hivatalosan az utolsó őszi játéknap, a további négy forduló mérkőzései tavaszról előrehozott találkozók lesznek. Ezen a hétvégén 7-1 az arány a szombati összecsapások javára, mindössze a Volán-Csepel hátsó régióbeli (kiesési?) „rangadó” marad vasárnapra. A Honvéd tovább növelheti előnyét, hiszen odahaza fogadja a Debrecent, míg egyetlen vetélytársa, a Pécs Békéscsabára látogat. A Fáy utcában ismét kettős mérkőzést tekinthet meg a szurkolótábor, a Vasas és a Zalaegerszeg játssza a „bemelegítő” találkozót. A műsor:
Ú. Dózsa - Tatabánya
E mérkőzés kimenetele nem lehetett kérdéses - mondjuk, tíz évvel ezelőtt. A helyzet azóta merőben megváltozott, az újpestiek meggyengültek, a bányászcsapat - legalábbis az idén - feljavult. Egy évtizeddel ezelőtt biztos Ú. Dózsa győzelmet tippeltünk volna, aki manapság ilyet jósol, azt legkevesebb kinevetik. A döntetlen senkit sem lepne meg. A mérkőzés különlegessége, hogy Temesvári edző még egy fél éve a lila-fehéreket dirigálta, s most „új” együttesével éppen a Dózsa ellen készül kellemessé tenni az őszt búcsúztató utolsó fordulót. Az utolsó őszi fordulóban újoncot avat az Ú. Dózsa: bemutatkozik a múlt héten az MTK-VM-től igazolt Kürtösi. A vendég tatabányaiaknál hiányozni fog a sérült Kiprich és a porcműtéten átesett Schmidt.
Lakatos állítja meg Rostást
Józsa szerzi meg magabiztosan a labdát Kovács E. elől, Vincze J. és Plotár fordulhatnak is vissza
Szalma fejeli el a labdát Schróth elől
Dékány varázsol. Ő is adós maradt a jó játékkal
Szabó L. előzi meg Rostást és Dékányt
Lakatos csukafejessel előzi meg Víghet. Jobb oldalon P. Nagy
Békéscsaba - Pécsi MSC
Egyre több szurkolót foglalkoztat a kérdés, vajon meddig tart a pécsi csoda. A bajnokságban második helyen álló vendégcsapat eddig meggyőző teljesítményt nyújtott, s ha a fiatal gárda „nem kap szúrást”, a bajnoktól rabolt ponton fellelkesülve továbbra is versenyben maradhat. A Békéscsaba éppen ötvenszázalékos, esetleges győzelemmel az élcsoportba kerülhet. Játékra jelentkezett több hetes kényszerpihenő után a PMSC fiatal, tehetséges csatára, Lovász.
Kónya becsúszik a csíkos mezes Adorján elé, jobbról pedig Róth igyekszik megakadályozni a békéscsabai centert. A felvétel bal szélén Szekeres, a túloldalt pedig Turi
MTK-VM - Siófok
A vendégcsapat balszerencse-sorozatáról szinte már felesleges szót ejteni, annyira hihetetlen ez a visszatérő egygólos vereség. Most ráadásul nehéz helyzetben vannak, hiszen az MTK-VM odahaza színes támadójátékot produkál az utóbbi időben. Ha a hazaiak nyernek, felzárkózhatnak a vezetők mögé, de ezzel a vendégek sorsa szomorkássá válna.
Vasas - ZTE
Ez a találkozó az idei bajnokságban háromesélyes. A Vasas odahaza bizonytalan, a Zalaegerszeg idegenben veszélyesebb. A vendégeknek eggyel több pontjuk van, nyilván kiegyeznének azzal, ha a találkozó után is ugyanezt mondhatnák el. A hazai gárda eddigi teljesítménye még az ötven százalékot sem éri el, gólaránya pedig negatív: valószínűleg úgy vélik, itt az ideje a talpra állásnak.
Páli elviszi Rácz mellett a labdát
Bp. Honvéd - DMVSC
A Honvéd izomszaggató, erőnlétgyengítő kupamérkőzést vívott szerdán, kérdés, játékosai mennyire tudták kipihenni a fáradalmaikat. Ha sikerült, nem lehet gond a két pont Fáy utcában tartása. Ha a bajnok fáradt lesz, a vendégek meglepetést okozhatnak. Megműtötték Nagy Antalt, a Honvéd csapatkapitányát.
Fitos (5) lábát már elhagyta a labda, s pillanatokon belül hálóban a Bp. Honvéd 7. gólja
A kitörni készülő Dajkát szerelik a debreceni védők
Rába ETO - Haladás
Az utóbbi három-négy évben a Rába partján vendégszerepelni felért egy vesszőfutással. Az idén másként van, hiszen az első 14 fordulóban a győri gárda mindössze háromszor vonult le a pályáról győztesként, és érték meglepetések hazai pályán is. Manapság már nem kell remegő lábakkal pályára lépnie a vendégcsapatnak, különösen nem egy olyan stílusosan játszó gárdának, mint amilyen a Haladás. Bármilyen eredmény lehetséges, nincs kizárva a vendégsiker sem.
Ferencváros - Videoton
A hazai pálya előnye azt mondatja velünk, hogy nyer az FTC. Ebben a véleményünkben megerősít bennünket az a teljesítmény, amit a Vidi szerdán produkált. A labdarúgás azonban éppen azért tartozik a legérdekesebb játékok közé, mert mindenféle eredmény elképzelhető. A Videotonban Csuhay és Wittman sérült, viszont Horváth játékra kész.
Végh szerzi meg a labdát a csíkos mezes Fischer elől
Volán - Csepel
Egyik csapatot sem akarjuk megbántani, de tény, hogy nem ez a találkozó lesz a forduló slágere. Mindkét gárda mélyponton van, ez a meghatározás a Csepelre különösképpen igaz. Miután közvetlen vetélytársak, úgynevezett „négypontos” mérkőzést vívnak, tehát: ha a Volán nyer, alaposan meglép ellenfelétől, ha a Csepel, akkor különösen éles lesz kettejük további csatája. Éppen ezért képzelhető el legvalószínűbb eredménynek a döntetlen. A vasárnapi kiesési rangadón hiányozni fog a Csepel csapatából az előző fordulóban kiállított Umoh, a sérült Kelemen és Krasnyánszky, valamint a három sárga lapot begyűjtött Kincses.
A mérkőzések után lássuk a 15. forduló válogatottjait! A szépszámú 7-es érdemjegyeken túl két parádézó csapat három játékosa (Garaba Imre, Détári Lajos és Boda Imre) kapott 8-as osztályzatot. Nálunk - ezen az őszön immár másodszor - az utóbbi lett a forduló játékosa három gólja miatt.
A góllövőlista élén továbbra is Détári Lajos vezet Hannich Péter előtt.
A labdarúgó első osztály utolsó őszi fordulójában mindkét éllovas győzött - a Honvéd gólzáporral hazai pályán, a Pécs tizenegyessel idegenben -, így az élen a helyzet változatlan. Az MTK-VM ismét a harmadik helyre került, miután alaposan „megszórta” a Siófokot, az FTC hazai pályán szenvedett kínos vereséget. A táblázaton nagy a tolongás, a harmadik és tizenharmadik helyezettet mindössze három pont választja el egymástól. Az alsó régióban a Csepel a Czabán Samu téren győzte le vetélytársát, a Volánt, s így nemcsak értékes két ponttal gyarapodott, de végre valahára elkerült az utolsó helyről is. Az újdonsült sereghajtó kétes dicsősége jelenleg a Siófoké.
Tekintsük át az NB II. legfontosabb hétvégi momentumait. A másodosztály 14. fordulójában a legnagyobb meglepetés az Eger hazai pontvesztése. A SZEOL-Délép újabb, ezúttal idegenbeli győzelmével egy pontra megközelítette a listavezetőt. A Diósgyőr és a Keszthely is nyert, így nagyon szoros lett az élmezőny.
A góllövő lista élén a duplázó Lehota István növelte előnyét a vetélytársakkal szemben.
Ketten-ketten a szegediek és a komlóiak közül. Csakhogy Kozmáék (csíkos mezben) itt is egy lépéssel előrébb. Komló-SZEOL-Délép SE 2:4
Oláh fejét már elhagyta a labda, hogy a következő pillanatban a tehetetlen László kapus mellett a hálóban landoljon…
…ez pedig már az öröm felhőtlen pillanata: a társak köszöntik a gólszerzőt, akit Lippai (11-es számmal) és Dzurják (9-es) takar. DVTK-Salgótarján 2:0
Csehi kapura tör, a szekszárdi reteszt nem tudja áttörni. Szekszárd-Nyíregyháza 2:0
A veszprémiek minden erejükkel védekeztek... - de nem csak ezért vitték el az egyik pontot. Eger SE-Veszprémi SE 0:0
Hétvégén teljes fordulót rendeztek a harmadik vonalban, a Területi bajnokságokban is.
A Bakony-csoportban a nagy ködben nem mentek a szomszédba a vasiak a keménységért a Fűzfő-Sabaria (2:0) mérkőzésen. Képünkön dr. Király Ferenc, a hazaiak orvosa ápolja az egyik fűzfői játékost
Szerdán 14 órakor kerül sor Pécsett a Magyarország B-Bulgária A válogatott mérkőzésre. a 15. forduló után Mezey György szövetségi kapitány 18 tagú keretet jelölt a találkozóra. A névsor: Szendrei és Hegedűs kapusok, Herédi, Disztl L., Szalma, Cseh, Balog T., Nagy J. (Haladás), Fitos, Vincze I. (Tatabánya), Pintér (FTC), Bognár Z. (Haladás), Bognár Gy. (MTK-VM), Boda (MTKVM), Dajka, Kovács K., Lovász és Mészáros. A játékosok hétfőn 10 órakor találkoznak az MLSZ-ben, majd Pécsre utaznak. Ott dől el véglegesen, hogy a két korábban sérült PMSC-játékos a kapitány rendelkezésére tud-e állni. A bolgár A-válogatott, amely szintén kiharcolta a mexikói VB 24-es döntőjébe jutást, igen jó erőkből áll. Bulgária csapata kedden reggel érkezik Ferihegyre, autóbusszal azonnal Pécsre utazik, és a helyszínen készül a fontos előkészületi találkozóra.
A következő hétvégén jön a 16. forduló, az alábbi párosításokkal:
Ú. Dózsa - Volán
Tatabánya - Videoton
Haladás - MTK-VM
ZTE - Bp. Honvéd
DMVSC - Békéscsaba
Ferencváros - Rába ETO
Pécsi MSC - Vasas
Csepel - Siófok
Kiemelt támogatónk:
Aranyfokozatú együttműködő partnerünk:
Ezüstfokozatú együttműködő partnerünk:
Bronzfokozatú együttműködő partnerünk:
Emlékeztetőül:
Szintén figyelmükbe ajánljuk:
Időkapszula: NB I. - 1980/81
Időkapszula: NB I. - 1981/82
Időkapszula: NB I. - 1982/83
Időkapszula: NB I. - 1983/84
Időkapszula: NB I. - 1984/85
Végül egy kis kötelező irodalom:
Osztálynapló
Két évtized felejthetetlen és elfelejtett magyar hálóőrei
Köszönetnyilvánítás:
Sorozatunk nem jelenhetne meg Kárpáti Tamás segítsége nélkül, akinek ezek a kincsek digitalizálva is megvannak. Köszönet illeti a Népsport tudósítói gárdáját is a kiváló összefoglalókért. Belenézünk az Arcanum Adatbázisba is, mert nekik is szokott lenni releváns érdekességük.
Megjegyzés:
A sorozatot maribor és a szerethető dózsás együtt készíti, a szerző neve csak blogmotor etetésére van feltüntetve.
Olvasóink segítségét szeretnénk kérni: Szívesen fogadunk kiegészítéseket, javításokat, javaslatokat, korabeli anyagokat, egyszóval bármit, amivel pontosítani és jobbá lehet tenni a sorozatot. Különösen örülnénk, ha volt játékosok, edzők, vezetők, játékvezetők, gyúrok, jegyszedők, szurkolók és bárki más, akinek valamilyen története, emléke van, jelentkezne nálunk és egy-egy interjúval és beszélgetéssel színesíteni tudnánk az anyagot. Elérhetőségeink: emailen a valogatott.blog@gmail.com, Twitteren @ValogatottBlog, Facebookon pedig megtalálhatóak vagyunk a https://www.facebook.com/Valogatottblog címen. Előre is köszönjük.








A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ajánlott bejegyzések: