Közelednek a választások, és talán még L. Mátyásék is jelentős összeget mernének felpakolni arra, hogy az élet minden területén, így a sportban is minden idők legdurvább kampánya következik, azaz már zajlik is egy jó ideje. Már annak is van egy sajátos bája, amikor olyan kormánypárti funkcionáriusok fogalmazzák meg vállvetve, hogy a „stadionokban nincs helye a politikának”, akik a klubok életében maguk is vezető pozíciót töltenek be. Az egyre nagyobb méreteket öltő stadionépítési láz és a különböző egyesületek kisebb-nagyobb mértékben való támogatása (akár állami pénzen, akár csak „önzetlen”magáncégeken keresztül) már önmagában is megosztaná a közvéleményt, azonban ha még jól ki lehet a zsidókártyát is játszani, akkor aztán így már megint tökéletesen háttérbe szorítható a lényeg. Ezúttal sem arról kell beszélni, hogy miért hullott el az összes klubcsapatunk már a bajnokság elindulása előtt, milyen személyi és strukturális változtatások lennének szükségesek a labdarúgásunk felemelkedéséhez, de még arról is hallgatni lehet, hogy jövő héten Bukarestben ki legyen a középhátvéd, vagy éppen hány támadóval lépjünk pályára. Kit érdekel a csatárügy, amikor itt van nekünk a Csatáry-ügy?

A Magyar Labdarúgó Szövetség, a különböző politikai pártok és azok „prominensei”, a szurkolók (nevezzük őket ultráknak, de csőcseléknek semmiképp), valamint bizonyos egyéb szervezetek elég rendesen belekezdtek az össznépi „Kinek a fasza nagyobb?” játékba. Az világosan látszik, hogy itt egyik résztvevő sem akar engedni, egyik résztvevő sem akarja észérvekkel meggyőzni a másikat, és úgy tűnik, még abban is versenyeznek egymással, hogy ki tudja a legnagyobb adag olajat ráönteni a tűzre. Jó lenne már szólni nekik, hogy ezzel csak egyetlen dolgot lehet elérni: leég majd minden a picsába.

Itt már mindenki provokál mindenkit. Ebből előnye persze senkinek sem származik, és ez a továbbiakban is pontosan így lesz. A hátrányokat pedig nem olyan nehéz kitalálni, és itt már messze nem „csak” arról van szó, hogy ha úgy akarják, akkor a labdarúgás nemzetközi vérkeringéséből, úgy ahogy vagyunk kizárhatnak bennünket. Klubcsapatostól, válogatottastól, mindenestől.  Ugyanis megtehetik velünk. Megtehetik, az pedig pont senkit sem fog érdekelni, ha fellebbezünk, ha tüntetünk, ha az öklünket rázzuk, és az sem, ha a vélt vagy valós jogainkat vagy sérelmeinket hangoztatjuk.

Talán az a legnagyobb probléma, hogy itt mindenki alapvető tévedésben van. A szövetség leginkább abban téved, hogy a nézőszám, a családok meccsre járása, valamint a lelátói bekiabálások, rigmusok és molinók között bármilyen összefüggés lenne. A politikai pártok hovatartozástól függően főként abban tévednek, hogy vagy azt gondolják, a társadalom nagy részében bizonyos okok miatt meglévő feszültséget egészen a robbanásig kell generálni, vagy pedig azt gondolják, hogy a mérkőzésekre kilátogató szurkolókat egyetlen nagy közös skatulyába kell becsomagolni, és őket valamilyen eltaposásra érdemes kártevőkként kell beállítani. A különböző egyéb szervezetek képviselői pedig talán abban tévednek leginkább, hogy az őseiket a múltban élt gyalázat miatt már örökké tartó sérthetetlenség, pozitív megkülönböztetés, valamint folyamatos kárpótlás és bocsánatkérés illeti meg őket. A szurkolók pedig főleg abban tévednek, hogy a valósnak vélt problémáikra  bármilyen gyógyírt jelenthet, ha ennek a véleményüknek különböző formákban a szektorokban adnak hangot.

                                                   Végül szabadon hagyták... (Fotó:AFP)

A Ferencváros szurkolóinak egy része az MTK elleni bajnokin kifeszített egy Csatáry Lászlóra emlékező molinót. Hatalmas nagy ostobaság lenne ezt az összes zöld-fehér szimpatizáns véleményével azonosítani, és hatalmas nagy ostobaság lenne azt gondolni, hogy ez bárhol máshol nem fordulhatott volna elő. Ez bizony megtörténhetett volna keleten, nyugaton, északon, délen, NB I-ben vagy megye III-ban is, akárhol. A felirattal ugyanis klubszimpátiától függetlenül sokan egyetértettek, és támogatásukról biztosították az FTC szurkolóit.

Csatáry Lászlót mindenki úgy ítéli meg, ahogy akarja. Össze lehet állítani vele kapcsolatban egy képet úgy is, hogy csak nekünk tetsző részinformációink vannak, és úgy is, hogy esetleg nem csak konkrétan azt a tevékenységét nézzük, amiért az igazságszolgáltatás akkor és most érdeklődött iránta. Hanem például a későbbi életútját és tevékenységét is megvizsgáljuk. Van, akinek a szemében egy igazi, tisztességes, ártatlanul meghurcolt hős magyar hazafi, és van, aki szerint egy elvetemült és kegyetlen tömeggyilkos. Egyik fél sem fogja meggyőzni a másikat. Ebben a témában sem.

                                                            Fotó: Varga Gábor

Kubatov Gábornak mostanában sokan nem lennének a helyében, mert bizony most lehet baja elég. Egyszerre kellene megfelelnie Pártjának és a Szurkolóknak, és ez bizony még a szélmalomharcnál is kilátástalanabb feladat. Talán nem véletlenül írta alá ő is azt a nyilatkozatot, hogy a politikának semmi keresnivalója a stadionokban. Azt viszont valószínűleg ő sem gondolta komolyan, hogy a videoüzenetére majd érdemben jelentkezni fognak az elkövetők vagy a szemtanúk, mindenesetre érdeklődéssel várjuk ezek után Kubatov részéről a következő lépést.

A Csatáry-ügy kapcsán ismét a sumákolás, a maszatolás és az álszent viselkedés a legnagyobb probléma. A Ferencváros szurkolói csoportjai megfogalmaztak egy választ Kubatov számára, amelyben többek között felháborítónak tartják, hogy az MLSZ 800.000 forintra büntette a klubot „egy részvétet kifejező felirat miatt”. Megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartják, „hogy büntetést szabtak ki rasszista megnyilvánulásokra hivatkozva, miközben ilyen nem volt tapasztalható az ominózus, FTC-MTK mérkőzésen.” A szurkolói csoportok beszélnek még kizárólag a Ferencvárost és szurkolóit sújtó boszorkányüldözésről, a magyar történelem legsötétebb korszakait idéző nyilvános fenyegetettségről, „azok ellen, akik többet tettek a magyar labdarúgásért, mint bármi és bárki Magyarországon”.

Azt most mindenki döntse el maga, hogy valóban a zöld-fehér klubot lehet-e azonosítani a kizárólagos módon üldözöttekkel, illetve azt is, hogy valóban a Ferencváros szurkolói lennének-e azok, akik már mindenkinél többet tettek a magyar labdarúgásért. Itt ugyanis most nem ezekről van szó.

Hanem arról, hogy vajon miért kell ez az álszent kommunikáció? Hogy ez csak egy részvétet kifejező felirat, és az égvilágon semmi köze a rasszizmushoz? Persze, önmagában ez tényleg csak egy egyszerű felirat. De mindenki képes minimum eggyel továbbgondolni a tartalmát, és akkor így bizony máris kőkemény politika és zsidózás. Ráadásul az most szinte részletkérdés, hogy ez egy MTK elleni meccsen történt. A bajnoki menetrendben éppen a kék-fehérek következtek, de az persze kétségtelen, hogy ez a tény azért még tovább színezi a képet.

A felirat nem azért készült, mert meghalt egy idős korára meghurcolt ember, aki vagy ártatlan volt, vagy pedig nem. Nem is azért, mert ő volt az egyik legidősebb Ferencváros-szurkoló (ugyanis ilyen indokok is napvilágra láttak), és még csak nem is azért, mert azokban a napokban valahol vidéken egy másik Csatáry László is elhunyt, és a tábor rá emlékezett (sajnos ilyet is lehetett olvasni). A felirat nem azért készült, mert szólásszabadság van, és nem is azért, mert mindenkinek joga van véleményt formálni és azt kinyilvánítani. A felirat nem azért készült, hogy bárki is az igazságszolgáltatás tevékenysége ellen demonstráljon, legalábbis nem tudunk róla, hogy bárkinél is konkrét és egyértelmű bizonyíték lenne a vád hamisságára nézve.

A felirat azért készült, mert annak készítői, felmutatói, és a vele egyetértők okkal vagy ok nélkül, de egyszerűen zsigerből gyűlölik a zsidókat.

Ez ilyen egyszerű, a többi csak mellébeszélés.

A véleménye pedig mindenkinek megvan. Nekünk is.